My Fair lady Szatmárnémetiben Andrei Șerban rendezésében
Andrei Șerban állította színpadra a szatmárnémeti Harag György Társulat My Fair lady előadását. Lényegében mindegy, hogy a híres rendező mindeddig nem foglalkozott musicallel, mert a színház az színház. Szerintem az a fontos, hogy ezt az előadást is a tőle megszokott színházi nyelven és formában alkotta. (Az megint más kérdés, hogy ennek az alkotásnak is komoly pillére, ahogy az életben is társa Daniela Dima társrendező). Tette ezt az amerikai musical jogdíji kötöttségeinek ellenére, és ezek miatt – vélem én – nem lett akkora bumm az előadás, mint amilyenre számítottam. Kisebb-nagyobb bummok azért voltak benne, mert Șerban idős korára is megmaradt a látvány mesterének. A minimalista díszleteket fényekkel varázsolja különböző helyszíneké, remek illúziót teremtve, a kórus, a tömeg mozgatása, a hangsúlyok áthelyezése az előadás erős elemei.
A rendező(k) a történet társadalmi vonatkozásait keresik, ami a My Fair ladynél lehet truváj, de ha belegondolunk, hogy a musical szövegkönyvének alapja G.B. Shaw Pygmalion című színműve, ami korántsem olyan romantikus, mint a Broadway-változat, és távol áll a happy endtől, akkor már nem annyira mellbevágó. Ja, hogy nem így szokás játszani Eliza megzenésített történetét, az igaz, pedig így kellene, különben finoman fogalmazva is érdektelenné válik.
Șerban a társadalmi osztályok közötti különbségeket, az ezek közötti átjárhatatlanságot, és ezeken belül is a nők kiszolgáltatottságát igyekszik megmutatni. Az ő Elizája, amikor rádöbben, hogy immár nem találja a helyét sem az alsó osztályban, ahonnan érkezett, de a középosztály, netán a felső tízezer sem fogadja be, felveszi a hátizsákját és elindul választ keresni a kérdésre: „Velem most mi lesz?” És ezzel a hátizsákkal a rendező ügyesen átvezette a jelenbe a történetet és az előadást. Nincs boldog vég, de van remény. Ez a lány talán megtalálja a maga útját.
A szatmárnémeti előadásban angol nyelven hangzanak el a dalok, a színészek remek kiejtéssel és komoly énektudással adják elő, aki nem ismeri – hogy stílusos legyek, G.B. Shaw nyelvét – olvashatja a fordítást. Viccesnek szánták az alkotók, hogy a szereplők helyi tájszólásban beszélnek, áthelyeznek hangsúlyokat. Néha bejött, máskor meg nem a beszédstílus poén.
Bevallom, számomra meglepetést okozott a szereposztás. Méhes Kati (Mrs. Higgins), Rappert-Vencz Gábor (Alfred P. Doolittle), Keresztes Ágnes (Mrs. Pierce) színpadi jelenlétükkel, finom humorral éltek a szerepeik adta lehetőségekkel.
Az nyilvánvaló, hogy a Higgins-t alakító Bodea Gál Tibor a rendezői koncepciót követi azzal, hogy professzora sokkal inkább anyukának a kisfia, mint önálló, a társadalmi elvárásokra fittyet hányó, magabiztos férfi, csakhogy ebben a felfogásban kevésbé hiteles. Mert koncepció ide vagy oda, ebbe a középkorú férfiba beleszerelmesedik a fiatal kora ellenére sokat látott, tapasztalt, vagány, sőt okos lány. Ilyen professzorral kétséges, hogy ez megtörténhetne. Bodea Gál játéka nem elég árnyalt ahhoz, hogy kibontakozzon Higgins személyisége – ha úgy tetszik –, vonzereje. Igaz, a két Eliza, Budizsa Evelyn / Kovács Nikolett sem az az élettel teli, ügyes lány, aki képes elindulni megkeresni önmagát és helyét a világban. Kettőjük közül Kovács van közelebb a virágárus lány karakteréhez, de egyikük sem alakítja meggyőzően a Shaw, de akár Loewe-Lerner által elképzelt erős, kockázatot vállalni képes nőt. Holott a rendező a férfivilágban helyét kereső nő kérdéskörére helyezi a hangsúlyt. Ehhez nem elég erősek a főszereplők karakterei. Számomra Pickering (Frumen Gergő /Orbán Zsolt) sem elég markáns, hogy részint ellenpontozza, másrészt bemutassa a felsőbb osztályok magatartását.
Mint említettem volt az elején, az előadás megfellebbezhetetlen érdeme és a rendezői elképzelést tűpontosággal tükröző részei a kórus, a tömegjelenetek, és ide sorolnám a kifejező, hatásos koreográfiát, valamint a színészek mellékszerepekben nyújtott remekléseit.
Az előadástól függetlenül, Andrei Șerban munkája felhívta a román szakma figyelmét is a szatmárnémeti Harag György Társulatra, amit fontosnak tekintek. Hiszen Bocsárdi László, Sardar Tagirovski rendezései, hogy csak két nevet említsek, bizonyítják, hogy a szatmárnémeti magyar színházi alkotók felvállalják a szórakoztatásnál sokkal messzebbre mutató, a századunk problematikáit tükröző, hiteles színjátszást.
Szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulat
Frederick Loewe – Alan Jay Lenrner: My Fair Lady
Musical
A Harag György Társulat és a Dinu Lipatti Filharmónia közös produkciója
Fordította: Baráthy György
Rendező: Andrei Șerban
Társrendező: Daniela Dima
Dramaturg: Daniela Dima, Bessenyei Gedő István
Díszlettervező: Irina Moscu
Jelmeztervező: Cs. Kiss Zsuzsanna
Román fordítás: Daniela Dima, Tamás Ágnes
Karmester: Novák Ștefan m.v.
Koreográfus: Bodor Johanna
Zenei vezető: Manfrédi Annamária
Zenei munkatárs: Bakk-Dávid László
Light design: Cristian Niculescu
Szereplők: Budizsa Evelyn / Kovács Nikolett (Eliza Doolittle), Bodea Gál Tibor (Henry Higgins), Frumen Gergő /Orbán Zsolt (Pickering ezredes, 3. Cockney), Rappert – Vencz Gábor (Alfréd P. Doolittle), Méhes Kati (Mrs. Higgins), Erdei Máté / Szabó János Szilárd (Freddy Eynsford-Hill, 2. Cockney), László Zita (Mrs. Eynsford-Hill, Szobalány), Keresztes Ágnes (Mrs. Pierce, Szobalány), Poszet Nándor (Harry), Péter Attila Zsolt (Jammie, 1. Cockney, Kikiáltó), Gaál Gyula (Kárpáthy Zoltán, Kocsmáros, Járókelő), Gaál Ágnes (Lord Boxington, Szobalány), Rappert – Vencz Stella (Transzilvánia királynője, Szobalány), Laczkó Tekla (Mrs. Hopkins, Szobalány), Bogár Barbara (Mrs. Higgins komornája, Szobalány), Kovács Éva (Görög diplomata), Vonház Ingrid (Virágáruslány), Sosovicza Anna (Szobalány)
Táncosok: Graz Denisa, Kengye Ádám, Kispál Nándor, Szilágyi Janka, Vonház Erik, Vonház Ingrid
Fotó: Czinczel László
