A Szatmárnémetiben zajló 10. Interetnikai Színházi Fesztivál (iFeszt), részben folytatás, részben újrakezdés. November 4. és 13. között magyar, német, juddis, romani és román nyelven megszólaló előadásokat, könyvbemutatókat, szakmai beszélgetéseket, afrepartykat foglal magába a Szatmáron másodszor, immár a MASZÍN égisze alatt megrendezett seregszemle. Az egyetlen olyan vándorfesztivál, amely a romániai kisebbségek színtársulatait gyűjti egybe. Simon Judit fesztiválnaplójának negyedik része.
Hát kérem, engem tegnap este elvarázsoltak és azóta sem tértem magamhoz. A varázslók a Harag György Társulat színművészei, akik Sardar Tagirovsky rendezésében vitték színre Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde klasszikusát.
Minden tiszteletem Vörösmartynak, de én mostanáig még nem láttam e híres verses drámát úgy előadva, hogy ne untam volna (Harag György rendezésében nem láttam). Az órámra pillantgatva vártam, legyen vége, mehessek haza. Nos, az iFeszt ötödik napján úgy telt el a több, mint négy óra, hogy észre sem vettem. Alig vártam, hogy vége legyen a szünetnek (kettő volt), és folytatódjon a mágikus előadás a színpadon és a nézőtéren és bennem.
Mondom, szó szerint elvarázsoltak a varázspálcával, a repülő aranyalmával, a szóval, énekkel, játékkal. A totális színházzal.
Mert tetszik tudni, minket is vitt magával Csongor és Tünde és Ilma és Balga. Amerre jártak ők, ott léteztem én is. Csak remélem, hogy mindenkire hatott a varázspálca, amivel Vörösmarty úr ránk mutatott, és haragudott-e mindenki Etelkára, hogy nem repült a költő mágus karjaiba.
Mert ők ketten, a romantikus irodalom szerelemespárja is ott ült a színpadon, néha segített a művét eljátszó színészeknek. Utóbbiak pedig szemrehányást tettek neki (csak gesztusokkal, szavak nélkül), hogy milyen nehezen játszató jelenteket, bonyolult versbe szedett mondatokat írt nekik. A költő megvonta a vállát, ők a színészek, oldják meg. Megoldották. Bravúrosan. Gyönyörűen. Szívet melengetőn, agyat megdolgoztatva. Mert a mágikus mese nem csak a szerelemről beszélt, hanem a létről, életről és elmúlásról. A földön töltött rövid órák értelméről és értelmetlenségéről. Tisztán, összefüggően, kidolgozottan, bűbájosan és megrendítően.
És tessék elképzelni, sem a négy egymást kereső, kergető fiatal, sem a világ legédesebb, legszellemesebb Mirígye, sem a többi szereplő nem szavalta, hanem értelmezve, emberi hangsúlyokkal mondta a replikáit, amitől érthető, élvezhető volt a veretes szöveg. Ide teszem a szereposztást és az alkotók stáblistáját, mert ez a csodaország, a csodalényeivel bizony hatalmas, közös munka. https://www.harag.eu/hu/jatekrend/eloadasok.html?eloadas_id=13067
A szakmai megbeszélésen kiderült, hogy a próbafolyamat alatt szóba került, hogy egy esküvő vagy a cirkusz legyen a helyszín, ahol a történet játszódik.
Én úgy vélem a színház lett, és jobbat ki sem találhattak. Már az előcsarnokban várt minket egy tündér, a szünetekben hol kézlenyomatot, hol Vörösmarty idézetet kaptunk ajándékba. És a vetített szövegek, és a parádés, szellemes játék, és az ötletek kavalkádja mind a színház varázsához tartozik.
A szakmain is teljesen szakmaiatlanul ültem elvarázsolva, és a civilbe öltözött színészekre oda képzeltem a jelmezeket, bár nincs abban semmi furcsa, ha farmerben ülnek a mágusok.
