A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, közismert nevén a TESZT idén ünnepli 15. születésnapját. Mivel kamaszkorát éli, mi más lehetne a központi témája, mint az Another Point of View (Másik szempont). Ennek jegyében 11 ország 24 előadását láthatjuk, amelyek az európai színházi életet legfrissebb irányzatait képviselik. Koós Csenge, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves teatrológia szakos hallgatójának fesztiválnaplója. Negyedik rész.
A Teatro Dei Venti olasz társulata nem csak a Pentesileát hozta magával, hanem nagy adag napsütést is. Délután hatkor a cikk szerzője hivatalosan is megkezdte a nyarat és leégett a temesvári Szabadság téren. Megérte? Meg.
A Pentesilea Heinrich Von Kleist művének szabad átdolgozásával készült, gólyalábakon játszott utcai előadás. Achilles görög hős és Pentesilea amazon királynő be nem teljesülhető szerelmének küzdelmét mutatja be. A Kovács Bálint által vezetett szakmai beszélgetésen Stefano Tè rendező a kérdésemre elmondta, hogy az előadásban Pentesilea egy erős, kegyetlen nő látszatát kelti, de amint egymásba szeretnek Achillesszel, a nő láthatóan áldozatkésszé és a férfi alárendeltjévé válik, Achilles pedig bántja őt. Bár a görög hős szerelmi gyötrődése is megmutatkozik, mégsem érzem, hogy egyensúlyba kerülne a mérleg. Az előadás a női és férfi szenvedély különbözőségéről szól? Tè elmondása alapján nem. Szerinte két különböző élethelyzet ütközik: Pentesilea megteheti, hogy szeressen, Achillesznek ezzel szemben objektívnak kell maradnia: érzi, felismeri a szerelmet, de nem érti és feladata is van. Ezért próbálja ellökni a nőt, bármi áron.
A következő produkciót, a nonverbális staubkinder-t Toula Limnaios koreografálta és az ő koncepciója alapján készült. Az előadás nyitóképe (mint később megtudtam) egy angyalt ábrázol sok gyermek között, akik, mint lámpára éjjel a bogarak, tapadnak rá és végül megfosztják szárnyaitól. Az a népmese járt a fejemben, amikor a Jóisten elküldte egyik angyalát a pokolba, hogy szabadítson meg onnan minél több lelket. Az angyal akkor tud visszajutni a mennybe, ha sok lélek kapaszkodott a bokáján, de minél kevesebben voltak, az angyal annál nehezebben repült. A lelkek azonban mindenképpen mennybe akartak jutni, így, hogy biztosan legyen helyül, lerugdosták egymást, míg végül az angyal is ott ragadt a pokolban. Hasonló volt az alkotó célja, amikor megrendezte az előadást, hogy szabadon asszociálhasson a néző. A táncosok hihetetlen összhangban és könnyedséggel mozogtak a színpadon. Porral behintve, szinte légiesnek tűntek. De hiába a szemet gyönyörködtető esztétikai élmény, végig azon gondolkoztam, hogyan tudnak ebben a porban táncolni, hogy nem fulladnak meg?
A nap végén egy jól megérdemelt műsoros szaunázásban részesültem. A festőműhely zárt terében néztem az Istentelen ifjúságot, Borut Šeparović rendezésében, a Zágrábi Ifjúsági Színház előadásában. Ödön von Horváth regényének kortárs értelmezése, amelyet Franco Bifo Berardi művei ihlettek, napjaink dehumanizációjával, nihilizmussal, szociáldarwinizmussal, fehér szupremitással és szélsőséges digitalizációval fertőzött Európájára reflektál. Az előadás valódi fiatal gyilkosok naplófeljegyzései alapján készült, a szöveg szószerint az ő szavaikból állt össze. Nem szeretnék spoilerezni, hogy ki kicsoda, így inkább kitérnék arra a nagyon fontos dologra az előadással kapcsolatban, ami a szakmai beszélgetésen hangzott el: mindegyik szereplő küzd ugyan mentális zavarokkal, de mi van akkor, ha szörnyű tetteiknek nem ezek a zavarok az okai, hanem az őket a mindennapokban megfertőző ideológiák?
Folytatjuk
Képünkön pillanatkép az olasz nyelvű Pentesilea előadásból
