El tudsz képzelni egy olyan életet, amelyben nem táncos vagy? Szerinted akkor mivel foglalkoznál?
Persze, hogy el tudok képzelni… Gyerekkoromban divattervező, festő, teniszező, futó, jégkorcsolyázó, légiutas kisérő, focista, nyomozó akartam lenni. Gyerekkori házunk a tűzoltóság mellett van, így volt, amikor tűzoltó akartam lenni, most pedig gyerekkórház mellett lakom, így sokszor eszembe jut, hogy bohócdoktor is lehetnék. Azt is el tudom képzelni, hogy földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozom, mint a nagyszüleim, dédnagyszüleim. Nemes feladat lenne tanyán élni, sok gyereket szülni, őket nevelni, ősanyának lenni, de van egy olyan érzésem, mintha ez már valamikor lettem volna. Esetleg jó lehetne kutyákat sétáltatni a tengerparton?
A másik véglet, hogy filmrendező vagyok és színésznő. Mostanság gondoltam rá, hogy lennék manager, programszervező, színházi igazgató és mindezek mellett pszichológus, űrhajós, gyógyító, filozófus, zenész és matematikus is.
Mit ad neked a tánc? Van olyan, ami a táncból hiányzik számodra?
A tánc az életem, minden benne van, csak fel kell fogni, és értékelni kell ezt az életet, hogy azt csinálhatok, amit szeretek, mert itt az agyamtól elkezdve, minden egyes porcikámon, izomzatomon keresztül önmagam tudok lenni. Soha nem lehet benne unatkozni, mindig van rajta mit fejleszteni. Az egész egy nagy játék.
Jó pár éve élsz Budapesten, eljátszottál már a gondolattal, hogy egyszer hazatérsz a Vajdaságba?
Ott vagyok, ott élek, ahol van tere a munkámnak, amit nagyon szeretek. Ez egy alapállapot, szórványmagyarságban nőttem fel. A gyökerek nagyon fontosak a számomra, soha nem feledem, hogy honnan jövök.
Mit jelent manapság az, hogy valaki független vagy szabadúszó alkotó? Egyedül dolgozol, vagy van csapat mögötted, amely inspirál?
Ha nem nyitnám ki a lehetőségek kapuját, akkor minden darabom otthon csücsülne a fiókomban. Mivel ez a művészet csak a pillanatban, a mostban él, így most kell tenni érte, hogy eljusson a Föld lakosaihoz. Nem várhatom, hogy majd valaki rátalál.
Mindig rengeteg ötletem van, hosszú- és rövidtávú tervek sorozata áll a fejemben, és ezek lebonyolításában a kollégáim segítenek. Nagyon fontos munkát végeznek. Imádom a munkám minden egyes folyamatát, az ötletcsírán való elmélkedéstől kezdve, a kidolgozáson át vezető kreativitást, csapatmunkát, a mindennapos fárasztó gyakorlást, a fizikai kondícióm megőrzésébe fektetett energiát, az egyeztetést, kommunikációt, a testünk, lelkünk összehangolását, az egyeztetést a próbatermekkel, színházakkal, fesztiválokkal, az új kapcsolatok felkutatását, a honlapom és a Facebook oldalam szerkesztését, az ismerkedést… Mindezek kapcsolódnak egymáshoz, összefüggenek, egyik nem létezhet a másik nélkül, így megvan a motivációm, hogy komplexitásban gondolkodjak.
Mit ad neked a független lét? Vágysz a társulati tagság „kényelmére”? Szeretnél esetleg társulatot alapítani?
A pályám legelején két évet voltam társulati tag, de akkor sem tudtam egyhelyben maradni, így már 15 éve független alkotóként dolgozom, amit imádok, sok minden érdekel, szeretem a szélsőségeket. A szabadságnak nagy ára van, de hozzám ez áll a legközelebb. Már a Balettintézetben megtanultam, hogy saját rendszert kell felépítenem, amiben meg tudom élni a kreativitásom tetőfokát.
Független alkotóként, hogyan élted meg az elmúlt bő másfél évet?
Fő célom a fejlesztés volt. Mivel a tanítás is része az életemnek, így mint pedagógus, új rendszert kellett a kollégáimmal villámgyorsan kiagyalni, ami nem volt egy egyszerű. Jó visszagondolni a tanári kar erejére, összefogására, elhivatottságára. A folyamatosan fejlődő edzéstervem is bővült, most még többet fogok tudni adni a társaimnak, akik velem együtt akarnak mozogva töltődni.
Sok külföldi előadás, fesztivál, magyarországi premier elmaradt, nem volt kellemes napról-napra ilyen lemondó e-maileket olvasni. Így az utazások helyett az álombirodalomba kerültem, nagyokat aludhattam, ami számomra a leghatásosabb pihenési forma. Gyerekkorom óta pörgésben vagyok, még soha nem álltam le, mindig táncolok. Az otthon töltött időben minden nap készítettem a konyhámban táncokat, amelyeket videóra vettem, hogy az interneten megosztva mosolyt csaljak az ott bóklászó emberseregek arcára.
Gyakran vagy egyedül a próbateremben, ami valljuk be, nem mindig könnyű. Hogyan tartod magadban a lelket, mivel motiválod magad a nehéz pillanatokban?
Nem kis, nem is könnyű feladat, de az motivál, hogy még soha nem jöttem ki a teremből úgy, hogy ne lett volna valami fajta „eredménye” az ott eltöltött időmnek. Mindig történik valami, lehet, hogy sokáig a „semmi”, a rutinok ismétlődnek, de mikor átlendülök, amikor csakis a jelenben tudok lenni, az egy csodálatos állapot, ott indul a felfedezés, a kreativitás időzónája. Minden projektbe maximálisan beleutazom, a fantáziám végtelen, „elszáll” a fejem, határtalannak élem meg a testemet, a mozdulatokat, az egész világot. Kívánom, hogy ezt valamilyen formában mindenki tapasztalja meg, mert így nagyon jó élni.
Hogyan tekintesz saját művészetedre? Amikor elkészül egy koreográfia, megengeded magadnak az elégedettség érzését?
Ez nagyon nehéz. Nagyon szigorú vagyok, így ezen még sokat kell dolgoznom.
Jelenleg min dolgozol?
A következő évad első felében Hargitai Iván, Somogyi Tamás és Halasi Dániel rendezőkkel dolgozom majd, ahol a színészek és a táncosok mozgásáért vagyok felelős. A Tátikák című, ötszereplős, lányokból álló csapattal is indul a darabfelújítás. Pici Bonbon című gyerekelőadásom vidékre és a budapesti Táncszínházba utazik. A Reptében nevet viselő szólótánc Veszprémbe és Törökországba indul, Vibration darab Olaszországba, Freestyle darab Portugáliába megy. Mindezek között workshopokat és próbát tartok Ammanban. Az Óbudai Danubia Zenekarral is tárgyalás alatt van egy közös munka, Macikoreográfiákat kell megálmodnom élő zenekarral. Folytatódnak a más művészeti ágakkal összekapcsolt kiállításmegnyitók is, illetve a hátrányos helyzetű fiatalokkal való együttműködésem is. Bemutatjuk a legújabb gyerekdarabot és a legújabb felnőtt előadást is, Maurer Milán társaságában. Biztos van, amit kihagytam, de az agyam már a 2023/2024-et tervezi.
