Az 1989 decembere óta eltelt 35 évben hullámvölgyekkel ugyan, de felfelé ívelő pályán haladt Románia. Az ország mai napig tartó felzárkózása Nyugat-Európához nem csak az életszínvonal növekedését jelentette, a társadalom szerkezete is jelentősen átalakult. Az iskolázottsági mutatók javultak, a demográfiai adatok romlottak. A 35 év alatt bekövetkezett fontosabb változásokat jártuk körül a kolozsvári BBTE oktatója, Veres Valér szociológus segítségével, kitekintéssel az erdélyi magyar közösségre. Cseke Péter Tamás interjúja.
Harmincöt év egy emberöltő. Ennyi telt a romániai rendszerváltás kezdeteitől, 1989 decemberétől. Ebben a történelmi léptékben mérve rendkívül rövid időszakban gyökeres társadalmi, gazdasági, politikai változások történtek az országban és a teljes régióban. Mielőtt a társadalmi változásokról beszélnénk, azt kérdezném, hogy társadalomkutatóként hogyan definiálná a rendszerváltás fogalmát?
Más szerzőkből is kiindulva, úgy határoznám meg, mint a tervszerű, központosított gazdaságról és államszocializmusról a piacgazdaságra és többpárti demokráciára való átmenetet. Nyilván, ez egy hosszan tartó folyamat volt, mert a legtöbb közép- és keleteurópai országban ki kellett dolgozni a piacgazdaság és a többpártrendszer működéséhez szükséges jogi keretet. Ez Románia esetében egy évtizedig tartott. Harminc öt évvel ezelőtt, 1989 decemberében volt néhány gyors felszíni változás, módosult az ország neve, zászlója, papíron az államformája. A rendszerváltás folyamata azonban elhúzódott, mert Romániában, a volt szocialista tömb számos országától eltérően, nem létezett demokratikus ellenzék. Ez a magyarázata annak, hogy Magyarországon sokkal gyorsabban lezajlottak a változások. A kapitalizmus kiépüléséhez pedig kell egy vállalkozói réteg, amely ugyancsak fokozatosan tudott kialakulni. Szelényi ezt kapitalisták nélküli kapitalizmusnak nevezte.
A volt szocialista tömbhöz tartozó országok, köztük Románia számára a rendszerváltás a nyugati országokhoz való felzárkózást jelentette, fejlettségi szintjüket a mai napig az EU átlagához viszonyítjuk. Történelmi szükségszerűség volt, hogy a nyugati országok jelentsék a követendő modellt?
A társadalomkutatásban is számos elmélet szól arról, hogy a társadalmi fejlődést a nyugati modellhez való felzárkózást jelenti. Ennek értelmében, egy társadalom akkor fejlődik, ha a nyugat-európai társadalmi, gazdasági modellt maradéktalanul átveszi, bár ez nem minden kontextusban egyértelmű. Magyarországon a két világháború között voltak elméleti próbálkozások egy harmadik út kialakítására. Viszont itt Európa középső és keleti felében nekünk nehéz a nyugat-európai modelltől eltérő utat kitalálni. Ha a konkrét történelmi kontextust nézzük: a Szovjetunió és Nyugat-Európa között elterülő közép- és keleteurópai országok abban látták az egyetlen biztosítékát annak, hogy nem kerülnek újra bizonytalan helyzetbe, ha felzárkóznak a nyugati országokhoz és azokhoz a védelmi struktúrákhoz, amelyek valamiféle garanciát adnak a biztonságukra. Hozzá kell tenni, hogy általában közép- és keleteurópai kultúrákban a nyugati értékrendnek nagyon magas volt a presztízse, és ezek az országok többé-kevésbé ezt az értékrendet is követték a kommunizmus előtt. Románia esetében más volt a helyzet, főleg a török uralomból felszabadult ó-romániai részen, amely a saját döntése alapján idomult főleg francia, belga modellekhez. Erdély esetében egy fokkal szervesebb volt a nyugati értékrendhez tartozás. Bár ez is viszontagságos, mert az osztrák uralom a maga hatalmi struktúráját egy kicsit erőszakosan alakította ki a fejünk fölött. Gondoljunk a madéfalvi veszedelemre, amikor a székely feudális rendszert felszámolják. Tehát vannak kérdőjelek az egyértelmű nyugati tradícióinkkal kapcsolatban, de az emberek aspirációinak a szintjén a nyugati értékrend dominált, vagy amit abból látni véltek. Ezért a rendszerváltáskor nem lehetett más út, a váltást levezénylő politikusok is abból indultak ki, amit a választók nagy többsége részétől érzékeltek.
Melyek voltak a társadalom, gazdaság és állami-politikai berendezkedés legfontosabb jellemzői 1989 végén, amikor elkezdődött a rendszerváltás?
Románia a ’80-as évek végén egy központosított gazdasági, politikai, társadalmi rendszerrel rendelkező ország volt, ahol a civil társadalom jelenléte a nullával volt egyenlő. A központosított gazdaság a teljes egészében állami vagy kollektivizált tulajdonra alapult. A túlzott központosítás miatt a gazdaság nem is működött hatékonyan, ráadásul a Ceaușescu-féle állam intenzív és erőltetett adósságtörlesztési politikát is folytatott. Ez hiánygazdaságot eredményezett, a lakosság rendkívül korlátozottan fért hozzá az alapvető termékekhez és szolgáltatásokhoz. A központosított politikai rendszer csúcsán egy szűk elit állt, és akár a Román Kommunista Párton belüli, akár a külső ellenzéknek a legitimitása, befolyása minimális volt. A diktatúrának az a válfaja működött Romániában amelyik marginalizálta, eliminálta az ellenzékiséget.
Milyen volt az ország társadalmi rétegződése 35 éve?
Románia aktív lakosságának majdnem fele szakképzetlen vagy szakképzett fizikai munkásként dolgozott, 20 százaléka a mezőgazdaságban, főleg termelőszövetkezeti tagként. Volt emellett egy nagyon vékony értelmiségi réteg, néhány százalék szolgáltatásokban és közigazgatásban dolgozó személyzet, és egy százalékban alig kifejezhető nómenklatúra, politikai vezető elit. A Magyarországon akkor már létező, második gazdaságból kialakuló polgárosodás, középosztályosodás teljesen hiányzott.
Kikből rekrutálódott a rendszerváltás időszakában az új hatalmi elit?
A felsőoktatás részleges elsorvasztása miatt nagyon vékony volt az a társadalomtudományi és humán értelmiségi réteg Romániában, amelyik szakértőként ezt a folyamatot levezényelhette volna. Magyarország ebben a tekintetben sokkal jobban állt. Romániában csak egy vékony technokrata réteg volt, amelynek a kommunizmus idején lehetősége volt tanulni. De az is sokkal kisebb befolyással bírt, mint a régió más országaiban. Ez komoly akadálya volt annak, hogy Romániában gyorsabban vagy hatékonyabban épüljön ki a demokratikus intézményrendszer.
A 89-es változások egyik hozadéka a piacgazdaságra való áttérés volt. Hogyan hatott ez a váltás a romániai társadalom szerkezetére és fejlődésére?
A gazdasági rendszerváltás felemás módon ment végbe a ’90-es években. Az első időszakban az egykori tulajdonosoknak alig adtak vissza tulajdont, és amire az állami tulajdont elkezdték privatizálni, a szocialista ipar nagy része tönkrement. Ennek következtében a munkásság egy része a mezőgazdaságba „menekült”. Voltaképp a gazdaság primer szektora erősödött, ami egyedi jelenség volt a történelemben. Nyilván kialakult egy szűk vállalkozói réteg is, amely a későbbiekben gyarapodott. Középosztályról akkor még nem beszélhettünk. A ’90-es években a bérek alacsonyak voltak, az értelmiségi-hivatalnoki fizetések nem tették lehetővé a középosztályra jellemző életmódot. Valamikor 2002 és 2008 között kezdődött el egy jelentősebb fejlődési hullám, amikor beindult valamiféle középosztályosodás. Majd 2012, illetve főleg 2015 után következett egy újabb fejlődési hullám 2020-ig. Ebben az időszakban az ország, legalábbis a mutatók szintjén, nagyon látványosan fejlődött, a bérek annyira emelkedtek, hogy már a hivatalnoki-értelmiségi középosztály is megerősödött, de még mindig nem állíthatjuk azt, hogy a társdalom dominánsan a középosztály társadalma lenne. Napjainkra a munkásság aránya visszaszorult huszonvalahány százalékra. A mezőgazdaságban dolgozók aránya európai mércével kiemelkedően magas maradt, bár fokozatosan csökken. A szegénységnek kitettek aránya 22 százalékra tehető, gyarapodott a szolgáltató szektorban dolgozók aránya. Ez egy új réteg, amelyik az értelmiség és a vállalkozók, illetve a középosztály és a munkásosztály között helyezkedik el, egyféle alsó-középosztály. Mindenesetre 2022-től Románia soha nem látott szinten közeledett a nyugat-európai jóléti szinthez.
Hogyan alakították a gazdaság átalakulásával járó munkaerőpiaci átrendeződések az oktatási rendszert és az iskolázottság szerkezetét?
Mivel az oktatást a ’80-as évekre elsorvasztották, a tömegesedése középiskolai szinten csak az 1990-es évek közepén, egyetemi szinten 2000 körül indult be. Emiatt a ’90-es évek elején nagyon alacsony volt a felsőfokú képzettségűek aránya, óriási volt viszont a szakképzetleneké, akik még egy 3 éves szakiskolát sem végeztek el. Ez az állapot mára jelentősen változott. A felsőoktatásban beiskolázottak arányának tekintetében még nem értük el a nyugat-európai szintet, de a közép- és keleteurópai országok között legalább középmezőnyben vagyunk. Viszont az egyetemet végzettek össznépességen belüli aránya még mindig alacsonyabb, mint a szomszédos országokban. Ennek egyik oka, hogy az idős korosztályban nagyon alacsony ez az arány. Másfelől a szomszédos országoknál magasabb kivándorlás jellemző a román társadalomra, és az egyetemet végzettek közül is arányosan többet veszített az ország. A 2021-es népszámlálás adatai szerint országosan 16 százalék a felsőfokú végzettségűek aránya, ami Magyarországon 20 százalékhoz közelít. A felsőfokú oktatásban sok kihívással kellett megküzdeni, mert megjelentek a diplomagyáraknak is nevezett, színvonaltalan magánegyetemek, igaz, akkreditációs és más kritériumokkal sikerült ezeket kordában tartani. Erre azonban csak 2009-2010 környékén született meg a politikai akarat. Azóta egészségesebb felsőoktatási rendszerünk van.
Időről időre megemlíti egy-egy politikus, hogy Románia egyik legnagyobb problémája a népességfogyás, a lakosság elöregedése. Ez a jelenség mennyire kapcsolódik a rendszerváltáshoz?
A hazai demográfiai mutatókat radikálisan befolyásolta a rendszerváltás. Az abortusztilalom eltörlése után, egy-másfél éven belül az egy nőre jutó gyermekszám 40 százalékkal visszaesett. Nem is javult a helyzet a 2000-es évek elejéig, akkor is csak keveset. Lényegesebb javulást 2015 után látunk, de nem tudjuk pontosan, mennyire akkurátusak az adatok, mert igen nagy a külföldön élő gyermekes román állampolgárok száma. Mindenesetre kiépült időközben egy család- és gyermekvállalás-támogatási rendszer, ami korábban alig létezett, csak tiltó formában, mint abortusztilalom. Ez egy európai viszonylatban is jónak tekinthető rendszer, de a természetes szaporodás jelenleg is negatív Romániában. Rendszerváltáskor a halandóság tekintetében is a legutolsók között voltunk Európában. Ezen a téren a 35 év során látványos fejlődés történt, a csecsemőhalandóságot sikerült leszorítani 30-40 ezrelékről 5-7 ezrelékre, ami még mindig szinte a kétszerese a legfejlettebb országok átlagának. Az öregkori halandóságban is van javulás, de a várható élettartam tekintetében Románia csak Bulgáriát előzi meg az EU-ban.
Ellentmondásos adatok vannak arról, hogy ma hány román állampolgár dolgozik külföldön. Hogyan alakult a kivándorlás a rendszerváltás után?
A jelenségnek közvetlenül a rendszerváltás előtt és után etnikai jellege volt, mert a vízumkényszer és más korlátok miatt először a német ajkú vagy német származású népességnek volt lehetősége kivándorolni. Amúgy a szász közösség már a kommunizmus idején megfogyatkozott, de volt egy utolsó kivándorlási hullám ’90-91-ben. A magyarok kitelepedése már a ’80-as évek második felében erőteljesen megindult, ’87-’88-tól és a ’90-es évek közepéig intenzíven tartott, főleg magyarországi célponttal. Ez a veszteség a nagyvárosok, Kolozsvár, Nagyvárad, Marosvásárhely magyarságát érintette a legjobban. Ez társadalomszerkezeti értelemben is nagy érvágást jelentett az erdélyi magyarságnak. Ha ugyanis egy közösség leginkább a magasan képzett nagyvárosi népességét veszíti el, az az iskolai reprodukcióban is negatívan visszaköszön. Visszatérve a migrációra: a román népesség tömeges kivándorlása az európai vízumkényszer eltörlésével indult be 2002-ben, majd 2007-ben, az uniós csatlakozás után újabb lendületet vett, és azóta is tart. Jelenleg 4 millió főre becsülhető azoknak a román állampolgároknak a száma, akik 1988 óta kiköltöztek az országból. Én ezt a számot tekintem a legreálisabbnak. A négymillióban nem feltétlenül vannak benne azok, akik csak rövid ideig tartózkodnak külföldön, életvitelszerűen inkább itthon élnek, a jövedelmük jelentős része nyugat-európai idősgondozásból, és más idénymunkákból származik.
Említette, hogy a kivándorlást érvágást jelentett a romániai magyar közösségnek. Általában véve hogyan változtak a magyarság demográfiái mutatói az elmúlt 35 évben?
Az erdélyi magyarság gyermekvállalási kedve a ’80-as évek elejétől mérsékeltebb volt, mint az össznépességé. Ebben szerepet játszhatott a tévén keresztül érkező magyarországi kulturális hatás a határ menti, partiumi településeken, például a fogamzásgátlásról szóló információk terjedése. Emiatt, illetve a ’80-as évek közepétől beindult erős kivándorlás nyomán az erdélyi magyarság korstruktúrája elöregedettebb lett, mint a teljes népességé. A legfrissebb, 2021-es népszámlálás adatai szerint az eltérések már nagyon jelentősek. Ennek következtében a népességfogyás, az elhalálozottak száma arányaiban folyamatosan nagyobb, mint az össznépességben. Egyébként a ’90-es évek nehéz időszaka után az erdélyi magyar nők termékenységi mutatója, a teljes termékenységi arányszám közelített az országos átlaghoz, voltak időszakok, amikor valamivel meg is haladta a székely megyékben. A halandóságban viszont rosszabbul állunk. Kivándorlásban az elmúlt évtizedben lehet, hogy egy hajszállal „jobban”, mint az országos átlag, mert lelassult a Magyarországra irányuló migráció. Az iskolázottság tekintetében az egyetemet végzettek arányában van egy 2-3 százalékpontos lemaradásunk. Csak becslésekre hagyatkozhatunk a friss népszámlálási adatok alapján, mert két és fél millió embernek nem ismerjük a nemzetiségét. Az érettségizettek arányát tekintve viszont már az átlag felett áll a magyar közösség. Tehát nem arról van szó, hogy minden értelemben alacsonyabb iskolázottságúak lennénk az országos átlagnál, az egyetemet végzettek arányával vannak gondok. A probléma gyökere, hogy az erdélyi magyarság már 1965 után fokozatosan kiszorult a felsőoktatásból, és ez később fokozódott, így rendszerváltáskor hátrányos helyzetben volt a közösség a felsőfokú iskolázottság szempontjából. Ezt a hátrányt az elmúlt 35 évben javarészt ledolgoztuk, az iskolás korú népességen belül, de a teljes népességben a felzárkózás még hosszú ideig fog tartani. Ez részben természetes úton történik majd, mert kihalnak azok a generációk, akiknek alacsonyabb az iskolázottsága az országos átlagnál.
Mennyire van jelen a tőkeerős vállalkozói réteg a magyar közösségben?
A magyarság az elitben és a vállalkozók körében is alulreprezentált. Szerencsére a legszegényebb rétegben is, ezért az átlag az össznépességéhez közelít. De ez is relatív, mert bizonyos megyékben a vezető- és hivatalnokréteg körében alacsonyabb az össznépesség átlagánál a reprezentáltságunk, és ennek a rétegnek jelentős része nagy jövedelmű. Tehát vannak különféle egyenlőtlenségi helyzetek, amelyek az utóbbi évtizedekben alakultak ki. 2000 körül, amikor egy kutatás keretében ezt vizsgáltam, nagyjából azt lehetett mondani, hogy a társadalomszerkezetünk és az anyagi helyzetünk az országos átlaghoz volt hasonló, viszont a vállalkozói vagy akár a politikai elitben is alulreprezentáltak voltunk, ahogy a legszegényebb rétegben is.