Ismeretlen szerző(k) művei jelentek meg május utolsó hetében a nagyváradi Fő utca és a Bémer (Ferdinand) tér találkozásánál, ahol befejezéséhez közeledik a nagy belvárosi átalakítás, turistacsalogató térkövezés. A talált tárgy néhány szabályos halomban álló, lerakásra előkészített térburkoló kő, a művészi gesztus pedig abból állt, hogy ezekre egyenként az „egy négyzetméter kultúra” (1 m3 de cultură) feliratot helyezték el. Nyilván közvetlen utalásként arra, hogy a város és a megye jelenlegi vezetői a kulturális intézmények fenntartásánál jelenlegi formájukban előbbre valónak tekintik a térrendezési beruházásokat, lélekformáló aszfalt, beton, kő terítését, lerakását minél több felületen.
Egy héttel korábban a Sebes-Körös túlpartján, a Szent László tér nevű kőplaccon gyűltek össze villámcsődületre azok – úgy egy teltházas színházi estre bőven elég, 7-800 ember –, akik jelenlétükkel tiltakoztak a kulturális intézmények, román színház, magyar színház, filharmónia tervezett (bejelentett?, kiszivárgott?) összevonása, s ezen túlmenően az ott dolgozók hatalmi vegzálása, folyamatos fenyegetettségben tartása ellen. Félő, hogy a román és magyar művészek közös éneklése, muzsikája, a nemtetszés kulturált, elegáns, szolid kifejezése nem lépi át a helyi döntéshozók ingerküszöbét. Miközben egy olyan könnyen dekódolható üzenet, mint a térkövek megcímkézése még azok számára is érthető, értelmezhető, akik e témára kívülállóként, akár idegenkedve is tekintenek.
Ha a város művészetét, a város művészeit meg akarjuk védeni, ha meg akarják magukat védeni, hatásosabb ilyen egyszerű, pontos, határozott üzeneteket, követeléseket megfogalmazni. Ha kell, akkor kint az utcán. Ha kell, akkor hangosan.
A szerk.
Fotó: Facebook
