Halász Rita Mély levegő című regényéről
Halász Ritának, aki a Szépművészeti Múzeumban dolgozik, 2017-től jelennek meg írásai irodalmi lapokban. Mély levegő című, a Jelenkor Kiadónál 2020-ban napvilágot látott regénye 2021 májusában szerepelt a Libri tízes listáján, októberben pedig elnyerte a Margó-díjat ‒ az év legjobb első prózakötete lett. Népszerűségét mutatja, hogy a jelen kötet már a harmadik kiadás, és hamarosan sorozat is készül belőle.
A mindössze 196 oldalon kibontott történet kiindulópontjaként szolgáló élethelyzetben ‒ párkapcsolati válság ‒ nincs semmi kivételes, azt mondhatnánk, hogy sőt: a harmincas évei elején járó Vera rossz házasságban él, boldogtalan, magányos, férje, Péter, lelkileg és fizikailag is bántalmazza. Szó szerint fuldokol a házasságában, ezért úgy dönt, ideje egy mély levegőt venni, és változtatni. Azzal az elhatározással, hogy megpróbál a mélyvízből a felszínre úszni, átgondolni mindent, és végül akár egy válás árán, de rendbe tenni az életét, ideiglenesen elhagyja a férjét, és két óvodáskorú gyerekével hazaköltözik a szülői házba. Egy évet ölel fel a cselekmény, téltől télig követjük Vera jelenét és múltját ‒ a főszereplő elbeszélésében ‒, gondolatai, családi, baráti és szerelmi kapcsolatai, múltbeli és jelen idejű tettei személyes, kizárólagos filterén keresztül. A megoldásra váró házassági problémák és a „hogyan tovább?” kérdésének felvetése által Vera eddigi és elkövetkező élete vár átértékelésre és továbbgondolásra, az olvasó pedig a hogyan is valósulhat meg mindez egy meggyőző, tartalmas és szerethető verzióját kapja.
A hogyan kérdésére a kötetben megfogalmazott és lépésről lépésre kibontott lehetséges válaszokban és módokban rejlik Halász Rita regényének sikere: „A traumatikus élményeket mesékkel, a valóságost irreálissal, álomszerűvel, súlyos témáit humorral, a feketét fehérrel keveri” ‒ amint arról a kötet fülszövege is árulkodik. Összességében megnyert a stílusa, nem is emlékszem, hogy olvastam volna hasonlót ebben a témában, különösen nem ilyen remek felépítésben. Az egyetlen, ami csökkentette a jellemzően pozitív élményt, egy hiányosság volt Vera sorsának alakulását illetően: a nagy fordulópont hiánya ‒ a végkifejlethez közelítve, azzal a nagy fordulattal kapcsolatban, amelytől kezdve megváltoznak a dolgok, jó vagy rossz irányt vesznek. Éreztem, hogy a könyv közepén egyre gyorsulnak az események, egyértelmű, hogy valami készül, aztán nem történik semmi jelentős, illetve úgy történik meg a változás, hogy fel se tűnik, Verával együtt csak úgy átesünk a másik oldalra.
A hogyan kérdéséhez visszatérve, a leginkább azzal ragadott meg a kötet ‒ és ez a legnagyobb erőssége is ‒, hogy Halász Rita egy olyan életutat teremtett Vera számára, amellyel rögtön azonosulni tudtam: közel éreztem magamhoz a jeleneteket, ismerősnek tűntek a helyszínek, a tárgyak, a kellékek, az emberek, még a szereplők mondatai is ‒ minden megszokott, hétköznapian ismerős, de ebben a szokványosságban nincs semmi a szürkeségből. Ellenkezőleg, változatosságot, árnyalatnyi, ám fontos különbözőségeket, színes, helyenként szórakoztató álláspontokat találtam, nem esett nehezemre megérteni vagy megkedvelni a karaktereket.
A tizennégy fejezet történetfűzése során Vera lépésről lépésre építi fel az olvasó előtt jelene hátterét, egy-egy célzatos, valami fontos részletre rávilágító mondatban, illetve emlékekben, álmokban kerülnek felszínre a múlt eseményei és szereplői, a közöttük lévő kapcsolatok. Tetszetős a jól kidolgozott szerkezet, a feltűnően rövid és gondos mondatok, a pontos megfogalmazás, az első szám első személyű narráció egyszerűsége, az, hogy oldalról oldalra kaptam egyre több információt, mígnem lassan össze tudtam rakni a lehető legteljesebb képet mindenről, amit és ahogyan a szerző el akart mondani. A rövidség, az egyszerűség és a pontosság nem vesz el a kötet értékéből (ahogy az néha előfordul rövidebb prózák esetében), épp ellenkezőleg, a cselekmény gördülékenységét, tisztaságát, az olvasó véleményformálását könnyítik meg. A „hogyan tovább” kérdése pedig a legutolsó oldalakig foglalkoztatja az olvasót.
„… ha valami nem tetszik, elmondom, és nem mártírként viselem a sok szart” ‒ fogadta meg magának házassága elején a könyv főszereplője és narrátora, és ez lehetne akár a regény kulcsmondata is, egy nagyszerű tanács Verától, amit igen nehéz megfogadni ‒ amint azt az ő esete is jól példázza, és aki szerint a nők amúgy is hajlamosak arra, hogy mártírok legyenek. Nem cáfolhatjuk ezt a meglátását, mert valljuk be: így igaz, csupán pontosíthatjuk, nyugodtan állítva, hogy ez a mártíromság könnyen igaz lehet férfiak esetében is. (Bár többnyire a gyengébb nem szokott rosszabbul járni egy rossz kapcsolatban, gondolok itt bármilyen jellegű és fokú bántalmazásra). Ha kicsit átfogóan pillantunk a kötetre, bejárhatjuk azt az utat is, amely mindkét nem mártíromságáig vezet (attól függetlenül, hogy kinek jár el a keze), és olyan értékes és telitalálatos kérdéseket és válaszokat találunk útközben, amelyek önvizsgálatra késztetnek, esetleg helyrerakják a női/férfi önbecsülést, vagy nem késztetnek semmire, mert még a közvetlen közelünkben látható rossz példák sincsenek jó hatással ránk.
A szerző érdeme tehát, hogy nem minden fekete és fehér, senki sem csak ártatlan vagy csak bűnös, megoszlanak a szerepek, a felelősség, ahogyan Vera döntései és tettei sem mindig szolgálják a maga számára kitűzött célt, és amelyekből az is világossá válik, hogy ő sem csupán áldozat, ő sem bűntelen, ellenkezőleg. Az igazi probléma, amelyből minden más baj ered, egyben a történet kulcsa: Vera is, Péter is boldogtalan, ám elsősorban magukkal elégtelenek, ez vetítődik ki, ezt vetítik ki maguk körül minden másra. Halász Rita pontosan ábrázolja mindezt, néhol humoros, néhol ijesztő jelenetekkel, melyek tökéletesen bemutatják, hogy más-más szerepkörökben, de igenis gyengék vagyunk ‒ nők és férfiak egyaránt ‒, gyakran leszünk egymás áldozatai, és hogy legtöbbször ahhoz kell összeszedni magunkat, hogy felismerjük saját boldogtalanságunk természetét, okait, és tudjunk, merjünk cselekedni ‒ magunkért és másokért.
A Mély levegőben határozottan nem a megromlott házasság tényén és a fizikai bántalmazáson van a hangsúly, hanem az emberi kapcsolatok folyamatos változásának, átalakulásának jellegén. Sokkal inkább önmagunk elvesztésén a másoknak való megfelelési kényszer alatt, a (ki)útkereséshez szükséges erő meglétének, megteremtésének kérdésén. Át lehet érezni Vera szeretetéhségét, céltalanságát, épp annyira, mint az összes szereplő hasonló okokból fakadó, már megoldott vagy még létező problémáját. Női-férfi szerepek egy házasságban, jó anyának, jó apának lenni, család, életcélok, monotonitás, egyensúly ‒ a XXI. századi férfi és nő mindennapjainak egyéni vagy közös kelepcéi találhatóak meg ebben a történetben.
Halász Rita könyvét azért érdemes elolvasni, mert azt mutatja be, hogy minden belülről fakad, bennünk alakulnak ki és alakulnak át a dolgok, csakis rajtunk múlik, hogy ez hogyan, milyen irányban történik, mennyire hagyjuk magunkat befolyásolni a környezetünk által.
