Idővel aztán az ember lelke dohossá lesz, majd megfeketül. Ez az élet rendje, nincs is ezen mit csodálkozni. A nap is ugyanúgy fölkel, aztán lenyugszik; a föltámadó szelek pedig lecsillapodnak. Ha hiszel még a mesékben, előbb-utóbb…
De Sarkadi már nem tudta befejezni a megkezdett gondolatot. Egy hirtelen mozdulattal – az utolsó másodpercben, 0:01-nél – „föltépte” a mikrohullámú sütő ajtaját, hogy ne kezdjen sípolni, s ahogy próbálta kiemelni a forró vízzel teli bögrét (feleségének szándékozott kávét készíteni még ébredése előtt), ujjai megcsúsztak a nyirkos peremen, s a bögre csattanva hullott vissza a konyhapultra, Sarkadi csuklójára és felkarjára fröccsentve a forró vizet.
Az éles fájdalomtól Sarkadinak ereje sem maradt káromkodni, csupán fogait összeszorítva sziszegett, ügyelve arra, ne ébressze föl V.-t.
„Ez még holnap is fájni fog.”
Minden bizonnyal, s ami a legrosszabb, nem „állhat le” sajnáltatni magát (ebben a kiszolgáltatott helyzetben kinek is tehetné?), íratlan kötelessége elkészíteni a kávét, de most – szerencsétlenkedő mozdulatai miatt – kénytelen föltakarítani a kiömlött vizet, aztán töltheti újra a bögrét (hála Istennek, repedés nélkül megúszta ezt a kalandot), majd mikrózás és az instant por alapú kávékészítés további lépései. Amíg itt sziszeg és sóhajtozik, értékes percek telnek el a napból, és ha jót akar a későbbiekben, egy szót se szól a feleségének az iménti „balesetről”, hiszen nyafogása továbbra is táptalajul szolgálna V. szent meggyőződésének, miszerint Sarkadiból hiányzik mindaz, ami férfivá tehetné.
Múlt héten is éppen ez került szóba, amikor a cirkóberendezés miatt összekaptak. A készülék időnként megmakacsolja magát, elkezd alvilági hangokat idézve hörögni-sípolni, leesik a nyomás, a radiátorok hidegek maradnak, a meleg víznek nyoma vész. Egy szelep segítségével azonban könnyedén orvosolható a helyzet, ezt Sarkadi korábban már kitapasztalta, de ezúttal nem bizonyult elegendőnek a nyomáskiegyenlítés. Hiába tekergette a cirkó alján a szelepet, a meghibásodást jelző piros háromszög a készülék előlapján továbbra is ütemesen villogott. V. azt javasolta, hívjanak szerelőt, amihez Sarkadinak egyáltalában nem fűlött a foga; már a gondolattól is remegni kezdett a gyomra, hogy akkor neki telefonon kell beszélnie K…. úrral, aki, bár érti a dolgát és tisztességesen dolgozik (barátságos ár, akkurátus szerviz), jellemét tekintve közönséges bunkó. Mogorva és lenéző alak, egy perc vele bárminemű légtérben, fölér a kínok kínjával.
A baj megtörtént: Sarkadi ismételten tanúbizonyságot tett gyávaságáról, „hisztizik” a telefonálás miatt (ugyan mi az a félpercnyi beszélgetés, míg időpontot egyeztetnek?). Borzasztó kellemetlen, ahogyan szabadkozik, ez az egész „nem fekszik”, s ha van mód, akkor igenis szétkapja az egész cirkót, vele nem fog kibaszni, eddig is megoldotta, mi az neki. De V. hajthatatlannak bizonyult, s egy óvatlan (valóban az lett volna?) pillanatban azt találta mondani férjének: – Mit szarakszol? Hívd fel, most legyél tökös!
Sarkadi fintorogva, szinte csípőből „köpte” felesége felé a választ: – A golyóimat már régen letépted.
– Soha nem is voltak – tette ki kacagva a pontot V. vitájuk végére.
Míg a kapcsolásra várt, a búgó hangot hallgatva Sarkadinak eszébe jutott, pár nappal ezelőtt az ebédlőasztal lába esett ki a helyéről, kilazultak a tartócsavarok, s bumm!, mint aki megunta rászabott feladatát, kidőlt, ahogy vacsora alatt Sarkadi helyezkedése nyomán hozzáért. V.-nek kellett segíteni visszacsavarozni, ő tartotta.
„Egyedül még ezt se tudtam, béna vagyok.”
Sarkadi végül nem a „jól bejáratott” K…. urat hívta fel, hanem a felesége által az interneten föllelt gázost, aki két nappal később ki is jött és elvégezte, amit kellett. Illetve még mást is. A szerelő egyszer csak kikéredzkedett a mosdóba nagydologra. Pár perc elteltével a lehető legtermészetesebb módon tárta résnyire az ajtót és szólt ki V.-nek: „Ne haragudjon, de nincs papír. Kérhetnék? Szükségem lenne rá.” Az igazsághoz tartozik: délelőtt elfogyott a készlet, és V.-nek még nem sikerült visszapótolnia a gázos érkezése előtt, így a konyhai papír-törlőkendőről letépett néhány lapot tudta csak a szerelő rendelkezésére bocsátani, aki ezt illedelmesen megköszönte, később pedig arról sem feledkezett meg, hogy a légfrissítő bogyósgyümölcs illatát kellő alapossággal oszlassa szét a vécében.
– A kiszállási díjat igazán elengedhette volna – tette hozzá Sarkadi, aki a kérdéses időben nem tartózkodott otthon, éppen a századforduló irodalmáról beszélt tizenegyedikeseinek.
De felesége savanyú ábrázattal folytatta tovább: a szerelő „nyomot hagyott” maga után, a haloványbarna szarcsíkot V.-nek kellett lekaparnia a kefével, ráadásul a vécécsészének azon részéről, ahová nem gondolná az ember, hogy efféle szennyeződés kerülhet. Jóval a gázos távozását követően vette észre a rejtőzködő fekáliafoltot, makacsmód alig akart lejönni a fajanszról, V.-nek erélyesebben kellett föllépnie. Elmondása szerint kétszer húzta meg az öblítőláncot, mire hatásos eredményt ért el.
– Legközelebb – tette hozzá V. – majd K…. urat hívjuk (azaz Sarkadi hívja majd száját húzva és idegesen remegő gyomrát hasztalan nyugtatva), ő legalább tudja, mit illik és mit nem.
– Így is mondhatjuk – nyugtázta felesége döntését Sarkadi fakó-rezignált arccal. Persze fölmerült benne a kérdés, amit aztán nem osztott meg V.-vel: vajon a gázos „alkotás közben” belelapozott-e a vécé kis polcán található könyvek egyikébe vagy csak meredten bámult maga elé? Mit szólt a Pszichoanalízis azon fejezetéhez, ahol Freud arról elmélkedik, hogy a reggelente fölidézett álom az elfojtott vágyak leplezett teljesülése; vagy jobban izgatta képzeletét a Sajkódi esték tantárgyak összevonásának hasznosságát elemző tanulmánya; vagy megelégedett valami könnyedebb olvasmánnyal, ezért a folyékony szappan utántöltőjének csomagolásán található föliratot nézegette, miszerint a készítmény természetes antibakteriális összetevővel higiénikus tisztaságot biztosít? Meglehet, mégiscsak meredten bámulhatott maga elé abban a néhány percben.
A lényeg tehát: ha jót akar és fontos a békesség, nem panaszkodhat a csuklóján érzett egyre erősebb fájdalomról. Túlságosan is rosszul jönne ki belőle. Pár nap és az égető pirosság is elmúlik. Igazán kibírható összeszorított fogakkal. Nem nagy ügy. Elég csak végiggondolni: hiányzik-e bárminemű epés megjegyzés V. részéről a nem létező férfiasságát tekintve? Ugye, hogy nem. Ha ehhez tartja magát Sarkadi, megúszhatja.
„Csak óvatosan a forró bögrével.”
Nincs más dolga, mint elterelni a gondolatait. Egy kívülálló ezt persze joggal tekinthetné menekvésnek vagy (rosszabb esetben) meghunyászkodásnak, de egyikről sincsen szó. Össze kell szednie magát, és nem gondolni arra, miképp dörzsöli majd leégett csuklóját és felkarját a háromnegyedrészt pamutból készült ing, illetve a műszálas pulóvere majd bent az iskolában tanítás alatt. Szerencsére ma nem kell „belerokkannia” a munkába, amolyan humbug napja lesz (V.-től kölcsönözve a nem éppen pozitív előjelű kifejezést): javarészt dolgozatokat írat, témazárókat, illetve műelemző esszéket. A lépés ismételten úgy jött ki, hogy a legtöbb tanított osztálya – évfolyamtól függetlenül – most ért egy-egy nagyobb téma végére, így indokolttá vált a számonkérés, és hát arról sem feledkezhetünk meg, egészítette ki csapongó gondolatait Sarkadi, hogy a T. Vezetőség elvárja az előirányzásnak megfelelő jegymennyiséget havi szinten, és ha ennek a tervgazdálkodásnak a pedagógus nem tud megfelelni, biztosan számíthat – mint engedetlen, rossz kutya – az orrára koppintásra. Számtalan értekezleten kellett Sarkadinak is nyilvános önkritikát gyakorolnia, amiért nem produkált megfelelő mennyiségű osztályzatot, holott tisztában van az Intézmény pedagógiai programjában lefektetettekkel, így érthetetlen, miért nem képes az elvártak szellemében – ami, valljuk be, nem eget rengető lehetetlenség – teljesíteni.
„Még tanárnak sem vagyok jó.”
A bögrét ezúttal sikerült óvatosan kiemelnie a mikróból, Sarkadi igyekezett a két csapott kanálnyi kávéport úgy elkeverni, hogy a kanál minél kevesebbszer koppanjon a bögrebelsőnek. A finom mozdulatokból fakadó, túlzott óvatosság persze meghozta a szokásos eredményt: nem egészen oldódott föl az instant por, s itt-ott kisebb csomókba összeállva állapodott meg a kávé felszínén. A kétujjnyi folyadékot – annak rendje és módja szerint, azaz V. ízlésének megfelelően – négyujjnyi hideg tejjel öntötte föl, a pár cseppnyi, szokásos édesítőszert Sarkadi kihagyta; felesége nemrégiben jelezte, ezentúl „tisztán issza” a reggeli tejeskávéját. Az újabb alapos kavargatás sem oldotta föl a renitens por-göböket, így azok továbbra is csomókba rendeződve örvénylettek Sarkadi mozdulatainak köszönhetően a bögre közepén.
„Ha a gázos nem volt szívbajos, te miért lennél az?”
Ha képes valaki egy vadidegen helyen, kötelességéről néhány pillanatra megfeledkezve, szorongás nélkül szarni, annak kevés dolog lehet akadály az életében. Kiváltképp, ha látja, még papír sincs a reteráton, s úgy lát neki a precíziós műveletsornak. Micsoda lélekjelenlét, már-már irigylésre méltó ez a megilletődést sem ismerő hozzáállás. Hol van itt a Sarkadira jellemző örökös teszetoszaság? Hol van itt a mindent megmételyező bizonytalanság? A soha véget nem érő aggodalom és annak örökös árnya, a kishitűség? Semmi teketória, semmi kifogást kereső, ostoba nyafogás, vagy gyáva meghunyászkodás. Aki teszi a dolgát, amikor tennie kell, az – úgy tűnik – megigazul, s nem fullad bele az önsajnálat szánalmas tengerébe.
„Erről van szó. Pontosan erről.”
Ami pedig a mai napot illeti, a számonkérések során végre nem neki kell bizonyítania, hanem azoknak, akik a sors szeszélyéből fakadóan tanítványaivá lettek. Persze mindennek ára van. Ma a kényelem és a semmittevés játszik főszerepet egymást becézgetve, de holnap ilyenkor, a négyosztálynyi témazáró és esszédolgozat könyörtelen papírstócként tornyosul majd előtte. A javítással – szerencsére, és ezt le is kopoghatja – most nem kell sietnie; péntektől megkezdődik a kéthetes téli szünet, azalatt lesz ideje. Bár ahogy lenni szokott, valószínűleg most is az utolsó pillanatra hagyja majd a munkát, hiába az elhatározás: minél előbb (a szünet első pár napjában), még az ünnepek előtt letudni a kötelezettségeket, hogy aztán nagyobb teret kaphassanak evilági szenvedélyei, mint például az olvasás. Talán sikerül hosszú idő után befejeznie az Emberi színjáték második kötetét, s „neki eshet” a következő (bőségesen ezeroldalnyi) Balzac-könyvnek.
A konyhai óra tanulsága alapján V. negyven perc múlva ébred. Ez idő alatt kényelmesen elmosogatható az esti vacsora fölhalmozódott csetreszei, a mindenféle lelkiismeret nélkül más vécéjét összerondító szerelőnek köszönhetően pedig továbbra is van meleg víz és a nyomás – ahogyan lennie kell – 1 és 2 bar között mocorog (a harmónia és a békesség érzetét keltve) a cirkó aprócska órája szerint.
