MEGOSZTOM

Hajdu Gréta: Novemberi szerelem

Szeptember:

A szobában mindenhol rendetlenség honolt. De nem úgy, mint amikor a tárgyak tehetetlenségükben szanaszét hevernek, hanem vártak. A dobozokból két tárgy már elnyerte végleges helyét a meztelen falakon. A nagy ezüstkeretes tükör, és fölötte az óra. Ez nem tikk-takkolt, csak állt déli tizenkettő előtt öt perccel mozdulatlanságba dermedve, mint úrnője. Az asszony most leemelte tekintetét az óráról, és saját arcképét kezdte fürkészni alatta a tükörben. Szépnek, melegnek és pirosnak érezte magát. A haja szándékos rendezetlenségben az arca körül. Elégedetten csettintett és felkelt a tükör elől. Ekkor hirtelen motozás, kulcscsörgés hallatszott a bejárati ajtó túloldaláról. Azonnal odaröppent és kinyitotta az ajtót férje előtt. A férfi meglepett mosollyal belépett és melegen végignézett a feleségén. Az óra újra tikk-takkolni kezdett és igyekezett behozni lemaradását. A férfi és a nő semmit nem csináltak, csak álltak ott mozdulatlanul, mint körülöttük a sok teli doboz, és egymást nézték. Mégis, valami olyan titokzatos boldogság volt ebben a pillanatban, ha valaki látta volna őket zavarba jött volna mellettük és elkapta volna tekintetét.

Október:

Mi volt a munkában? – kérdezte a nő. A férfi nem felelt. Állatbiológusként alig vitte valamire, s most azon dolgozott, hogy tanulmányával hírnevet szerezzen magának. Hát csak gépelt. A nő leült a tükör elé és szemügyre vette az arcát. Haloványabb volt, a haja loknikban lógott alá és mikor saját szemébe nézett, elfintorodott. Fogta a kis körömollóját és óvatosan a szeme sarkához igazította. Aztán az olló élét finoman a bőr alá csúsztatta és felfelé egy csinos vonalat kanyarintott. Mikor végzett, kritikus szemmel nézegette a végeredményt. Határozottan nagyobbnak, mandulavágásúnak hatott a szeme. Letörölte a vért. Mikor végzett, meghúzogatta férje ingét és megkérdezte: – Mit gondolsz? A férfi ráemelte tekintetét a feleségére, de a szemében volt valami eddig nem megszokott közöny, amitől a nő megrémült. Mintha két élettelen, keményen fénylő drágakövet bámulna. – Nem látok semmi változást, – mondta a férj, majd ingujjára sandított. Az véres volt, ahol a nő megfogta. – Ezt kimosnád, drágám? – kérdezte olyan furcsa, tétova mosollyal és visszafordult a tanulmányához.

November:

A nő az órára pillantott. Az éjjel tizenkettő előtt öt perccel megállt. A nő felkelt férje mellől az ágyból, mert hirtelen rosszullét fogta el. Úgy érezte, hogy minden oldalról nyomja egy furcsa ködszürke veszedelem, amiről semmit nem sejt, és ami ellen semmit nem tehet. Kétrét görnyedve, öklendezve fogta a hasát és eltámolygott a fürdőszobáig. Ott leroskadt a WC elé és engedett a szörnyű hányingernek. Vágyott már a megkönnyebbülésre. Érezte, hogy torkán keresztül kijön, ami bántja belülről és eszi. Mikor kiadta magából, letörölte a száját és belebámult a WC-be. Az iszonyattól torkára forrt a sikoly. A WC-ben és a padlón elterülve ugyanis sok ezer, minden féle-fajta lepke és pillangó feküdt. Mind halottak. Azután érezte, hogy valami még kaparja a torkát. Gyorsan öklendezni kezdett és a szájából egy pillangó repült ki. Kecsesen, hatalmas gyönyörű kék szárnyait nyitogatva a mosdókagyló szélére szállt. A nőn hirtelen rettegés lett úrrá. Szaladt, feltépte a hálószobaajtót és felrázta férjét. Egy szót sem tudott kinyögni. Felrángatta az értetlenkedő ijedt férfit és a fürdőszobába vezette. Amikor a férfi megpillantotta a sok pillangót, tétova elképedés ült ki az arcára, de mikor pillantása a hatalmas kékre tévedt, határtalan izgalom lett rajta úrrá. – Morpho peleides! – kiáltotta és egy parafa táblát meg két tűt hozott. A férfinek sikerült a pillangót elkapnia, feltűzte, a lepkék királyához méltó középső helyre. A kék azúrlepke. Diadalmasan szétnézett, mint valaki, akit roppant szerencse ért, meg akarta mutatni feleségének a zsákmányt. A hálószobában találta meg a nőt. Békésen feküdt, arcán megkönnyebbült mosoly játszadozott, a szíve pedig olyan mozdulatlan volt, mint az óra mutatója.