MEGOSZTOM

Hogyan tovább, kultúrfőváros?

Meglehetősen ingergazdagra sikeredett Temesvár európai kulturális fővárosi antréja, ám a nyitóestet követően nem feltétlenül tartalmi kérdésekről folynak viták. Az etnikai és kulturális sokszínűség jegyében Fritz polgármester négy nyelvet, – a városban használatosakat és az angolt váltogatva, közöttük magyarul mondta el ünnepi megnyitó beszédét. Ebben hangsúlyozta, büszke Temesvár minden közösségére, akik évszázadok óta itt élnek egy folyamatos, építő párbeszédben. Közben viszont arról hallani híreket, hogy a helyi magyar szervezetek kulturális projektjei a szervezők elutasítása folytán nem igazán kerültek be a kultúrfővárosi kínálatba, legalábbis a program minimális magyar részvétellel indult. (Feltételezem ez igaz szerb, német, roma vonatkozásban is.)

Közben a nemzeti liberálisok hazafiatlansággal vádolják az USR színeiben megválasztott, amúgy Németországból a Bánságba kitántorgott városvezetőt. Igaz, nem a magyar vonatkozású programok hiányát vetik a szemére, s nem is a többnyelvű szónoklatot, hanem azt, miért költött egy középszerű megnyitóra milliókat, továbbá miért takarták el egy függőkerttel a román ortodox katedrális látványát. Kétségtelen, hogy a fémszerkezet ma még inkább emlékeztet egy tengeri fúrótorony platformra, de talán tavasszal kizöldül, virágba borul.

Hogy a magyar programok szárba szökkennek-e közben, ebben kevésbé vagyok biztos, pedig ezek nélkül aligha lehet hitelesen beszélni a Bánság fővárosában a sokszínű kultúra múltjáról és jelenéről. Egyébiránt szerencsés lenne nyilvánosságra hozni ezeket a projekteket, illetve a finanszírozásuk elutasításának az indokait, talán úgy könnyebb megítélni, mennyire lennének nívósak, vonzóak. 

Két tényező érvényesülése nélkül biztosan nem lesz Temesvár az európai kultúra időleges centruma: egyfelől, ha csak a lózungok szintjén marad meg a multikulturalizmus vállalása, másfelől, – s ez érvényes a mi Festum Varadinumunkra is – önmagában attól nem lesz egy kulturális program minőségi és korszerű, ha magyarul szól.

A szerk.

Admin Ujvarad