2002 februárjában, a Nagyváradi Állami Filharmónia Crișana Néptáncegyüttesének tagozataként hozták létre Partium első és mindmáig egyetlen hivatásos néptáncegyüttesét. A Nagyvárad Táncegyüttes az elmúlt két évtized alatt számos előadással, turnéval, fesztiválszerepléssel bizonyította létjogosultságát, és kettős – a népi és kortárstánc felé egyaránt irányuló – művészi érdeklődésével kivívta a Kárpát-medencei magyar táncművészeti intézmények figyelmét. A Nagyvárad Táncegyüttes 2022. február 12-13. között ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját, amelynek előkészületeiről az alábbi naplóbejegyzésekben számolok be.
[előhangok]
Az elmúlt három év a jubileumok időszaka volt a nagyváradi előadóművészeti intézmények számára: 2020-ban a nagyváradi művészi bábjátszás fennállásának hetvenedik, 2021-ben a nagyváradi kőszínház építésének százhuszadik, 2022-ben pedig a Nagyvárad Táncegyüttes alapításának huszadik évfordulójának ünneplésére készült a Szigligeti Színház. A színházi ünneplések alkalmával mindig felmerül bennem, miért fontos ünnepelni, hiszen egy ilyesfajta nosztalgia meglehetősen távol áll a műfaj lényegétől: a jelenidejűségtől. Van-e helye a nosztalgiának az itt és mostban létező alkotások, alkotók és közönség számára – vagy pusztán a szükség-, hogy ne mondjam, kényszerűség diktálja számunkra ezt, amelyet legfeljebb a színháztörténeti érdeklődés legitimál? Kérdésemre az elmúlt időszak tapasztalatai adnak választ: a pandémiában, és ezzel párhuzamosan a Bihar megyei kulturális élet ellen irányuló offenzívában, ezek az alkalmak lehetőséget teremtettek arra, hogy hangsúlyozzuk: itt vagyunk. Ha ezeket a jubileumokat nem önmagukban, hanem társadalmi kontextusukban vizsgáljuk, arra juthatunk, hogy ezek fontos szerepet játszanak identitásunk megerősítésében – erre pedig mind a közösségnek, mind pedig az alkotóknak szükségük volt és van.
[felkérés]
Az évfordulók fontos mozzanata a múltidézés, az emlékek rendszerezése. Egy hozzám hasonló, élénk színháztörténeti érdeklődéssel rendelkező személy számára a jubileum fontos ürügyet szolgáltathat ahhoz, hogy az archívumok mélyére ássa magát és elmélázzon a múlt tárgyi emlékei felett. Éppen ezért, amikor megkaptam a felkérést a Nagyvárad Táncegyüttes jubileumi kiadványának megszerkesztésére, izgatottan vetettem bele magam a munkába – anélkül, hogy tisztában lettem volna a feladat, a munka mennyiségével.
[kutatómunka]
Már az elején tisztában voltunk azzal, hogy nem monografikus, szövegközpontú munkát szeretnénk, hanem hagyni, hogy az előadásokról készített képek, a kimerevített pillanatok beszéljenek. Ehhez számba kellett venni a Nagyvárad Táncegyüttes Szigligeti Színházban található archívumát. Ebben a munkában, mint mindig, Váradi Boglárka, a színház levéltárosa igazi partner volt – azt hiszem, ritkán ejtünk szót arról, hogy Nagyváradon kivételes helyzetben van a színháztörténész, hiszen egy rendszerezett, jól dokumentált művészeti archívummal rendelkezik a színház, amely ritkaság az erdélyi magyar előadóművészeti intézmények között. A levéltári kutatói munka során azonban szembesülnünk kellett azzal, hogy a táncszínház, mint az előadóművészetek általában, a pillanatnak, a jelennek szólnak; s habár húsz év nem tűnik nagy időnek, mégis, két évtized távlatából az emberi emlékezet elhalványodik. A gyűjteményezésnek az a célja, hogy ezt az emlékezetet ébren tartsa, hogy a tevékenységek lenyomatait rendszerbe helyezze és hozzáférhetővé tegye az utókor számára. A jubileumi album szerkesztése legnagyobb eredményének azt tartom, hogy a kutatói és szerkesztői munka nyomán a Nagyvárad Táncegyüttes hivatásosodása történeti kutatásának adtunk keretet: az, ahogyan évadról évadra egyre több az együttes tárgyi emléke, nemcsak a tevékenység gazdagodását mutatja, hanem azt is, hogy a társulat egyre reflektáltabban gondolkodik saját magáról, közönségéről és társadalmi missziójáról egyaránt. Ez a 2011-es évtől válik igazán nyilvánvalóvá, amikor a Nagyvárad Táncegyüttes az újonnan alakuló Szigligeti Színház tagozatává minősül át. Az utóbbi tíz évben szemmel láthatóan stabil intézményi háttere van a tánc- és mozgásszínháznak Nagyváradon – ez pedig végeredményben Partium egyetlen hivatásos táncegyüttesének sikerét is megalapozza.
A kötetben nem vállalkoztunk arra, hogy ezeknek a sikereknek a színháztörténeti jelentőségét vizsgáljuk, de meggyőződésünk volt, hogy az album alapját képezheti majd az olyan munkáknak is, amelyek tágabb, társadalmi, kulturális kontextusban kutatják az együttes előadásait és azok befogadástörténetét.
A kutatómunkának van egy másik, nem kevésbé fontos hozadéka: a társulat legrégebbi (alapító) tagjaitól további tárgyi emlékeket – elsősorban fotókat, illetve a levéltárból hiányzó plakátokat, szórólapokat – gyűjtöttünk, ezáltal a levéltári anyagokat is sikerült kiegészíteni.
[történetek]
A kötet szerkesztése, illetve a jubileum előkészítése közben sok történettel találkoztam, amelyek mintegy a társulat „hőskorát” idézik. Kiteszek egy fényképet az együttes közösségimédia-oldalára, és rögtön elbeszélések sora jelenik meg alatta, például: „Egyik legemlékezetesebb előadás. Álmosdon léptünk fel, 30 perces folklór műsorral. Vasárnap, nyár, 40 fok árnyékban, szabad téren tákolt színpad. Egy nagy piros tűzoltóautónak táncolunk. A nézők 200m távolságból, a fák árnyékából tapsoltak. Szétvertük a színpadot. Minden dobbantásnál egyre nagyobb lett a rés”. Aztán Szabó Enikő-Ágnes, a társulat jelenlegi művészeti vezetője is mesél: „2009-ben jöttem az együtteshez. Akkor azért már egy kialakult csapat volt, Jó hangulatú munkákra, jó hangulatú turnékra emlékszem. Mindenkiben benne volt a tanulási vágy, igény. Amikor érkeztem, már főállású táncosok voltak az együttesnél, korábban azonban ez egy mellékállás volt, ám annak ellenére, hogy nem tudtak napi nyolc órákat csak ezzel foglalkozni, mégis megvolt az a lendület és akarat, hogy egész estés műsorokat hozzanak létre”.
[társulat]
Amikor arról kérdezem, a társulat számára miért fontos az évfordulót megünnepelni, Ágnes így válaszol: „össze tudja kötni az együttesben a több generációt, mert most már elég nagy generációs különbségek vannak a tagok közt. Az újak talán ezáltal többet megtudnak az együttes múltjáról, ez segít, hogy több kapcsolódási pont legyen köztük”.
[album]
Az utolsó pillanatban is csiszoljuk az albumot, s mégis tudjuk, nem lesz teljes, mert nem lehet teljes. Izgatottan vesszük kézbe az első példányokat, reprezentatív kiadvány született, amely 180 oldalon foglalja össze, hogy kicsoda az a Nagyvárad Táncegyüttes és főleg – hol helyezkedik el a magyar táncos világban?
[gála]
Az évforduló első napján gálaestre hívták a táncegyüttes közreműködőit, barátait, partnereit és a közönséget. A Novák Eszter rendező, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője által szerkesztett előadásban a társulat jelenlegi tagjai, a NTE egykori táncosaival és zenészeivel kiegészülve az elmúlt két évtized emblematikus produkcióinak jeleneteit, koreográfiáit elevenítették fel – köztük a Határtalan Partium című folklórelőadást, a Juronics Tamás által koreografált Világcirkusz című előadást, illetve a társulat életében mérföldkőnek számító Nagyvárosi bujdosók című produkciót; ez utóbbit Novák Péter előadóművész, az előadás rendezője zenei kíséretében. Az egyes jelenetek között beszédek hangzanak el: először Czvikker Katalin, a színház főigazgatója lép színre, méltatja az elmúlt húsz év tevékenységét és bejelentést tesz – a Nagyvárad Táncegyüttes 2022 márciusában a Dubaji Világkiállításon lép fel Románia pavilonjában. Ez után Szabó Enikő-Ágnes mond köszöntőt: „Ha körülnézek a nézőtéren, vagy kitekintek a kulisszába, rengeteg ismerős arcot látok, akik valamilyen módon részesei voltak az együttes életének. Az elmúlt napokban mintha újraéltem volna azt az időt, amit a Nagyvárad Táncegyüttesnél töltöttem: e néhány napban tizenhárom év élményei, tapasztalatai, emlékei sűrűsödtek össze. Nehéz lenne tehát objektív, mérlegelő, racionális nézőpontból közelítenem ehhez a húsz évhez. Hiszen mi mindannyian valamilyen nagyon személyes emléket őrzünk a Nagyvárad Táncegyüttesről: a kezdeti nehézségek és az első sikerek emlékét, az összetartozás, az alkotói szabadság élményét, vagy akár kedvenc előadásaink belénk égett jeleneteit”. Végül Szalay Tamás, a Magyar Táncművészek Szövetsége ügyvezető titkára tolmácsolja a magyarországi partnerintézmények köszöntését, kiemelve a társulat tenni akarását, fejlődőképességét. A jubileumot koncert zárja.
Itt a vége a próbanaplónak.
Fotók: Vigh László Miklós