Ez most szerelmesvers. A vers beszélője gyengéd érzelmeket próbál kifejezni a sorok közt. Ez nem olyan szerelmesvers, ami nem is a szerelemről szól, nem egy elfajzott ál-érzelem esztétizált belemagyarázása; ez a vers nem árulja el a költőt (versbeszélőt) érzelmeiben, holott a vers megírásakor a költő (versbeszélő) ártatlan, szánandó tudatlanságban szenved a leírtak mögött meghúzódó valódi jelentés ügyében, értsd: önbeteljesítő jövendölést fogalmaz meg az adott szerelem csorbulásának módjáról. Jaj, szegény költő! Ez a szerelmesvers nem a szerelem nehézségeiről szól, és arról sem tesz tanúbizonyságot, hogy milyen áldozatokkal jár e vitatott érzelem. Ez a szerelmesvers zavarba ejti a versbeszélőt (költőt), mert az ihletet adó szerelem-konstelláció nem reagál az addig felduzzasztott reflexekre. A költő (versbeszélő) magasba emeli a jól megmunkált pajzsot, a kikalapált kardot, felveszi a pozíciót és nem történik semmi, a pajzs súlyos lesz, a kard húzza karját; az egész kép inkább nevetséges, mintsem fenyegető. Indokoltság hiányában leereszti a harci díszt. Mert ez a szerelmesvers nem vitatkozik a szerelemről, ez a vers nem nyomaszt ideálokkal, melyektől a szerelmesek roppant kínosan éreznék magukat, minthogy az örökös megfelelni vágyás az első napsugarakkal bassza szájba a lehetséges érzelem virágázását. Ez a szerelmesvers kézenfog és hazakísér, de nem ront ajtóstól a házba, napról-napra húzódik közelebb; ez a szerelmesvers virágot és csokit hoz, pedig már a filmek is gyanakvóan pillognak a virágcsoki őskövületét elnézve; nincs türelmük egy ló ügetésének kifeszített mozzanataiban elmerülni. Ez a szerelmesvers egyszerre a test és a lélek dolga. Ez a szerelmesvers nem gyötrelmes és nem plátói. Sőt, egyértelműen kínálja magát, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem kérdőjelez meg, nem bizonytalanít el, nem ordibál éjjel kettőkör, nem vág a falhoz, nem tűnik el egész éjszakára nyomtalanul, nem bassza a kádba a levest, nem bűzlik a piától reggel nyolckor, nem okoz gyomorfájást, állandó készültségben levést, hogy mikor kell előkapni a pajzsot, megragadni a kardot, és nem nyom rád minden felelősséget. Ez a szerelmesvers nem bánt, nem kerget a sötét kút legmélyére, ebben a versben senki nem mondja, hogy szeret, holott mindent elkövet, ami ennek az ellentettje. Ez a szerelmesvers nem zaklat. Ez a szerelmesvers nem a szerelem megúszásáról szól, Mert ez a szerelmesvers nem akarja megúszni a szerelmet. A vers beszélője (költő) szelíd, akár a hártyásodó tócsa. A vers beszélője (költő) betekintést enged a szerelmesversbe vetett bizalom visszaszerzésének folyamatába. Ez most szerelmes vers. Szeret.
