Mészöly Miklós, Szigeti László és Eötvös Tünde 
Középen Esterházy Péter
Márkháza (nekem Marokháza) 1995. július. A képen Mészöly Miklós, Szigeti László és Eötvös Tünde.
Épp nagyobb társaság van nálam, 40 fokos hőség az udvaron, készülünk a késő délutáni Pestiek–Márkháza derbire a futballpályára. Ezekre a mérkőzésekre akkoriban minden évben legalább egyszer sor került.
Megszólalt a telefon, Szigeti Laci hív. Hallotta, buli van nálam, nem messze a falutól mennek el kocsival, Miklós ül mellette, beugorhatnak? Huh!
A kertvégi diófa alá beszorult a levegő, ott pihegtünk jópáran, Miklós egy széken ül, s mint Szigeti diadalmas mosolyából is következtethető, túl van már egy történelmi vereségen, amit Szigetitől szenvedett el pingpongban.
– Tudsz hozni olyan pálinkát, amit ezen a dombon termett szilvából főztek?
– Miklós! Negyven fok van árnyékban is.
– Ne törődj vele!
Átmentem a szomszéd Józsi bácsihoz, Doróhoz és szereztem egy fél liter „hazait”. Üveg a kezemben, a tálcán néhány stampós pohár, viszem a diófa alá. Kiöntöm Miklósnak, mennék a többiekhez. Elkapja a karomat: „Ezt hagyd még itt egy kicsit.” Nála maradt.
Szigeti a kiadójának, a Kalligramnak akkoriban tervezgethette azt a pályáját, amelyet több évtizeden át sikerült befutnia, a 90-es évek kortárs magyar könyvkiadása egyik legszínvonalasabb „istállóját” és kifutóját teremtve meg.
Eötvös Tünde, Sára lányom osztálytársának az édesanyja. Olyan szörnyű, Kolozsvárról menekülős, kisgyermekelhagyásos története van a nyolcvanas évekből, amelyet még a kilencvenes évek végén sem tudott, sőt azóta sem tud zsigeri félelem nélkül elmondani.
Mielőtt elindultunk volna a pályára, tettem annak érdekében, hogy gyorsan elterjedjen: a Pestiek csapatában a csatársor Esterházyval áll fel, az edzőnk pedig Mészöly. Megtöltötték a falusiak a „nézőteret”. Miklós a pálya széléről dirigált, körülötte a „Szőke Szikla” néhány helybéli csodálója hadonászott. Mi a vakondtúrásokkal sem bírva, rúgtunk ugyan pár gólt, de veszítettünk. A láda sört mindig a vesztes csapat állja. A kocsma felé menet hallom a hátunk mögül: Esterházy nem hasonlít önmagára, Mészöly szőkesége is megöregedett, már a hangja sem a régi, még csak nem is anyázott az az aranyember. Azt se mondta, hogy gyerekek, vesztésre állunk, ez így nem mehet tovább.
A másik képen (szerzője ismeretlen) Péter mellett Illés Pista, a helyiek szövetségi kapitánya, akinek a pesti csatár később két alkalommal is képeslapot küldött, köszönve a társaságot. Ő az egyetlen a faluban, aki tudja, melyik Esterházy ült mellette a kispadon, és ki az a Mészöly, aki nála aludt.
Miklós ugyanis az éjszakát is a faluban töltötte, Pistánál, akivel kora hajnalig beszélgettek, reggel pedig együtt kávéztak a teraszon. Hogy Szigetivel mi történt a mérkőzés után, nem tudom, de arra emlékszem, hogy az a két nap is úgy telt el, hogy itt van közöttünk ma is.