Visszamentek a málnaszedők a mezőre. Elmegyek, letusolok. A köztusoló még mindig a dolog kellemetlen része, de legalább itt van a szobánk mellett, pár lépésből ott is vagyok. Nem is annyira rémes a látvány. Mindennap kitakarítja a teljes fürdőt két, arra vállalkozó, persze fizetett málnaszedő. Úgy tűnik, szerencsém van, épp frissen van takarítva.
Így, tusolás után mindjárt más. Főzök egy kávét az elektromos tűzhelyen, a kicsi piros kotyogóban. A kávé illatától telve máris otthonosabb ez a kis fészek. Felgömbölyödöm az ágyra. Nézelődöm, próbálok barátkozni a gondolattal, hogy legalább két hónapra kell ide berendezkednem. Fáradt is vagyok, de ugyanakkor izgatott, így alvással nem is próbálkozom.
Körülbelül félórán át csak bámulom az ajtót, nézem, ahogyan lengeti a szél a függönyt. Valahonnan, egészen közelről halk, de fülemnek nem túl kedves zene szűrődik be, kicsit távolabbról trágár szavak, alpári beszéd. Néha elcsoszog az ajtóm előtt valaki vagy hallom, ahogy lehúzzák a wc-t. Egy egészen hétköznapi, mégis más kicsi világ ez.
Elkezdek kipakolni. A „hazait” már bedobtam a közösbe. Házikenyér, lapos hús, zserbó. Amiket ilyenkor szokás. Fél liter házi pálinka, ezt még magam sem értem. Nem saját használatra, hanem ha esetleg valakinek meg kell köszönni valamit alapon. Hoztam anyukámnak egy csomag cigarettát, olyan jó fajtát. Tudom, hogy itt csak saját kezűleg töltött, olcsót szív.
És mi van egy málnaszedő táskájában? Anzug, azaz vízhatlan munkaruha, gumicsizma, övtáska vagy hasitasi, kényelmes, réteges öltözet. És még valami nagyon fontos, „szép ruha,” amit nem húzunk fel a mezőre, csak alkalomadtán, szabadnap. Ezeket bedugom a szekrénybe. Van a falon egy polc, az lesz az én szentélyem. Ott fogom tartani a eszmei értékeimet, mint például a parfümömet. Igen, ez eszmei érték, hiszen csak szabadnap és csak két cseppet használok belőle. Aztán az e-bookom, amin jelenleg szinte nincs szórakoztató irodalom, csak szakkönyvek és angol nyelvű írások, ide kerül még a naplóm, ami nem titkaim, mintsem terveim, célkitűzéseim, teendőim őrzője. Egy darab klasszikus könyv is velem utazik mindig, csupán az érzésért, a tapintásáért, az illatáért, ez jelenesetben Kertész Imre Sorstalansága (lehet, emiatt vagyok rákattanva a barakk témára). Végül pedig az ékszeres dobozkám, mert mező ide vagy oda, zöld anzunggal kék fülcsi nem mehet.
Ez eddig az én rendszerem volt.
Már-már elbóbiskoltam, amikor valaki koppant az ajtón és már bent is van a feje: –Újaknak iskola! Na jó, de hol? Mit kell vinni? kérdezném, ha volna kitől, mert már odébb állt, s a távolból hallom a kiabálását. Felkapom a cipőm, s indulok ki az ajtón. Majd csak eligazodok. Szállingóznak az utastársaim is, nyomukba szegődök. A málnamező a célpont.
Mire kiérek már jó kis társaság összegyűlt a két tunel között, meglepetésemre a régiek is ott ácsorognak. Előre furakodok, hogy lássam, mi történik. A tömegben két alak áll szkennerrel. A két brigadista vagy csoportvezető, vagy hajcsár, kinek mi. Az egyik csak mosolyog, a másiknak szivar lóg a szájából és nagy ráérősen várja, hogy elcsendesedjünk és hozzá láthasson a mondandójához. Bár sosem láttam ezt a pofát, összerakom, hogy a cigis, ő… nevezzük Iminek. Tehát Imi, falumbeli, hallottam róla eleget. Elkezd üvölteni. Ez fekete pont, cigi továbbra is a szájban, még egy fekete pont. Azt üvölti, hogy aki az ő csoportjában akar dolgozni, az álljon az ő oldalára, aki a lengyelében, az álljon a lengyel oldalára. Aha, szóval a másik lengyel. Legyen Tadeus. Továbbra is csak mosolyog, nem érti, hogy mi történik. Ez nem fair vele szemben, sőt velünk szemben sem. Van, aki gondolkodás nélkül Imi oldalára áll. Ők azok, akik tudják, érdemes vele jóban lenni. Mások elbizonytalanodnak, Tadeushoz húzna a szívük, de magyarként, hogy tegyék? Tisztában vannak vele, hogy ha hozzá állnak, Imi pikkelni fog rájuk. Mi, újak, csak pislogunk, mit csinálnánk? Imi türelme kezd elfogyni, egyértelmű, hogy az általa várt reakció elmaradt. Eltusolja az egészet annyival, hogy –Jó, ha ennyire nehezen megy, akkor eldöntöm majd én.
Végre elfogyott a cigi, a csikket a földre dobja, eltapossa, s tekintélyt parancsoló hangnemben hozzálát a rendszer ismertetéséhez.
Mindenki kap egy azonosító kártyát, amit mindennap kezdéskor beszkennelnek és munka végeztekor ki. E mellé címkét kell nyomtatni. Minden este van erre lehetőség az illetékes személynél. A te dolgod, hogy eljuttasd a kártyád hozzá, hogy ő vihesse nyomtatni. Minden ládádra rányomod a címkéd.
8,40 eurót kapunk óránként ebből levonnak napi 11 eurót a szállásra, mosásra és ebédre. Egy óra alatt átlagban három ládát kell megszedni. Egy ládába tizenkét darab kétszáz grammos kupica megy. Aki nem teljesít jól, tehát átlagot számítva, a legjobb szedőhöz viszonyítva alul marad, az sárga listára kerül. Ha ez több alkalommal előfordul, akkor piros lista, azaz hazaküldenek. Arra kell törekedni, hogy fekete listás maradj. Jó muri.
Munkaeszközöd a szekered, a ládák és veder a szemétnek, a Müll. Amikor a szekered megtelt ládákkal, címkézed, viszed a sor végére. Csak az érett, szép, kemény szemeket szeded le, az éretlent nem bántod, a túlérett Müll.
Heti egy szabadnap. Imivel kell megegyezkedni, hogy a hét melyik napja legyen az. Ha nagy a hajtás, nincs szabadnap. Mindennap kábé egy óra ebédszünet, ha nagy a hajtás, rövidebb, ha nincs meló, hosszabb. Kéthetente lehet előleget felvenni. 50 vagy 100 eurót. Elszámolás az utolsó munkanapodon.
Ha nem szkennelteted be magad, hülye vagy. Ha nem címkézel, hülye vagy, ha piros listára kerülsz, mész haza, hülye vagy.
Kérem szépen, ez így meg lett mondva az iskolában a helytartó által. de ellenszenves! Még megmutatták külön a málna-, a szeder-, az állványos eper szedés technikáját. Azzal mi, újoncok, mehettünk vissza a barakkjainkba. Másnap reggel fél hatig nem foglalkoznak velünk.
Én egy kicsit még belopakodtam anyu sorába és próbálgattam a málnaszedést. Egyáltalán nem voltam meggyőződve arról, hogy tudom én ezt az aprólékos munkát csinálni. Butának éreztem a kezem hozzá. Persze, időt kell adnom magamnak, majd csak belejövök, mielőtt hazapakolnának. Azt mondjuk, nem tudnám lenyelni. Szerettem volna, kicsit cseverészni anyuval. De lerázott. Eleinte azt gondoltam, hogy annyira bele van temetkezve a szüretbe, hogy nem lehet közben csacsognia, de utólag aztán tisztán láttam, hogy itt füle van minden málnasornak. Így csupán néhány felszínes mondatot váltottunk. Bekapdostam néhány málnát, s azzal indultam haza. Haza? Igen, Barakk falvára.
