Címke: beretvás gábor

február 15, 2022 | Beretvás Gábor | Kritika | Rovatok
MEGOSZTOM

Karácsonyi szédület

Tiszeker Dániel: Nagykarácsony (2021)

A 2021-es év nem csupán az első magyar horrorként beharangozott alkotás reklámjától volt hangos, hanem az első magyar karácsonyi filmétől is. Igaz, a kategória nem lett különösebben pontosítva. De legalább Kertész Mihályék Fehér karácsonya óta kapizsgáljuk, mit is értünk karácsonyi filmen, és el is fogadjuk, ha nem vagyunk túl rigorózusak. Nem árt, ha decemberben játszódik a történet, hull a hó, zöld a fenyő, és szerepet kap a cselekményben az ajándékozás gesztusa. Ahogy nem árt az sem, ha a szereplők jellemfejlődnek, legalábbis valami megjavulásfélét hazudnak. A karácsonyi hangulat megágyazásához jól jöhet néhány érzékenyítő zenei hangsor. Ám a túlzott szentimentalizmus elkerülése végett fontos lehet a vígjátéki miliő is. 

Ha nosztalgiával és némi pátosszal visszatekintünk az elmúlt évek karácsonyinak nevezett filmjeire, elénk idéződhet, hogy vannak klasszikusok, amelyeket évente újra- és újranézhettünk bejglikészítés és fadíszítés közben. A méltatlanul elfeledett Jobb, ha hulla vagy, az unásig nézett Reszkessetek, betörők! és a Karácsonyi vakáció vagy a Halálos fegyver már akkor az ünnep része volt, amikor Macaulay Culkin még golyóvá gyúrta, és nem „tolta a havat”, és sztaniollal próbáltuk befogni az HBO-t.

Az, hogy a karácsonyra egy filmes iparág épült, már csak a mozik egyre bővülő műsorkínálatából is kikövetkeztethető. És most a streaming-szolgáltatókról nem is beszélnék, csak jelzem, egyre bővülnek a keretek, elvégre a Grincs népszerűsége is megnőtt, az animációs filmkészítők is beszálltak a versenybe. Tiszeker Dánielék azonban ettől nem rettentek meg, sőt, mintha mindezek inkább bátorították volna őket, hogy szélesítsék a palettát, elkészítsék az első magyar karácsonyi filmet. 

Tiszeker itt is a rendezésért felelt, a forgatókönyvet Angyalosy Eszter, Fehér Boldizsár, Fehér Gáspár és Horváth András Dezső jegyzi. Angyalosy kivételével a teljes team már dolgozott együtt a szintén Tiszeker neve alatt futó #Sohavégetnemérősben. Amelynek a produceri munkáit, akárcsak a Nagykarácsonyét, Lévai Balázs vállalta el. Igaz, a Nagykarácsonyban Osváth Gáborral együttműködve. 

A #Sohavégetnemérős is a könnyed szórakoztatás célját tűzte maga elé, ezért nem csoda, hogy Tiszekerék újra a romantikus komédia műfaján belül képzelték el az érvényesülés lehetőségét. Ezért itt a közönségfilm kifejezés dicséret is lehet. Főleg, ha a készítők a romkom jól bevált paneljeit ügyesen tudják használni – és ha a saját ötleteikkel egyedivé tudják varázsolni a filmjüket. Nem intézik el azzal, hogy lemajmolnak egy történetet, és Budapestet teszik meg helyszínnek New York vagy Párizs helyett. Mert ez önmagában nem tesz egyedivé egy filmet, már több magyar romkom is bizonyította ezt.

A Nagykarácsony története ettől még Budapesten játszódik. Főhőse (Ötvös András) a kissé bumfordi, nem túl komplikált, ám megbecsült tűzoltó, aki épp tévés riporterként dolgozó menyasszonya (Rujder Vivien) megkérésén buzgólkodik. Minden rendben megy, a csapatszellem remek, a tűzoltók összetartanak, már „az öregek”, a tejfelesképű újonc (Dékány Barnabás) szívatása a beavatás része, persze. És a nagyfőnökkel (Csuja Imre) is jól ki lehet jönni, aki szigorú, ugyanakkor némileg gyermekded lélek.

A történetet előre vivő konfliktust a népszerű filmsztár, a saját néven szereplő Szabó Kimmel Tamás felbukkanása okozza. A sármőr, aki új, készülő sorozatában éppen tűzoltót alakít, a házasulandók mumusává válik. Főhősünk addigi élete összeomlik, és csak némi csavarral, egy új szerelem hatására normalizálódik. A történet kerete ez. Az egyediségre való törekvés pedig abban kulminál, hogy a halált megvető bátorságáról ismert tűzoltót a fordulópont után a tériszony és a kvázi rossz szellemként felbukkanó filmsztár hozza újfent és újfent kellemetlen helyzetbe. Nézzük meg tüzetesebben, hogy Tiszekeréknek hogyan sikerül kiszínezniük a történetet.

A tűzoltó lét megragadása, a veszély edzette bajtársiasságon alapuló összetartás a történet egyik habarcsa. Mivel vígjátékról van szó, a karakterek némileg karikírozottak. Orosz Ákos, Egger Béla, Dékány Barnabás hármasa egyrészt segít Ötvös András nyúlszívű tűzoltóvá való átalakulásában. Másrészt külön gegjeik is jól működnek. Dékány pipogya zöldfülűje külön színfolt, bár mintha a mindentudó diszpécserhez (Hernádi Judit) való kötődése kissé el lenne kenve. 

Azt ügyesen érzékeltette a film, hogy az Ötvös által játszott tűzoltó és a Rujder Vivien által megformált tévés riporternő nem passzolnak teljesen. Villanásnyi utalást kapunk ugyan csak ebből, de ezáltal válik érthetővé a nő eltévelyedése. Ez mindenképpen a film erénye. Ahogy az is, ahogy az epizódszerepekben már többször emlékezetes figurát alakító Mészáros Máté most is a humor forrását jelenti az Ötvössel közös jelenetekben. Akárcsak Csuja Imre, aki a védjegyévé vált hangjával és beszédstílusával igyekszik feltölteni a rászabott karaktert.

Mivel romantikus komédiáról van szó, a szerelmi bonyodalmak is hangsúlyt kell hogy kapjanak. A párosítások közül a Scherer Péter és a Pokorny Lia által megformált kettős némi idegenség-érzetet kelt. Ami azért is lehet, mert Scherer magának való kereskedője nincs kitalálva és a helyére téve a történetben, azon túl, hogy karaktere más karácsonyi mesékből akár ismerős lehet. Igaz, az Ötvös tűzoltójával összeboronálandó óvónő (Zsigmond Emőke) sincs különösebben rétegelve. Bár a színésznő bájos, karaktere nem kap színeket. Nem teljesen érteni vonzódását a férfihez, egyáltalán ki is ő. Lakása is megmarad a cukiság habfészkének. 

Az sem igazán segíti a megértést, hogy a készítők miért két kihűlőben lévő forraltbor köré kanyaritják az egyik legérzelgősebbnek szánt, megcsalás-gyanús jelenetet. Ezt még a pátoszért felelős gesztenyeárus Szerednyey Béla jelenetei sem tudták überelni. A karácsonyi misztikum, a meseszerűség mintha nem tudna a figurán átszűrődni. Nem mintha rosszul esett volna Szerednyeyt a vásznon látni, de tetszett volna, ha olyan szöveget írnak neki, ami nem ennyire művi. A műviség a díszletvilágra is igaz. Még az egyébként tényleg álságos karácsonyi vásárok világát is kissé díszletszerűvé teszi. A patikatiszta tűzoltóautók is erősítik ezt az érzeményt. De mivel ez egy karácsonyi romkom, végül is belefér.

Gyanús persze, hogy Tiszekerék nemigen váltják meg a műfajt ezzel az alkotásukkal, de nem is ez volt a cél. Az első magyar karácsonyi romkom vélhetően nem hódítja meg a külföldi mozikat vagy a streaming-felületeket, de az sem mondható, hogy a hasonló és nagyobb költségvetésű filmek sorában nem állja meg a helyét. A Nagykarácsony nem nagy film, de a fa alatt elfért. 

december 4, 2021 | Beretvás Gábor | Kritika | Rovatok
MEGOSZTOM

A siker receptje – Lakos Nóra: Hab

Többször is bebizonyosodott már, hogy a határon túli színjátszás tehetségeire szükség van a magyar filmben. Ha csak az utóbbi évek filmtermését vesszük, akkor Kerekes Vica az Apró mesék főszereplőjeként irányította magára a rivaldafényt, Mátray László mélyremenően ábrázolta az elkényeztetett, ugyanakkor elnyomott fiú szerepét Bodzsár Márk Kojotjában, vagy Szikszai Rémusz hatalomra törő diplomatája is emlékezetessé válhatott sokaknak A berni követből. Hogy csak az alább elemzendő alkotás színészeit említsük.

Úgy tűnik, hogy Lakos Nóra rendező és forgatókönyvírótársa, Fekete Fruzsina is spendírozott arra, hogy már bizonyított színészek, ugyanakkor nem elhasznált arcok jelenjenek meg új filmjükben a vásznon. A siker sokszor a szereplőválasztásnál dől el. Tudjuk, hiszen a romantikus komédiáknak van hagyománya a magyar filmben. Nyomon követhető a műfaj evolúciója, még akkor is, ha nem Jávor Pál, Tolnay Klári és Kabos Gyula lebeg a szemünk előtt, amikor egy napjainkban készült szerelmi vígjáték sikerének a mibenlétét elemezzük. Pedig a recept nem sokat változott. Próbálkoztak ezért többen is a régi alapanyagokhoz nyúlni. Igaz, az 1999-es Hippolyt nem tudta megismételni az 1931-es sikerét. Mint ahogy a Meseautó remake-jéről is nyugodtan ki lehet jelenteni, egy reklámfelületként szolgáló blődli lett belőle.

A magyar romkom persze sokszor amerikai vagy francia, olykor olasz sikerrecepteket követ. Ezeket sokszor az új idők Jávor Pálja, Csányi Sándor bumfordiskodta végig. Az ő megjelenése a vásznon egy ideig sikerre is vitte a műfajt próbálgató magyar filmeket, ugyanakkor fémjelezte azt is, hogy a magyar romkom egyedi ötletek nélkül nem újulhat meg. Így bonviváni arca megmaradt a középszer fokmérőjének. Őt mostanság mintha Mészáros Béla váltaná a szerepkörben. A kicsit esetlen, de ezért emberinek tűnő és szerethető hősök terepén most ő az ügyeletes. Persze nem is annyira a színészek hibája, hogy az áttörés nem történt meg. A gond inkább az, hogy egyelőre nincs a műfajban készült magyar filmeknek felismerhető karakterjegye, illetve csak félig-meddig sikerül az ismert panelek elegyítése.

Igazából nehéz is ez. Nehéz a műfajban olyan alkotást létrehozni, ami egyedien használja fel a romantikus paneleket, ugyanakkor úgy adagolja és rétegzi a humort, hogy attól szívből felnevet az ember. Nem is nagyon sikerül ez, pláne, hogy a nemzetközi sorozatipar könnyebben kiszolgálja ezeket az igényeket. De nézzük meg, mit hoztak az utóbbi évek a magyar filmben. Ott van a színházi előadás sikerét meglovagolni vágyó Kölcsönlakás. A párkapcsolati csömörre rávilágító Nyitva. Az olasz sikeren felbuzdult remake, a Búék. A hazugságon alapuló félreértést tűrhetően hozó Seveled. A már a plakátjában is igénytelenséget áruló, és azt a továbbiakban sem meghazudtoló Most van most. És bár a romantikus szál kevésbé izzik benne, de a Pesti balhé is ide sorolható. Illetve a nemrég bemutatott Becsúszó szerelem is próbálja tágítani valamelyest a kereteket.

Lakos Nóráék munkáján is látszik, hogy igyekeztek filmjükbe csempészni egyedi elemeket. Mint ahogy az is érződik rajta, hogy a női szemszög került előtérbe. Azt meg, hogy a szerelmi vígjátékokban miért az a trend, hogy a főszereplők negyven körüliek, csak a jó ég tudja. De nincs ez másként a Habban sem. A helyszíneket itt is szabadjára engedett lakberendezők teremtették meg. Így a valóságtól némileg elemelkedett hangulatú környezet segít abban, hogy ne várjuk el a történet valószerűségét. Ugyanakkor Lakosék annyira nem szállnak el a történeti szálat illetően, hogy egy egyedi mesevilágba repítsenek bennünket. (Gondoljunk itt, hogy a magyar ugaron maradjunk, a Liza, a rókatündérre.) 

Vázlatosan a cselekményről: a szerelmi csalódottságtól szenvedő törékeny Dóra (Kerekes Vica) egy tip-top kis cukrászdát üzemeltet, melynek brandje a filmtörténet nagy szerelmeire van felépítve. Az álmodozó lány azonban a csőd szélére kormányozza a boltot. Egyetlen kiút, ha megnyeri az életvezetési tanácsokkal bíró Guru (Szikszai Rémusz) által meghirdetett versenyt. Ami – a család az család alapon – nem szingliknek van megteremtve. Így Dóra felbérli az útjába kerülő jóképű fogorvost (Mátray László) és a haknikból élő szomszéd kisfiút (Gyarmati Erik), hogy alakítsák a családját a versenyen. Ez ágyaz meg a vígjátéki környezetnek. Gondolom, nem lövök le semmit azzal, hogy megemlítem, a „fiatalok” némi gyötrő súrlódás után egymásba szeretnek.

A film erénye, hogy jópofa képi megoldásokkal van gazdagítva. Illetve az is, hogy a zenei igényesség is érződik rajta. A legnagyobb hibája pedig talán az, hogy a két főhőst játszó színész annyira távol van egymástól, mint Váradtól Kamcsatka. Nem igazán érthető, hogy az elvarázsolt lánynak, aki annyira nem is elvarázsolt, miért tetszik meg ez a büdöslábú tahó. Mert Mátray egy ilyen sármőrt formál meg, és ezen az sem segít, ha néha feltesz egy szemüveget. Azt meg pláne nem lehet érzékelni, hogy a jó státuszú, jó svádájú férfihősnek akár egy percre is erre a kissé dilinyós cukrászlányra lenne igazából szüksége. Ennyit a szerelemről.

A legfőbb romantikus szál nem igazán működött tehát. A komikusnak szánt jelenetekkel meg az volt a baj, hogy nem nevettettek meg. Az igyekezet látszott persze. Kovács Lehel és Láng Annamária jurtákból szabadult kettőse vagy Elek Ferenc és Pálfi Katalin női elnyomáson alapuló párosa színészileg teljesen rendben voltak. Csupán a helyzetek és a párbeszédek nem voltak igazán erősek. Egyedül a kissrácot alakító Gyarmati Eriknek volt pár humoros jelenete. Azok jól is működtek. Mindent összevetve: nem a Hab fogja az egekbe emelni a magyar romkom műfaját. Elképzelhető az is, hogy a szerzők pár jó ötletet sutba dobtak a forgatókönyvfejlesztés során. Ha így volt, kár értük. Mert így annyi maradt, hogy Mácsai Pál cameózhatott egy jót végre. Mondjuk, ő meg is érdemelte. 

július 1, 2021 | Beretvás Gábor | Kritika | Rovatok
MEGOSZTOM

Amit az Isten egybekötött

Szekeres Csaba Hűség című, számos fesztiválon bemutatott, díjnyertes dokumentumfilmje két idős ember eltéphetetlen kötelékének állít emléket. A rendező-operatőr alkotásának két főszereplője Anna és Antal. Egykor tanárként dolgoztak, gyereket neveltek, Trabantjukkal több mint húsz ország szépségeit fedezték fel együtt – ám a nyolcvanadik év felett Annánál Alzheimert diagnosztizáltak. Létének lassú homályba fordulását és Antal aggodalommal teli, állandó segítő jelenlétét örökíti meg Szekeres Csaba lírai hangvételű, fekete-fehér filmje.

Ám a dokumentumfilm nem csupán az egyre szürkülő hétköznapokról szól, hanem, alanyaival együtt, emlékidéző utazásra is invitál. Ezáltal a filmkészítési folyamat terápiaként is felfogható a film szereplői számára. Így közösen elidőzhetünk két, átlagosnak mondható élet jobbára vidámabb állomásainál. Egy festményen keresztül megidéződik Antal szülőhelye, a máramarosi Felsővisó, egy szénrajzon felsejlik Ady alakja, illetve a fényképeket Annáékkal elnézegetve a család és számos utazás fotóemlékeibe bepillanthat a néző. E helyeken a rendező az emlék átélhetőségét hanghatásokkal igyekszik segíteni. A lágy zongorafutamokat itt felváltják a tengerparti atmoszféra hangjai, vagy Latinovits Zoltán versmondása, a bakelit sercegésével a nosztalgiára erősítve rá.

A film képein néha szinte csak sziluetteket látunk – az alkotás bátran és tudatosan használja a félhomályt és az ellenfényt. A szobabelsők sokszor szürkék és sötét tónusúak. Ezáltal a rendező-operatőr mintha az összezártság atmoszférájára erősítene rá. Kamerája, kiváltképp az arcközelieknél, mintegy szembenézésre kényszeríti a nézőt. Anna tekintetének üressége vagy megelevenedése erős érzelmi hatást vált ki. Mozdulatainak tétovaságát is kellő közelséggel, a beavatkozás lehetőségének érzetével hozza nézőközelivé a filmkészítő. Az pedig, ahogy a magány érzetét megragadja a leselkedő kamera, aligha válthatna ki nagyobb empátiát. A természeti tájban magányosan álló idősotthon, a dombon árválkodó ősi templom vagy az évszakról évszakra változó látvány, akárcsak a háttérben megbúvó zene, szintén aládúcolnak a lassú folyású, egy irányba tartó eseményeknek, melyek vonalvezetését magyarázó inzertekkel támogatja meg a film.

A Hűség a tapintás, a finom mozdulatok filmje is. Gyakran láthatunk kezekről készült közeliket. Szekeres Csaba kamerája így nem válik tolakodóvá: a néző tekintete néhány hangsúlyos kivételtől eltekintve nem fúródik az alanyok szemébe, inkább diszkréten a kezekre koncentrál. A tapintás ugyanúgy megjelenik célzottan, a mozgásterapeuták Annáékkal való foglalkozásai révén is, mint a meghitt családi kötődés kifejeződéseként, Antal és Anna együvé tartozása jeleként. Érdekes, hogy a filmben szereplők kora és kapcsolata milyen kifejezően jelenik meg ezeken a közeli képeken. Anna állapotának fázisai, Antal zongorázó vagy éppen rejtvényfejtő mozdulatai mind az együttérző figyelem bizonyítékai. A biztonságot adó, bizalmat keltő érintések képei a film erősségei.

Ki kell emelnem azt is, hogy Szekeresék hozzáállása a filmkészítéshez a szokásosnál emberibb. A stáb a Hűség lezárásával nem engedte el az egyedül maradt Antal kezét. Az alkotók elkísérték az Anna elvesztését lassan feldolgozó férfit új közösségébe, így az Újrakezdés című rövidfilmben Antal a kamera előtt megnyílva néz az új lehetőségeket kínáló jövőbe.

május 25, 2021 | Beretvás Gábor | Kritika
MEGOSZTOM

Amikor minden darabokra hull

Mundruczó Kornél: Pieces of a Woman (Netflix, 2020)

a képen: Molly Parker, a dúla alakítója a főszereplő Vanessa Kirby társaságában Fotó: Benjamin Loeb (Netflix)

Mi történik, ha tragédiába torkollik egy otthonszülés? Ki és mi hibáztatható emiatt, ha egyáltalán hibáztatható? Hogyan dolgozható fel egy ilyen trauma, ha egyáltalán feldolgozható? Milyen hatással van ez az emberi kapcsolatokra? Mundruczó Kornél és szerzőtársa, Wéber Kata többek között ezeket a kérdéseket feszegeti a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon is díjazott filmjükben.

Némileg meglepő, hogy Mundruczó legújabb rendezése, a Netflix gondozásában létrejött Pieces of a Woman nemigen hordozza magán a rendezőre jellemző stílusjegyeket. Már csak emiatt is érdekes kísérletnek számít a film. Ráadásul Mundru­czóéknak ez az első angol nyelvű, ha úgy vesszük, amerikai filmje.

Az alkotás könnyen azt az érzetet keltheti, hogy a film a csúcsponton, az otthonszülés kálváriájával kezdődik. Ugyanis a vajúdás és a szülés feszültséggel teli pár perce szinte elsatírozza az előzményeket. Ez részint a sokak számára ismerős szülés-szituációnak köszönhető, illetve annak is, ahogy a film képisége, többek között a kézikamera használata rásegít egy ilyen közös aktus-átérzésre.

Persze a technikai készültség valószínűleg mit sem érne, ha nem Vanessa Kirby hozná a szülési átszellemültségben vibráló Martha hullámzó érzelmeit testközelbe. A fókusz a szülő nőn van. Az őt segítő bába vagy a helyzetben nem túl otthonosan mozgó férj mintha csak asszisztálnának az eseményekhez. Ennek érzetei, jelzem, javarészt a képi kompozícióknak köszönhetőek. A két „asszisztens” arca sokszor csak részlegesen van megjelenítve.

De még így is eleget kapunk a bábát alakító Molly Parker árnyalt arcjátékából. Parker alakítása révén a szülésznő igencsak megfelel munkaköre azon elvárásának, hogy a pánikállapotokat feloldja. Hasonlóképpen tapinthatóvá válik az is, hogy az építkezések világában magabiztosan mozgó férj mennyire gyámoltalan egy ilyen szituációban. Shia LaBeouf ezt ügyesen megragadja. Bár igaz, hogy alakja sokszor homályba vész, a mélység-élesség miatt.

(tovább…)
március 24, 2021 | Beretvás Gábor | Kritika
MEGOSZTOM

Tanárok a teljes idegösszeomlás szélén

Miért van az, hogy életünk delén könnyen támadhat az az érzésünk, nem tudtunk kiteljesedni? Miért érezhetjük úgy, hogy üresekké váltunk, és a világ is kiüresedett számunkra? A felismerés után fel tudjuk-e tölteni magunkat spiritusszal, vagy már csak a lassú kitikkadás várhat ránk? Erre keresi a választ a most 51 éves Thomas Vinterberg, aki huszonévesen hasonló korú társaival kitalálta és megvalósította a kilencvenes évek derekán a forradalmi Dogma mozgalmat.

A Dogma-mozgalom olyan bátor kezdeményezés volt, amely megújítani szerette volna a filmkészítést, „minimum” szamárfület mutattak az addigi bevett, megkövesedett beidegződéseknek. Igaz, ezzel maguk is iskolát teremtettek, ám olyat, amelyben egyszerre tanárok és diákok is lehettek. Az persze nyilvánvaló, hogy mint minden újításnak, így ennek a filmkészítési iskolának is megvolt a fellángolása, majd az ellustulása, az agóniája is.

Vinterberg legújabb filmjének szereplői is éppen agóniájukat élő, kiégett gimnáziumi tanárok, akiket összeköt a tantestületi férfibarátság, még ha teljesen különböző alkatoknak is láttatja őket a rendező. Fásult negyvenesek, akik nem váltották valóra, amit felkínált számukra ifjúkorukban az élet. Középúton középszerűek lettek. Megrekedtségükben elviselhetetlenül hosszúnak érezhetik a nyugdíjig hátralévő éveket. De nem szimplán a középkorúak válsága az, amely érzékelhető mindegyik tanár karakterében.

Ezek a fickók a digitális forradalom vesztesei is. Olyanok, akik a Z generáció tagjainak megváltozott tanulási szokásaihoz szinte teljesen képtelenek igazodni. Persze ez nem lenne túl újkeletű történet. Sokan meglovagolták már ezt. És itt jön a csavar Vinterberg filmjében. A főszereplő tanáremberek a szorongást alkohollal oldják fel. Persze nem ad hoc módon isznak majd, hanem szigorúan kontrollált és elemzett keretek között. Így a kísérlet akár némileg rokonítható is a Dogma filmkészítési módszerrel.

Igen, igaz, a film valamelyest reklám az alkoholnak, de azért igencsak óvatosan, bemutatva az alkoholfogyasztás árnyoldalait is. Bár az önfeledt mámor eleinte a fiatalság privilégiumaként van megjelenítve. Felelős felnőttet ne lásson senki részegen, egy tanárt meg aztán végképp ne. Ám hőseink pont ezt a társadalmi kényszert vetkőzik le. Igaz, egyfajta titkos szövetségként, eleinte zugivóként kísérleteznek a munkahelyi környezetükben. Aztán egyre bátrabbá válva, nem csak a depresszív állapot feloldását, hanem a teljesítményük maximalizálást állítva a célkeresztbe. És lám, a célzóvizes módszer egyszerre működni kezd. Újra szárnyalni kezdenek.

Érdekes, hogy a filmben ez az egyetlen bódulati forma szerepel. Mintha a dánok nem élnének másfajta szerekkel. Mintha a jóléti társadalom megkívánná, hogy hazád hagyományait kövesd mindenben. Ez azt is jelentheti, hogy ha úgy van, tessék egyfajta viking erőpróbaként megélni a mértéktelenség kihívását. Ily módon nem véletlenek a történet szempontjából fontos Kierkegaard-utalások sem. Illetve az sem, hogy a dán himnusz többször is felcsendül a filmben. Legalábbis az egyik. Mert a dánok tartogatnak még egyet, mondjuk úgy, arra az esetre, ha az uralkodó is megjelenne a színen.

Ahhoz, hogy a tanárok királyok legyenek, fel kell nőni a nagy elődökhöz, azokhoz, akik akár az egész népet oktatják nem középiskolás fokon. Így felbukkan a filmben a híresen iszákos Churchill, de hosszú a sor, mert a rendező képileg is beidézi, ahogy Brezsnyev nyelve nehezen forog, az önmaga paródiájává vált Jelcint, vagy akár az Orbánnak egy náci tisztelgést pofonba szelídítő Junkert is.

Vinterberg és forgatókönyvíró-társa, Tobias Lindholm arra azért különösen ügyelt, hogy a sztori ne csak iskolai környezetben mutassa meg a tanár-karaktereket. A hivatásukban újra magukra talált figurák magánemberként, otthoni környezetükben is megjelennek, ahol eleinte szintén elég sikertelennek tűnnek, főként a családi viszonyrendszereket illetően. Esendőségük nem vált ki eleinte megbecsülést otthon sem, ám a változás ebben a környezetben is nem csak hogy elmozdítja a nullpontról, de be is gyorsítja az eseményeket. A kérdés persze az, meddig tartható egy ilyen helyzet. Mennyiben sínyli meg a család és a munkahelyi környezet, ha a gyeplőt elveszíti az ember. Az alkohol-kísérlet mibe torkolhat?

A történet ugyanúgy sugalmazza a tragikus végkifejletet, ahogy a film készítésének körülményei is felettébb terheltek lehettek. A rendező a forgatás előtt vesztette el a lányát. Így az alkotást Ida Vinterberg emlékének szentelték. Ida első filmszerepét játszhatta volna el, eredetileg a Mads Mikkelsen által alakított történelemtanár lányát alakította volna a filmben. A színészek szerint a tragédia adott egy plusz drámai mélységet a karaktereknek. Az egyébiránt számos vicces megoldással tűzdelt mozi hangulata így néhány tónussal sötétebbre lett festve.

Ez előnyére vált – ez volt a filmipart is megterhelő 2020-as év egyik legviccesebb, ugyanakkor legmélyebb remeke. Joggal sepri be a szakmai elismeréseket. A történet ugyanúgy képes mosolyt csalni a néző arcára, ahogy könnyel is képes megtölteni a szemeket. Ez a rendező megoldásain kívül a kitűnő színészi játékoknak is köszönhető. Mads Mikkelsen mimikai tudása mesteri módon van az érzelmek finom kibontására hangolva. A film végi táncjelenet pedig igazi csemege a legnépszerűbb dán színész híveinek.

Sturla Brandth Grøvlen képeinek a mámor stádiumainak megragadására szolgáló megoldásai pedig olykor a Dogma-filmek imbolygó hatását idézik, de van úgy, hogy közelijei a vigasz érzetét kiváltó baráti távolságból együttérzően szemlélődnek. Érződik a filmen, hogy a stábot és közös munkájukat az összehangoltság jellemezhette.