I.
ARISZTOTELÉSZ: Azt mondod, jó anyag, mindenre fogékony, testének izgága természete pedig nem gátolja, hanem serkenti gondolkodását.
MAKEDÓN IDEGEN: Igen, Uram.
ARISZTOTELÉSZ: Eljutott hozzám Alexandrosz híre: hogy apja már most félistennek véli. Merész remények és eget rengető tervek várják beteljesülésüket neve alatt. Egy trónörökös! Megbízóm maga a király lenne, egyszóval az életemmel vagy elveimmel játszom, ha…
MAKEDÓN IDEGEN: Nagyremények, nagy király, nagy fizetség.
ARISZTOTELÉSZ:Ah, földi jutalom, halandóknak! Gyermekded vigasz…Lám, atyám is korán meghalt, Sztageira romokban hever, mert polgárait elűzték.
MAKEDÓN IDEGEN: Te döntesz Uram! Athén még szabad, bár Platón már halott.
ARISZTOTELÉSZ: (magában: Úgy látszik nem hallotta mily hangzatos beszédben búcsúztattam el…de fenyegetőn szólszava!)Mit fecsegsz?!
MAKEDÓN IDEGEN: Téged hallgatva, úgy látom immár, hogy Athénnem remény, csak kufárok díszes palotáinak sora. Amennyiben legnagyobb tanítója oktatni rest, sőt már abban se hisz, hogy a neveléssel bármi is megváltoztatható…viszont saját hírnevét ápolni e jólétben is kénytelen, nehogy más tudományban páváskodó kiüsse őt…Etikátok rég nem az igazság, csupán az arany csengésében ragyog.
ARISZTOTELÉSZ: Elég!
MAKEDÓN IDEGEN: Elég nekem is,Uram.Sötét az ég a viharfelhőktől, és Athénban úgy tapasztalom, jobban csípnek a legyek, vagy csak az lehet, hogy az agorán hivatalból ácsingózó tetszhalottak vérei már nekik se ízlenek.
ARISZTOTELÉSZ: Íztelen dalnokká te kezdesz válni követ! Hívjak aggastyánokat, és szüzeket, hogy legyen megfelelő hallgatóság könnyeket fakasztani? Vagy adjak kezedbe egy lírát?
MAKEDÓN IDEGEN: Matematikában és a líra pengetésében is versenyre kelnék veled, bár úgy tudom, az utóbbihoz nem sokat konyítasz. Mivel művészetnek és testmozgásnak nagy elméleti híve vagy.
ARISZTOTELÉSZ: Ne nevess!
MAKEDÓN IDEGEN: Az előbb sírnom nem volt szabad! Istenek, Athénban vagyok! Halljátok, ez a demokrácia!
ARISZTOTELÉSZ: Ki vagy te? Mondd!
MAKEDÓN IDEGEN: Tanító. És vigyázz… mert utódom leszel.
ARISZTOTELÉSZ: Dicsekednél inkább azzal, hogy kidobtak!
MAKEDÓN IDEGEN: Mert apám, senki volt, és tehetségem eddig juttatott. Végtisztességem, hogy felkérhettelek. Atyád, tudom, a király hajdani orvosa, csak ezért hallott rólad. Aztán meg Platón kezdett dicsérni, bár őszintén, téged, hallva, nem tudom miért, vagy mivel vakítottad el… Szóval, érdemeid egy részét, mint minden hírnevet szerzett, köszönd Fortunának. És könyörgöm, minden tanítók istenére, és szeretett Alexandroszomért, hogy halálodig képezd magad!
ARISZTOTELÉSZ: Mit tanítottál eddig a fiúnak?
MAKEDÓN IDEGEN: Bánatát versbe tudja önteni, és lírán eljátszani. Fejből tudja Homérosz eposzait, ne vágj szavamba… kérlek, a filozófia bölccsé még senkit se tett! Rejtett célom volt, hogy a királyi hübriszt oldjam, talán így megmenthetek néhány balga nőt, sok lelkes katonát, és birodalmakat. Gyorsan fut, és biztosan lovagol, mert ismeri a test és a lélek anatómiáját. Ezen felül jól számol, kiismeri magát az erdőben,a csillagos égbolton, tudja elődeinek vesztes és nyertes csatáit, féli az ember sorsát rendező isteneket.
ARISZTOTELÉSZ: Valóban jó tanító voltál, de úgy látszik, sorsod csak névtelen szolgálat marad.
MAKEDÓN IDEGEN: Sajnállak kolléga, ha még a tündöklésben hiszel. Így érthető, hogy fizetségként miért csak aranyat, és saját szőlődombot láttál, rabszolgákkal, kiket kedved szerint meghágsz vagy megostoroztatsz. Nem kértél iskolát a népnek, jogokat a pórnak, méltóságot, miden léleknek. Nem törted magad elveid megvalósulásáért, melyben írásaid szerint, annyira hiszel. Lehetőséget kaptál a sorstól, csak nincs hozzá víziód. Hozzon bölcs álmod rád az éj, és Athénra igazabb reményeket!
ARISZTOTELÉSZ: Figyelmeztetlek bölcs tanító természeted megveszekedett, és a szószátyárság sehol sem erény! (magában: Hogy ez az ember nem unja még a dörgedelmeit!?)
MAKEDÓN IDEGEN:Nézd el hibáit, egy hozzád kéréssel forduló idegennek. (magában: Valóban elfecsérelt idő volt minden tenni akarásom! Azt hittem, hogy egymagam is képes vagyok itt hatni, mint egy Héraklész vagy Antigoné.)
ARISZTOTELÉSZ: (immár egyedül) Szúrós északiak! Pallasz Athénére mondom, bírnám észjárását e makedónnak, csak emészteném jobban modorát.
KARVEZETŐ: Sóhajt Arisztotelész, és álomra hajtja fejét.
KAR: De jaj, mit hozhat kimerült filozófnak az álom?
Van-e mit nem uralhat, e nagyszerű agy?
KARVEZETŐ: Fáradt testét leveti, mint köpenyeget,
Kígyó gyanánt lecsúszik róla csendben a takaró,
Halhatatlan lelke gondolatokba merül, majd egy
Megtalált sugallat körül köröz ciklikusan.
ARISZTOTELÉSZ: Isten kopasz, mint a csecsemők, és roppant elegáns
Mind öltözetében, mind modorában.
Jelen van, mint tengerben a víz, égboltban a levegő
Nem szükséges semmi transzmutáció, csak a tényállás elfogadása.
Édes, könnyű elfogadás, hogy maradhatnék örökre benne?
KARVEZETŐ: Mosolyogva nézte közben lepedőtelen tetemét.
Majd Éósz első sugarával boldogan felébredt.
II.
MARCUS: Mi oly sürgős bölcsbarátom, hogy napnyugtakor küldeted szolgád, hogy már reggel hajlékodba hívj?
ARISZTOTELÉSZ: Vendégem érkezett a dicső makedón földről, kinek eszét, és hevét egyedül el nem bírtam. De bocsásd meg nekem, hogy ma már nem kell tanácsod. Elhatározásom született, mely végleges.
MARCUS: Látomásod volt, onnan ez eltökéltség! Nem szép, hogyhallgatsz róla barátod előtt. Nevetek veled, de halljuk a részleteket.
ARISZTOTELÉSZ: Lakoma, ökörsütés, fuvolás lányok és márványalkatú ifjak tánca nélkül, így egyszerűen, kívánj barátod hajójának jó szelet!
MARCUS: Hová mész? Őrült elhatározás lehet csak! Nem! –tanácsom ez. Athén istenit, miért kaparnád újra máshol ki a gesztenyét?
ARISZTOTELÉSZ: Szóval múltamból éljek, törölgessem a port érdemeimről, mert bölcsességemből és tetterőmből szerinted többre nem telik! Jó barátom, kérlek, ne zökkents vissza e rosszba! Osztozz örömömben, Marcus, minden olümposzira kérlek! Nem lehetsz oly vadlelkű, hogy nem érzed!Hisz mily barát az, ki nincs veled azörömben, csak bajban ugrik elő, mint nyúl a bokorból, hevesen sajnálkozva, és áldozva az isteneknek, hogy mily jó, hogy nem én vagyok az, akit…
MARCUS: Vedd már rövidre! Hová mész?
ARISZTOTELÉSZ: Vidd a hírt barátom, hogy Arisztotelész immár Philipposz királyi udvarában lakik.
KAR: Athénból a legnagyobb tudós, az igazsághoz menekült.
Tágas szökőkutak mentén, hűs kerengőben sétál.
