Manapság önmagában hírértékű lehet, ha Ukrajnával kapcsolatban nem a háború pusztításairól, hanem kulturális jellegű hírről olvasunk, ennél is érdekesebb és örvendetesebb volt nemrég, amikor ukrajnai fotóművészek nagyváradi kiállítására szólt a meghívó. A várbéli FIAP fotókiállítási központban a Kárpátaljai Fotóművészek egyesületének közös megmutatkozása azonban több mint egyszerű gesztus…
Már akkor szembetűnt az anyag erőssége és változatossága, amikor az EuroFotoart Egyesület internetes oldalán (eurofotoart.ro) még a megnyitó előtt végigpörgettem az anyagot, persze a több mint ötven fekete-fehér és színes mű együtt, a galéria termében érvényesül igazán. Az első fotográfiákat látva el is bizonytalanodik a szemlélő, vajon tévedésből nem egy grafikai anyagot kínáló fájlt nyitott-e meg? Legalábbis ilyen hatású Volodimir Norba padokon megpihenő napfénye, árnyékot vető kerítése, vörös faágak hullámzó sötét víz előtt, vagy a domboldalra vetődő felhőárny. Hasonló érzeteket keltenek Tatiana Butina, s Tetiana Liuta üvegtárgyakat használó csendéletei, illetve előbbi fiatal férfiportréja. Ennek akár párja is lehetne hangulatában Anatolij Volokh női arcképe, mely a nevezetes afgán lány 1984-es portréjára hajaz, illetve óhatatlanul eszünkbe juttathatja – hogy közelebbi hasonlatot keressünk – Kerekes István több mint hatszáz díjat kiérdelmő alkotását, a 2009-ben készült Yelenát, ami nem mellékesen egy máramarosi ukrán lányt örökít meg.
A kárpátaljai anyag egynéhány táj- és életképe is egyféle elveszített illúzió érzetét kelti, aminek a magyarázata, hogy a válogatásba került fotográfiák egy része még az orosz invázió előtti évben készült. Többek között erről is beszélt a megnyitón a Zoom-alkalmazás segítségével az egyesület vezetője érzelmes köszöntőjében, melynek végén Volodimir Norba magyarul is összefoglalta mondandóját.
Már szó sincs illúzióról, békés tájról Nelli Spirina képeit szemlélve. Az egyiken egy katonát látunk, háttal nekünk, kezében napraforgó csokorral, az áldozatok portréinak fala előtt. Ám elegendő utalás a háborúra egy törött ablaküveg mögött száradó virágcsokor elhagyatottsága (Stepan Kuchiansky), vagy az előzőhöz hasonló helyzet, síró nő katonák rajzolt arcképei előtt. A háború, az ukrán emberek szenvedésének képzetét valósággal felerősítik a béke pillanatai: a hatalmas kék-sárga lobogó mögött valahol a hegyekben mosolygó, integető emberek akár kirándulók is lehetnek (Andriac Sochka), a havas tájban lóvontatta szánon szénát szállító (Mikhajlo Petskovich) vagy a sárban elakadt autót kiszabadító férfiak (Mikala Timkoliuk) közül ma már aligha vannak életben valamennyien… Utóbbi művész számos gyermek képét örökítette meg különböző helyzetekben, akikre a háború értelmetlenségének és embertelenségének szimbólumaiként tekinthetünk.
Azt is igazolja ez a kiállítás, nem kell rakétákat vagy bombatölcséreket látnunk ahhoz, hogy a háború lélekpusztító hatásait érzékeljük. Így, a béke és a békétlenség pillanatainak egymásmellettisége, kontrasztja ad erős érzelmi töltetet ennek a kiállításnak. Bízom benne, hogy a kárpátaljai fotográfusok a nem oly távoli jövőben személyesen is elhozhatják újabb munkáikat a galériának otthont adó várba, amely – szerencsénkre – sok éve már nem hadi, hanem kulturális célokat szolgál.
A borítóképen Andriana Sochka fotója látható.
