Agyrém

Hányan, de hányan laknak itt,
fohászkodnak, szorongnak, háborognak,
nem fogják föl, hányan laknának itt,
ahonnan valakit sikoltva visz a mentő,

hányan, de hányan törtek itt követ,
csontot, nyelvet és kenyeret, 
jártak föl-le állványzaton 
heveder nélkül,

kard, pajzs és sisak nélkül, 
szánalmas rabruhában, 
álltak épülő tornyok, 
omló házak között,

hányan, de hányan öltek itt,
átjárta őket kurta vas, süvítő 
nyílhegy, vád, kétségbeesés,

vetettek véget önnön életüknek,
eltűntek, elvesztek, eltévelyedtek,
árnyékuk sem került meg,

hányan beszéltek 
fölöslegesen,
nyűtték a szétnyűtt 
szavakat tovább, 

mert minden borzasztó 
csavart kibír a nyelv, 
gyökeret ereszt, szárba 
szökken, virágba borul,

hányan, de hányan válogattak itt,
nem volt elég a szent, a jó, a szép,
mit ér a villanásnyi, rendítő igaz,
amikor az iszonyat színre lép,

hányan, de hányan öklendeztek itt,
moccanni, szólni, különbözni féltek,
végül meséjük bárhogy alakult,
lehulltak, amikor beértek.


Narrenturm

Író költővel utazik.
Apró termetű nagyság, ő vezet.
A volt birodalom fővárosában

kacsasültet fogyaszt, s elképzeli,
kik, mik, miről beszélnek 
szomszéd asztalnál ülők,

majd derék házigazda 
tűzhelye fölött
pörköltfőzésről lesz szó.

Másnap kell megtekinteni 
a preparátumok rettentő
gyűjteményét. 

Zömök hengertorony,
a belső gyűrű ablakaiból
belső udvarra látni.

Ide zárták a volt birodalom
idején azokat, akik 
mást mondtak, hittek, éltek.

Tulajdonképpen 
jó helyen vagyok. Nem 
szakmabeli, belépőt fizettem,

hogy kétfejű kiskecskét, 
daganatos testrészek 
szép gipszöntvényeit,

gyomrok tartalmát 
vizsgáljam, üvegben
lebegő magzatot nézzek.

Ilyesmit otthon állattani
múzeumban láttam.
Végül itt sem hánytam. 

Később baloldali
vezetőm megmutat 
néhány körönddel pettyezett, 

pompás sugárutat, 
s iszonyodik 
a palotáktól.

Villanó szemű afrikai lány
leheletfinom gyöngysort 
kínál a bolhapiacon.

A gyűjteményt sosem 
felejtem el. A kedves 
ékszer gyorsan elszakad.