kép: Leon Alex szénrajzának részlete a fiatal Horváth Imréről (1935)
Horváth Imre költő vívás iránti érdeklődése közismert, az alábbi, hagyatékából származó anyag 1925 és 1945 közötti párbajokról emlékezik meg jegyzőkönyv formában. A vázlatnak tekintett szövegekből a párbajok költő általi megítélésének változásaira is rálátásunk lehet.
Kőszegi József városi főmérnök és Klein mérnök. Kőszegi Kleint egy építészeti vita után „hátulgombolós fejűnek” nevezte. Kőszegi a homlokán sebesült, 12-13 centiméteres vágást kapott 1925 tavaszán.
Dr. Kövér Gusztáv mérnök – közben főszerkesztő – tartalékos huszárszázados és gróf Pongrácz Vilmos. Egyikőjük – már nem emlékszem, ki – nem emelt kalapot, holott a másik fél nőtársaságban volt. Pongrácz gróf a Kövér mérnök füléből leszelt egy darabot, a nyakán is megsebezte. Kövér Gusztáv az egyik Rimanóczy fiúval vívott párbajában néhány évvel később bal füléből még egy darabot veszített és a nyakán ismét megsebesült.
Vodica Demeter, a „Roșiori” lovasezred tényleges főhadnagya és Grunbüch mérnök, nőügy, a mérnök sebesült. Segédeik, hogy hogy nem, előzően nem találták egymást, ezért kölcsönösen egyoldalú jegyzőkönyvet vettek fel. Dengel ezredes közölte, hogy Vodicát kiteszi az ezredből, ha az egyoldalú jegyzőkönyvvel beérve nem verekszik meg. A párbajra így került sor, és az ügy következményeként a segédeik is megverekedtek. Vodica egyik segédjét, Iliescu gyalogos főhadnagyot én „paukoltam”. Megvágta az ellenfelét.
Dr. Patzkó Elemér és Rebeles pénzügyi tisztviselő. A Püspökfürdő üres medencéjében verekedtek össze, az utóbbi sebesült. Patzkót én paukoltam. Rebeles a fejéhez kapott, de mivel a párbaj végkimerülésig ment, ezért folytatták, amíg az orvosok meg nem állapították a végkimerülést (Patzkó pulzusa 110-et vert). Patzkó egyébként találhatatlan volt, amikor Rebeles segédei jelentkeztek. A segédek ebben az esetben is egyoldalú jegyzőkönyvet vettek fel, s miután a becsületbíróság Patzkót qualifikálta, ők is párbajoztak vele. Pisztolypárbaj volt, sebesülés nem történt. Patzkó egyik ellenfele Csapó Pali segédvívómester volt. Patzkó úgy belejött a dologba, hogy sürgősen egy negyedik párbajt is vívott, szintén pisztolyt, ez esetben nem tudom, hogy kivel és miért.
Kunda Andor hírlapíró és egy Székely nevű fiatalember. Kundának előzően Biró György újságíróval is volt lovagias ügye. Ekkor őt is én paukoltam, de a párbaj elmaradt. A Székellyel vívott párbajára később került sor, közben megtanult vívni, és a karján meg is sebesítette az ellenfelét. Az ügy hátterét nem ismerem. Azt sem tudom, hogy Vitán Zoltán bankigazgató és Kálmán György – akinek az apját Örley György még a múlt század végén párbajban lőtte agyon – miért párbajoztak. Kálmán György kitűnően vívott, Vitán kevésbé, nem a szerencsének tudható be, hanem reális eredmény, hogy a fején ő sebesült. Könnyű sebet kapott.
Bársony Sándor többszörös vívóbajnok, az NSE versenyzője és egy Weimann nevű fiatalember párbaja. Bársony a moziban nem vette le a kalapját, a háta mögött ülő hölgy Weimannak panaszkodott, mire az megjegyezte, hogy nem tehetünk semmit, ha az illető paraszt. Bársony Sándor a botjával hátracsapott, megütötte Weimannt. A párbajra hosszas huzavona után került sor, mindketten megsebesültek.
Kövér mérnök és Halmay Árpád hírlapíró. Halmay állítólag sértő kijelentést tett Kövér mérnökre. A párbajban mindketten visszarántották a kardjukat, mikor megsebezhették volna egymást, mire a segédek békülésre szólították fel a delikvenseket. „De most már azt is tudni szeretném, miért verekedtem” – kérdezte Halmay. Kiderült, esze ágában sem volt megsérteni Kövér mérnököt.
Simonyi Ernő, aki tízegynéhány kardvágással került haza valamely németországi egyetemről, ha jól emlékszem, egy Hertz nevű fiatalemberrel párbajozott. A diákpárbajok nyomán Simonyi arcán és a fején több sebhely fehérlett, mint egy sziú harcosén. Ráadásként Váradon is beszerzett még egy kardvágást, habár „tusserős” vívó volt, s mindig bátran támadott. Csúnyán, de eredményesen vívott, harmatgyenge ellenfele gyenge vívó volt. Mégis Simonyi sebesült, mert Hertzet Felici Lajos vívómester paukolta, aki ezer lejért és a bepaukolt becsületszavát véve, hogy a betanult cselvágást nem árulja el. Másokat is eredményesen betanított arra a cselvágásra, amely mindig bevált, akárcsak a reneszánsz kori „spadissinek” cselvágásai. Úgy látszik, Felici mester nem túlzott, amikor azt mondta: „nem fontos, tud-e vívni az, akit én bepaukolok.”
Simonyi vállas alakja, hosszú, vöröses bajsza szinte riasztóan hatott, mindig párbajokról beszélt, nagy krakéler hírében állt. Én magam is annak tartottam egy ideig. Véleményem megváltozott, mikor egy vitát lezárva mindenki felé jelezte, hogy „nincs harag”, nem neheztel senkire. Csak velem nem fogott kezet, nem vett észre, amikor elment. Alig néhány perc múlva hallom, recseg a lépcső, Simonyi szinte csörtetve tért vissza. „Ne haragudj, feledékenységből történt, nem akartalak sérteni” – mondta és már nyújtotta is a kezét. Kezet szorítottam vele, megnyugodva ment el. Tíz év múlva elvitték. Beleborzongok, ha néha eszembe jut, mikor előtte lökdöstek és szidalmaztak védtelen embereket. Ő, ha véletlenül sértett, azonnal bocsánatot kért, s ha akarattal sértett, mindenkitől elégtételt követelt. „Elintézetlen ügye” volt, mikor el kellett mennie. Nem tudom, bízott-e benne, hogy egy napon neki s minden sorstársának elégtételt szolgáltat-e a „lovagias” történelem.
Jávor Béla újságíró és Szikszay Sándor szintén újságíró a negyvenes években párbajoztak. Szikszay megcsúszott, Jávor leeresztette a kardját, mire ellenfele bevágott és a fején megsebezte ellenfelét.
Szántay János egy fiatal mérnökkel párbajozott egy „báli affér” következtében. A mérnök bátran támadott, de Szántay a Nagyváradi Sport Egylet örökös, aranydiplomás vívóbajnoka volt. A mérnök a fején sebesült.
Pisztolypárbaja Katona Béla hírlapírónak Pongrácz gróffal, Vitán Zoltánnak Fülöp László cégvezetővel, míg Bárdos László újságírónak a temesvári Hírlap főszerkesztőjével volt. Egyszer Tabéry Géza is „pisztolyra ment”. Sebesülés egyetlen esetben sem történt, egyesek szerint azért, mert a golyó a segédek zsebében lapult, s pisztolyból sikerült az esetleg akadékoskodó segédtársukat is megtévesztve kicsenniök. A pisztolypárbajt épp ezért választották azok, akik szerettek volna komoly színezetet adni lovagias ügyüknek, amelyet azonban ők sem vettek túl komolyan.
Lukács tüzérfőhadnagy és Székely doktor nőgyógyász kardpárbaja a negyvenes években volt. Lukács „zsidózott”, Székely doktor valósággal kipotyolta a főhadnagy arcát. Ha a pengék élét a segédek nem tompítják rutinosan, a főhadnagy állkapcsát is átvághatta volna a kard. Így azonban délután már vatta-szakállal korzózott és feszített a Japport cukrászda teraszán, nem csinálva nagy problémát abból, hogy egy civil bagázs kikészítette őt.
Thury Lajos bankhivatalnok, volt tényleges huszárhadnagy párbajozott az egyik Rimanóczy fiúval. Valami komplikált örökösödési ügy volt, tény, hogy Thury szépen vívott, valamikor én is nagy kedvvel asszózgattam vele.
1913 nyarán Babocsai párbajban agyonlőtte a sógorát, Hajdú hadnagyot. Apám az utolsó tengerparti nyaralásunk után az első osztályú kupé bársony pamlagán a Pesti Hírlap új számát lapozva olvasta a történetet, mialatt a dalmát tájék sziklái közt száguldott a fiumei gyors. Babocsainé, amikor a férje és a fivére összevesztek, hajdonfőtt, rémüldözve szaladt a testvére után, mert ismerte a férjét, Babocsait. Babocsai biztos kezű céllövő volt, két nap múlva tisztet megillető dísszel el is temették a békülést nem vállaló Hajdu hadnagyot. A húszas évek elején volt még egy halálos párbaj, Landauer Ede ügyvéd úr szúrta keresztül Kirchner Ödön tengerész főhadnagyot. A tengerésztiszt lakásán megtalálták Landauer Ede levelét, amelyben az állt, hogy kettőnknek szűk a tudomisén milyen utca. Nyilvánvaló, hogy Landauer kívánta a végzetes kimenetelt. Addig tizenkilenc párbaja volt, mindig a párbajokról beszélt, mindenkivel kötekedett. A bíróság négy esztendei államfogházra ítélte, ez volt talán a legsúlyosabb büntetés, amelyet magyar bíróság párbajvétségért kiszabott. Halálos párbajért egy év volt a megszokott büntetés. Herczeg Ferenc is egy évet töltött az államfogházban, amikor fiatal jogász korában kardpárbajban halálosan megsebzett egy katonai vívómestert, Sipos hadnagyot. Landauer nem töltötte ki a büntetését, két év múlva „kormányzói kegyelemmel” szabadult. Az államfogház egyébként nem volt közönséges rabság, az elítélt párbajozó vagy politikai vétkes kintről kosztolhatta magát, s az intézet kertjében sétálhatott. Zsiga bátyámtól hallottam – aki két kadéttal vívott párbajáért szintén ült három-négy napot –, hogy akadt egy földbirtokos, aki az államfogházba a saját bútoraival, egy stráfkocsit bérelve érkezett. „Hanem azért Imruc – mondta Zsiga bátyám – mégsem volt ez túl kellemes. Vendégeket fogadhattunk, kártyázhattunk, de csak este hétig, ekkor az őr szépen ránk zárta az ajtót, ezután már csak olvasni lehetett.” Talán ennek köszönhető, hogy akadt számos magyar úr, aki az élete során pár könyvet elolvasott.
Cseresznyés alezredes A kardpárbaj veszélytelen kimenetele és annak eshetőségei című könyvét azzal kezdi, hogy amíg az egyes nemzeteknek megengedik, hogy fegyverrel védjék hazájuk becsületét, addig az egyénnek is meg kell engedni, hogy fegyverrel védje becsületét. Ha ez igaz, igaznak kell lennie az ellenkezőjének is. Furcsa, hogy a párbajt fiatalkoromban elfogadhatónak ítéltem, s jó néhány lovagias ügyem is volt, a háborút azonban, amióta a fejem lágya benőtt, nem bírtam elfogadni. Lehet azért, mert sehol olyan otrombán nem szégyenítik-alázzák meg az embert, mint a hadseregnél. A lovagias ügyekben azonban kötelező a már-már kínos udvariasság. Vagy talán mert a háborúkban százezrek pusztulnak, halálos párbaj pedig ebben az évszázadban alig volt az a kettő-három, az is a század elején. Vagy talán megszállottságom a párbajt a néhány csepp kipréselt vérrel is esztétikusabbnak ítéli, a háború viszont a szétfröccsent agyvelőkkel egy csöppet sem esztétikus? Remélem, okom a felsoroltaknál ezerszerte komolyabb.
A párbaj veszélyes játék, de hiszen a legtöbb sport is az. De a háború nem játék, halállal otromba modortalanság egy percig is játszani. Persze elvileg már a párbajt is helytelenítem, de az érzelmeim mélyén még nem vagyok elég „steril”, míg a háborúk ügyében, mint egy műtőbe induló orvos, olyan „bemosott” vagyok. Elnézést a képzavarért, a műtőbe induló orvos a beteg gyógyulásáért kénytelen vért ontani, de azt csak 914-ben hittük, hogy a vérontás dacára van gyógyító fegyver, hogy van „tisztító háború”.
Válogatta és a szöveget gondozta: Szűcs László
