MEGOSZTOM

Pragul Vaida a Posticumban Kovács Edwarddal és Molnár Zsolttal

A Pragul Vaida irodalmi kör szeptember 21-én, 19 órai kezdettel vár minden kedves érdeklődőt a Posticum kulturális központba az év utolsó kétnyelvű performatív eseményére. Molnár Zsolt és Kovács Edward költőket Fancsali Róbert mutatja be, a verseiket pedig Mihók Tamás fordítja román nyelvre, és a párbeszédet is ő tolmácsolja majd. A zenei aláfestésről Tóth Gergő gondoskodik.

A nagyváradi Cărturești könyvüzlet jóvoltából, a helyszínen megvásárolhatók lesznek kortárs magyar és román verseskötetek. A benti bárpultnál kapható lesz víz, bor és kávé – fogyasztásuk esetén a Posticum örömmel fogad adományokat.

Szervezők: Familia kulturális folyóirat, Golan folyóirat és ancazaharia.ro.
Partnerek: Posticum, nagyváradi Cărturești könyvüzlet, a Nagyváradi Egyetem Bölcsészettudományi Kara.

Kovács Edward 1995-ben született Székelyhídon, jelenleg a DE-BTK Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola PhD-hallgatója, a mítosz újraértésének lehetőségeit kutatja a ’80-as évektől napjainkig terjedő kortárs magyar lírában. Számos irodalmi és kulturális folyóiratban publikál. Antológiákban való megjelenések: Szép versek (2013), Öbölnyi megafon (2023), Billenő egyensúly (2023). A KULTer stART díj nyertese. Jelenleg a Szkholion folyóirat szerkesztője és a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ kurátorasszisztense.

Molnár Zsolt 1983-ban született Nagyváradon, születése óta mozgásában korlátozott. 2004-től foglalkozik intenzíven versírással, egy ideig tollba mondta írásait, 2011 óta az orra segítségével, speciális billentyűzet használatával alkot. Hazai és magyarországi lapokban közöl. 2013-ban Várad-különdíjban részesült. 2009-ben jelent meg Kapaszkodom című kötete, 2011-ben a De te itt maradsz, 2015-ben pedig a Kódolt remény. Legújabb verseskötete: A monológ iránya (2023). Több versével is jelen van az Élő Várad 2 antológiában. Az Élő Várad mozgalom tagja. Szülővárosában él.

Tóth Gergő:
https://www.facebook.com/madarattollarol?mibextid=qi2Omg
https://www.facebook.com/gergo.toth.9809?mibextid=qi2Omg

Fancsali Róbert irodalmár, budapesten az ELTE Román Filológiai Tanszékének oktató-kutatója. Érdeklődési területe a modern és kortárs magyar, illetve román irodalom, a fantasztikus és az abszurd. Disszertációját a magyar és román mágikus realizmus témakörében írta, vizsgált szerzői főként Filip Florian, Darvasi László és Bodor Ádám. Nemrégiben Győrből költözött Nagyváradra, és nagy lelkesedéssel kapcsolódott be a helyi kulturális életbe, fontosnak tartja a román-magyar kapcsolatok erősítését, egymás művészetének alaposabb megismerését, és ebben szerepet is szeretne vállalni. Az MCC munkatársaként magyar nyelvű közéleti előadások és beszélgetések szervezéséért felel.

A belépés díjtalan. A szervezők sok szeretettel várnak minden érdeklődőt!

MEGOSZTOM

Pragul Vaida: Závada Péter és Kemenes Henriette a Moszkva Kávázóban

Az Újvárad, a Golan és a Familia irodami folyóiratok szeretettel hívják meg Önöket egy különleges, kétnyelvű (román és magyar) felolvasóestre, a 𝐏𝐫𝐚𝐠𝐮𝐥 𝐕𝐚𝐢𝐝𝐚 olvasóklub 5. kiadása alkalmából. A főszereplők ezúttal 𝐙𝐚́𝐯𝐚𝐝𝐚 𝐏𝐞́𝐭𝐞𝐫 (Magyarország) és 𝐊𝐞𝐦𝐞𝐧𝐞𝐬 𝐇𝐞𝐧𝐫𝐢𝐞𝐭𝐭𝐞 lesznek, akik saját verseiket olvassák majd fel a Moszkva Kávézóban (Moszkva utca, 12., Nagyvárad) október 16.-án, hétfőn 19 órától.
A találkozót 𝐒𝐳𝐮̋𝐜𝐬 𝐋𝐚́𝐬𝐳𝐥𝐨́ költő és publicista, az Újvárad főszerkesztője moderálja, a beszélgetést 𝐌𝐢𝐡𝐨́𝐤 𝐓𝐚𝐦𝐚́𝐬, a Familia folyóirat főszerkesztő-helyettese vezeti és a versek román fordításairól is ő gondoskodik.

A klub interaktív jellege minden résztvevő számára lehetővé teszi, hogy aktívan bekapcsolódjon a párbeszédbe, kérdéseket fogalmazzon meg vagy érdemi megjegyzéseket tegyen, de a személyes támadásokat, kérjük, hogy tartsák magukban.

A részvétel ingyenes, és (lehetőleg, de nem feltétlenül) előzetes bejelentkezés alapján történik, az érdeklődők nevének megadásával a 𝑝𝑟𝑎𝑔𝑢𝑙.𝑣𝑎𝑖𝑑𝑎@𝑔𝑚𝑎𝑖𝑙.𝑐𝑜𝑚 címre küldött e-mailben.

A nagyváradi Cărturești könyvesbolt jóvoltából a helyszínen kortárs verseskötetek is megvásárolhatók lesznek.

Az 5. Pragul Vaida támogatói: ancazaharia.ro, Cărturești, a Nagyváradi Egyetem Bölcsészettudományi Kara.

MEGOSZTOM

Ioan F. Pop versei

visszhangok melyek mint damaszkuszi út hatnak át

széthányt álmainkban barangoló lépteinkkel.
a messzeségbe jégcsapként fúródó sikollyal.
mára már nincs mit észben tartani, sem kívülről ismételni.
á-tól cettig elfelejthető minden.
mint egy cseppenként égbe visszapárolgó élet.
az álmatlanság hegei, a csikorgás, melyben épp hogy megszülettünk.
a hivatás, melyből új, ismeretlen damaszkuszi léptek bújnak elő.
a lábnyomokból növekvő pusztaságban
már csak egyetlen hang ismételgeti a neveket.



felejtésekkel hidaltuk át a felejtéseket

égő fáklyáinkkal kerestük a homályba épített ismeretlen vidékeket.
a készen megélt halálokban megszületett látomásokat.
mint egy balladában, mely alaposan bejárja
deres csontjainkat.
mindez csupán egy kósza elképzelés, ami ajtóinkon kopogtat,
majd emlékezetünk zugaiba csábít.
mindez csak egy valótlanság, melyet ünnepélyesen utcára viszünk,
egymást követő romantikus felejtések
egy kiejthetetlen nyelven.
melyben már csak a látszatunk lakhat titkosan,
akár egy szófelhőbe ásott, távoli elmegyógyintézetben.



már csak mi lépkedünk befejezetlen mondatokban

oly félénken, mint régi naptárakból a nevükön szólítottak.
valahol épp testet ölt az ismeretlen helyiségek vakító sötétje.
észrevétlenül furakodnak közénk a napok s az éjszakák.
aztán jött a válasz nélküli kérdések lavinája,
mint vak lepkék, falnak ütköznek mind.
irdatlan magányok keblénél növekedve,
melyekre lapáttal súlyos eget vetettek.
már csak egy hang rezzen a karikás szemű falak közt.
fergeteges várakozásokban megakadt homokórák közt,
bennük már csak mi lépkedünk befejezetlen mondatokban.
egy olyan könyv szerint, melyben semmi sem áll.



új partraszállásokkal ámító harangkongások

a falakat ledöntő hullámzások susogása.
a halványan felvázolt mozgásainkat kísérő félelmek.
nem bírtunk tovább várni az primordialitás ígérte jelekre.
sem a jelenlétünket szótagoló megvakulásra,
elhessegették a visszatérés ábrándjait mind.
közénk férkőznek a kusza szimatolások léptei,
a hamuhorizont pultjára kipakolják reggeli ráncaikat.
a holdkór-kupacok közül már csak néhány rezzenés szállt föl
az új partraszállásokkal ámító harangkongások közé.


Mihók Tamás fordításai

Ioan F. Pop (1959) író, esszéista, a kilencvenes évek román költőnemzedékének kiemelkedő alakja. Tíz szépirodalmi könyv szerzője. Jelenleg a nagyváradi „Iosif Vulcan” Emlékmúzeum muzeográfusa, a Romániai Írók Szövetségének tagja.

MEGOSZTOM

Punchiu (részlet)

Jó az, ha mérnök a főbérlőd.
Eleinte Berceni-ben laktam, szerződés nélkül, havonta fizettem valamicskét egy leégett fazonnak, akit az anyja küld, hogy beszedje a lóvét, az a fajta ember, aki idő előtt eladósodott és aztán nyúlkáltak utána az állam csápjai.
– Én konferenciákra jártam, érted, hotelekbe, amfiteátrumokba… de elintéztek, baszom a szájukat, koldusbotra juttattak, – mesélte egy alkalommal. A Bolíviai Nagykövetségtől kellett kölcsönkérnem, hosszú sztori.
„Tehát most tőlem kérsz kölcsön”, gondoltam. Felhördült és köpött egy isteneset a flaszterre, kissé megremegtetve a köztünk lévő fertőtlenítőt.
Koromsötét volt a kis utcán, tíz óra rég elmúlt, amikor bohém vidéki barátommal, Vicaruval kellett találkozzak, hogy újabb etimológiai érvekkel vázolja fel, hogyan jutottunk idáig, ehhez az eltemetett társadalomhoz, tele morálisan kizsigerelt, perspektíva nélküli egyénekkel. De írtam neki egy üzenetet, hogy kések vagy két órát, ez teljesen megszokott dolog erdélyi körökben. Szerettem volna még társalogni Nyomoronccal, a barátnőm ezt a becenevet adta az ex-főbérlőmnek. Próbáltam a megszokottól teljesen eltérő, tisztességes módszerekkel puhítani, hogy visszaadja a kauciót, vagy legalább egy részét.
A pincér kérés nélkül újratöltötte a poharainkat.
– Te, mondjad már, amit mondani akarsz, – sürgetett, – mert olyan érzésem van, mint amikor a csajok találkozóra hívnak, hogy aztán lapátra tegyenek.
– Hát igen, nem akartam telefonon vagy WhatsApp-on megbeszélni, fura lett volna.
A helyzet egyre feszült. Valahol a távolban zaj hallatszott, mintha elesett volna valaki, előbb a földnek csapódott egy biciklikormány, aztán sírás, de mintha a világ többi része egy másik univerzumba költözött volna.
– Az a helyzet, tati, hogy elmegyek. Nincs más választásom, megmutaton neked a videókat, ha akarod, azért csináltam… (Nyomoronc alig bírt magával.)… Vagy oké, inkább elmondom neked, hogy ne tűnjön úgy, mintha a bíróságon lennénk.
– E-elmész?! Csak így, secc-pecc?
– Ember, dőlj hátra, nyugodj meg. Ma 14-e van, a hónap végéig találok valakit a helyemre, és kész: Mert a barátom vagy és nem akarom, hogy kiesés legyen a kasszádban.
– Aha… – mondta és hevesen kortyolt a sörből, összekenve habbal borzos hipszterbajszát.
– Minden egyes alkalommal, amikor elmentem egy lakásból, új albérlőt találtam a tulajnak. Több, mint 3000 ismerősöm van a Facebookon, közülük majdnem 2000 bukaresti, elintézzük.
A szemem sarkából láttam Nyomoronc üveges tekintetét, a helyzet teljesen meghaladta.
– És tényleg semmit sem csi-csinálhatok, hogy mé-mégis ma-maradj?
– Ember, próbálj meg te, kérlek, ott aludni egy éjszakát. A felső szomszéd halálra veri a feleségét. Rühes kurvának hívja és nehéz tárgyakat dobál ide meg oda.
– Á, Punchiuról beszélsz, az az anyja, nem a felesége, az előtted lévő lánynak is meggyűlt a baja velük. Akkor úgy tűnik, azóta csak még büdösebb a helyzet.
– Ja, meg ez is, – válaszoltam mutrázva Nyomoroncnak, – itt a nyár és az egész lépcsőházban meg a balkonon is hihetetlen a húgyszag.
– Na azért túlzásokba esel.
– Nem, ember, egyik délután kimentem a szemétledobóhoz és amikor jöttem visszafele, mit látok a balkon korlátján: egy agyonmosott XL-es bugyit, képzeld már el, egyszerre volt szürke és sárga… Ezek az emberek oda teregetik ki a rongyaikat… igazi szinesztézia…
– Menjél már, ne gyere nekem ezekkel, én jogot végeztem, vagyis na, leadtam az összes vizsgámat, csak a végén kicsaptak, mert párttag voltam… egy olyan pártban, amit ők, az ellenzékiek nem bírtak, hogy úgy mondjam… aztán vállalkozásra adtam a fejem. Érted?
– Kíváncsi vagyok, mi történt utána, de én, hallod, csak annyit mondok neked: ez a te Punchiu barátod a többi albérlőd számára is problémát fog jelenteni. Csinálnod kell valamit, de a saját szakálladra, mert a rendőrség leszarja a problémáidat, majd megkérdezik, miért nem adod el a lakást és veszel egy másikat.
– Jó, és? Mégis, mire gondolsz?
– Húzd csőbe, ilyesmi, erre gondoltam… elküldöd Kukutyinfalvára valami fantomnyereményért, nem tudom, elcsalod te valami ingyen dologgal… Én meg amíg a cuccaimat összeszedem, értesítem a hatóságokat, hogy feltűnően nagy a csend a lakásban, jöjjenek a vénasszonyért és vigyék öregotthonba.
– Te, én nem mászok bele ilyenekbe, nekem nem kell a baj. Hagyd el, találok én még ilyeneket, mint te, csicskákat, akik maradnak pár hónapot. Mi a franc, nem?
– Ahogy akarod, segítettem volna, de akkor mondjuk, hogy csak vicceltem. Mindegy is, említettél valami üzletet… Miről van szó?
– Hát napelemek. 2006 őszén kezdtem, de nem tartott sokáig, jött a recesszió, fenekestül felfordult minden.
– És mit csináltál?
– Túl későn másztam ki belőle, nem tudhattam, hogy a piac hogy reagál… fiatal is voltam, a faszomba. És na, az adósság egy részét kifizettem úgy, ahogy mondtam, anyám nagykövetségén keresztül. Összejöveteleket és fogadásokat rendezett, két különböző ünnepnapon, Szent Konstantin és Elena, aztán Szent Mária napján. Az ördög se jön ünnepnapon ellenőrzésre egy közintézménybe. Meg… a helyzet az, hogy nem volt elég a pénz, elköltöttem belőle, mer’ stresszeltem magam, nyomtam a spanglikat a Danába, basztam a legyet, azt hittem, hogy…
– Azt hitted, hogy egy reggel nyúzottan kikecmeregsz a gödörből és a gondjaid maguktól megoldódnak. Jellemző az alkoholistákra.
– Á, aztán szórólapokat osztogattam kampánykor, mert ott, mikor felvesznek, nem kérik el a számlaszámod, de mégis semmi. Aztán végül anyám újra férjhez kellett menjen.
– De hát akkor… így sem rendeződtek a dolgok?
– A mostohaapám, a másik frájer… egy luxushajón dolgozott és mindent, amit keresett, játékgépekbe tömte. A fenébe azzal a mocsokkal.
Utolsó szava eszembe juttatta Punchiu vallomását lent, az adminisztrációnál. Bizonygatta egyik este, amikor a szociális távolságtartást betartva álltunk a sorban a vízórák felől érdeklődni, hogy amíg az öregasszony meg nem hal, ő nem fog takarítani a lakásban. Nem látja értelmét. Ha akarnak, akkor takarítsanak azok a lépcsőházban, ugyanott vagyunk vele.

*

– Na, gyere, egy felelősségteljes üdvözlés (összeérintjük a könyökünket), bocs, hogy száz évet várattalak. Nyomoronc…
– Az ördögbe is, mekkorát nőtt az én Lorinț-Lorințkém – tegnap siránkoztál nekem, hogy nem találod a helyed a fővárosban, vagy hogy is fogalmaztál, úgy érzed magad, mint akit sa-rok-ba szo-rí-tot-tak a hi-é-nák! Haha, most meg zsigerből ilyen gúnyneveket ragasztasz rájuk?
– Nem igaz, Vicaru. Figyelj, én húztam, ameddig lehetett, ha valami tönkrement a lakásban, megjavítottam, lefestettem a hokedliket, meghallgattam a pénzügyi problémáit, tudod, corasonból…
– Kezdők hibája. Szakadjon rám az ég, ha nem olyan voltam én is a vénasszonnyal, mint te. De na, jegyezd meg, hogy bármilyen baráti megnyilvánulásod feléjük, számunkra a gyengeség jele. Így nem fog működni, vágd a falhoz őket és értékelni fogják. Szidnak persze, de legalább megértenének. Nem lennél egy pedáns, ritka madár a szemükben.
Mindent, amit Vicaru próbált belémsulykolni, már tudtam saját tapasztalatomból. De nem elégedtem meg ennyivel, kompromisszum szaga volt ennek az egésznek.
– Jól mondod te, de az én törzsem, tudod, az ivócimboráim a Chirgâzből, voltál nálunk egyszer, ők utolsó vérig küzdöttek volna az igazságért – a sajátjukért és a másokéért is… ez egy hipotetikus nyomoronc na…
– A fenébe veled, Lorinț, ez kétezerhúsz Bukarestje, hagyjad már a fülemüleéneket, meg a verseket, és próbálj meg úszni az árral… A tőke az egyetlen, ami számít, a lóvé, a lájk, hagyd az eufemizmusokat, de minél hamarabb. Tollba mondjam neked? Vagy előbb lehet, egy logopédusra lesz szükséged…
Amikor legutóbb találkoztunk, Vicaru a különböző városok politikai tendenciáiról beszélt, hogy Bukarest és Kolozsvár inkább balos, míg Várad világosan jobbra húz. És csomó példát sorakoztatott fel, a tömegközlekedés árát, a menüket az újonnan megnyílt, puccos teraszokon és így tovább; egy fél tónussal halkabban, nem csak a hangsúlyt tette máshova, hanem a problémát is másképp vetette fel. Vagy lehet, hogy nincs igazam, de nekem előtte más benyomásom volt róla, volt benne törődés. De most mintha fel lenne vértezve befogadó környezete tudásával, szórakozott volt.
– Kizárólag csodálni tudom az újdonsült képességeidet, ahogy hirtelenjében belevágódtál a balkáni őszinteségbe. Hogy mi van ezzel a szlalommal is…
– Te Lorinț, őszinte embernek tartod magad, akarom mondani… ez a zsigeri őszinteség vajon nem épülhetne be egy diplomatikus viselkedésmódba? Hogy jóllakjon a kecske, de megmaradjon a káposzta is, megférjenek egy fedél alatt a nyomoroncok meg a haverok is?
– Engem is foglalkoztat a gondolat.
– Mert nekem úgy tűnik, hogy ezek a te balzsamozási szertartásaid, hogy látszólag ingyen segítesz tudomisén kinek satöbbi, ezek – és azt hiszem, Freud apánk sem cáfolná meg – hosszabb lefolyású meccsek.
A beszélgetés egyre kényelmetlenebbé vált, de egyszersmind mintha újraépítette volna a komfortzónámat, amiből költözéskor léptem ki. Az orromra húztam az orvosi maszkot, a mosdó felé haladva megcsodáltam az irish pub falán felsorakoztatott rocklegendákat.
– Az egyenesség egy taktika, oké, meggyőztél, – mondtam miután visszatértem a mosdóból, – de most azt mondd, veled mi újság?

*

– Azon kívül, hogy a matracon azt írja, Trambulayna, belesüllyedsz, mint egy piskótába, – mondtam Nyomoroncnak nyeregben a képzeletbeli vonalon a lakótelepi saormás és a vulkanizáló között, „vállalkozások”, amelyek tulaja ugyanaz a kerületi cápa volt.
– Nem az enyém a bicaj, te, a csóró unokatesómé, – mentegetőzik, – de mondjad tovább. Mi van az ággyal, miért dobtad ki?
– Megegyeztünk, emlékszel, odaadom valakinek az ágyadat, elhozom az enyémet, és amikor kiköltözöm a lakásból, a kaucióból levonhatsz hétszázat.

– Mittomén, kinn voltam a haverokkal, emlékszek én még ezekre, azt hiszed?
– Én azt mondom, hogy ez nem egy rossz üzlet, megszabadulsz attól a rozoga ágytól, kapsz egy újat, mindezt az én kontómra…
– Nem tudom, hogy találok-e olyat, ami passzol a lakásba, nem hagyod inkább itt a tiedet? Veszel te magadnak másikat a kaucióból…
– Okos húzás, de esélytelen. Melyik világban lehet egy napon említeni egy trambulinágyat, amit alig tudtam rásózni valakire ingyen – az OLX-es kliensek úgy vakargatták a fejüket, mintha tetvesek volnának – egy szolid fonott gyékényággyal, ágybetéttel olvasáshoz és jó vérkeringéshez, ortopéd matraccal, kétszer kett…
– Maradnod kéne, – szakított félbe lefegyverezetten.
– És Punchiuval mi lesz? És a kukázókkal? Az elkerített kukánál könnyítettek magukon, láttam őket. Még a védőruhás fiúk is, azok, akik a pandémia kezdetekor jöttek fertőtleníteni. Egyszerre húzták le az egy méteres sliccüket, álltól medencéig, és adjad neki. Semmi szégyen.
Miközben figyelemmel kísértem a srácot, aki rétegenként építette fel a saormámat, nehogy annyi csípőset tegyen bele, mint a múltkor, amikor tüzet okádtam tőle, észre se vettem, hogy Nyomoronc feltette a napszemüvegét. Pedig nem csak felhős volt az ég, de a szél is fújt a piac felől, hogy csak akkor kaptál levegőt, ha oldalra fordítottad a fejed. Most nyugodtan mérhetett végig a kartontekintélyével, azok nélkül a kis szemjátékok nélkül, amik igazán vagánnyá teszik a bukarestit a sok nyikhajjal szemben.
– Meglátjuk, – válaszolta, – ha van valami probléma, tudod a számom. Pá.
És anélkül, hogy ráült volna a nyeregre, elhúzott a biciklivel.

Kemenes Henriette fordítása

MEGOSZTOM

Búvártanfolyam a kortárs magyar lírába

A közeli napokban jelenik meg tizenöt kortárs magyar költő műveit kínálva a Către Saturn, înot – tineri poeți din Ungaria című román nyelvű antológia Mihók Tamás fordításában. Az alábbiakban André Ferenc előszavának rövidített változatát olvashatják, magyarul csak itt, az Újváradban.

[felületes gyorstalpaló magyar líratörténetből]

A magyar líra, mint minden valamirevaló költészet: folyamatosan alakul. A posztmodern nyelvi fordulat (és a neoavantgárd poétika) ugyanúgy hatással volt rá a 80-as, 90-es években, mint bármely más világlírára. Ez a parodisztikus-ironikus, intertextuális, intellektuális líranyelv azonban a kétezres évekre háttérbe szorult, helyét egy deironizált, autentikusabb beszédmód vette át, amit a szakirodalom újkomolyság, újőszinteség, újautenticizmus fogalmakkal illet. Ez a paradigmaváltás a kétezres évek közepén indult el, a Telep nevű irodalmi csoportosulás és blog körül, persze nem kizárólagosan. A Telep csoportot 11, akkor induló költő alkotta, közülük többen szerepelnek itt az antológiában is: Krusovszky Dénes, Deres Kornélia, Sirokai Mátyás, Nemes Z. Márió és Bajtai András. Itt már nem feltétlenül a parodisztikus átiratok, szerepjátékok vagy a kötött versformák dominálnak (a magyar nyelv különösen alkalmas időmértékes verselésre, mai napig sokan űzik magas színvonalon, ezzel megnehezítve, sokszor ellehetetlenítve a fordítást). Nem a hapaxok, a nyelvi burjánzás és intertextuális játékok jellemzőek, hanem az alkotó visszatérése a szöveg mögé: újra tétje lesz az őszinteségnek. A metaforikus képiség és szópoétika helyét átveszi a hasonlat és a mondatpoétika. Erre az esztétikára a magyar irodalomból legerősebben Marno János és Kemény István költészete volt hatással. 

Ezzel egy időben (még mindig a kétezres évek közepén) szintén kialakulóban van egy posztironikus megszólalás, azonban ez az irány – a szintén tetten érhető Kemény István benyomások mellett – inkább Petri György vallomásos, intim, ugyanakkor sokszor politikai és filozofikus költészetét, annak szemérmetlen őszinteségét próbálja folytatni az új érzékenység és új személyesség jegyében. Többek között olyan szerzők sorolhatók ide, mint Simon Márton, Toroczkay András, k. kabai lóránt, Pion István, Szőcs Petra vagy Tolvaj Zoltán. Szintén erős nyelvi hatása van Pilinszky János, illetve még inkább Borbély Szilárd költészetének, például Áfra János, Izsó Zita, Terék Anna, Mezei Gábor vagy Farkas Arnold Levente lírájában. (…)

Ez a fajta poétikai átalakulás a román irodalomban is megfigyelhető, a kétezresek líranyelve, mint Andrei Doboș, Radu Vancu, Elena Vlădăreanu, Ștefan Manasia, Teodor Dună, Dan Sociu, Moni Stănilă költészetének kibontakozása rokonítható a magyar irodalomban végbemenő átalakulásokkal – de persze amennyi hasonlóság, ugyanannyi különbség is érzékelhető. Ez többnyire annak tudható be, hogy míg a román lírán leginkább a francia, majd újabban az angolszász poétikák hagytak mélyebb nyomot, addig a magyar költészetet a huszadik században döntő módon a német irodalom hatásai alakították, melynek hatása érezhető mind a mai napig. Amíg a román líra könnyedén importál anglicizmusokat, bátrabban ugrál az asszociációk között és vállaltan élőbeszédszerűbb, addig a magyarban szigorúbb nyelviség, egyfajta távolságtartás, fokozottabb logikai konzekvencia figyelhető meg, illetve a természet poétizálásának is újra fontos szerepe van, persze ezzel nem kioltva az urbánus tereket sem. 

Jelen antológia szerzői is, mivel a kétezres évek közepe-vége felé kezdték pályájukat, ezért korai lírájukra is jellemzőek a fent felsorolt hatások. Azonban nem álltak meg a kísérletezésben, éppen ezért többen is teljesen más megszólalásokat alkalmaznak, az újabb világirodalmi tendenciák, a spoken word poetry által beszivárgó élőbeszédszerűség, az expresszivitás új formái, az őszinteség és távolságtartás közötti oszcillálás felfedezhető újabb verseikben is. Líranyelvük határozottan heterogén, bár bizonyos tendenciák azért fel-felbukkannak. Az a líranyelv, amely jelen szerzők többségének megszólalásmódjára jellemző, a kétezres évek közepén kezdett felerősödni és a mai napig érezteti hatását induló szerzőkön is. A Telep csoport jelentőségét az is jelzi, hogy a közbeszédben él az a fogalom, hogy poszt-telepes líra, ami ezt a gyakran abszurd testpoétikákat alkalmazó mondatlírát és a hasonlatok új, felfokozott szerepét jellemzi, ami a mostani fiatal irodalomra még mindig nagy hatással van. Tetten érhető többek között például olyan, a válogatásból kimaradt, de szintén jelentős szerzők írásművészetében, mint például Kemenes Henriette, Borda Réka, Biró Krisztián, Sánta Miriám, Mellár Dávid vagy Horváth Veronika írásművészetében. 

Ezzel párhuzamosan a legfiatalabb generációk költészetében egy posztironikusabb, újautentikusnak is nevezhető megszólalásmód is kialakulóban van. Vida Kamilla, Vajna Ádám, Purosz Leonidasz, Nagy Hajnal Csilla, Fischer Botond és mások költészetében. A konfesszivitás új formáit is keresik olyan alkotók, mint Serestély Zalán, Kali Ágnes, Gráf Dóra, Horváth Benji, Kállay Eszter, Ozsváth Zsuzsa és sokan mások. Az újautentikus érzékenység egyéb formái, például a modern poétikák és az intellektuális költészet újragondolása pedig Kustos Júlia, Fehér Renátó vagy Kovács Edward lírájában is jelen van. Talán feltűnt, hogy több erdélyi magyar szerzőt is felsoroltam itt, akik szerepeltek még a liniste, pace, perversiunsi, hepiend 2016-os antológiában is. Igen, ez egyfelől finom utalás arra, hogy az összmagyar költészetben is egyre megkerülhetetlenebb pozíciója van az erdélyi magyar lírának, másfelől pedig, hogy célozzak rá: a 2016-ban megjelent antológia szerzőinek többsége akkor volt a pályakezdő nyelvkeresés korszakában. Azóta azok az alkotók mind gyönyörűen kivirágoztak, mellettük új, karakteres hangok jelentkeztek, akiket érdemes olvasni, úgyhogy eléggé megérett az idő egy újabb erdélyi magyar fiatal líra antológia elkészítésére a román olvasóközönség számára.

De hogy ne csak a legfiatalabb és középgenerációs líráról szóljak: a dekonstrukciós iróniától való elmozdulás a korábban kategorikusabban posztmodern esztétikák mentén alkotó szerzők stílusában is megfigyelhető. Ez érvényes olyan szerzőkre is, akik a kilencvenes években kerültek a színre, mint Borbély Szilárd, Tóth Krisztina, Szálinger Balázs, Térey János, Csehy Zoltán, Németh Zoltán, Lövétei Lázár László vagy Fekete Vince, de tetten érhető olyan költőknél, akik már 30-40 éve mozognak az irodalmi pályán, mint Schein Gábor vagy Markó Béla. Ezt az elmozdulást a metamodernizmus felől magyaráznám, de mivel nincs konszenzus a metamodern paradigmát illetően, ezért szorítkoztam a jelenségek körülírására. A dekonstrukciós, kritikai élű iróniától és a szubjektum eltörlésétől, valamint a narratívák eltűnésétől érezhető egyfajta visszatérés az autofikciós jelenléthez, az önmagát kioltó és újraépítő, paradox metairónia fele, valamint egyfajta új odafordulás a narratívák felé –nem mellőzve a szkepszist sem. Ezek a folyamatok kimutathatók a román (és világ)lírában is. (…)

(tovább…)
MEGOSZTOM

Mihók Tamás versei

körforgás [szentek és emésztettek]

az ekallatumi skorpió mákja
a verduni csődör pechje
a çorumi sertés mákja
a yulini kutya pechje
az aberdeeni tölgy mákja
a bánffyhunyadi hattyú pechje
a jalgaoni tehén mákja
a hải phòngi kobra pechje
a héraklioni kandúr mákja
AZ ABADDONI KÖLTŐK FOGCSIKORGATÁSA



.ffw

amikor világra jöttem a sztyepp lágy volt
és a göröngyök porozitása alacsony
amikor világra jöttem szénaboglyák bélelték a fényt
amikor világra jöttem a cirkuszi sátor mellett
nyomokban trágyát találtak
amikor világra jöttem a parkoló bitumenje
még nem hűlt ki
amikor világra jöttem épp a liftházat építették
mindent plexiüveg és optikai szál borított
amikor világra jöttem
lézersugarat küldtek a hátgerincembe
amikor világra jöttem a világ
önmagán belül agonizált
majd felszívódott



apokaliptikus rózsaszín ünnepi öltözetben

orgazmust színlelő nap
mesebeli ég alatt
sok hosszú atka-lakta
elejtett szarvas irha.

a természeti csapások jó hatással
vannak az ember egyéniségére.

s a légzés hogyan fest
mikor a művészet
nevében az orr-satu
kis terébe beszorul?

a kataklizma okozta sokk
kihat a növekedési hormonokra.

kicsiny tobozmirigyem

a moduláris növényzet
bevon majd mint kendő
nem elítélendő.



mikorrhiza

fagyos szezon
közepette
kiszáradt kút
felejtés kezdete

a selyemgubókat
szellő villanyozza
nyugalom és vajúdás 
a csíragyökérben

vezérlőpult
nélküli
gombafelhő
hódolata

a sztyeppét
könnyű holdkóros gépek
csillapítják
dalok termékenyítik

a tábortüzet őrző
fuvolást
és délibábját
bojtorjánok fedezik

talpukat
kicserzi a vetés
a dőlt torzsákon
üszög-foltok

amit képtelenek kivonni
eladományozzák
idegen ásványok
a gombahüvelyben



solarpunk (physalis)

rézszínű csipkék közt matattál
csíkos fedőszárnyú dögbogár
egy kínai lampionban laktunk
a tűz nem fogott ki rajtunk

a mindenség kora érdekelt
a bionikus óratoronyban néma csend
a nyár egyik fülünkön be másikon ki
árvácskát és gombát mentünk szedni
a maslow-piramist megosztva hagytuk
a tisztás tüskés kapuinál kettéhasadtunk

a tűz nem fogott ki rajtunk
egy kínai lampionban laktunk
csíkos fedőszárnyú dögbogár
rézszínű csipkék közt matattál



MEGOSZTOM

Mihók Tamás: Rizómazaj – kötetbemutató

,,Az emberközpontú gondolkodás kizárások sorozatával választ el minden másszerűtől, feledtetve, hogy a különböző létformákkal való érintkezés – az együttműködés, a versengés és egyre inkább az elnyomás aktusa – szervezi fajunk történetét. Mihók Tamás Rizómazaj című kötetének versei a szétszálazhatatlanságra fókuszálnak, az ökoszisztéma sérülékeny egységét az átváltozásokkal, az antropomorfizáció és a dehumanizáció imaginatív játékával érzékeltetik. A versek beszélői, megszólítottjai és a beszéd tárgyául szolgáló különféle létezők is egy berekeszthetetlen teremtési / termelődési folyamat résztvevői, amelyben az ember már nem foglal el oly magától értetődően kiemelt szerepet.”

Áfra János

Mihók Tamás második magyar nyelven megjelent verseskötetét fogjuk bemutatni szombaton délután 5 órakor a Léda-házban (Republicii u., 59). A Holnap Kiadó gondozásában megjelen kötetről, alkotásról, ökoköltészetről, kétnyelvűségről és sok másról is szó lesz.
A szerzővel Kemenes Henriette beszélget. A kötet a helyszínen kedvezményes áron lesz megvásárolható. Mindenkit sok szeretettel várunk! Kérjük, hogy az eseményen viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot.

MEGOSZTOM

Gellu Naum költői világa

Tehát minden

A kövek gyermekei kutakba fulladtak
a fakopáncs kiöblítette a szilvafákat
a vének felmentek a padlásra hogy eljegyezzék egymást
mi pedig kizöldülünk hallgatásukban

Tehát készen áll minden a szerelemre
lengedezik valahol egy törölköző egy hatalmas nőiesség

vesd meg bennem
a rejtélyek ágyát

A lélek fénypontja

Macska-emlőjű gyümölcsfa gyere és szoptass
mert két katonával birkóztam meg érted
egyik lábát fehér selyemzokni fedte
másik nyelvével köszöntött
mint menyasszonyi fátylak lobogtak fejeik a szélben
és hallgatag tanúm mint növény himbálózott

A kígyó szokása

Ösvényeink melyeken nyílt és ünnepélyes
magányában zeng a csend

A boka lágyságától megérintett kés
engedelmesen figyel
Melyik gesztusnak sikerül majd szétnyitni
a borostyán titkos reteszeit

Szépség te rézszínű szemhéj


GELLU NAUM (1915–2001) a kései román szürrealista költészet legjelentősebb alkotója. Egyetemistaként filozófiát hallgat Bukarestben, majd Párizsban, ahol megismerkedik a párizsi szürrealisták André Breton vezette csoportjával. 1941-ben Gherasim Luca, Dolfi Trost, Virgil Teodorescu és Paul Păun társaságában létrehozza a bukaresti szürrealisták csoportosulását. Számos vers-, próza-, esszé-, dráma- és gyermekirodalmi kötet szerzője.
Zenobia (1985) című regénye Romániában és külföldön egyaránt nagy sikernek örvend. Megérdemelt szakmai elismerésben csak 1990 után volt része – számos romániai és külföldi díj kitüntetettje, 2000-ben Nobel-díjra is jelölték.
Naum költészetét többek közt a hivatalos értékekkel és az autoriter rendszerrel szembeni bizalmatlanság, a regiszterkeverő beszédmód, a radikális testábrázolás és egyfajta tárgyias, egyben ironikus önéletrajziság jellemzi.
Ahogy ő maga vallja, verseiben egy olyan világ valóságait és azok közti kötelékeit próbálja felvázolni, mely tökéletesen összecseng azzal az univerzummal, melyet Victor Brauner zsidó származású román szürrealista festő rögzít a munkáiban. Poétikája okkult, médiumi és álombeli fenomenológiák fényében kíván működni, ezért nem kevésszer szabadon asszociatív – egy-egy vers elkezdhető bárhonnan. Mivel kommunikáló burok-szerűek, versei ciklikus élményt biztosítanak.
Gellu Naum továbbra is nagy hatást gyakorol a román költészet legújabb nemzedékeire, talán főképp azért is, mert azok közé a „kiválasztott” költők közé sorolják, akik az életmódjuk fényében írtak, illetve a diskurzusuk szerint éltek. Misztikai dinamikájában Gellu Naum költészete ízig-vérig autentikus.

Hasonmás

A termékenység nevében
spirálba hajlítja mosolyát
majd egy álomcsigába rejti

Az indulatossága redőiből
melyik kéreg gazdagodott meg

Magasztos néma összefüggések híveként (néhányan a levegőt
választották kék len és olvasztótégely-szerű képességeiért)
egy még nem romlandó világ rendelkezéseit keresem a kövekben
s a füvek kedveznek

eközben homlokával a vízbe hajolva
fejszém a halak ónlakodalmát kémleli

Lábad felfalta a kályhám

Cipőnyelvben fogod keresni a dalt
én meg majd várlak amint lezuhansz az emeletről

Csupán komoly homlokod marad a helyén
figyelve mellkasod összezúzódását a kövezeten
figyelve véred kibuggyanását húsz forrásból
ahogy kinyúl holttested akár egy hatalmas marhasült
Komoly homlokod petárdával köszönti a zuhanást
a városháza felsepri a placcot
maga a polgármester jelen lesz a vizsgálaton és
köszönti homlokod az pedig komolyan nézi
a virágokat melyek egyenként közelednek mint torz horogkeresztek
mint sétapálcás nyárfák
mint sétapálcás fénygyűrűk
mint háztetők vagy barackok vagy körök

*

Ám a gyümölcsfák harapdálták bokád-derekad
az utolsó aromás ecet képe
csiklandozta emlékeink
hangod megerőszakolta ajtóim űrjeibe lopódzva
akár egy kulcs cseccsel derékkal bokával
esténként marhahólyag égett a hamutartóban
és polc volt minden csigolya
benne háltak a velő versmintái


Mihók Tamás

(1991, Nagyvárad) kétnyelvű költő, műfordító, szerkesztő. 2019-től bölcsészdoktor. Több mint hatvan magyar és román szerző versét, szépprózáját tolmácsolta különböző folyóiratokban, antológiákban, kötetekben. Öt verseskötete jelent meg (négy román, egy pedig magyar nyelven): Şantier în rai (2013), winrar de tot (2015), cuticular (2017), cuticulum vitae (2017), biocharia. ritual ecolatru (2020).
Bukarestben él.