Minden nap szakad
ujjnyit, karnyit a vitorla,
nem tudom, meddig
tombol az átok vihara,
mikor s kibe harap,
vagy ha valaha is lohad-
de ha van számomra mentség,
kegyelmes szélcsend,
s lesz még kenyér,
iható létrend,
ha van egyáltalán tavasz-part,
márványló égszentély
s talpam alá nyúló
meleg isten-tenyér,
akkor sem tudom meg
soha, mivé válok ha…
s mennyi lett belőlem
a mélység martaléka.
