MEGOSZTOM

London mélyén egy kis Európa

Ígéretes sorozatot indított 2020-ban a Noran Libro kiadó. A Fejtő Ferenc regénycímét kölcsönző Érzelmes utazások külföldön élő magyar írók szövegeit kínálja választott lakóhelyükről. Nos, a brit fővárosban több mint fél évszázada megtelepedett Sárközi Mátyásnak aligha okozott gondot megidézni a hely szellemét. A Hampstead – London művésznegyede című zsebkönyvet olvasva hamar megállapíthatjuk, hogy a József Attila-díjas író igazi – de nem kritikátlan – lokálpatriótája a metropolisz északnyugati részén meghúzódó csendes kerületnek, ahol korábban művészeti galériát is működtetett.

A városrész regénye négy sétára tagolódik, járunk a Fő utcán, benézünk a gazdagabbak utcáiba, bóklászunk a temetőben, vagy a Hampstead Heat-en, ami egy kellemes levegőt és sétát kínáló őspark. Sárközi a magyar cukrászda vagy a francia pékség mellett olyan egzotikumokat is megmutat, mint az egykori hullaház, melyben ma avantgard kamaraszínház működik.

A források által a 11. századtól említett városrész egykor és ma is bővelkedik a neves lakókban, nem véletlenül nevezik értelmiségi és művésznegyednek. Utóbbiak közt említhetjük a költő Keats-t, Ian Flaming írót, a James Bond figura megteremtőjét, az idén hatvan éves popsztár Boy George-t, illetve Peter O ‘Toole filmszínészt, aki annyira része volt a helyi közéletnek, hogy választások előtt egy furgonból sört csapolt a munkáspárti jelölt mellett kampányolva. Kedvelt célpontja volt a menekülő hírességeknek is Hampstead, a világháború kitörése után egy ideig itt élt Charles de Gaulle tábornok, míg élete végén a nácik elől itt talált menedékre az idős Sigmund Freud, akinek emlékét múzeum is őrzi, s szobra is van a nagy analitikusnak. Amúgy is jó kezekben van a hagyományápolás, a Hampsteadi Hagyományőrző társaság igyekszik mindenre odafigyelni, a hírességek mellett zománcozott emléktáblája van a városrész egykor népszerű rikkancsának és virágárusának.

Műfajt is teremtett a kerület, az itt lakók életformáját megörökítő prózai műveket a 20. század vége óta hampstead regényként tartja számon az irodalomtudomány.

Sárközi Mátyás kiváló mesélő, remek sétapartnere az olvasónak a vöröstéglás házak övezte régi és újabb utcáknak, lenyűgöző a helyismerete, valósággal ontja az adatokat és a sztorikat, úgy, hogy ezt mégsem érezzük nyakunkba zúdított, tömény információhalmaznak. Kirajzolódik a társadalmi háttér, a jelenkor politikai viszonyai, például a Brexit megélése is egy Brexit-ellenes közegben. A szerző nem vendég, nem látogató, hanem része, eleme a Hampstead-sztrorinak. Elhisszük neki, akár együltő helyünkben végigolvasva az érzelmes utazást, hogy ez a világ egyik legélhetőbb helye.

Szűcs László