December 15-én, pénteken este 6 órakor a Léda-házban Kovács Edward tart előadást Simon Balázs életútjáról és költői pályájának alakulásáról.
Kovács Edward (1995, Székelyhíd), költő, a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ kurátorasszisztense, a DE-BTK Magyar irodalmi, modern filológiai és kultúratudományi program PhD-hallgatója, a Szkholion folyóirat szerkesztője. A mítosz újraértésének lehetőségeit kutatja a ’80-as évektől napjainkig terjedő kortárs magyar lírában.
Jóllehet, a mindössze 34 évesen, egy végzetes betegség következtében 2001-ben elhunyt Simon Balázs egészen rövid, ám annál jelentősebb munkássága talán kevéssé nevezhető klasszikusnak, mint inkább klasszicizálónak, lírai művei mégis minden kétséget kizáróan a ’90-es évek magyar irodalomtörténetének figyelmreméltó és értelmezői kihívás elé állító teljesítményei. Bár köteteinek korabeli kritikai fogadtatása meglehetősen elenyésző, Simon kultikus diskurzus által is erőteljesen áthatott emlékezetének elevenségéről mi sem tanúskodik jobban, mint a kanonizációs törekvésekre is következtetni engedő, a Jelenkor Kiadó által 2021-ben megjelentett összegyűjtött versei, valamint a szintén a jubileum évében publikált Alföld-emlékszám. Márton László életrajzi adalékokat is felelevenítő visszaemlékezésében Simon költészetének egyik markáns vonásaként említi „a nagylélegzetű versmondat és a megnevezéssel együttjáró, váratlan drámaiság” kettősét. A pályaíven végigvonuló poétikai-retorikai folytonosságok mellett ugyanakkor bizonyos tematikai-motivikai, esztétikai-kompozicionális, nyelvi magatartásbeli különbségek mentén mégis szakaszolhatónak tűnik ez a következetesen alakuló életmű. A megejtően nagy bölcseleti-klasszikafilológiai, az antik görög-latin és zsidó-keresztény kulturális hagyományok műveltséganyagát mozgató korai szakasz (Minerva baglyát faggatom mégis, 1992; Nimród, 1994; A mi lakománk – Lectisternium, 1996) programosnak is aposztrofálható törekvéseit egy nem kevésbé eruditív, ám sokkalta kiérleltebb, letisztultabb és takarékosabb megszólalásmód váltja fel, mely – az életrajzi történésektől sem függetlenül – a gyász és végességtapasztalat (Makdír, 1997), valamint a hétköznapi életvilág dolgainak és észleleteinek (A terep, 1998; Például a galamb, 2000) költői transzformációját viszi színre. Posztumusz közreadott verseskötete (Halálgondola, 2003), valamint naplóregénye (Parafakönyv, 2002) és elbeszélései (A másik mondat, 2008) egy még megannyi alakulási irányt és lehetőség mutató, befejezetlenségében is befejezett oeuvre zárkövei. Egy olyan költészeté, mely leginkább talán a pátosz és étosz poétikájaként jellemezhető.
Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk! A belépés díjtalan.
(Illusztráció: dunszt.sk)
