Nagyszerű szerzőjét, remek barátját veszítette el a héten az Újvárad, s ez a kijelentés azzal együtt is tökéletesen igaz, hogy eddigi két számunkban nem jelent meg írása az alig 48 évesen elhunyt Fám Erikának. Ő is azok közé tartozott, aki még a Várad folyóiratnál lett rendszeres, megbízható, nagyszerű külsősünkké, elsősorban esszéi és képzőművészeti tárgyú írásai által. Ugyan személyesen talán csak két-három alkalommal találkoztunk, legutóbb néhány éve, kiadónk sepsiszentgyörgyi bemutatkozó estjén, mindig úgy gondoltam rá, mint közeli ismerősre, s egy igazán rokonszenves jelenségre. Akinek tehetsége mellett csak most döbbenek rá pazar sokoldalúságára, ahogy az emlékezésekben életének fontosabb állomásairól olvasok.
Még szorosabbá, személyesebbé tette az Újváradhoz való kötődését, hogy március elején a Szigligeti Stúdióban folyóiratunk ünnepi debütálását összekötöttük Fám Erika frissen megjelent kisregénye, a Halló, Juli! rendhagyó bemutatójával, ahová a helyszíni beszélgetésbe online kapcsoltuk be Demény Péter társszerkesztőt. Sajnos Erika ekkor már ilyen formában sem tudott résztvevője lenni a rendezvénynek, közben azt is egyértelművé tette, nincs értelme a közreműködésére várva halasztani a bemutatót.
Ma már elárulhatjuk, az elmúlt évben eredetileg egy esszéválogatása kiadását terveztük, aztán valamikor az ősz folyamán jelezte, lenne itt egy másik kézirat, két nő telefonbeszélgetéseit kínáló műfaji kísérlet. Nagyobb örömöt jelentene neki, ha esszéi helyett inkább ez jelenne meg könyv formájában. Azt is egyértelművé tette, hogy kevés az idő, nagyon szeretné még kézbe venni a kötetet. Ez végül február végén meg is történt. Nagyszerű érzés volt osztozni az örömén, most pedig fájdalmas búcsúzni, osztozni szerettei, barátai gyászában.
