Életünk egy verőfényes délutánra esett. Míg egyformán sújtott mindent a nyár, mi templomot építettünk a sáncba, hogy véges tér nyelje el a nyújtózkodást. Horizont volt az ajtaja, benne sötét sarkokba húzódott a bizalom, s a végtelen zöld posztó alatt pihent. A falalakban tűz nőtt, s minden hajnalon új zsarnok járkált a kormos cserepek között. Nem tudtuk, hogy fejünk felett az idő lakodalmat ült, hogy ivóvizünk vaskádakban poshadt, szemünk vakablak, s még ma is temetetlen emlékek erős szaga hajlítgatja bennünk a fákat. Mi csak öröklétbe akartunk bújni, helyette a ledőlt kéményhez kuporodva tapsoltuk meg egymást, és néztük, ahogy a hamis meleg rákéredzkedik a világra.
KAPCSOLODÓ ANYAGOK
október 25, 2024
|
Irodalom
|
Rovatok
GÖRÖG HAZA
(lebegés) Másfél évtizede az Égei-tenger északi partján töltünk nagyjából egy hetet ...
október 14, 2024
|
Irodalom
|
Rovatok
Cserebere
Részlet a Túlhevült a pokol tüze című, a Mentor Könyvek Kiadónál hamarosan megjelenő ...
szeptember 18, 2024
|
Irodalom
|
Rovatok
Molnár Zsolt versei
Rövid levél Charles DarwinnakTisztelt uram,bizonyára rosszul értelmezte.Az egész levezetés ...
október 20, 2024
|
Esszé
|
Rovatok
Türelem
Kassay Károly, ez a „derék veterán színész”, kilépett a kolozsvári Magyar Színház ...