Dürrenmatt a múlt század közepén írott, a szerzőnek világhírt hozó műve kihívás rendezőnek és színészeknek egyaránt. Kihívás, mert sok helyütt, sokat játsszák, de meglátásom szerint azért is, mert a 21. század 20-as éveiben „elmehetne” – ez lenne a könnyebb út – a divatos „metoo” retorika felé. Továbbá kézenfekvő lehetett volna a világjárvány, de ebbe sem futott bele az előadás. Novák Eszter bravúrosan kikerülte a csapdákat, egyetemes társadalmi problémákra fókuszál, azt vizsgálja, hogyan „vásárolható meg” az egyén, hogyan jut el az egyén és a közösség a minimális erkölcsiség feladásához.
Irodalomtörténeti elemzések szerint a darab a szimbolizmus mesterpéldája, mások viszont a groteszk elemeit hangsúlyozzák. Novák előadása a szimbolizmus felé hajlik, kevés groteszk elemmel, de ami érvényessé és kortárssá teszi az előadást az, hogy főszereplővé emelte a város népét, amely bedarálja az egyént. Képmutató és korrumpálható emberek mozognak egyszerre és szinte egyformán a színpadon, akiknek a morál csupán szépen hangzó, kirekesztésre alkalmas szlogen. Aki másképpen gondolja, nincs helye közöttük, hallgatni kell, vagy elmenni. Semmitől sem riadnak vissza a „közös jó” érdekében, a gyilkosságtól sem.
Klára és Alfréd fiatalkori szerelme negyven év után torkollik tragédiába. A fiatal lány teherbe esett, hamis vádak alapján kiközösítették, elűzték Güllen városának „tisztességes” lakói. A poklok útján járva emelkedett a világ leggazdagabb asszonyává. Játékszernek tekinti a férfiakat, napokig, órákig tart egy házassága, megvásárol mindent és mindenkit, de lelke mélyén az a szerelemes lány maradt, akit elkergettek városából. Claire Zachanassianként (Fábián Enikő) tér vissza a városába. Módszeresen készült élete legnagyobb és talán utolsó tettére: főkomornyikká tette a bírót, aki elítélte, továbbá kasztrálta, megvakította, szolgájává tette az ellene tanúskodó két férfit, felvásárolta, elszegényítette Güllent, már csak régi szerelme maradt és persze a közösség, amely kivetette magából. A fiatalságáért és talán egyetlen szerelméért jött ebbe a poros városkába, akit végül magával visz, igaz koporsóban.
Alfred Ill (ifj. Kovács Levente) fölött is eljárt az idő, a sorsával meghasonult férfi alig emlékszik a fiatalkori kalandra, noha úgy tesz, mintha sosem feledte volna Klárát. Pénzért vette feleségül a gazdag lányt, most pénzért veszik el az életét a jó gülleniek. Van az a pénz, amiért korrumpálni lehet politikust, rendőrt, papot, szatócsot, értelmiségit, fiatalt és időset, mindenkit. Elhallgattatják, majd ő is meghasonul. Ezt tudja Claire és megvannak hozzá a milliói. A pénz tette mérhetetlenül boldogtalanná, a pénz az egy életen át várt bosszújának eszköze. A közösség egy pillanatra Alfred Ill mellé áll, hogy aztán egyenként és együtt, a valamivel jobb életért elforduljanak tőle, mintegy feláldozzák a tárgyi javak oltárán. A férfi előbb bízik, majd kiábrándul az emberekből, s amikor családja is a megalkuvás sárga cipőjében parádézik, s a pap is fegyvert ragadott, megadja magát.
Sokatmondó, ahogy a városka egyre jobban öltözött lakói őrülten vásárolnak, a háttérben pedig megjelenik egy fényben úszó város. Ez lenne a jövő azok számára, akik a csodában reménykedve révedtek a múltba. A szebbik felébe persze.
A színpadkép, a díszlet rideg, fémből készült elemek ereszkednek alá, és emelkednek fel pontosan érzékeltetve a jelenetek helyszínét és azt is, hogy ez a város bárhol lehet, akár itt a Partiumban, Erdélyben. Novák ezt hangsúlyozza is, amikor a lakossági gyűlésen, fórumon – nevezzük tetszés szerint – résztvevőket a közönség soraiba ülteti. A Polgármester (Kardos M. Róbert) és a többiek erkölcsről, jólétről, szép jövőről, összetartásról, a város nagy szülöttének jótékonyságáról szónokolnak. A sajtót ügyesen kiteszik, Alfred Illt zárt ajtók mögött, közösen kivégzik. A piszkos munkáról nem kell tudomást szerezzen a világ. Ebben a városban erkölcsös, a közjót szolgáló, tisztes polgárok élnek.
A váradi előadásban Claire/Klára nem elsősorban Illen, hanem a közösségen áll bosszút. Gúnyos mosollyal figyeli, hogyan vetkőznek ki önmagukból, hogyan alakítják kedvük szerint a törvényt és a morált.
Fábián Enikő Claire Zachanassinja sokkal inkább keserű, mint gonosz. Szerepet játszik, az excentrikus milliomos nőt mutatja, de mélyen, az eltitkolt énje az a megalázott, elárult lány, akit elkergettek a szülővárosából. Visszajött, hogy elvigye magával a sohasem feledett szerelmet, akivel, ha életében nem, legalább holtában együtt lehet. Szép, ahogyan visszaemlékezik, ahogy zokogva búcsúzik az ifjúságától.
Ifj. Kovács Levente Illje beletörődőtt sivár életébe, megszokta, hogy szava nincs a családban, nem tartozik a város elitjéhez. Boldogulni próbál a szatócsbolttal. Nem törődik múlttal, a jövő sem ígér semmi jobbat, mint a jelen. Talán ő is szerette a lányt, talán a család, a közösség nyomására vette el feleségül a szatócsbolt tulajdonosának a lányát, de felelősséget nem vállalt, elfogadta, hogy cimborái hamisan vádolják szerelmét. Ifj. Kovács remekül érzékelteti, ahogy Alfred szinte első perctől tudja, sorsa megpecsételődött. Próbálja magát meggyőzni, hogy polgártársai nem fordulnak ellene, hogy aztán lassan, fájdalmasan ébredjen rá vétkére és elfogadja az ítéletet. Nem küzd az életéért, nem megy el. Büntet ő is: az embereket, a jó güllenieket, akik az erkölcs és közjó nevében emberi éltet áldoznak.
Kardos M. Róbert a Polgármester szerepében ugyanazzal a hangsúllyal dicsér és vádol, ugyanazokkal a szlogenekkel ígér és vádol. Kardos M. politikusa, mintha néha szégyenlené, amit tennie kell, de megteszi, mert ezt várják el tőle.
Dimény Levente Papja tudja, hogy nem vállalhatna közösséget azzal, ami történik, és történni fog, de új harang került a templomra. Szuggesztív, ahogy a pap imádkozik: őszinte is meg nem is, hiszi a mindenható erejét, de reméli, hogy a vélt közjó felülírja a demiurgos törvényeit.
Hunyadi István Tanárja klasszikus filozófusok szavaival próbál ellenállni, ám szavait senkisem érti igazán. Az alkoholból nyer bátorságot, hogy a nyilvánosságot figyelmeztesse arra, ami valójában történik. A nyilvánosságot, viszont nem érdekli, a sajtó a valóság helyett a szenzációt keresi. Hunyadi értelmiségije elhallgat, feladja a küzdelmet és felhúzza a megalkuvás sárga cipőjét.
A korábbi férjeket, polgárokat, szolgákat, riportereket alakító művészeket név szerint illene megdicsérni játékukért. Mindegyik külön egyéniség, rövid partitúráikban emberi történeteket jelenítenek meg. Általuk válik hitelessé a főszereplők drámája, az út, amely valahol a távoli múltban kezdődött és elvezetett a tragédiáig. Meg vannak győződve a maguk igazáról, nem kutatnak okokat, nem vesznek tudomást a felelősségükről. Mennek, amerre terelik őket, kitörni nem mernek, de nem is akarnak.
Nagyváradi Szigligeti Színház – Szigligeti Társulat
Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása
Fordító: Kurdi Imre
Rendező: Novák Eszter
Dramaturg: Kárpáti Péter
Zeneszerző: Selmeczi György
Díszlettervező: Zeke Edit
Jelmeztervező: Kiss Zsuzsanna
Szereplők: Fábián Enikő (Claire Zachanassian, szül. Klára Wascher), ifj. Kovács Levente (Alfréd Ill), Kardos M. Róbert (Polgármester), Dimény Levente (Plébános), Hunyadi István (Tanár), Molnár Júlia (Rendőr), Firtos Edit (Alfréd Illné), Dobos Imre (Inas), Hajdu Géza, Szabó Eduárd, Scurtu Dávid, Csatlós Lóránt, Kiss Csaba, Balogh Attila, Kocsis Gyula, Szotyori József, Tóth Tünde, Tőtős Ádám, Gajai Ágnes, Fodor Réka, Kovács Enikő, Tasnádi-Sáhy Noémi (férjek, szolgák, polgárok, riporterek).
Fotó: Vigh László Miklós
