Búcsúszonett
Talán a mája fájt és fel sem ébredt,
csak landolt, landolt érintőlegesen,
nehogy a kifutópályára essen
árnyéka, a leáldozásra érett.
Emlékfoszlányait kell, hogy keresnem.
Más-más keretbe kerül más-más méret,
de valamennyi eltevésre érett.
Vigyázva ér földet, hogy el ne essen.
S rokonom hangja szól a telefonba',
mondja, hogy soha nem ébred fel többé,
ennyi volt, kész, vége, testvérem halott,
s repeszeire esik szét a bomba,
nem áll össze soha egységes tömbbé,
akit a természet faképnél hagyott.
Budapest, 2024. VIII. 1.
takarítás
egyenként porolok
minden cédulát
múltam évgyűrűit
nyesi a favágó
te nyüsletsz
dohogsz
kérdezel
kartonlapok közt kriptává
magasztosul a kézírás
körbe bástyázom
iratokkal magam
mint méh a kaptárt
úgy építek
elefántcsonttornyot magam köré
a toronyban vagyok
körös-körül mappa
te a torony külső kartonfalát
rossz alsónadrággal
tisztára törlöd
Budapest, 2024. X. 3.
búcsúbeszéd
bátyám emlékére
koppan a rög
zeng a gyülekezet
sáros a cipő
nem látlak többé
az emberekkel beszélni kell
szól a hangszóró
hogy az elnök úr ezt is megcsinálta
s ádámcsutkám mögött a galuska
majdnem kibuggyan
Budapest, 2024. X. 1.
esős idő
akár a termosz
kedélyem esőnapja
tükörbe borít
lassan közrefog
a borús idő szárnya
közönybe ringat
Budapest, 2024. X. 2.
a második másodperc
bátyám emlékére
nem volt benne a pakliban
feldolgozhatatlan halálod
még megosztanám veled
kósza agyamnak
kikristályosult kicsapódásait
még mindig úgy ébredek
hogy családban vagyok egymagam
csak a második másodpercben
vagyok egy szál egyedül
mint gyermek
ha a szülei kimennek
a közeli trafikba
s pánikba esik
én is kétségbeesem
minden ébredéskor
mint talajba zárt
ki nem ásott mamut
beleszorulok agyam kamráiba
Budapest, 2024. X. 1.
