Műholdak

1.
A napon, amikor rájöttem, nagybetűs
gonosz nincs, de én vagyok a holdja,
inkvizítorok akartak üvegbe zárni.
Az eretnekségtől sosem féltem.
A pohár alján kékkövek, mérget
iszom. Folyékonyan beszélik
az ítéletet. A személyközi hidegfrontok
hatása alatt hogyan kell kihordani 
az ellenkezést? Mint a démoninak
hitt Lilith, nyelek és nyelek.


2.
A vers az egyetlen emberi
megnyilatkozás, melyet eddig nem
tört kerékbe a logika, mégis forog.
Bolygórendszerek mozgását idézi.
Ösztönöket nem szolgálok. Hálóval
borítom az ingerszegény földet,
lepedővel takarom el a Hold
felületét. Erőt nyerek, sérült
reaktorból sugárzik, belőlem.


Köztéri rózsák, mint egy 


Nem árulom el, kik a nagybetűs kedvenc 
költőim. Az egyik gótikus vízköpő, a másik 
göthös szökőkút, bezárkózott egy romba valaha.
A szerveim között, a közzé tett szenvedélyek
köztéri rózsáiban, mint egy friss ravatalon,
ott vannak a kedveltjeim. Beépültek a húsba.
A zenehallgatás intimitását sem tárom fel, 
Polyhymnia helyett poliritmika, és sátáni, 
kellemes hangközök. Ha elárulnám 
az élvezetek helyét, olyan lenne, mintha 
egy nyilvánosház ablakát tárogatnám, 
néven nevezve a hosszú orrú férjeket.
Micsoda véletlen, hogy az egyik az enyém.
Feleslegesen, túlvilágian nyílik a kurvák
birodalma előtt a rózsa, mindet szeretem,
nevezzék bár úgy, Candy, Queen Victoria 
vagy Crimson Joy. A lázrózsa átüt a bőrön, 
élvezem, mások számára tövises, nincs neve, 
nevenincs, N. N. – ilyen tehát az élvezetem.


Hold vagy délibáb


El kellene ajándékoznom mindent, 
ami fennkölt, versszépségű vert csipke.
Nem való hozzám, úgyis szemfedőt 
varrok belőle. De mit tegyek a sötét 
fantáziámmal? Ha elképzelt költőket 
ölelek, akik még meg sem születtek,
lekésem őket, mint aki túlszereti
a kilúgozott földet. Ha elképzelt 
emberekkel értek csak szót, érdekeik 
után nem szaladókkal, elvész a jelenbeli 
nyelv, az egynyári virágok többsége, 
csipkézett levéllel, szálló virágporral, 
a légzéssel mint tettel, el.


Egy égitest hatásai


A Hold egy versben vagy pénzérme
vagy őrült nő, eredetileg franciául.
Angolul inkább szűz, aki hideg
fénnyel áztatja el a szerencsésebb
fekvésű szobákat. Az agyi erekben 
hajók indulnak egyre sötétebb úti célok 
felé. Fontos eleme az átváltozásnak
a szemből kivert álom, és te tetted ez, 
Hold. Az üdvözlégy Márián kívül
más érv nem jut eszembe, abból sem 
a teljes szöveg, csak a középkori 
visszhang, amit ősanyáim ismertek,
ők, akik a nyugtalanságot fel tudták 
oldani egy jól időzített szertartásban. 
Vagy egyszerűen és szűziesen
a legmélyebb vérbe menekültek.


Városi patak, nincs híd


Montaigne esszéitől nem száradhat
ki az egyetlen cserép levendulám,
más oka lehet, nem az olvasás
miatt elfelejtett esti özönvíz,
sem a páratlanul hagyott orchideák,
a léggyökerekkel kiszolgáltatottak.

Cserepes az ajkam az olvasás miatt.
Elfelejtek inni. A város területén
feltörő patak medrét betonozzák,
vizet terelnek, erős az áramlat.
Kié lehet a kéz, ami megfog? 
A sorok elterelnek. Szédülök.
Elképzelem, ahogy odaszaladok
a legközelebbi patakhoz,
és végre leiszom magam.

Nem fejezem be az olvasást,
sivatagelme zsírpapíron,
megsemmisíti feltételeit.
Elterelődik, akár a vízfolyások,
képzelt vízbe meríti a levenduláját,
forrásra talál és lapoz, mintha nem 
tudná, hogy fantázia nélkül
érintethetetlen a látvány.