A szörnyeteg Meg akartam mutatni a lányomnak, milyenek voltak a léggömbök az én gyerekkoromban, milyen volt az, amire annyira vágytam, ami után vigasztalanul zokogtam, miután letekeredett észrevétlen a csuklómról a cérnaszál, amivel a lufiárus megkötötte, meg akartam mutatni neki, és az egyik nagyáruházban végül tényleg találtam pont ugyanolyan nyúl formájút, nagy hurkás fülekkel, vittem haza, aztán félrevonulva megpróbáltam felfújni neki, de nem sikerült, alighanem héliumra lett volna szükség, a tüdőm nem volt elég, elkezdett ugyan megtelni akár egy vizestömlő, de nehéz volt, lefelé húzta a kezem, és a fülek egyáltalán nem duzzadtak meg, úgy nézett ki végül, mint egy patkány, és még patkánynak is visszataszító, csupasz kék féreg, undorító arckifejezéssel, szétálló, pengeéles fogakkal, mint ami épp cafatokra akar tépni egy másik lényt, hogy fölzabálja a zsigereit, kiigya a vérét, lenyelje, megeméssze mindenestől, ezt mégsem mutathatom meg, gondoltam, leeresztettem gyorsan, és elrejtettem egy fiókba, a szörnyeteg azóta is ott lapul, összeaszott kék pofával a sötétben, a megfelelő pillanatot várja, hiszen ismeri az időt, tudja, hogy egyszer eljön, és ahogy ő, ugyanúgy tudom én is.
Rétegek A házak előtti kitaposott ösvényt először pallókkal fedték be, majd a pallók helyére összetoldott betonlapokat fektettek, amikor ezek már nagyon töredezetté és hiányossá váltak, az egészet leöntötték aszfalttal, ez volt az a réteg, ahol én bekapcsolódtam, de nem végeztek különösebben jó munkát, a forró anyag rögtön átvette a betonlapok hibáit, és éppoly hepehupás lett, mint aminek a kijavítására szánták, egyik-másik betonkocka szürke sarka át is ütötte a fekete anyagot, máshol a gödör, gödör maradt, hamarosan a gaz is feszegetni kezdte a repedéseket, semmi nem lett jobb, semmi nem lett rosszabb sem, de nem is erről szólt ez a változás.
Középkor Egy online boltból rendeltem egy új, kék tornacipőt magamnak, mert meguntam az előző kék tornacipőmet, és amíg a visszajelzést vártam, arról olvastam egy cikket, hogy előző nap hány fiú égett el elevenen néhány száz kilométerre tőlünk, a középkorban élünk, de hát nem is létezett középkor, az idő széttagolhatatlan, és babona csupán, hogy telik, mi telünk, lángolnak a fiúk, lángol a feszes bőrük, olvad a szép, szögletes húsuk, délceg arccsontjuk kibukkan a fényre, és hiába üvöltenek, a torkuk is lángol, pernye a hangjuk, megjött a visszajelzés, lesz egy új, kék tornacipőm, nem tudok tovább olvasni, véget ér, véget ér ez is, és úgy folytatódik.