regényrészlet
És amikor először volt magömlésed? Azt se tudtad, hova szaladj ijedtedben. Öreganyád a másik szobában aludt, úgy gondoltad, remek alkalom ez a maszturbálásra. Letoltad a nadrágod és a gatyád, becsuktad a szemed, és a szemhéjak mögötti sötétségben megpróbáltad elképzelni a szomszédban lakó néni tizenhat éves unokáját, akinek akkorák a mellei, mint egy középhegység. Igen, szívesen kirándulnál azokon a lankákon, le-föl, minden völgyet és emelkedőt bejárva, egészen addig, amíg el nem fáradsz. Számát se tudod, hányszor láttad már a lányt a nyári konyhában répát pucolni, vagy a kertben tevékenykedni a rózsabokrok mellett. Elképzelted, ahogyan jön feléd meztelenül, a lépéseitől rázkódnak azok a halmok, a gyönyörű mellei, aztán az egyiket csókolgatni kezded, mialatt a lány már az öledben ül és forrósága elnyeli merevedő tagod, jó érzés, ahogyan ráharapsz a kemény bimbóra, megcsókolod a mellek közti részt. A szemhéjak mögötti sötétben láttad azt is, ahogy a lány, a szomszédban lakó néni tizenhat éves unokája, eléd térdel és a szájába vesz, és addig pillangózik a nyelvével, míg föl nem robbansz. Döbbenten pattantak ki a szemeid, láttad, a markodat, kézfejedet, combjaidat beterítő fehéres-sárgás, ragacsos ondót, és nem tudtad, mitévő legyél. Valahányszor kiverted eddig, soha nem jött termés, mindig csak az érzés, a zsibbadás, a remegés, a szegycsont alatti nyomás, most pedig hirtelenjében nagykorúvá lettél, miközben a másik szobában öreganyád alszik, bealudt a tévé előtt, neked kellett kikapcsolnod a kívánságműsort. Mitévő legyek, villant át rajtad a kérdés, aztán a kérdés nyomán fakadó kétségbeesés. A lepedőbe mégse törölheted, ki kell menned a fürdőbe, viszont ahhoz át kell vágnod a másik szobán. Ha mélyen alszik, gondoltad, nem lesz ezzel semmi gond, viszont ha fölébred arra, hogy „koszos” kézzel babrálsz a kilincsen, bajba keveredhetsz. Szerencsére ki tudtál somfordálni észrevétlen a szobából, aztán meglepődve tapasztaltad, hogy a vízzel keveredő ondó egészen különös halmazállapotot vesz föl, sokkal nehezebben jön le a bőrről, mint ahogyan azt elvárná tőle az ember; a szőrbe egyenesen beleragad, főleg a hason, illetve a belső combok környékén, így hosszadalmas a küzdelem, mire megtisztulsz. Az elégedettség járta át a szíved, amikor újjászületett halandóként visszafeküdtél az ágyba. Mielőtt elheveredtél volna, természetesen, elegyengetted a lepedő gyűrődéseit, mégiscsak számít minden apró részlet, aztán azon kaptad magad, hogy már ébredsz, és nem rémlett, mikor aludtál el.
És amikor azt mondtad az aluljáróban hozzád lépő hajléktalannak, hogy tarhálás helyett menjen inkább dolgozni, és különben is, hogy jön ahhoz, hogy megszólítson? Kinek képzeli magát a szarfoltos gatyájával, hogy egyáltalán oda mer lépni eléd? Vagy talán vak? Nem látja, hogy sietsz, hogy nem érsz rá, hogy van jobb dolgod is, mint hallgatni a végtelenül átlátszó szavakat, ételre gyűjtök, uram, két napja nem ettem, kenyérre kell az apró, sajnos arra sincs pénzem, hogy a gyógyszereimet kiváltsam, látja, itt vannak nálam a receptek, igaz összegyűrődött mind, de ha tudna csak egy keveset, kenyérre kell, két napja nem ettem. Hát nem tisztességesebb lenne, ha azt mondaná, piára kell? Miért hazudik, egyáltalán kit akar becsapni? Rettenetesen felhúzott, és ha nem lett volna olyan büdös, megütöd. Menjél, baszd meg, dolgozni, köpted az ítéletet a szemei közé. Ő állta a tekinteted, egészen addig, amíg szemlesütve te kotródtál arrébb. Igen, ekkor vált világossá, amit érzel, az nem a kegyelemből fakad. Gyávaságod a legsúlyosabb bűnök egyike.
És mit szólsz ahhoz a beszélgetéshez, amikor apáddal először ültetek le kettesben, hogy megvitassátok az élet nagy dolgait? Valld be, izgultál; azt se tudtad, mi van készülőben, amikor a csupasz asztallapra kipakolta a poharakat, és homlokát ráncolva biccentett: ülj le. Kezdetben csak félig töltött neked, magának egészen a peremig, sokszor túl is szaladt, aztán – ki tudja, mennyi idő telt el – látta rajtad, bírod, amit bírnod kell, már egészen másképp nézett a szemedbe. De te mit is láttál egészen pontosan a tekintetében? Büszkeséget? Netán az elégedett családfő örömét? A kezdeti magabiztosság, akár a köd, illanni látszott, zavarban voltatok, félszeg mosolygás, és apád idegességében kapargatni kezdte az asztallapon levő kis mélyedést, cigaretta égethette ki, és a pillanatnyi csöndben nem tudtátok, hogyan tovább.
Ritka alkalmak egyike, kettesben maradtatok. Édesanyádnak dolga akadt, elszaladt otthonról, mintha még említette is volna, hogy csak későn ér haza, vacsora a hűtőben, ha megéheznétek, borítsátok bele egy lábasba és melegítsétek meg a tűzhelyen, vagy kenjetek magatoknak szendvicset. Aztán derült égből villámcsapásként eszébe jutott apádnak, kártyáznotok kell, igen, itt és most bontassék meg a nevenapjára kapott pakli. A szűz kártyalapok csattogni kezdtek a csupasz asztallapon, de az elején azt se tudtad, van-e bármiféle logika a felállított játékszabályokban, a végére viszont egészen belelendültél, és volt olyan kör, amit szánt szándékkal veszítettél el, hogy apádnak öröme teljék ebben a délutánban. Hagytad magad, és a veszített menet okozta dühödre rá is játszottál néhány eleresztett káromkodással. Muszáj volt így tenned, hogy a bizonytalanság helyett újra azt a megfoghatatlant – büszke elégedettség? elégedett büszkeség? – lásd a szemeiben. Mire édesanyád hazaért, már részegek voltatok. A kártyalapok szanaszét hevertek az asztalon, néhány káró széle és a treff kettes is egészen meggyűrődött. Felkészültetek a lecseszésre, de semmi ilyesmi nem történt, egyetlen kérése volt csak édesanyádnak, halkítsátok le a lemezjátszóból bömbölő zenét, fáj a feje, és valószínűleg a szomszédok se kíváncsiak késő este erre a ricsajra. Amikor kilépett az ajtón, összenéztetek édesapáddal, és olyanok voltatok ketten, mint két diák, akit éppen megdorgált az iskolaigazgató, mert hangosan szaladgáltak – illetlen szavakat kiabálva – a folyosón. A zenét természetesen lehalkítottátok, és másnap reggel ébredéskor fogalmad se volt, hogy kerültél az ágyba, ki vetkőztetett le, és terítette rád a fenyőmintás takarót. Egy valamiben voltál csak biztos, fájt a fejed. Egyszerre szorították két oldalról a halántékod, és szemből a homlokod. Soha nem éreztél még ilyet.
És a rendőrök, akik azt hitték, túljárhatnak az eszeden? Egy régi jó barátoddal naplemente után belopództatok egykori iskolátok udvarára, és nekiálltatok inni, a pihenőidő alatt a magatokkal hozott labdával passzolgattatok, egyre kevesebb sikerrel. Aztán villant a kék-piros fény, és nem tudtátok, hogyan lesz tovább; mit mondasz majd otthon, ha értesítik apádat, kedves uram, a gyermekét bevittük a kerületi kapitányságra, úgy gondoljuk, jót tesz neki, ha ott tölti az éjszakát, és nem, nem kell aggódnia, jó kezekben lesz, bízza csak ránk, megdolgozzuk a kis taknyost, további nyugodalmas estét kívánunk. A hátad hasította volna ketté, ha fölhívják a fakabátok. De megúsztátok, nem igaz? Mielőtt kimásztatok a kerítésen, az egyik üveget a gatyádba rejtetted, de úgy sasszéztál, hogy az egyenruhások ne vegyék észre. Ügyes voltál: azt hagytad elöl, aminek az alján éppen csak lötyögött valami; és készségesen tettél eleget a fölszólításnak: öntse ki, ha kérhetném, az üveg tartalmát ide a bokrok közé. Persze remegett a kezed, és az a néhány másodperc fölért az örökkévalósággal, és legbelül reménykedtél abban, ezzel megúsztátok, nem lesz folytatás. Szerencsére nem is lett. A magasabb férfi, talán törzsőrmester, ki tudja, mit jelent a két ezüstcsillag, végigmért benneteket – a picsába, szeretnénk egy nyugodt szolgálatot, húzzatok innen el, de kurva gyorsan –, aztán társával együtt, az ő vállapján csak egy csillagot láttál, visszaszállt a kocsiba. Villogó nélkül hajtottak el, ti pedig – miután nagyot kortyoltatok a gatyádból előkerült üvegből – elindultatok hazafelé.
És a vidéki rokonok, akikről azt se tudtad, hogyan kapaszkodtak fel a családfára? Ki kinek a kicsodája, és egyáltalán miért kell részt venned ezen a betakarításon? Döntés született, a városi gyerek is kóstoljon bele a vidéki élet szépségeibe, krumpliszedésre invitáltak, és mint akit jól neveltek, nem mondtál nemet, sőt, még a lelkesedés félreolvashatatlan jelét is az arcodra tudtad erőltetni. Persze hamar kiderült, alkalmatlan vagy minden rád bízott munkára. Hiába mutatták, hogyan fogd a kapát s milyen lendülettel vágd a földbe, hogyan lazítsd meg a talajt, s forgasd ki a felszínre a krumplit. Mindenfélét csináltál, csak azt nem, amit tanítottak. Meg is lett az eredménye. Jó néhány gumót kettészeltél, és nem értetted, az idősebbeknek mi a problémája azzal, hogy skalpolt krumplikon kívül más nem igen kerül elő a kapád alól. Pihenő közben aztán meghallottad, rólad sutyorognak a kertben fölállított asztalka mellett, ahol fröccsel próbálták enyhíteni a hőség okozta kellemetlen tüneteket. Azt mondták rólad, látszik, hogy elkényeztetett városi gyerek vagy; az apád ennyi idősen már a saját lábán állt, olyan kemény és határozott tartással, aminek töredéke sem szorult beléd. Az ismeretlen rokonok, akiket sehogy se tudtál az Sz. családhoz tartozónak gondolni, kedélyesen összemosolyogtak, és az egészben az fájt, hogy apád, aki ott állt közöttük, egy pillanatra sem vett a védelmébe, helyette összekacsintott az övéivel, és szódát fröcskölt a borral félig telt poharába. Úgy határoztatott, jobb neked az ásó, azzal kevesebb pusztítást végzel majd a veteményesben, és talán lesz majd olyan krumpliszem, ami épen kerül ki a földből, tudod, türelem, és amikor a lábaddal a talajba tolod az ásót, ne teljes erőből tedd azt, hanem érzéssel, hagyd, hogy az ásó beleszaladjon a földbe, utána egy határozott mozdulat, és már fordítod is ki a krumplikat a növénnyel együtt. A kitartásod végre meghozta gyümölcsét, igaz a többiekhez képest jóval lassabban haladtál, de mégis csak sikerült egészben megmaradt gumókat felszínre hoznod, mígnem egyszer csak azt láttad, hogy a krumplik helyén levő gödörben egy apró, szürke egér néz rád. A szíved egy pillanatra megdobbant a torkodban, és nem tudtad, képzelődsz vagy az a rágcsáló tényleg ott áll a gödörben és a szemedbe néz apró fekete gombszemeivel. Amikor izzadt tarkódon megérezted a hűs fuvallatot, elmúlt a döbbenet, és tisztán láttad magad előtt, mi fog történni. Habozás nélkül, gyors mozdulattal az egér nyakához illesztetted az ásót, vártad az apró fekete gombszemek riadalmát, de semmi ilyesmi nem történt, aztán lábadat az ásóra helyezve ránehezedtél arra, és láttad, hogy saját súlyod nyomán az egér feje elválik a testétől. A félbevágott rágcsáló tetemére földet kapartál, aztán már léptél is a következő bokorhoz. A nap végén, mert látták a rokonok, hogy egész tisztességesen belejöttél a munkába, megengedték, hogy igyál egy fröccsöt. Az első kortyok után apád megveregette napégette vállad, és azok a gyors, paskoló mozdulatok egészen jól estek a szívednek.
Kicsoszogtál, kicsoszogtam a fürdőbe; és ott térdre zuhanva úgy öleltem át a vécékagylót – miközben elemi erővel dőlt belőlem minden szenny –, mint templomban a Megváltó szobrát. Valóban szörnyű, mikor mellkasomra ül a fölismerés, és suttogni kezd a füleimbe, innen is, onnan is; mindkét oldalról egyaránt hallom, néha egyszerre, néha tizedmásodpercnyit csúsztatva; a lényegen semmi sem változtat. Talán ha összekapnám magam, lenne esély. De mire is? Zsibbadt nyelvem szavakat formálni képtelen. Magam mellé nyúltam, és nem tudtam kitapintani az ágyban. Kicsivel később aztán elaludtam.
