György Alida: Hármasszabály. Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, 2021.
Vannak nagy mesélőkedvvel rendelkező emberek, akik úgy tudnak beszámolni emlékeikről, hogy közönségüket magukkal ragadják: vagy azért, mert a történetek felkínálják, ha nem is az azonosulás lehetőségét, de legalább az ismerősség érzését, vagy éppen a távolításban tudnak érvényességet teremteni. György Alida Hármasszabályának elbeszélője legjobb pillanataiban ilyen mesélőkedvről tanúskodik. A kötet prózáiban egy felnövéstörténet mindig valamilyen felismerést vagy épp érthetetlenségbe ütközést hordozó állomásai látszanak meg, valamilyen kíméletlen valóságnak, visszás rendnek a megsejtése történik meg bennük.
A szövegek zárt univerzumának középpontja az E/1 elbeszélő, Ágnes, aki nagyjából kronológiai rendben mesél el epizódokat kisgyermekkorából, majd kamaszkori éveiből. Életének referenciapontjai a családtagokon és barátnőkön kívül az otthon, a falu, a nagyszülők háza, a kocsma és később a diszkó, az óvoda, iskola és néhány tipikus, megengedett vagy épp tiltott mezei játszóhely. A szövegek könnyedén kapcsolódnak egymáshoz, mozaikos, kísérleti kisregényként, miközben egy-egy darab megengedi az önálló novellaként való olvasást. Ezek a legerősebb szövegek, például a kötetnyitó Az Apátok vagy a Madárijesztő. Közöttük azonban több olyan tárcanovellaszerűség található, amelynek nem sikerül a privát érdekeltségből kiemelkednie, és a jól sikerültekhez képest inkább csak a helyi viszonyokat vagy az anya-lánya kapcsolatbeli bizalmatlanság első jeleit illusztráló, de nem túl revelatív jelenet marad (Virágok, Kecskegida). Persze a gyermeki perspektívába remekül belehelyezkedő, annak bizonytalanságát, a környezetére irányuló megértési, tájékozódási kísérleteit és kudarcait narratívan és nyelvileg találóan felépítő elbeszélői pozíció felől arra is gondolhatunk, hogy a világot éppen tanuló gyermeknek minden, a külső szem számára jelentéktelennek tűnő epizód is személyiségformáló mozzanat lehet – viszont ezeknek valamilyen kiaknázását, elemelését hiányoltam bizonyos esetekben.
A narráció szaggatott ritmusa és tónusa végig egyenletes. S ha a szikár, rövid, érzelmességtől mentes mondatok egy-két esetben zavaróak, a vázlatosság, kidolgozatlanság hatását keltve, túlnyomórészt hátborzongatóan helyénvaló stílust eredményeznek. (A szerző bevallása szerint hatott rá Agota Kristof Trilógiája, s nyomokban valóban emlékeztet főként A nagy füzet írásmódjára, de nem irányul hasonló mérvű abszurditások megmutatására.) Ettől olvasmányossá válik a szöveg, illetve a jelentésképzésben is szerepet játszik, ahogyana stílus transzparenssé teszi a feszültséget a gyermeki naivitás, jószándék és a tettek kíméletlensége között (például a kiscsibék „altatásakor” a Tyúkanyóban), a gyermeki tudatlanság és a felnőtt tudása között (Sötétedés előtt, Diszkó stb.), s ez mind az ember világának, a viselkedésmintáknak a finom leleplezéséhez járul hozzá. Másrészt György Alida jól tudja, mennyit kell elmondani, hogy hiteles legyen a kis Ágnes nézőpontja; hogyan lehet egyszerre érzékeltetni az ijedtségét és a megmosolyogtató rácsodálkozását(mint amikor az ismeretlen „Apátokat” a gyermekeket ijesztgető kitalált lények közé sorolja) úgy,hogy közben olvasni lehessen a sorok között. Hogy néhány vonásból megértsük, hogy a falu etnikai és egyéb konfliktusai, az agresszió hogyan termelődnek folyton újra, hogy a lányoknak a meglévő struktúrákba valószocializálódása és serdülése milyen kellemetlen tapasztalatokkal és határfeszegetésekkel jár együtt, hogy a családi dinamikákba milyen felkavaró változást hoz a sok évi külföldi munkáról hazaköltöző apa jelenléte vagy éppen az elhamarkodott pletykálkodás az első szerelem ügyében. Általában a(kissé iskolás című) novellák/fejezetekesszenciája az utolsó mondatokba sűrűsödik, ott jön a csavar vagy egy nem várt konklúzió. Kedvelt eljárás ez a pályakezdőknél, és gyakran túltolt. A Hármasszabályban is olykor az erőltetett önszabályozás hatását kelti, de például a már említett Madárijesztő esetében várható váratlanságának, szimbolikusságba hajlásának köszönhetően remek zárlatot eredményez: „Megölte az egyetlent, akit magához tudott édesgetni, hogy megvédje a többi madarat Mama haragjától. S ez az áldozat sokkal nagyobb volt, mert Tatának nem volt hatalma a feltámasztáshoz.”
A kötet fő tengelye az anya-lánya viszony. A túlterhelt asszony jelleméről nem derül ki sok minden, az viszont igen, hogy lánya hogyan éli meg fáradt kifakadásait, a privát szférájába való betolakodását, bizalmatlanságát, elvárásait. Felkavaró, amikor a Naplókban a gyerek lassan nem is a maga számára, hanem a kulcsos füzeteit olvasó anyjának adaptálva írja legbelsőbb gondolatait. A kommunikáció e közvetett formája kudarcos, hiszen kiderül, hogy a sajátönképét védő anyavégül szó szerint átírja gyermeke emlékeit. Innen nézve György Alida prózanyelvénekérzelmi, de nem érzéketlen visszafogottsága is újabb – pszichoanalitikusabb – indokoltságot nyerhet, amennyiben egy olyan nyelv alkotódik meg, amely közöl, de egy fölöttes kontroll miatt nem mer/akaremocionálisan túlságosan megnyilvánulni és értékelni sem. Az írás aktusa később újabb terápiás céllal jelenik meg: amikor az unokatestvérével összeveszett lány levelek révén próbálja megértetni sérelmeit és saját igazságát –a szembesítés itt sem sikerül teljesen, dea beszélgetés újrakezdése mintha elindítanáa kicsinyes módon kirobbant konfliktus elsimítását (Első szerelem).
A kötetzáró darabottalán szintén az elsimítás-lekerekítés igénye vezérli. Az immár egyetemista lány olyan helyzetbe kerül, ahol az anyjára jellemző ösztönös reakciókat véli magában felfedezni, miközben azt vallja, hogy egész életében azon igyekezett, hogy ne legyen olyan, mint ő. A mű a mic drop-féle zárlat receptje után szalad: „végre levedlem Anyámat”, miközben a szövegfelől nem igazán érzékelhető ez a konklúzió, csak az akarat. Így a kötet szépen, búvópatakként formálódó íve úgy érkezik a végpontjához, hogy az utolsó száz méteren nem tűnik szervesnek, s elég rosszul esik ezzel az élménnyel letenni az egyébként sok kellemes meglepetést tartogatókönyvet. György Alida ügyesen kikísérletezte vele egy működőképesnek tűnő, sűrítőerejű írásmód alapjait, amiből a továbbiakban építkezni lehet – a Hármasszabály nagyon biztató ígéret.
