Személyes okok

mögött állhat egy szakadék,
egy hófödte táj, amelyben apró lábnyomokat
ejtett egy éjszakai állat. Selyemfényű hegek.
A szakadékban heverhet valaki, és akkor
fent, a peremen csúszásnyomok és kisebb
kőomlások vannak, vagy nem hever senki,
és akkor fújja az árvalányhajat a szél. Vagy
tavasszal az ezerjófűt. A hófödte táj is lehet
érintetlen, de akkor a személyes okok valaminek
az elhallgatását leplezik. Személyes ok lehet
egy ember, akitől azért félünk, mert nem tudja
megvonni a határt szeretet és hatalom között.
A szeretet valaminek a visszafogása. Valamit
nem kikötni egy rühes ólhoz, hanem jó szóval
bírni jobb belátásra. Rávezetni arra, hogy nem
veszít, ha nem ugat. Kap enni úgy is. Az üres ól
lehet rögeszme, vagy valami más, ami gátolja
a szabad mozgást. A jó szó pedig átvitt értelemben
is ugyanaz. Ha kifordítunk egy szakadékot, egy
hegyet kapunk, aminek a csúcsán könnyen elfog
a tériszony. Ha pedig a hegyről vesszük le
a negatívot, ismét egy szakadékot hozunk létre,
aminek az aljából feltekintve szédülés foghat el.
És akkor kilépünk vagy nem lépünk ki, elsietünk,
vagy éppen elmulasztunk valamit, mert marasztalt
egy rosszul értelmezett tartozás valaki felé, vagy egy
élethelyzet kátránya tartott fogva. De minden
esetben hivatkozhatunk valamire, mert a hivatkozás
szabadsága mindenkor adott, és legyen szakadék,
hófödte táj, rühes ól, vagy egy másik ember, az igazi
személyes okok kimondatlanok maradnak, mert
mindenkinek elegendő oka van a hallgatásra.