Többször is bebizonyosodott már, hogy a határon túli színjátszás tehetségeire szükség van a magyar filmben. Ha csak az utóbbi évek filmtermését vesszük, akkor Kerekes Vica az Apró mesék főszereplőjeként irányította magára a rivaldafényt, Mátray László mélyremenően ábrázolta az elkényeztetett, ugyanakkor elnyomott fiú szerepét Bodzsár Márk Kojotjában, vagy Szikszai Rémusz hatalomra törő diplomatája is emlékezetessé válhatott sokaknak A berni követből. Hogy csak az alább elemzendő alkotás színészeit említsük.
Úgy tűnik, hogy Lakos Nóra rendező és forgatókönyvírótársa, Fekete Fruzsina is spendírozott arra, hogy már bizonyított színészek, ugyanakkor nem elhasznált arcok jelenjenek meg új filmjükben a vásznon. A siker sokszor a szereplőválasztásnál dől el. Tudjuk, hiszen a romantikus komédiáknak van hagyománya a magyar filmben. Nyomon követhető a műfaj evolúciója, még akkor is, ha nem Jávor Pál, Tolnay Klári és Kabos Gyula lebeg a szemünk előtt, amikor egy napjainkban készült szerelmi vígjáték sikerének a mibenlétét elemezzük. Pedig a recept nem sokat változott. Próbálkoztak ezért többen is a régi alapanyagokhoz nyúlni. Igaz, az 1999-es Hippolyt nem tudta megismételni az 1931-es sikerét. Mint ahogy a Meseautó remake-jéről is nyugodtan ki lehet jelenteni, egy reklámfelületként szolgáló blődli lett belőle.
A magyar romkom persze sokszor amerikai vagy francia, olykor olasz sikerrecepteket követ. Ezeket sokszor az új idők Jávor Pálja, Csányi Sándor bumfordiskodta végig. Az ő megjelenése a vásznon egy ideig sikerre is vitte a műfajt próbálgató magyar filmeket, ugyanakkor fémjelezte azt is, hogy a magyar romkom egyedi ötletek nélkül nem újulhat meg. Így bonviváni arca megmaradt a középszer fokmérőjének. Őt mostanság mintha Mészáros Béla váltaná a szerepkörben. A kicsit esetlen, de ezért emberinek tűnő és szerethető hősök terepén most ő az ügyeletes. Persze nem is annyira a színészek hibája, hogy az áttörés nem történt meg. A gond inkább az, hogy egyelőre nincs a műfajban készült magyar filmeknek felismerhető karakterjegye, illetve csak félig-meddig sikerül az ismert panelek elegyítése.
Igazából nehéz is ez. Nehéz a műfajban olyan alkotást létrehozni, ami egyedien használja fel a romantikus paneleket, ugyanakkor úgy adagolja és rétegzi a humort, hogy attól szívből felnevet az ember. Nem is nagyon sikerül ez, pláne, hogy a nemzetközi sorozatipar könnyebben kiszolgálja ezeket az igényeket. De nézzük meg, mit hoztak az utóbbi évek a magyar filmben. Ott van a színházi előadás sikerét meglovagolni vágyó Kölcsönlakás. A párkapcsolati csömörre rávilágító Nyitva. Az olasz sikeren felbuzdult remake, a Búék. A hazugságon alapuló félreértést tűrhetően hozó Seveled. A már a plakátjában is igénytelenséget áruló, és azt a továbbiakban sem meghazudtoló Most van most. És bár a romantikus szál kevésbé izzik benne, de a Pesti balhé is ide sorolható. Illetve a nemrég bemutatott Becsúszó szerelem is próbálja tágítani valamelyest a kereteket.
Lakos Nóráék munkáján is látszik, hogy igyekeztek filmjükbe csempészni egyedi elemeket. Mint ahogy az is érződik rajta, hogy a női szemszög került előtérbe. Azt meg, hogy a szerelmi vígjátékokban miért az a trend, hogy a főszereplők negyven körüliek, csak a jó ég tudja. De nincs ez másként a Habban sem. A helyszíneket itt is szabadjára engedett lakberendezők teremtették meg. Így a valóságtól némileg elemelkedett hangulatú környezet segít abban, hogy ne várjuk el a történet valószerűségét. Ugyanakkor Lakosék annyira nem szállnak el a történeti szálat illetően, hogy egy egyedi mesevilágba repítsenek bennünket. (Gondoljunk itt, hogy a magyar ugaron maradjunk, a Liza, a rókatündérre.)
Vázlatosan a cselekményről: a szerelmi csalódottságtól szenvedő törékeny Dóra (Kerekes Vica) egy tip-top kis cukrászdát üzemeltet, melynek brandje a filmtörténet nagy szerelmeire van felépítve. Az álmodozó lány azonban a csőd szélére kormányozza a boltot. Egyetlen kiút, ha megnyeri az életvezetési tanácsokkal bíró Guru (Szikszai Rémusz) által meghirdetett versenyt. Ami – a család az család alapon – nem szingliknek van megteremtve. Így Dóra felbérli az útjába kerülő jóképű fogorvost (Mátray László) és a haknikból élő szomszéd kisfiút (Gyarmati Erik), hogy alakítsák a családját a versenyen. Ez ágyaz meg a vígjátéki környezetnek. Gondolom, nem lövök le semmit azzal, hogy megemlítem, a „fiatalok” némi gyötrő súrlódás után egymásba szeretnek.
A film erénye, hogy jópofa képi megoldásokkal van gazdagítva. Illetve az is, hogy a zenei igényesség is érződik rajta. A legnagyobb hibája pedig talán az, hogy a két főhőst játszó színész annyira távol van egymástól, mint Váradtól Kamcsatka. Nem igazán érthető, hogy az elvarázsolt lánynak, aki annyira nem is elvarázsolt, miért tetszik meg ez a büdöslábú tahó. Mert Mátray egy ilyen sármőrt formál meg, és ezen az sem segít, ha néha feltesz egy szemüveget. Azt meg pláne nem lehet érzékelni, hogy a jó státuszú, jó svádájú férfihősnek akár egy percre is erre a kissé dilinyós cukrászlányra lenne igazából szüksége. Ennyit a szerelemről.
A legfőbb romantikus szál nem igazán működött tehát. A komikusnak szánt jelenetekkel meg az volt a baj, hogy nem nevettettek meg. Az igyekezet látszott persze. Kovács Lehel és Láng Annamária jurtákból szabadult kettőse vagy Elek Ferenc és Pálfi Katalin női elnyomáson alapuló párosa színészileg teljesen rendben voltak. Csupán a helyzetek és a párbeszédek nem voltak igazán erősek. Egyedül a kissrácot alakító Gyarmati Eriknek volt pár humoros jelenete. Azok jól is működtek. Mindent összevetve: nem a Hab fogja az egekbe emelni a magyar romkom műfaját. Elképzelhető az is, hogy a szerzők pár jó ötletet sutba dobtak a forgatókönyvfejlesztés során. Ha így volt, kár értük. Mert így annyi maradt, hogy Mácsai Pál cameózhatott egy jót végre. Mondjuk, ő meg is érdemelte.
