Tompa Gábor újabb Hamlet-rendezése Kolozsváron
Abból is tudni, hogy valamerre fordul a világ, hogy Tompa Gábor Hamletet rendez. Negyedszer állítja színpadra a dán királyfi történetét, Kolozsváron másodszor. Először 1987-ben, másodszor 2021-ben, december 3-án volt a bemutató, másnap a második előadás. Fogalmazhatnék úgy is, hogy amikor kizökkenni tűnik az idő, Hamlet-bemutatót tartanak Kolozsváron, de bizonyára a világ számos más városában is.
A filmszerű, mintegy snittekből építkező előadás nem fest túl vidám képet arról, amiben éppen vagyunk és még kevésbé nem arról, ami vár ránk.
Bevallom, kihasználtam, hogy a színház showcase-t tartott a múlt év utolsó hónapjában, ezért kétszer nézhettem meg Shakespeare talán legismertebb, a legtöbbet és a legkülönbözőbb formákban értelmezett művének legújabb interpretációját.
A végtelenbe nyúló égszínkék hátterű (szépséges látvány) világban akár boldogok is lehetnénk, ha előtte, az emelvényen nem egy üvegkoporsóba zárt halottat tolna át fiatal lány. Ha nem futnánk folyamatosan fölösleges köreinket (a színpadba beépített futószalagra szinte mindenki rááll). Ha a redőnyös könyvesbódét (Hamlet menedéke) nem zárnák le piros-fehér szalaggal, szóval, ha béke honolna a lelkekben. Továbbá, ha nem a félelem, a gyűlölet, a képmutatás zökkentene ki az időből, hogy stílusosan fogalmazzak.
Hamlet és barátai, a wittembergi csoportként jelölt társaság az igazságot keresik – ezt nyilatkozta a rendező és a címszerepet alakító, budapesti, nagyon tehetséges Vecsei H. Miklós. Az előadásban a dán királyfi könyvei közé elvonuló halkszavú értelmiségi, nem kimondottan a tettek embere. Az én olvasatomban a fiatal férfi keresi önmagát, helyét a kusza világban (az egyetem, a saját körei buborékából érkezett haza, ahol már semmi sem olyan, amilyen volt), a szerelmet, birkózik apja szellemével, férfiküzdelmet vív anyja férjével, az új királlyal. Claudius (Szűcs Ervin parádés alakítása) igazi macsó, érzéki, harsány, magabiztos, birtokolja az asszonyát és a hatalmat. Mindez jár neki, s nagyon részegen ébred fel benne valamiféle bűntudat. (Claudius ittasan imádkozik, józan állapotában nem jut eszébe az égi hatalom). Gertrud (nagyon jó Kézdi Imola), a volt és jelenlegi királyné, feleség, ebben az előadásban, mintha nem tudná, hogy jelenlegi férje tette özveggyé. Talán a szerelemtől nem látta, mi történt valójában, de a lángolás multával mintegy meghasonult. A futópad nem visz sehová, Gertrud boldogtalan. Nem tudom, milyen férj lehetett a jó királyként emlegetett első férje, a Hamlet által csodált apa, de Kézdi játékából ítélve, az asszonynak mellette sem volt valami szabad, vidám élete.
Ophelia (Tőszegi Zsuzsa szép alakítása) ebben az előadásban nem szende szűz. Szerelemes nő, aki apja és Hamlet között őrlődik, s úgy tűnik, a szerelmet választja. Az előadás végén várandósan jelenik meg, ami érthetővé teszi a jelenetet, amikor megölik. Talán ő mozgatja a szálakat, hozza szerelme tudomására, mi történt a távollétében, Ophelia tolja az üvegkoporsót, az ő hangján szólal meg Hamlet atyjának szelleme, majd cipeli az apja csontvázát. Erős nő, aki mindent elviselne, talpon maradna, ha hagynák.
Polonius (a most is nagyszerű Bíró József), katonai viseletben, szolgálja az éppen aktuális uralkodókat. Elengedi külföldre a fiát, fájó szívvel ugyan, de feláldozná a lányát, Opheliát. Lavírozni próbál, túlélni ezt is, mint mindent, ha lehet a hatalom közelében. Időnként fertőtlenítővel keni be a kezeit, nem tudom eldönteni, hogy a bibliai értelemben mossa a kezeit vagy betegségtől fél. Lehet mindkettő. Emlékezetes pillanat, ahogy hallgatózik, ahogyan Bíró arcán tükröződnek az érzelmek és az indulatok. Ő már mindennel leszámolt, de azért még élne egy kicsit.
Rosencrantz és Guildenstern szerepeit nők játszák. Imre Éva és Pethő Anikó neonszínű parókájukban diszkó-lányok és harcos amazonok. Majd ugyanők rádióriporterek, akik a Sírásók szövegével hozzák a világ tudomására Ophelia halálát. Érdekes, ahogy Arany János fordítása bulváros stílusban hangzik. Ebben a rendezői elgondolásban érhető, sőt értelmezhetőbb kettőjük szoros kapcsolata a dán királyfival, az árulásuk pedig simán írható a féltékenység, a nagyravágyás rovására.
Ebben a környezetben a könyvek menedéke mögül nem lehet a világ tudomására hozni az igazságot. Erre a színház való, talán az egyetlen művészet, amely mindenkoron a valósággal szembesít. Hamlet kiszórja könyveit, előadást rendez a kuckójában. Tompa mélyen hisz a színházban és az előadásában, a legerősebb és felkavaróbb az Egérfogó címmel ismert jelenet. A főhős nem komédiásokat hív eljátszani a színházba a jelenetet, hanem (briliáns dramaturgi megoldással) Claudiusra, Gertrudra és önmagára osztja a szerepeket. Szűcs, Kézdi és Vecsei H. bravúrosan váltanak egyik szerepből a másikba. A színház csodáját tárják elénk. Ebben a kizökkent időben nincsenek színészek, pojácák vannak, ők uralkodnak konkrét és átvitt értelemben.
Laertes (Kiss Tamás dinamikus játéka) a dán királyfi ellenéte. Semmi gondolkodás, csak tettrekészség. Kinyilvánított bosszúvágy.
Hamlet elfogadja a kihívást, beleáll a ketrecharcba. Felhorgad benne is a férfi – fél mondattal elárulja: edzett ő is. A wittemberi fiúk egyike, Bernardo (Buzási András) vállalja a bírói szerepet, Ostrick (Balla Szabolcs) a buméker, Laertesre fogad. A király és királyné Hamletre, aki akár győzhetne is. Ügyes koreográfia, szépek a harcoló fiatal férfiak. A terv viszont másképpen szólt. A hercegnek halnia kell. Ostrick odacsúsztatja a sniccert Laertesnek, de egyikük sem győzhet. Így van megírva. Gertrud tudatosan issza ki a mérget, Claudius sem élheti túl. Horatio és a fiúk értetlenül állnak. Feladatuk elmesélni a rémdrámát. Megérkezik A hírnök (Kicsid Gizella erős színpadi jelenlét), pontosabban visszatér. A kezdő jelenetben is bejött, átölelte Hamletet. Olyan, mint egy zombi. Élő halott, félelmetes a kinézete. Jelenléte nem túl biztató jövőt jósol. Fortimbras nem jön be, oda az erkölcsi igazság. Valami reménysugár azért mégiscsak van – állítja előadásával a rendező. A gyermek Hamlet (Lőrincz-Szabó Vencel) hangján szólal meg részlet Nehru indiai miniszterelnök 1948-ban, Mahatma Gandhi meggyilkolása után elhangzott rádióbeszédéből („…a fény kialudt az életünkből és minden sötétségbe borul…”) és II. János Pál 1978-ban elhangzott Ne féljetek című székfoglaló homíliájából, közben pedig a gyermek Ophelia (Viola Sára) hegedül. És felnőttként várandósan tér vissza. Talán a Megváltót viseli a szíve alatt.
A Hamlet manierista darab, amit Tompa Gábor manierista stílusban állított színpadra. A zárójelenet az ő képe a világról, amiben élünk. A többi szövegi aktualitást Shakespeare szolgáltatja. No meg az egész előadás.
Kolozsvári Állami Magyar Színház
W. Shakespeare: Hamlet
Arany János fordítása nyomán
Rendező: Tompa Gábor
Dramaturg: Visky András
Díszlettervező: Both András
Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremia
Zene: Vasile Șirli
Koreográfus: Jakab Melinda
Videó: Rancz András
A rendező munkatársa: Veres Emőke
Szereplők: Szűcs Ervin (Claudius), Kézdi Imola (Gertrud), Vecsei H. Miklós (Hamlet), Bodolai Balázs (Horatio), Gedő Zsolt (Marcellus), Buzási András (Bernardo), Sinkó Ferenc (Francisco), Tőtszegi Zsuzsa (Ophelia), Bíró József (Polonius), Kiss Tamás (Laertes), Imre Éva (Rosencrantz), Pethő Anikó (Guildenstern), Balla Szabolcs (Osrick), Tőtszegi Zsuzsa, Lucian Chirila (Hamlet apjának szelleme), Kicsid Gizella (A hírnök), valamint Lőrincz-Szabó Venczel, Viola Sára
Fotók: Bíró István
