A lenyelt madarak torkodban hamisan énekelnek, ezt meséled. Szomorú vagy, mint az oltárképeken a békesség, mint a hideg, szomorú. Nyelved hegyével ezt a méregkapszulát még félre tudod söpörni, ezt meséled. Hogy a föld alatt ketten utaznak a túlvilágra, azok, akiket anyák sosem öleltek. Az árvák mindig kőoroszlánokhoz bújnak, ezt meséled. Gerincüket a gyász húzza feszesre, mint csellista a húrokat és életed végéig játszod, játszod összegömbölyödve egy kád vízben, hogy ez most egy anyaméh.
