MEGOSZTOM

Váci győztes a Tabéry-novellapályázaton

Szerda délután a nagyváradi Léda-házban (igazából helyesen Stern-Brüll ház) adtuk át a Holnap Kulturális Egyesület és a Partiumi Keresztény Egyetem újabb közös Tabéry-novellapályázatának díjait. Az immár egy évtizedre visszatekintő közös pályázat elsősorban középiskolás és egyetemista fiatalokat szólít meg a teljes magyar nyelvterületen, s egyaránt szól pályakezdő és már gyakorló szerzőknek. Elsődleges célja, hogy publikálási lehetőséget biztosítson fiatal novellaszerzők részére, akik rövidprózai munkáikkal értő szakmai értékelés, megítélés alapján kívánnak megmutatkozni a kortárs magyar irodalmi életben.

A beküldött novelláknak az idén is Tabéry Géza életművéhez kapcsolódó témák mentén kellett megszületniük, egyenként vagy variálva. A három megadott fogalom: Régmúlt idők, Credo, Asszonysors volt.

A díjazottakat elsőként Boka László irodalomtörténész, a PKE előadója köszöntötte, röviden felidézve a pályázat eddigi történetét, eredményeit. A szervezők részéről Albu-Balogh Andrea (PKE) és Szűcs László (Holnap/Újvárad) értékelte a pályázatot, majd átadta az okleveleket, könyvajándékokat. A legjobbak pénzdíjban is részesülnek, míg a fődíjas szerzőnek a Holnap Könyvek Kiadó felajánlotta első prózakötetének a publikálását.

A pályázat első díját Cefola Sofia (Vác, Magyarország) vette át, a második díjban a csíkszeredai Baláz Erika részesült, míg a megosztott harmadik díjat Csillag Viktória, illetve Corodi Victor vehette át, utóbbiak mindketten a Partiumi Keresztény Egyetem első évet végző, magyar szakos hallgatói. A rövid díjátadó koccintással, beszélgetéssel zárult.

Gratulálunk a díjazottaknak! Folytatás ősszel, új pályázattal, új Tabéry-tematikákkal!

MEGOSZTOM

Magyari Sára Tandem című kötetének bemutatója Aradon

A temesvári Start Tanácsadó és Továbbképző Iroda közös programja a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesülettel és a Nyugati Jelen napilappal a Tandem című könyv bemutatója. Szűcs László, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, költő, újságíró, az Újvárad folyóirat főszerkesztője beszélget Magyari Sárával, a kötet szerzőjével, valamint az aradi szerzőtárssal, Jámbor Ilonával. Helyszín a Jelen Ház kávézója. (Arad, Eminescu utca 55–57. sz.). Időpont: 2024. február 7., szerda, 18 óra.

Sok szeretettel várunk mindenkit!

MEGOSZTOM

Magyari Sára legújabb kötetének bemutatója Temesváron

A temesvári Start Tanácsadó és Továbbképző Iroda közös programja a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesülettel és a temesvári Bolyai János Szakkollégiummal a Tandem című könyv bemutatója. Szűcs László, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, költő, újságíró, az Újvárad folyóirat főszerkesztője beszélget Magyari Sárával, a kötet szerzőjével, valamint a temesvári szerzőtársakkal. Helyszín a Bolyai Szakkollégium konferenciaterme (Dragalina sgt. 9 sz.). Időpont: 2024. január 29., hétfő, 18,30.

MEGOSZTOM

Kelemen István és a Nagyváradi Állami Színház magyar tagozata az állambiztonság dokumentumaiban

November 23-án, csütörtökön 18 órától a nagyváradi magyar színjátszás és a Securitate viszonyáról szóló beszélgetésre kerül sor a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában. A rendezvényen Plainer Zsuzsa kulturális antropológus a témában végzett kutatásait ismerteti, beszélgetőtársa Nagy Mihály Zoltán történész lesz.
A rendezvény célja kettős. Egyrészt szeretne emléket állítani Kelemen Istvánnak, a nagyváradi színház egykori tagozatvezetőjének, irodalmi titkárának. Másrészt, Kelemen István követési dossziéjának ismertetésén keresztül, azt igyekszik bemutatni, hogyan ellenőrizte a Securitate a nagyváradi teátrum magyar tagozatát a hetvenes években.
A beszélgetés a Pece-parti műhely – nemzeti kisebbségek a 20. századi Váradon című rendezvénysorozat első eseménye.

Szervezők: Holnap Kulturális Egyesület – Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (Kolozsvár) – Szigligeti Színház.

A Pece-parti műhely – nemzeti kisebbségek a 20. századi Váradon a Holnap Kulturális Egyesület és a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet új, közös rendezvénysorozata. Célja megismertetni a váradi közönséggel a város(unk) közelmúltjáról szóló társadalom-, politika- és kultúrtörténeti kutatásokat.

MEGOSZTOM

VIII. Tabéry Géza novellapályázat

Az Újvárad folyóirat kiadója és a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportja ismét meghirdeti Tabéry Géza novellapályázatát.

A 2014-ben útjára indított tematikus rövidpróza-pályázat egyaránt szól pályakezdő és már gyakorló szerzőknek. Elsődleges célja, hogy publikálási lehetőséget biztosítson fiatal novellaszerzők részére, akik rövidprózai munkáikkal értő szakmai értékelés, megítélés alapján kívánnak megmutatkozni a kortárs magyar irodalmi életben. A pályázat felső korhatára: 35 év. Idén is várjuk gimnazista pályázók jelentkezését a 11. és 12. osztályokból.

A beküldött novelláknak tematikusan az alábbi, Tabéry Géza életművéhez kapcsolódó témák mentén kell megszületniük, egyenként vagy variálva:

Régmúlt idők

Credo

Asszonysors

A kiválasztott tematiká(ka)t kérjük a beküldött novellák előtt minden esetben feltüntetni! A pályamunkákat szakértő zsűri értékeli (irodalomtörténészek, egyetemi oktatók, lapszerkesztők, prózaírók). Döntésük alapján a minősítést elért novellák szerzői elismerő oklevelet, a legjobb pályamunkákat beküldő 3 szerző pedig pénzdíjat és könyvcsomagot kap. A fődíjas szerző különdíjaként a Holnap Könyvek Kiadó felajánlja első novelláskötetének a kiadását.

Különdíjat oszt ki a legjobb középiskolás pályázónak az Újvárad folyóirat kiadója, a Holnap Kulturális Egyesület, továbbá a legjobb partiumi pályázónak a debreceni Partium Ház. A legjobb írásokat az Újvárad irodalmi és művészeti folyóirat közli!
A pályázatra szerzőként legfeljebb két, eddig nem publikált novella küldhető be! Egy pályamű felső terjedelmi határa 16.000 jel. A zsűri nem veszi figyelembe a terjedelemhatárt túllépő szövegeket. Nevezési díj nincs.

Beküldési határidő: 2024. március 1.

A pályamunkákhoz minden esetben mellékeljék a pályázó rövid bemutatkozását, pontos elérhetőségeit! A pályázati anyag villanypostán küldhető be a [email protected] címen. A pályázat résztvevői a pályamunkák beküldésével engedélyt adnak a meghirdetők részére egyszeri nyomtatott vagy elektronikus közzétételre. A zsűri jogosult dönteni a díjak kiadásáról, esetlegesen összevonásáról vagy visszatartásáról is.
Eredményhirdetés és ünnepélyes díjátadás: 2024 tavaszán.

PKE Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoport

Holnap Kulturális Egyesület / Újvárad folyóirat

MEGOSZTOM

A holnap veteránja – Dutka Ákos emlékest a debreceni Partium Házban

Dutka Ákos (1881–1972) nagyváradi költő, publicista, szerkesztő, a legendás a Holnap antológiák megbecsült tagja halálának 50. évfordulója alkalmából, február 15-én, 18.00 órai kezdettel emlékestet tart a debreceni Partium Ház, együttműködve a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesülettel.

Az egyik utolsó Holnapos életpályáját, munkásságát, műveit Dr. Boka László irodalomtörténész, egyetemi docens, a budapesti Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa (nem mellesleg Dutka Ákos egyik rokona), valamint Szűcs László, az Újvárad irodalmi folyóirat főszerkesztője és Bakó Endre debreceni irodalomtörténész idézik meg. Közreműködik Újhelyi Kinga színművész és a debeceni Trió Consort Vonóstrió.

Dutka Ákos a modern magyar poézis egyik úttörője hosszú életút végén, 1972. december 27-én hunyt el Máriaremetén. A Holnap forradalminak mondható antológiáiban (1908, 1909) Adyt követően ő számított rangidősnek, az egykori költői „hetesfogatból” ő az egyedüli, aki Nagyvárad szülöttje. Juhász Gyulával közösen Debrecenben is többször megfordultak, képviselve a Holnap Társaságot, melynek ők ketten titkárai is voltak. Az első világháború végén Biró Lajos hívására Budapestre költözött, ahol 23 éven át a Külügyminisztérium sajtóelőadója, illetve a Friss Újság felelős, majd főszerkesztője volt. Hosszú életútja alatt mindvégig megmaradt szülővárosa poétájának, két prózai visszaemlékezése is a századelő Nagyváradját idézi meg.

(A fotót Torkos Márk Erik készítette a nagyváradi megemlékezésen. További képek itt: https://www.ujvarad.ro/keptar/dutka-emlekest-a-kultura-heteben/)

MEGOSZTOM

Könyvstand Újváraddal a Miniévadon

Keresse szeptember 8. és 12. között a nagyváradi Miniévad előadásai előtt a Holnap Kulturális Egyesület könyvstandját a Szigligeti Színház előcsarnokában. Több mint ötven cím közül válogathat kiadói áron, továbbá az Újvárad folyóirat korábbi és legfrissebb, szeptemberi száma is kapható. Újdonságunk Mihók Tamás Rizómazaj című verseskötete.

Aki színházi standunknál fizet elő a hét folyamán folyóiratunkra, könyvcsomagot, Újvárad pólót, Újvárad vászonszatyrot nyerhet egy éves online vagy legalább féléves print előfizetés esetén.

Szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap a Holnap könyvekkel várja a színházban!

Ssz.SzerzőCímÁr
1Biró Árpád LeventeElső felvonás20
2Borzási JohannaAngyalszemközt20
3Covaciu NorbertAz a félflakonsör15
4Dánielisz EndreGalíciától a Garda-tóig20
5Darvay Nagy AdrienneNem örök e világ20
6Darvay Nagy AdrienneKi vagy?20
7Dérer FerencBihari Naplók40
8Élő Várad Antológia 1 15
9Élő Várad Antológia 2 20
10Emlékkönyv 45
11Fábián SándorDoktor Danyek20
12Fábián SándorArs brevis15
13Fám ErikaHalló, Juli!15
14Karácsony a Szilágyságban25
15Karácsony BenőDinnybefőtt25
16Kemenes HenrietteOdú18
17Kinde AnnamáriaÖsszes versei30
18Kinde AnnamáriaHúzódhatsz közelebb20
19Kőrössi P. JózsefZsákutca két irányból40
20Kováts IstvánBajtársaimmal a fronton55
21Magyari SáraTakázás20
22Mátyás Zsolt ImreA diógyerekek15
23Mihók TamásRizómazaj25
24Mikola EmeseFélrehallgatások20
25Molnár JuditNádpálca nélkül15
26Molnár ZsoltKódolt remény15
27Móra LászlóA futballpápa20
28Mozog Nagy ImreJár a baka, jár25
29Nagy AndorTavasz Váradon35
30Nagy BélaÉnmaradok25
31Kormányos LászlóNagyvárad Krónikája150
32Neumann OttóKarrierkeringő25
33Péter I. ZoltánAz Értől az Oceánig70
34Péter I. ZoltánRégi képeslapok, régi történtek 3.40
35Péter I. ZoltánRégi képeslapok, régi történetek 2.30
36Péter I. ZoltánMagam szeretem, ha szeretlek25
37Simon JuditVesztegzárnapló20
38Sziágyi AladárKortárs, magyar30
39Sziágyi AladárKit az sok csata jár25
40Szilágyi AladárA leszakadt Erdély20
41Szilágyi AladárCsodaváróktól csodateremtőkig20
42Szűcs LászlóMűfajok a Magyar sajtóban15
43Szűcs LászlóGazoskönyv15
44Tasnádi-SáhyPéterBékaember15
45Tóth ÁgnesTündérálom20
46Tóth ÁgnesA halál katlanában15
47Újvárad 3 5
48Újvárad 4 5
49Újvárad 5 5
50Újvárad 6 5
51Varga GáborConfessionis15
52 A sziklahitű király75
53 Székelyföldi legendárium könyv55
54 Székelyföldi legendárium színező18