Önmaga elől Híg dél lépked a fák között, avarból sző magának barna kabátot, csipkebogyókból apró gombokat varr rá. Készül a hűvösebb napokra, jégbőröző pocsolyákba süllyed, menekül a saras ösvényeken, kutyává változik, kővel dobálják az emberek, csak fut, csak fut, lobog rózsaszín felhőhaja az égen, homloka fehér deret izzad, csak fut, csak fut, megállás nélkül önmaga elől vagy versenyt az idővel. Akklimatizáció A maszkok helye az arcokon megmaradt, mint a fürdőruha nyoma a nyári bőrön, a természet alkalmazkodik az alabástromszínű közönyhöz, és úgy gondolja, semmi szükség illatokra, a kerítésekről lecsurgó lila orgonákra. A tavasz elmarad, a fűben ciripelő tücskök ezt már tudják, szólnak a pipacsoknak és a levendulának is, hogy néhány napon belül tikkasztó nyár következik, a fény perzselni fog, ólomgolyók hullnak az égből.
