MEGOSZTOM

A színház nem félelmetes – Interjú Fekete Ágnes színésznővel, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasával

fotó: Bartincki Tamara

Nagyváradi születésű vagy, a kolozsvári színin tanultál, s rögtön az egyetem elvégzése után messze kerültél szülővárosodtól, talán a választott szakmádtól is.

A kolozsvári egyetemi évek után a zalaegerszegi Griff Bábszínház társulatába kaptam meghívást, el is fogadtam azt. Magam is meglepődtem, amikor Zalaegerszegre kerültem, mert nem volt tervben Magyarországra költözni. A Griff Bábszínház azonban olyan jó lehetőségeket, izgalmas projekteket, kecsegtető szerepeket kínált, hogy úgy éreztem, élnem kell vele. Ráadásul, a bábszínház meg a színház nem állnak távol egymástól, sőt. Így lehetőségem nyílt a színpadi művészet egy új oldalát megtanulni.

Meddig voltál Zalaegerszegen, és melyek a legfontosabb mérföldkövek eddigi pályafutásodban?

Három évig voltam társulati tag Zalaegerszegen, nagyon jó emberekkel dolgoztam együtt, és olyan alkotókkal találkoztam, akik keze alatt sokat fejlődtem. Rengeteget utaztunk a társulattal. Turnéink közül az egyik legizgalmasabb a tajvani utunk volt, ahol a csecsemőszínházról tartottunk konferenciát, és előadást is játszottunk. Ennek nyomán értesültem egy olyan pályázati lehetőségről, amelynek köszönhetően negyven napot töltöttem Tajvanban, hogy létrehozzak egy csecsemőszínházi előadást, amit az ottani közönségnek játszhattam. És természetesen, fontos mérföldkő a saját babaszínházi előadásom, az Ül, áll, fekszik létrehozása is, amelynek rendezője Góbi Rita volt.

Eddigi bábos pályafutásod alatt – a tajvani ösztöndíj kapcsán létrehozott előadást is beleszámolva – öt csecsemőszínházi produkcióban vettél részt alkotóként. Miért pont ezzel a projekttel jelentkeztél a szigetországba, illetve mi a lényege ennek a műfajnak?

Amikor a Griffel turnéztunk Ázsiában, nyilvánvalóvá vált, hogy ami Európában egyre ismertebb vagy divatosabb színházi forma, az ott ismeretlen. Nagyon érdeklődőek és nyitottak voltak a projekt iránt. A csecsemőszínház fontos lépés a színházi szocializációban, a közönség is jobban megismeri a színészt. És a színész is másképp kapcsolódhat a közönségével, hiszen a 20-25 perces előadás után közös játékra hívjuk a legkisebb nézőket. Egyfajta beszoktató színház ez, ahol a kicsik megérthetik, hogy nem félelmetes a színház, ha kicsit sötétebb is van a teremben.

A Griff Bábszínház után egy évadon keresztül a veszprémi Kabóca Bábszínházban játszottál, majd a pandémia idején szabadúszóként kezdtél el dolgozni, és mindeközben a Magyar Művészeti Akadémia alkotói ösztöndíjasa lettél. Mivel jelentkeztél erre az ösztöndíjprogramra?

A Magyar Művészeti Akadémia alkotói ösztöndíja azt a magyar nyelvterületen egyedülálló lehetőséget biztosítja, hogy az ösztöndíjasok három éven keresztül szabadon, a maguk ütemében foglalkozhatnak alkotói projektjükkel. Pályázatom címe Inkluzív színház gyerekeknek volt. Lényege az, hogy speciális nevelési igényű gyerekeknek szóló előadást hozzak létre, amellyel az ő jól-létüket és fejlődésüket lehet támogatni. Az ötlet onnan jött, hogy egy alkalommal Veszprémben halmozottan sérült diákoknak játszottam az Ül, áll, fekszik című előadásomat. Először játszottam hasonló közönség előtt, és még technikai problémáink is adódtak, ennek ellenére nagyon jó élmény volt nekik és velük együtt játszani. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy mennyire fontos a közönség azon részéhez is eljuttatni a színházi előadásokat, akikre elsősorban nem úgy gondolunk, mint színházfogyasztó emberek.

Hogyan épül fel a projekted?

Az első időszakot a kutatómunkának szentelem. Fölvettem a kapcsolatot pedagógusokkal, gyógypedagógusokkal és szülőkkel, és van egy választott gyógypedagógus is, akivel gyakrabban együttműködünk. Mindenki nagyon pozitívan fogadta a kezdeményezést, sokan kiemelték, hogy a művészetterápia milyen fontos a speciális nevelési igényű, sérült gyermekek fejlesztésében. Az első ösztöndíjas év végére egy 20-25 perces előadást szeretnék elkészíteni, és azt minél többször játszani. Az így szerzett tapasztalatok alapján pedig még egy előadást próbálok be. Jó lenne ezt bábszínházakkal karöltve játszani, sőt, terveim között az is szerepel, hogy erdélyi bábszínházakkal is felvegyem a kapcsolatot. Mivel egyszemélyes előadásokról van szó, a próbafolyamatot nem befolyásolják a járványügyi intézkedések, ugyanakkor jó lenne minél hamarabb találkozni a közönséggel…

Bíró Árpád Levente