Nincsen címe

még 4 éves sem voltam, amikor cikóriát szedtem
és lerajzoltam az egész családot az aszfaltra.
mint valami ufókat.
mert olyanok voltunk.

aztán töltögettem az üres vizet
egyik fazékból a másikba,
nem főztem semmit, de utána loptam is.
rózsaszín volt a kezem
a marcipántól meg az építőkockától,
mikor úgy megraktak, mint a lovat.

bátyámmal sokszor egymás helyett vittük
el a balhét: osztoztunk még a fakanálon is.
meg a csípős fekete fenén.

aztán felnőtt fejjel hallottam nagyim,
azt mesélte, sosem akartam elaludni,
mert amikor már kívülről tudtam az egész meséskönyvet, 
neki kellett kitalálni őket.
öntsd ki a keserűséget, 
és engedd be az embereket.

még csak az első rend ruhát vettük ki a szekrényből,
hogy valakit felöltöztessünk, mikor huszonöt évesen
még az ő ölében sírtam.


Urban snowboard

Nem megy olyan könnyen, ha nem tervezte
az ember. Csak kergeti az álmokat kócos
hajjal, foggal és letört körömmel,
rágyújt egy ceruzacsonkra beesett szemmel,

kinyomtatja az időjárásjelentést vonatjegy helyett,
aztán csak arra tud gondolni,
hogy idekint minden olyan egyszerűnek tűnt,
de a mazsolaarcú nénik a mínuszban
épp a kimosott nejlonszatyrot teregetik,
és lám,
az emberek ma kabátot adtak az elefántjaikra.

Te a buszon egy szerencsenyullal is
beérnéd, ahogy ismeretlen könyökök közt
dülöngélsz jobbra-balra,

mire magadtól is rájössz,
hogy ha ezt is ilyen komolyan veszed,
sok mindenre meg fogsz ám
haragudni egy nap alatt.


Reggeli fitnesz

Megyünk a Pece-parton
és a vészjósló madarak azt károgják,
hogy saját magunkon fogunk átesni,
ha túlsietjük a lépésünket.

Egyesek a túlparton már fitneszből isszák
a reggelit -- persze, tőlünk távol áll a sport, 
mi féltjük magunkat mindentől, mint aki allergiás.
Kár lenne értünk.

Inkább álmunkban sétálunk még
27 emeletet hazáig, mert ha netán
megbotlunk, így mégiscsak
a levegőben fogunk hasraesni.
Mint a károgó madarak a reggeli égen.
Bömbolő csecsemők rózsaszín
traumák közt. Persze, tudom,
bármit megtennél, hogy elhallgattasd:
de semmi esetre se rázd.


Szoktam én is vakarózni

30 emelet gyomorideg, némi zakatolással
és kézremegéssel; olyan a rossz hír, mint
a koffein; még tettem egy kockacukrot
a kávéjába -- meg az együttérzésemre.

Olyan ez, mint amikor vakarózó kutyát látsz,
de nem muszáj
mások bolháját a saját bőrödön hordani.

Élek! Élek!

apám eltapsolta a lovak versenyvágtáját
ahogy ledob két kavicsot s egy követ a szíved
addig azt hittem, az embernél mégiscsak
ügyesebb minden, aminek négy lábat adott
a fennvaló – de a terepen megcsúszott velem

hát erre tanított meg, és minden más pótolható
de ami fontos, az olyan, mint a lóláb
– ne akarj az lenni, mert rádjárnak

csak fend meg a kést, mielőtt elindulsz
ezúttal két lábon, baktathatsz
egyszer úgy is lóvá tesznek
hát erre tanított meg

Nyitott szemmel

                                                        az ember minden
                                                        évvel boldogabb
                                                        mire végül megboldogul

                                                        Ne menj oda, lelked ne küldd oda,
                                                        ne vedd magadra szenvedéseik,
                                                        hisz nem tiéd. (Kinde Annamnária)

Úgy szólsz hozzám mindig mintha
csak a másik szobáig mentél volna
Álmomban még tudod a nevem
szólítasz
akár, ha most fel lenne írva
az ottani falakra

Vagy a szobának lenne öntudata, kiterít
magára mindent, amihez köze volt, aztán
egymás után felolvassa, vagy össze-vissza
új kronológiát írva, Milyen lenne

előbb halni meg és csak utána élni, Miért
kell, hogy mindennek legyen folyamata
Az egymásutániságot csak az élők értelmezik
egybelátják, összerendezik, De hol az idő

abban a szobában – nem számolja magát
csak fekszik bénultan az ágyban
Hirtelen kimerevedik, és belépni
többé már nem lehet, mert a kilincs
a kezedben újra meg újra letörik

Mintha valaki nem hagyná
bentről még kiáltana
Csak szólnál hozzám tényleg
mondanád, hogy mossak ablakot
ha már nem látsz ki rajta
És mikor már csüng a kezed
de csüng most még a szád is
Hogy lesz így minden boldogabb

elég lenne annyi, hogy egyszer
kinyitott szemmel is halljalak

fekszik egy test az ágyon

valóban ennyire
egyszerű a halál.

fekszik egy test az ágyon.
az agy-gerincvelői folyadék
vízszintbe szivárog.

fekszik egy test az ágyon.
ott az utolsó nap, ahol
megszakad a fájdalom.

fekszik egy test az ágyon.
a halál nem ennyire
egyszerű

 
 Az ember
  
 Könnyű most minden tette.
 Nem mutatna értéket rá
 Még egy orvosi mérleg sem.
  
 Üres reakciót dug a zsebembe
 s ahogy szokása: előtte felhúzza,
 mint valami időtlen órát ketyegni.
  
 A maga beállított ütemében
 megtörténik a semmi.
 Rájövök, hogy előbb vagyok
 kötöznivaló, és bolond csak utána
 – körbetapintok a peremek mentén:
 vajon hány meter az ember alatta?
  
 Váratlanul kijelentem az egyetlen
 biztosnak vélt mértékegységet:
 hinnie kéne a cselekvő kezeknek.
  
 A sötétben minden
  
 Ahogy az első fény beszűrődik
 megerősítjük egymás körvonalait
 hogy este is pontosan tudd
 hová kell visszafeküdnünk.
  
 A sötétben minden körberajzolt
 test elmozdítható – hiába, hogy
 megannyi vonal egy határ.
 Amikre azt mondod: biztonság.
  
 Kíváncsiságoddal össze ne törd.
 
  
 Levél a múzsához
  
 Úgysétálsz be kérdőjelként,
 gerincem is felkiált.
  
  
  
 Ezek a tönkretételek
  
 ........ azok a tönkremenetelek
 .........................menetelek
 .................menetelek
 ez a helyrehozatal
  
  
 Ismétlés
  
 Leírni kétféleképp:
 ugyanazt ugyanúgy.
  
  
 Adathordozó
 az emlékezet
 szemetéből egy ódát
 még kimenteni