A slágervers olyan, hogy már most hatással van rám, pedig még meg sem írtam, vagy ha netán megírtam, még el se olvastam. A slágervers olyan, hogy fején találja a szeget, hogy rögtön egy metaforával indítsuk a verset, halljuk is a kalapács és a szeg találkozását (más nyelvjárásban szög), meg látjuk is és érezzük a szagát. Ez akkor egy szinesztézia is, rendkívül gazdag kép, és még véletlenül sem olyan, ami csupán a szépség miatt került a versbe, helyesebben slágerversbe, hanem mert rendkívüli módon tágítja a mögöttes és a nem mögöttes jelentést. A slágervers antológiadarab. A gimis szöveggyűjteményben ki van neki hagyva pár oldal, ha elkészül, be lehessen tenni. A híres színész, aki arra vállalkozott, hogy egy egészestés előadásban összegyűjtse a magyar költészet gyöngyszemeit, kihagyott három percet, hogy majd ott fog felcsendülni az egyetemi beszédtanártól eltanult artikulációval ez a költemény. Minden költő slágerverset akar írni, alig várja, hogy valami tragikus történjen vele, ami kiválthat belőle egy slágerversnyi érzelmet. Szakítás, már megint jól lapátra lettem téve (újabb metafora és még mindig a mesterségek területéről, úgy tűnik ennek a versnek a képisége a mesterségekre épül, ez a jellegzetessége, nem direkt, mert direkt semmit nem lehet kitalálni, sem előre, hanem úgy van, hogy ez a nagyon mély érzelmi megrendültség a tehetségem révén egy bizonyosfajta beszédmódot követ). Szóval lapátra lettem téve, vagy én tettem lapátra a szerelmemet, mert már nem szeretem, gátolta a slágervers megírását és én ezt felismertem. Nem lehetek boldog, mert akkor vége az életműnek. Milyen forrásból táplálkozna akkor a költészetem? Szóval végeztem vele. Nem úgy, mint az angol krimikben. Életben hagytam, kereshet magának valaki mást, már keresett is. Teljesen kiborultam tőle. Lecserélni pont arra a fickóra, hát ez megalázó. Lelkileg olyan állapotba jutottam, hogy tényleg ott belül, kő kövön nem marad, behozhatjuk itt a porig bombázott Drezdát is, hogy olyan a lelkem. Éveken keresztül menekült oda vidékről, meg más városokból az ártatlan német lakosság. Ártatlan, azért itt álljunk meg egy pillanatra, bár nem vagyunk hívei a kollektív bűnösség elvének, de azért, kik nevelték azokat a gyerekeket, akikből foglárok lettek Dachauban (nem Auschwitzet írtam, azt már sokan írták, én annál sokkal eredetibb vagyok, ebben rejlik a legfőbb erőm, hogy különbözök másoktól, olyan dolgok jutnak eszembe, ami másnak nem, még ilyenkor is, mikor lelkileg ennyire össze vagyok törve, behozhatnám a drótostótokat, akik összedrótozzák a törött edényeket, de nem akarok konfliktusba kerülni a szomszédos szlováksággal, meg akkor nem fogják lefordítani ezt a slágerverset szlovákra, nem táplálkozhat belőle a szlovák költészet és akkor mi lesz vele, mármint a szlovák költészettel, elakad a fejlődésben). Hát igen (ezzel a két szóval próbálok visszakanyarodni az énbe), én voltam az, aki felnevelte magában ezeket az érzéseket, amelyek most romokban, és a pusztulás a lélekből átterjed a testbe, mert a lélek a főparancsnok, a test csak végrehajtja az utasításokat, olyan, mint azok a katonák, akik felsőbb utasításra embereket gyilkolnak a harctereken, vagy épp feláldozzák magukat a haza oltárán. A slágerversbe minden tartalom belefér. A slágervers egy tartalomzabáló nyelvi gépezet. Ezzel felkeltettem a géprombolók érdeklődését is, a robotika esküdt ellenségeit, valamint azokét, akik attól félnek, a robotok átveszik majd a hatalmat a földön és rabszolgasorba vetik az embereket, egész évben csak piramisokat építhetünk úgy, hogy robotok robotostorral verik a hátunkat. Rettenetes jövőkép. Látjuk magunk előtt? Vissza az én mélyére, micsoda mélység van ott, egy pokoli féregjárat, ott van a lélek darabokban és feltüzesítve. Izzó lélek! Látjuk magunk előtt? Érezzük az égő hús szagát? És a test követi a lélek parancsait és teszi tönkre magát, persze különböző anyagokat használ ehhez, tudatmódosító szereket, és közben mutogat, arra a nőre, aki elhagyta, vagy akit ki kellett rúgni a slágervers akadályozása miatt, hogy miattad van, miattad, hogy az életem is kockára került! Ezek persze általában csak légbőlkapott felvetések, mert amíg a slágervers nem készül el, egy költő sem végez magával. A környezetnek akkor kell aggódnia, és kitüntetett figyelemben részesíteni a szerzőt, mikor elkészül a vers. A szülőknek, különösen az anyukáknak, ilyenkor úgy kell figyelni, mint amikor uzsonnát pakolnak reggel az elsős kisfiuknak, s ha résen vannak, akkor meg tudják akadályozni a végső megoldást. Nagyon sok náci megfogalmazás jut eszembe, ezen érdemes volna elgondolkodni, mert ha a kritika veszi észre, akkor az isten se menti meg az alkotót és a verset a végső bűnbeeséstől. Ha sikeresen elodázzuk a végső megoldást, akkor a szerző tovább indulhat egy újabb slágervers megírása felé és az anyuka is megnyugodhat, ha él még és nem épp az váltotta ki a slágerverset, hogy meghalt és az alkotó ilyen módon teljesen árva lett, mert a versből kiderül, hogy az apukáját, már régebben elvesztette. Eddig gyerek voltam, mostmár soha többé nem lehetek gyerek. Bár a felesége, mikor elvált tőle, az is mekkora csapás volt, az nem ez a nő volt, aki akadályozta a slágerverset, helyesebben ő is akadályozta, ez az elköltöző feleség épp azt mondta, hogy a férje volt a harmadik gyerek a családban, s neki a kettő is épp elég volt, s szeretne egy olyan férfit, aki tényleg férfi. Na, ez is kiváltott egy slágerverset a szerzőből, mert egy versben énekelte meg ezt a borzalmas feleséget, kiteregetve a magánéletüket, még azt is megírta, hogy hányszor és hogyan nem szeretkeztek, ami végülis kasztrálta őt. Ezért nem lehetett férfi, mert akinek nem áll fel a fasza, persze a versben ezt egy másik mondat fejezi ki, de ez a lényege, hogy akinek nem áll fel a fasza, az vagy impotens, vagy gyerek és ő inkább a gyermekséget választotta. Fú, elég hatásosra írtam már? Miért? Az ilyen belső kérdezz-felelek kvíz a slágerversek egyik sajátossága, olyan retorikus alakzat, ami azért megmozgatja még a legérzéketlenebb emberek szívét is. A miért kérdésre nem adtunk választ. Hol egyesszámban, hol többesszámban beszélek magamról, most egyesszámban adok választ, az ilyen ragozási cserebere, de jó szó, kár hogy slágergyerekverset írok, csak azért mert már kicsit unom, hogy ennyire hatok. Kell egy kis szünet, egy lélegzetvétel nekem, ez lehet a vége a versnek, hogy az olvasó is fel tudja dolgozni ezt a hatást. Nagyon kell tudni, meddig vagyunk még hatásosak, s utána egy szalmaszálnyit sem szabad beletenni a szövegbe. Nem, nem ott van a vége, ahol kifáradtunk, ott van a vége, ahol vége van, és pont akkor, amikor kifáradunk. Ez a tehetség, ez a mély szimbiózis alkotó és mű között. Tudom, hogy már be is fejezhetném, de azért azt még hozzá kell tegyem, hogy a slágerversben az a legrosszabb, hogy nem olyan, mint a valódi sláger, ami akkor és ott azonnal hat, és a közönség, sokszor tízezer ember is, az énekessel együtt énekli, és utána tapsikolnak veszettül, mint a jázminok egy másik slágerversben. Nem, a slágervers olyan, hogy legtöbbször a költő halála után tapsolják meg, amit a költő akkor sem hall, ha a halálának, vagy születésének századik évfordulóján a sírja mellett mondják el, ráadásul el van hamvasztva, és a hamunak tényleg nincs füle. Szóval, azt kell megélni, konkrétan, nekem is épp most, hogy olyan dolgot hoz, az egyesszám harmadik személyű költő, tehát egy általános költő, akik közé én is tartozom, bár egyedi vagyok, olyan dolgot hoz létre, ami akkor is él, amikor ő már egyáltalán nem él. Rettenetes olyan dolgokkal együtt élni, amik túlélnek, például olyan ruhákkal, amik soha nem szakadnak el, olyan gépekkel, amik soha nem romlanak el, olyan mosogató és ablakmosó-sűrítményekkel, amikből még halálunk után is marad egy fél flakon, olyan lekvárokkal, amiket mi főztünk, de mások esznek meg, olyan nőkkel, akik a halálunk után harminc évvel is szexelnek, persze nem velünk. Azt hiszem, elérkeztünk a slágervers csúcsához, az elmúlás örök kérdése vetődik fel lekvárok, és a második, valamint harmadikkörös nők képében, s hogy már csak olyan dolog történik, amit már mi nem látunk. Az orvosok újabb betegeket, a gyerekek újabb szülőket vesztenek el, a jéghegyek tovább olvadnak, a tengerszint tovább emelkedik, mindig van időjárás és mindig eszik valaki, csak mi nem. Becsukom a szemem és a világnak vége. Becsukom a szemem és nekem van végem. Becsukom a szemem, irgalom édesanyám, mama, nézd, jaj, kész ez a vers is.
