A fenti címmel, idézettel ígért irodalmi csemegét a nagyváradi érdeklődőknek Móricz Zsigmond titkairól és kudarcairól Prof. Dr. Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, a nagysikerű Móricz-monográfia szerzője és Dr. Boka László irodalomtörténész, egyetemi docens májusi nagyváradi beszélgetése, kötetbemutatója.
Boka László: Köszöntöm szeretettel Szilágyi Zsófiát, aki a Szegedi Tudományegyetem professzora és dékánhelyettese, s nem első ízben jár itt Nagyváradon. Külön örülök annak, hogy Móricz-monográfiája második, bővített kiadásának a bemutatójára itt kerülhet sor a Müllerájban, hiszen Ady és Móricz jóbarátsága, kapcsolata közismert volt. Elsődlegesen arra vállalkoztunk, pontosabban vállalkozott ő, hogy Móricz Zsigmondról oszt meg ma a nagyközönséggel érdekességeket, titkokat, kuriózumokat. Az író életútjáról ki más beszéljen, mint a monográfusa? Az ugyanakkor elég ritka az irodalomtörténetírásban és a könyvkiadásban is, hogy egy szakmai monográfia második kiadást is megérjen, ráadásul ilyen vaskos, szép kiadásban a Kalligram kiadó révén. Ez önmagában is kuriózum már, amihez gratulálok, s ami a Móricz-olvasásunk lankadatlanságát is mutatja valahol. Ma délelőtt Zsófiával a Partiumi Keresztény Egyetemen is előadást szerveztünk, ott, a hallgatók előtt is szóba kerültek a Móricz-életműnek olyan aspektusai, amelyek talán kevéssé ismertek. Egy olyan bevezető kérdéssel indítanék, ha már itt vagyunk, hogy vajon ült-e itt együtt Ady és Móricz? Tudható, A Holnapnak volt egy nagyon fontos közös matinéja a Nyugattal közösen, 1909 októberében a Fekete Sasban, nem olyan messze innen. Azon jelen volt Kaffka Margit, Ignotus, Hatvany Lajos s mellettük szinte mindenki más, aki a korban már számított a második évfolyamába lépett lapnál, de Móricz nem. Hogyan látod, ennek mi lehetett az oka? Egyfelől ott az a sematikus kép, hogy Móricz egy falusi író, egy parasztíró, legalábbis kezdetben, és hát ugye a korabeli Nagyvárad erőteljes polgári, dinamikusan fejlődő város volt, a közönsége más elvárásokkal élt volna a holnapos-nyugatos rendezvényen? Netalán egyszerűen az a tény húzódik a háttérben, hogy Móricz csak pár hónappal korábban robbant be az irodalmi közéletbe, ami majd érinti Ady Endrét is, hiszen Móricz az eggyel korábbi Ady-kötetről, a Vér és aranyról írt lenyűgözve abba a Nyugat-számba, amit a lap 1909 júniusában Adynak szentelt, az első Móricz Zsigmond kötetről pedig Ady írt szép kritikát, aztán kialakult közöttük egy közismert jó barátság, kis túlzással a Petőfi és Arany közti barátsághoz szokták ezt hasonlítani. Mit gondolsz ezekről?
Szilágyi Zsófia: Ahogy elkezdtem hallgatni a kérdésed, rájöttem, erre nem készültem, pedig kellett volna, hogy járt-e vajon Móricz itt Váradon. Én azt gondolom, hogy nem. Ugye Kolozsváron sokszor megfordult, azt tudjuk, és az Ady-barátság is egyértelmű. Annak, hogy miért nem lehetett jelen a közös matinén, szerintem van egy alapvető magánéleti oka. 1905-ben összeházasodnak Holics Jankával, Móricz nem mászkál, Janka nem szeretné, hogy ő ebben az első időszakban ilyen irodalmi izékre eljárjon. Ugye ez állandó, komoly konfliktushelyzet is okoz a házasságukban. Tehát azt gondolom, nem nagyon volt ez abban az időszakban elképzelhető, a házasságuk első időszakában, hogy ő itt legyen, de nem szeretném csak a magánélet mocsarába lerángatni ezt a választ. Valóban az is benne van, hogy Móricz egy kései induló, ma már nem mondanánk ezt rá, de az egy sokkal gyorsabban pörgő korszak volt. A másik szerző, akivel sokat foglalkoztam ebből a csapatból, az Kosztolányi. Kosztolányi ehhez képest villámsebesen indult, 21 évesen már publikált, tele vannak a szövegeivel a lapok. Móricz nem, Móricz nehezen indult, nehezen találja meg az útját, tényleg így toporog az irodalom képletes kapuja előtt, keresi a bejáratot, meg mindenféle megoldásokat: gyerekirodalom, újságírás, elmegy népköltési gyűjtőnek, tudja ő, hogy mit akar, 12 éves korától író akar lenni, de nem tud bejutni, nem tud betörni. Az áttörést tényleg a Nyugat hozza meg számára, konkrétan a Hét krajcár. És a Hét krajcárhoz neki Osvát Ernő kell. Utána úgy ír a nagyváradi születésű Osvátról, mint az ő irodalmi apjáról, pedig csak három év volt köztük a korkülönbség. Adyval kapcsolatban van is egy ilyen történet, ő maga jegyzi le, hogy először Debrecenben látta meg Ady Endrét. Az is egy hezitálás részéről, hogy nem tudja Móricz eldönteni, akar-e egyetemet végezni, vagy nem akar, s ha akar, milyen egyetemet. Végez egy kis teológiát, jár egy kicsit jogra, jár egy kicsit bölcsészkarra, de minden pálya elviszi az íróságtól. Ő író akar lenni, nem akar egyetemet végezni…
B.L.: Pont mint Ady…
Sz.Zs.: Igen, és akkor van egy debreceni korszaka, ott mutatják meg neki Ady Endrét. Látja a Kollégium egy sarkából, hogy elvonul Ady. Ady akkor már „vonult”, s kérdezi Móricz a társaitól, hogy ki ez a kalapos, szemeket magára vonzó ember, és akkor azt mondják neki, hogy „az új Petőfi”, legalábbis Móricz ezt utólag így írja le. Akkor azt mondja Móricz: „megelőzött.” Ez a harc is zajlik tehát, az irodalmi vezérségért folytatott harc, ezt tudjuk, Kosztolányi, Móricz, Babits, Juhász, mindenki Ady körül forog, miközben távolságot is tart, de aztán nagyon eltérő lesz az Adyhoz való viszonya Kosztolányinak és Móricznak, mert – nem félreérthetően akarom mondani, de – kvázi beleszeret Ady Endrébe. Ez végig egy ilyen rajongó barátság marad. Egyszerűen nem tud ettől az Ady-varázstól szabadulni. Még a 30-as években is van olyan nyilatkozata, – rengeteget nyilatkozik újságoknak – amikor megkérdezik Móriczot, hogy ki a legjobb barátja, azt mondja, Ady Endre. És akkor elkezdte magyarázni, hogy tudom, hogy meghalt… – lehet, hogy furcsán nézett rá az újságíró – tudom, hogy meghalt, de nekem olyan, mintha még mindig velem lenne. Azt is tudjuk, hogy Ady temetésének Móricz az egyik szervezője, az egyik búcsúztató. Pár perc filmfelvételünk is van az Ady temetéséről, de ezen nem látjuk Móriczot, azt a visszaemlékezésekből tudjuk viszont, hogy végig zokog, zokogva olvassa a szövegét. Az ma szinte elképzelhetetlen, hogy egy írótárs ennyire bevonódjon, hogy sírva olvassa föl a búcsúbeszédet. Szóval, valóban ez egy nagy barátság, biztos, hogy Ady részéről is, de Móricz részéről tényleg szinte egy szerelmi rajongásba fordul át ez az Adyhoz való viszony.
B.L.: Biztos vagyok benne, hogy Adyról lesz ma még szó, már csak amiatt is, mert én itt vagyok, ez tehát garancia, sőt, kettejük életútjának hasonlóságairól vagy éppen ellentétjeiről is. Móricz egyébként ott van ugye Ady halottas ágyánál, amikor a halotti maszkot is leveszik. Egyébként annyit fűznék csak kiegészítésképpen hozzá, hogy az előbbi debreceni epizód szereplője még a nagyon kezdő Ady Endre nyilván, a Váradra kerülte előtti Ady. Ez egy utólagos konstrukció tehát, ha végiggondoljuk, egy évtized, ameddig ők egymás mellé kerülnek, tényleg kölcsönös barátságba, 1909 körül, s egy sűrű, de rövid újabb évtized, a 10-es évek konkrétan, amíg valóban egymás fényében (is) alkotnak. Ismerjük a Levélféle Móricz Zsigmondhoz című híres Ady költeményt, satöbbi. Tehát erről még lesz szó, de ennek fényében érdemes összefoglalni egy picit a Móricz életművet, amit szintén korszakokra oszthatunk. Tudjuk például, hogy a 20-as években Móricz járt Kós Károlyéknál is, Sztánán, az említett Tündérkerthez is ott gyűjtött anyagokat, de az már egy sokszorosan megváltozott történelmi helyzet s egy osztott irodalmi mező. Mesélj kérlek erről, az eddig vezető útról a magánélete, a házasságai, a karrierje fényében, s arról is, hogy az Ady által is zseninek mondott, illetve a két világháború közötti Móriczot, meg a még későbbi Móriczot a köteted fényében milyennek látod?
Sz.Zs.: Ha megpróbálunk korszakolni, valóban lehet egy magánéleti korszakolás, ami részben párhuzamos, az ifjúkor nála azért erősen elnyúlik, hiszen húszéves, mire leérettségizik, az iskoláit három helyen végzi el, három református kollégiumban. Az első házassága az az időszak, Holics Jankával, a gyerekek megszületése, öt gyerekük születik, az első két kisfiú meghal csecsemőkorban, három lány marad életben. Aztán jön a nagy magánéleti törés, a ’24-25-ös év, amikor beleszeret Simonyi Máriába, jön a második házasság, 1926-ban összeházasodnak, és papíron ők mindvégig házasok, a temetésen Simonyi Mária, mint bánatos özvegy jelenik meg, de már 1935-36-tól nem élnek együtt, mert akkor bejön a képbe Csibe. Litkei Erzsébet, ő Móricz nevelt lányaként szerepelt, de most már Móricz utolsó szerelmeként emlegetjük. Amikor Móricz megkapja a végzetes agyvérzést, Leányfalun, akkor Csibe van vele, tehát ő él ott. Szóval ez volt vázlatosan a magánéleti-szerelmi korszak, és ezzel párhuzamosan zajlik az írói.
A nagy felfutás az az I. világháború előtti korszak. Akkor alapozódik meg minden, akkor jelennek meg a nagy példányszámú sikerregények, tényleg százezres példányszámban gondolkodjanak, százezer fölött van Az Isten háta mögött, ötvenezres a Kerek Ferkó. Ehhez kell egy óriási piac, egy nagy Magyarország. Ez még a Trianon előtti, soha vissza nem térő időszak, és egy olyan könyvéhség, ezt ő maga mondja, hogy könyvéhség volt, várták az olvasók a szövegeket, nem mellesleg ezekből az írói bevételekből veszi meg leányfalui házát. A ház olyan, mint egy fecskefészek, ahogy jön egy újabb sikerregény, hozzáragasztanak egy szobát a házhoz. Aztán van az első világháború időszaka, egy hosszan elnyúló válsághelyzet, de Móricznál nincs olyan külső, politikai válság, hogy ő ne írjon. Ez nem azt jelenti, hogy nem tud írni, hanem más írásmódokat keres. A ’20-as évek sok szempontból nehéz, pont ez a 24-25-ös év, akkor írja is, azzal fenyegetett a pályám, hogy kettétörik. Tehát egyszerűen nem tudja folytatni az írást. Sok szempontból nehéz, egyrészt íróilag is keresi az új hangját, másrészt lezajlik ellene egy szeméremsértési per. Nem tettleges szeméremsértés, hanem írói szeméremsértés, két szövege miatt beperlik, bíróságra kell mennie. De ott vannak a dzsentri regények, amiket nagyon jól ismerünk, A Kivilágos kivirradtig, az Úri muri, már azért távolabb a falutól, meg távolabb a paraszti tematikától. A Rokonok már a kisváros, mert ugye helyszínek szerint is tudunk gondolkodni, szakaszolni, majd a harmincas évek egy nagyon jellemző új fejleményei, a nagyvárosi regények.
Ezeket ismerjük a legkevésbé, és én ezeket nagyon szeretem, nagyon küzdök azért, hogy ezeket is olvassák. Ugye a Budapesten játszódó Móricz-regények, mondjuk innen a Rab oroszlán 36-ból a legismertebb. Ezekben már abszolút más nőkép, más helyszín és társadalomrajz van. Megéli a második világháború kitörését még, az már azért nagyon megviseli. Van valamilyen szövege, hogy az első háborúban nem tudom hány kilót fogytam, a másodikba bele fogok halni. És valóban nem éri meg a háború végét. Ott is van még egy nagy kiugrás, meg nagy kísérletezés, az Árvácska, merthogy azt ugye csak tematikusan szoktuk olvasni, de íróilag az egy nagyon kísérletező mű a zsoltárokra osztott szerkezettel, a líraiságával. Úgyhogy, valahogy így lehetne. És akkor csak a regények felől mondtam, közben ömlenek a novellák, az újságcikkek, a drámák, azért ő egy gyakorló grafomán volt, ezt nem lehet szebben mondani, nagy mennyiségű szöveget írt össze, ráadásul folyamatosan naplót is vezet mindennek a tetejében.
B.L.: Örülök, hogy kimondtad helyettem a grafomán szót. Tehát ez egy fantasztikusan gazdag életmű, és nagyon sokrétű, ha műfajilag is nézzük. Két fontos sort választottál, egyfajta mottóként is a monográfia hátára, hogy Az írógép rabja volt. Voltaképpen csak az írógépnél ülve volt szabad. Tehát az írás adott egy belső szabadságot Móricznak. A ’20-as évektől megjelennek másfajta médiumok, miközben változik az irodalmi közeg is, hiszen óriási mértékben csökken az írni-olvasni nem tudók aránya. Szerb Antal azt írja, hogy a ’20-as években sokkal nagyobb könyvtermés jelenik meg csak a „kis”, vagyis csonka Magyarországon is, mint korábban, és még akkor is ez az elsődleges médium, pedig már van film, sőt már rádió is. A szépíró, az értekező Móricz mellett érdemes szólni a szerkesztőről, a Nyugat szerkesztőjéről is, az sem volt egy súrlódásmentes kapcsolat például Babitscsal, illetőleg arról, hogy a társművészetekben, filmben, színházban milyen Móricz-képet kaphatunk, s mi az, amit te ebből fontosnak gondolsz?
Sz. Zs.: Móriczot, mint szerkesztőt arra kötném rá, hogy azért neki van egy gyakorlati emberi énje. A szerkesztés az egy gyakorlat, aki ezt csinálja, az nem költészet, hanem ez egy nagyon kemény gyakorlati munka. Főleg az volt Móricz számára, mert egy válságos helyzetben kellett szerkesztőnek belépnie ’29-ben, Osvát Ernő halálakor a Nyugathoz, Babitscsal együtt, és hát Babits nem gyakorlati ember. Részben ez a súrlódásaik oka is, hogy rátolja ezt az egészet Móriczra, és neki rengeteg gyakorlati ötlete van, nagyon sok mindent kitalál, foglalkoztatja a reklám, a marketing korabeli lehetőségei, az, hogyan lehet az írókat közel vinni a közönséghez. Nyugat-esteket szervez, Nyugat-matinékat, próbálja a vidéki Magyarországot is rávenni arra, hogy Nyugat előfizető legyen, kis sikerrel. Tehát ez nem nagyon jön be, a Nyugatot azért tömeglappá nehéz változtatni. Móricznak minden szempontból van egy gyakorlati énje, például Leányfalun működtet egy Móricz Zsigmond kertészetet. Időnként dughagymákat árul. Leányfalun van a Móricz Zsigmond Társaság, kapcsolatban is vagyok velük, ott láttam ilyen kis szórólapokat, hogy mit tudom én, most szegfűt lehet venni, vagy dughagymát, mert sok termett. Ezeket nem maga csinálta, nehogy azt gondoljuk, hogy az ő kis kezével. Ugye az írófejedelemnek személyzete van. Van Leányfalun egy kertész házaspár, van egy külön kertész ház, amit most is meg lehet nézni. Az a baj Móriczcal, hogy neki mindig az irodalom a fontosabb. Úgy működik, hogy amikor egy kicsit nem megy az írói munka, akkor hajlandó mondjuk a kerttel foglalkozni, és ezt már az első feleség is mondja neki, hogy a kert nem így működik. Az nem úgy van, hogy amikor kedvem van, akkor csinálok valamit, máskor nem, hanem amikor kell. Erre lesz megoldás a kertész házaspár. Azt is Leányfalun mesélték nekem, – amikor odakerültem, voltak olyan idős emberek, akiknek a nagyszülei személyesen is ismerték Móriczot, – hogy amikor munkásokat keresett idénymunkára, akkor ő nem a jól dolgozó munkásokat kereste, hanem a jól mesélő munkásokat, mert milyen jó novellaötleteket lehet összeszedni. Ezért hamar elterjedt Leányfalun, hogy a méltóságos úrnál semmit nem kell csinálni, csak ülni az árnyékban és mesélni. Leányfalu leglustább munkásai gyűltek össze a kertben, de novellákat tudott belőlük írni, viszont a kert az nem haladt igazán előre, mert kapálás helyett sokkal jobb volt ücsörögni. Bármikor odahagyott mindent, ha belemerült egy regénybe, és azért ez a billegés ott van, meg a Nyugat sorsán is látszott, hogy elkezdi, felhevül egy ideig, csinálja, aztán leáll. De azért ez a gyakorlati ember Móricz még így is überelte a nyugatosok többségét, őt egyáltalán foglalkoztatták ezek a kérdések.
Érdekes Móricznak a viszonya a borhoz, a szőlőhöz, mármint a borkészítéshez is. Nagyon sokáig azt gondolta, hogy vele van valamiféle baj, mert kerülték az emberek. Aztán kiderült, hogy csak a bora nem volt elég jó, ahhoz még nem értett, ebben nem volt gyakorlatias. Ezt Adyhoz tudjuk kötni, mert írja egyszer, hogy annyira rossz volt a borom, hogy még a Bandi se tudta meginni. Akkor aztán felhagyott ezzel. Rájött, ez egy másik szakma.
B.L.: Mesélted ma délelőtt a diákoknak, hogy még egy ún. szénporos téglát is hordott néha a táskájában.
Sz.Zs.: Élete utolsó időszakában elkezdte foglalkoztatni a vályogházak talajvízmentesítése, akkor ennek volt egy technikája, hogy egy réteg szénporos téglát építenek be, és állítólag a táskájában hordott egy szénporos téglát, és azt elővette mondjuk egy irodalmi est után, hogy ez mind szép és nagyon érdekes, de itt van kérem a szénporos tégla… Őt valóban érdekelték ilyen dolgok, például az élelmezés, arról is nagyon sokat írt, a főzés, hogy hogy kellene a háziasszonyképzőkben tanítani. Másoknál sokkal gyakorlatiasabb volt, nem élt paraszti sorban, de a mentalitásában nagyon sok parasztemberre jellemző volt, ez a munka-éthosz például. Persze, lehet azt mondani, hogy grafománia, de az életnek az a lényege, hogy dolgozunk, tehát úgy írunk, ahogy kapálunk. Már az életritmusán is nagyon látszik, nyáron szeretett dolgozni, sokszor az aratáskor kezdett új regényt. Volt benne egy ilyen ritmus, hogy nagyon korán kelő volt, nem egy éjszakázós ember, hanem hajnalban dolgozós. Ezekben azért mind-mind ott van ez a karakter.
Az utóbbi időben nagyon sokat foglalkoztam azzal, hogy Móricz a Színházi Életben hogyan jelenik meg. Nagyon sokféle módon, folytatásos regénnyel, interjúval, illetve a Színházi Életnek volt egy sajátos megoldása, a körkérdések, illetve körkarikatúrák. Le vannak rajzolva különböző írók, hogy milyen hangszeren játszanának, és Móricz ott lent középtől egy kicsit arrébb dudával. Ez a parasztos hangszer. A másik képen meg írók jelmezbálba mennek, és ki minek öltözne, ott Móricz mint a Peleskei nótárius látható. Egy másikban azzal a gondolattal játszik el Karinthy, – kiírtam az idézetet, úgyhogy föl tudom olvasni, – hogy melyik író hogyan gyilkolna, ha gyilkolásra szánná el magát. „Móricz Zsigmond paprikás ponty levével töltött hurkatöltővel adna be egy egészséges kis lövetet annak a komisz rusnya parasztnak, aki nem akar haladni a civilizáció differenciálódásával, és nem fizet elő a Nyugatra.”
B.L.: Térjünk vissza arra, hogy Móricz életében már voltak a műveiből megfilmesítések, de főleg a színrevitel, a színházi adaptációk voltak számára fontosak. Erről mit gondolsz érdemesnek itt elmondani?
Sz. Zs.: Petőfitől kezdve a legtöbb írónál van egy ilyen gondolat, hogy színész akarok lenni. Egy pici ilyen Móricznál is van, sőt még Kosztolányi is azt mondja, amikor fiatal, hogy ő lesz az új Shakespeare. Nagyon vonzza őket a színház, Móriczot is, már a tízes évektől. Ennek biztos, hogy számos oka van, például a közvetlen visszacsatolás. Bent vagyok a színházban, látom a reakciót. Ugye az olvasóknál nem látom. Azért nem lehetne eltagadni, hogy a pénz is ott van, egy olyan kereseti lehetőség, ami gyors és felülírja a könyves bevételeket. Ha valakinek bejön, az stabil megélhetést biztosít. Ugye látnak egy nagy, kiugró színházi sikertörténetet, a Molnár Ferencét s másokét, sokszor hozzájuk viszonyítják önmagukat is. Móricz effektíve nagyon irigy is Molnár Ferencre. A hagyatéknak van egy olyan része is, a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzik, ami az ún. lapkivágatos gyűjtemény. Tehát, hogy Móricz mit vágott ki az újságokból, ezeket elrakta, ma is dobozokban őrzik. És találtam egy olyat, valami tudósítást a Nem élhetek muzsikaszó nélkül 150. előadásáról, s ceruzával odaírja a lapszélre, hogy ha Molnárról lenne szó, két hasábot írnátok. Mindig ott van ez, hogy bezzeg Molnár Ferencnek miért megy jobban. A második feleséggel is úgy jön össze, hogy ez egy nagyon furcsa színházi helyzet, Simonyi az ő darabjában lép föl. Azért van benne egy kis nárcizmus, úgy szeretek bele, hogy az én mondataimat mondja. Érdekes, akkor határozottan azt gondolja, hogy ő színházi szerző lesz, az lesz a fő foglalkozása a ’20-as évek közepétől. És Simonyit nem parancsolja le a színpadról. Vannak problémák itt is, de mondjuk Kosztolányi felesége már nem színésznő, miután Kosztolányi felesége lett, Simonyi viszont színésznő maradt. Az más kérdés, hogy Móricz nem lelkes, sokszor a Naplóban le is írja, hogy már megint csókolózni fog a nem tudom kicsodával a színpadon, és ezt már nem bírom, de azért ottmaradhat a színpadon Simonyi.
Dramatizálja a saját regényeit, ír igazi darabokat, megpróbál a színház korabeli igényeinek megfelelni. Az egy sztereotípia, hogy azért sikertelen, mert ő regényírói aggyal rendelkezik, és nem hajlandó a színházzal kompromisszumot kötni. Ez nem igaz. Móricz igyekszik kompromisszumot kötni. Van, amikor sikerül, van, amikor nem, figyel a rendezőkre, figyel a közönségre, és két fontos kívánalomnak állandóan meg akar felelni. Az egyik a dalbetét, magyar nótákkal, népdalokkal tele vannak ezek a művek, a másik a happy end-kényszer. Ez viszont gyakran tönkreteszi a Móricz-műveket. A Rokonokból ír olyan verziót is, hogy happy end van, tudom, akik olvasták, nehezen tudják elképzelni, de igen. Az Úri muriból is ír olyan verziót, hogy happy end van, tehát aki a regényben öngyilkos lesz, az a drámában nem lesz öngyilkos. És akkor ott a film, az meg a ‘30-as években lép be az életébe, már némafilmet is csinálnak a Nem élhetnek muzsikaszó nélkülből. Ott sok kudarc éri, még pereskedik is filmesekkel az adaptációk okán. Tehát a filmmel még nehezebben boldogul, az életében készült filmek is nagyon sematikusak lesznek. Kialakul egy séma, Jávor Pál mulat. És akkor Jávor Pál dalol, meg mulat, és ez kitart egészen Móricz halála után is, mert még a Kerek Ferkó című filmben is Jávor Pál mulat.
1935-ben írja a Naplóban, hogy a nyomtatás nem változtat a szövegen, a film megeszi, újra emészti és új életet állít elő. Valahogy másat, mint ami az íróé volt, „utálatos dolog”. Tehát az adaptációt ő így írja le. Már az is érdekes, hogy azt mondja, a nyomtatás nem változtat, mintha arra gondolna, hogy az is egy médium, az ő kéziratához képest az is egy változás, hogy könyvben lesz, de nem akkora változás, mint hogy film lesz belőle.
B.L.: Valaki más olvasata, nézőpontja tehát. A kettő között ott van viszont a színház, aminek szintén ezer változata és változtatása van, amiről szintén önmaga vall, hogy ez most sikeres volt, ez most nem volt sikeres. Ha már szóba hoztuk a naplóíró Móriczot, ez lenne a következő labda, most hol tart a Móricz-naplóknak a kiadása?
Sz. Zs.: Ezek ilyen vaskos kötetek, tényleg hihetetlen mennyiség, ez döntően Cséve Annának a munkája, illetve Cséve Anna harca, mert hát szegény alól megszűnnek a kiadók, már nem tudom hanyadik kiadóval próbálja. Legutóbb egy pécsi, a Kronosz kiadó vállalta be ezeket a kiadványokat. Most tartunk időrendben 1935-nél. Nem a legelejétől kezdődik. Tehát amikor beleszeret Simonyiba, elkezdik Jankával ölni egymást, állandó veszekedés, Janka öngyilkossági kísérletei, majd Janka halála. Akkor sűrűsödik ez föl nagyon, és utána van egy ‘26-29-es, akkor ugye van egy a Nyugat-korszakot lefedő kötet, és most tartunk az 1935-ös évnél. Azt mondta Anna, hogy még két kötetnyi van körülbelül. Addig nem is nagyon indulhatott el a kiadás, amíg a szerzői jogok a család birtokában voltak, mert kényes kérdés ez a napló. Móricz hagyatékának gondozója, a legidősebb lánya volt Móricz Virág, maga is író, ráadásul a Kádár-korszak támogatott írója, mondhatnám egy szocialista író, és ő nagyon sokat használt a naplóból, állandóan idéz a Naplóból hosszú-hosszú oldalakon keresztül, de ő dönt, hogy hol vágja el, mi az, amit nem rak bele, sőt az is előfordul, hogy átírja. Móricz ezekben a naplókban nagyon nyíltan beszél például a szexualitásról. Ez a kortárs irodalomnak hihetetlenül nagy boldogság volt, Nádas Péter azt mondja, az egyedüli klasszikus, aki nevén nevezi a dolgokat. Móricz Virágnak ez nem volt persze nagy boldogság, ő ezt szégyellte. Mondjuk az ember saját apjáról nem lehetett egy nagy öröm ezeket olvasni, ezt őszintén, emberileg megértem, sőt olyan jeleneteket is, amiben ő is benne van, kislányként, hogy ott egyébként mi történt. Én elhiszem, hogy ez Móricz Virágnak nehéz volt. Mindenesetre ahhoz idő kellett, mire Móricz Virág gyerekei áldásukat adták rá, hogy akkor ez jöjjön ki. És amikor először jelentek meg, emlékszem, a Holmiban belőle részletek, akkor a család ügyvédi úton kipontoztatta a csúnya szavakat. Annának ez egy traumatikus élmény volt. Én azért azt gondolom, messze nem ez a naplónak az egyetlen érdekessége, de részben ezt tette híressé, ez a fajta nyíltság. Abban is biztos vagyok, hogy bár a család elvileg az egészet átadta, valójában kivettek belőle. Pont a Csibe-sztori, szerintem ott egyszerűen elégettek részeket. Az annyira kiborította őket, amit megint értek emberileg, hogy ott nem minden van meg.
B.L.: A Napló után menjünk vissza egy kicsit, nem a magánéletre, hanem a nőábrázolásokra Móricznál.
Sz.Zs.: Ez szintén egy nagyon érdekes kérdés, azért én nőként is olvasom a szövegeket, nagyon fontos, hogy ez hogyan változik, hogyan változik Móricz körül a világ, mert ugye ez azért nagyon erősen összefügg. Nagyon más a nők helyzete az első világháború előtt, nagyon más lesz aztán a ‘30-as években, és Móricz személyes életében is nagyon más lesz. Azt gondolom, a ’30-as években azért is lesznek másmilyen nőalakok, mert akkor már ott vannak a Móricz-lányok, Móricz három emancipált lánya, ők azért határozottan gyűrik az apjukat, próbálják neki magyarázni, hogy most már ez máshogy van. Kezdetben ott van Janka, a feleség, aki egy sokkal hagyományosabb női szerepmodellt visz, már Simonyi Mária is egy másik helyzet, hiszen a színésznők az emancipáció előfutáraiként is működtek sok szempontból, maga Simonyi is sokkal szabadabban beszélt a szexualitásról, mint Janka. Simonyit a csúnya szavakra állítólag Fedák Sári tanította meg. Ebből a szempontból is a színésznő feleség egy másik, új helyzet, és akkor ott van Csibe, aki egy társadalmon kívüli helyzetből érkezik, egy lumpenproletár helyzetből, innen épül föl az ő pályája, s lesz Móricz szerelme. Ezeket is érdekes megnézni, ahogy a megírt női figurákat is. Gondoljunk az Úri muriban a feleség alakjára, és akkor ott van Rozika. Most akkor Rozikával mi lesz? Ő is egy ilyen kitartott nő, eldugva a tanyán, mint Csibe, aztán egyszer csak ő föllázad kvázi, és elmegy.
S hogy még egy picit Adyhoz is visszakössem, aki Móriczot nagyon foglalkoztatja, az Csinszka. Csinszkának a fellépése, a viselkedése, azt is tudjuk, hogy például Csinszka alakja van Török Kata figurája mögött az Erdélyben. Le is írja, hogy Csinszka a nyakába ugrik: „azt hitted, hogy nem jövök rá, de hát rájöttem, hogy az én vagyok”, ilyen álruhában írja be a figurákat. Ady Lédájával soha nem találkozik, akkor még nem tudja elfogadni ezt, akkor még egy családos, konzervatív ember, a házasságon kívüli együttélés, pláne egy férjezett asszonnyal, ez neki nem volt elképzelhető, viszont nagyon szerette később Csinszkát. Tehát figyelte ezeket a sorsokat, és a ’30-as években már nagyon más nőfigurák lépnek a Móricz-regényekbe, csak sajnos ezeket kevésbé olvassuk, mondjuk A fecskék fészket raknakban megjelenik a fiatal dolgozó lánynak a figurája, általában kontrasztban az idősebb női generációval. Megjelenik az a nő, aki még be van zárva a lakásba, és az a nő is, aki már ki mer menni az utcára, elmegy dolgozni, meg bemegy egy kávéházba.
B. L.: Mindegyiknek vannak a magánéletből kivonatolható impressziói tehát. Janka, az még egy klasszikus házasság. Mária egy teljesen más világ, s Csibe ugyancsak más társadalmi osztály is. És ott vannak a saját lánygyermekei, kevés korkülönbséggel Csibével. Illetőleg, ha már történetekről meséltünk, érdekes, hogy a második feleség tudatosan nem mesélt történeteket, annak ellenére, hogy színésznő volt, és úgy beszélt, olyan szabadosan ahogyan beszélt. Ő nyilván traktálhatta volna Móriczot történetekkel. Móricz nemcsak a munkásaitól várt történeteket, hanem a feleségeitől is ihletődött sokat. Mások is így voltak ezzel. Kosztolányi is megírt olyan történeteket, amiket egyébként a felesége írt le, vagy mondott el neki.
Sz.Zs.: Igen, Simonyi mondja is, hogy nem akarok Janka sorsára jutni. Ugye Janka minden verzióban meg és le lett írva. De itt az az érdekes, hogy Móricz sokszor nem történeteket lop, hanem csak mondatokat csen, kölcsönöz. Ha megy valahova, akkor jegyzetfüzet, ceruza van nála, fölír mondatokat, Jankától is fölír mondatokat, s azért mondatokat átvesz Simonyitól is. Például amikor még szeretői viszonyban vannak egymással, akkor egyszer azt mondja neki Simonyi, hogy „nekem nincs lelkem”. Hogy a színésznek csak teste van, és ez nagyon sok Móricz-műben ott van aztán, ez a „nekem nincs lelkem”. Különböző nőfigurák mondják, de Jankának is rengeteg mondata sugárzik szét a szövegeiben. Úgyhogy kétségtelenül ez is ott van, viszont Simonyi valóban nem akar történeteket mesélni, nem akarja, hogy őt megírják, nem akar kvázi színházi alapanyagot szolgáltatni. Mert van ilyen terv, hogy Móricz egy nagy színházi regényt fog írni, de ez nem történik meg. És aztán Csibe a kis gyakorlati eszével, ő ezt eszközként is használja, hogy majd én így fogom elvenni Mária nénitől, mert ugye ő így is szólítja, hogy én majd hozok történeteket, és akkor engem fog jobban szeretni. Ő tényleg hoz történeteket, nem is csak az Árvácskába, hanem van egy csomó Csibe-novella, ami Csibe-sztorikból készült.
B.L.: Ráadásul a konkrét életben is eljátszik Móricz egy My Fair Lady történetet, hogy a Csibét bevonni, beavatni a társadalomba, aki tanulatlan, iskolázatlan, konkrétan ez egy Pygmalion-történet.
Sz.Zs.: Konkrétan Kolozsváron játssza el egyszer, a kolozsvári Könyvnapra küldi el a Csibét, hogy na majd rá fognak-e jönni, hogy ő csak egy felöltöztetett, egyszerű lány. Tanítja beszélni, ez tényleg egy ilyen Pygmalion sztori. Kicsit úgy kezeli Csibét, mint a saját teremtményét, hogy ő csinált belőle valakit. Egyébként le a kalappal Csibe előtt, hogy ezután talpra áll, Móricz halála után nagyon tisztességes pályát fut be. Férjhez megy, működtet egy könyvkiadót meg könyvesboltot, sőt a férjével, Keresztes Károly Andorral, aki ügyvéd volt, ők zsidómentők is lesznek. Meg is kapja Csibe a Jad Vasem emlékérmet. Egyszer lehetne Csibéről egy filmet is csinálni.
B.L.: A feleségek és szerelmek mellett eddig három lányról volt szó, de vannak halott gyermekek is, vagy korán meghalt gyermekek, kevéssé ismert szerintem az is, hogy Móricz még versírással is foglalkozott ekkor, de nem csak a húszas évek elején, hanem már 1909 körül is, hiszen sokszor ezeket a fájdalmakat akarta versben megírni. Hogy meghaltak a gyermekei. És érdekes, mikor Ady meghal, akkor is ezt váltja ki belőle a fájdalom. Ady óriási hatással volt rá, mindamellett, hogy ő nem tudta elfogadni akkoriban még a Léda-kapcsolatot. Móricz akkor még az első házasságában élt, mint említetted, s talán ezt túl vadnak gondolta, de nem is csak a Léda kapcsolatot. Leírja a Naplójában azt is, hogy hogyan ismerkedtek meg. Egyszer elment hozzá, talán a Meteor Szállóba, és hát déli 12 órakor még ott találta Adyt fekve, rengeteg alkoholos üveg mellette. Előtte azzal a szándékkal kereste meg, hogy bemutatja végre otthon a családjának. De így ezt nem lehetett vállalni – írja. Mire Móricz befut, addigra a Léda-kapcsolat teljes mértékben közismert, sőt, Nagyváradon 1908 szeptemberében, A Holnap első bemutatkozásakor Lédával személyesen meg is jelenik Ady, itt tehát, Léda szülővárosában. Addig csak a versekből lehetett tudni, hogy Léda asszony, de ezt Móricz távolságtartással kezelte. Móricz Virág azonban valahogy azt is leírja, s ez az igazán érdekes, hogy édesapja talán tudat alatt egy picit Adyban, Ady révén látta megélni azokat a vágyait, amiket ő korai korszakában még nem mert valahogy megélni. Elfojtotta őket. A bohém, dekadens, az életet habzsoló, de azért komoly árat is fizető egyén kettősségét. A szeretőtartás, egy férjezett nő iránti rajongás, a szexualitás és a mámorok stb. is itt van tehát. Volt ebben a szordinós rivalizálásban azt gondolom olyan is, hogy ő nem csak befutott s ő engem megelőzött, de ő már megírt olyan dolgokat lírában, amit én, hát ugye prózában nem biztos, hogy tapasztaltból tudok, mernék. De nem vinném ilyen messzire, maradjunk kicsit a gyerekeinél.
Sz. Zs.: A gyerekek kérdése is abszolút kapcsolódik Adyhoz, jól tudod. Az első két gyerekük, két kisfiú, és mind a kettőt Bandikának nevezik el. Az egyik azt hiszem Andor, a másik meg Endre, tulajdonképpen Ady után nevezi el a két kisfiút. És bármennyire szereti a lányait, ez azért végig ott van, a kisfiúknak az elvesztése. A családnak való nem-bemutatásnak egyébként volt egy vicces folytatása. Az történik, hogy Móricz egyszer véletlenül találkozik Adyval az utcán, délelőtt 11-12 körül, és csodák csodájára nem volt részeg Bandi. Akkor azt mondta, most azonnal megyünk a Jankához, ez egy soha vissza nem térő alkalom. Csak az volt a baj, hogy elfelejtette, hogy otthon meg nagymosás van, és a régi polgári világban ez egy ilyen nagyon nagy dolog volt. Ráadásul nem volt Janka úgy felöltözve, sőt valami babfőzelék volt csak, belefőtt hússal, vagy nem tudom. És akkor Janka nagyon kiborult ezen, hogy ilyen helyzetbe hozta föl. Tehát ez se sült el jól, de így vitte föl Adyt, hogy ezt most kell, most vagy soha.
Móriczot egyébként nagyon sok haláleset szembenézésre készteti, a másik ilyen a Csinszkáé. Az is nagyon szépen van leírva a Naplóban, a Csinszka temetése. Csinszka nyitott koporsóban van Móricz leírása alapján, sőt, ki van sminkelve, ezen a hallgatóink mindig borzadoznak. Állítólag Csinszka ezt valahogy örökül hagyta, hogy őt ki kell sminkelni a koporsóban. És akkor leírja Móricz, hogy ő volt köztünk a legfiatalabb, és hirtelen akkor jöttem rá, hogy hogy megöregedtünk mi mindannyian. Hirtelen egy szembenézésre készteti ez a haláleset, a Csinszka temetése. Akkor kezdi el a harmincas éveknek a veszteséglistáját is sorolni, hogy most ki mindenki ment el. Elvesztettük Juhászt, József Attilát, Krúdyt, Kafkát már régebben.
B.L.: És aztán jön Kosztolányi és Babits is… Egyébként, ha már a két hölgyet említjük, idén 90 éve, hogy elhunytak mind a ketten, Léda is és Csinszka is ugyanabban az évben haltak meg. Csinszka ugyan kereste Léda barátságát, ő mindenkivel jóban akart lenni, akivel Bandinak korábban kapcsolata volt. Érthetően Léda ezt nem annyira díjazta. Minthogy titkokat ígértünk, és a titkok mellett kudarcokat is, én zárásként csak ezt az egy kérdést tenném még föl, hogy te mit emelnél ki ebből a fantasztikus életműből úgy, mint nyilvánvaló kudarc.
Sz.Zs.: Hát ugye vannak a megírt kudarcok, meg a meg nem írt kudarcok, tehát ezt kétféleképpen lehet értelmezni. Ugye az is egyfajta kudarc, hogy valamit nem tud íróként befejezni. Jó pár befejezetlen művet találunk az életműben ugyanis. Van olyan egyébként, hogy nem fejezi be, mégis megjelenteti. Ez szerintem abszolút a parasztemberi mentalitás. Például a Kamaszok című regény, amit saját bevallása szerint sem fejez be, de megjelenteti. Tehát van egy ilyen kategória is, s vannak meg nem írt szövegek, néha szoktam sajnálni, hogy nem írta meg, néha nem, de azért az is látszik, hogy nem tesz bele túl sok energiát. Az van, hogy egyszer leül, mondjuk egy napig dolgozik rajta, az nála lehet akár 20-30 oldal, mert nagyon gyorsan dolgozik, és aztán nem tér vissza hozzá. Amit nagyon sajnálok, hogy nem fejezi be, az az Özvegy című, megvan belőle 15 oldal, az egy nagyon furcsa, háborúba belesodródó Magyarország, Budapest, létező szereplőkkel. Például Csortos Gyula bukkan fel benne szereplőként. Nagyon jó ötlet lett volna, ha megcsinálja.
És akkor vannak azok a művek, amiket vagy én nem találok annyira érdekesnek, vagy ő maga azt mondja, hogy nem jó, az a Betyár című regénye. A Naplóban nem így mondja, hogy nem jó, hanem azt mondja, szarból épített szobor, bocsánat. Azt mondja, hogy a meglévő fogásaimból, a megemésztett hulladékból most csináltam még egy regényt, de nincs már benne semmi új. És tényleg. A másik, hogy arra is rákössünk, ami címet adtunk ma estére, közösen, hogy “engem folyton valami új izgat és érdekel”. Ő azért nem szeretett erre a termelésre beállni. Ő igazából egy kísérletező szerző, viszont van egy önjárása, meg van az, hogy nincs ötlet, ki kell hozni valamit, és ezek azok, amik szerintem sikerületlenebbek, és én ezeket mondanám kudarcnak. De nagyon önreflexív, sokszor a Naplóban ezeket elemzi, és ő is ezekre mutat rá, hogy most megint csináltam egy ugyanolyat, ez már nem jó, mást kellene csinálni.
B. L.: Nagyon köszönöm, hogy egy rendhagyó könyvebmutató keretében beszéltél nekünk Móricz műhely- és magánéleti titkairól is, azt gondolom, nem volt haszontalan. Köszönjük!
A 2024. május 10-én a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban (az egykori nagyváradi Müller-cukrászda Müllerájként is ismert kioszkjában) készült beszélgetés szerkesztett változata. Házigazda Simon Judit. A szöveget gondozta: Szűcs László
