1956

Szlutyi

…Apus egy örökös korrigáló, előbb korrigálja, amit korrigált, utána azt is korrigálja, és nem ismer rá az anyja se, és erre kiderül, hogy az első volt a jó, már belevetette magát a József-eposba, ott bolyong Judeába és Samáriába, vagy a piramisok és Th. Mann mondatai között, és azon töpreng, mit csináljon a díszhelyen álló Stalin kötetekkel, mert nem érezné becsületesnek, ha most egyszerűen kidobná őket a szemétbe, ha az ember levesz egy könyvet a polcról, ott keletkezik egy rés, és kezdődik a könyvek tologatása, a por beszívása, köhögő rohamok, amiknek se vége, se hossza, eltűntnek nyilvánított könyvek előkerülése, utánna derék fájásra panaszkodik, ezért rágyújt, utána szívdobogást kap, már alig várom, hogy megvegyem a hajó jegyet Genuába, de késik az a nyomorult Vorschuss, hiába járok a kiadó nyakára, fáznak előre fizetni Apusnak, pedig még egy határ időt se mulasztott el, a fordító egy utolsó rabszolga, csak akkor éri meg 4000 oldalt fordítani, ha marad egy kis dohány az életre, a Bikini szigetet sikerült a földdel, azaz az óceánnal egyenlővé tenni, a Stalin összes egyelőre marad, igazat megvallva, kicsit meghökkentem, hogy engem csak úgy mellékesen elintéztél: hallom, nincs pénz az utazásra, nem baj kislányom, ha te fogsz akarni az én koromban messzi földre utazni a lányodhoz, remélem ő nagyobb örömmel vár majd, de akkor te is meg fogod érteni, hogy nekünk se éjjelünk se nappalunk, az úgy van, hogy minél öregebb valaki, annál jobban lehullanak rólla a hervadó levelek, és csak az ember marad, akinek fő gondolata a gyermekei, nem mintha én öreg volnék bármely értelemben, de egy idő múltán mégis a család kerül előtérbe, és hogy nyaralni a Balatonra mentek, boldogít, ez igazán szép pár nap lessz, a gyerekek és a szülők együtt! Apus úgy él és dolgozik, mint egy piramis tetejére követ hordó rabszolga, egy utolsó kuli munkás, az én utazásom az ő műve, közbe megy nagyba a fegyver árusítás, a csehek Egyiptomnak, a franciák nekünk, a sovietek Syriának, az angolok Jordániának, és hiába vonult ki az utolsó angol katona Egyiptomból, fenyegetőznek, most már csak a képmutatás tartja a megállapodást össze, nagy az izgalom, Nassert elnökké választották, lent vár a taxi, drága édes Apus, ma hajnalba megérkeztem Pestre vagyis Budára, a család 2 éjjel nem aludt, küldtem egy sürgönyt Bécsből, de a vonatot lekéstük, azóta már aludtam egy jót, minden a legnagyobb rendben van, 24 óra múltán az elveszett csomagjaim is elő kerültek, és a lányunk betegszabadságot kapott, mert az alergiája miatt rettenetes állapotban van.

Nyúzott macska, köhögős, itt nincs semmi változás azóta, mióta te itt voltál, a lakásról nincs mit mondani, a kosz ugyanakkora, a rendetlenség is, csak éppen a mi lányunk soványabb, Elemér öcséd szenved az ideg zsábájától, mondd meg Inkának, szerezzen pénzt akárhol és bármi módon! és küldjön IKKA csomagot, mert amit mi képzeltünk, hogy miféle rongyokba járnak, és mit esznek, az eltörpül a valóság mellett, sápadtak, mint a kísértet, birsalmasajton élnek, tejport rágnak, még a mustár is hiánycikk, nem hogy a virsli, a tojás ritka madár, a fölnőttekről beszélek, a gyerekek soványak, de vidámak, kint futkosnak a jó levegőn, az ingyenbe van, az öcséd járni is alig tud, mióta megoperálták, szürke és elkínzott, több foga hiányzik, fura ez a népi demokrácia, ha legodaadóbb híveivel így bánik, a vitamin injektiókat el kellett volna hoznom, már voltam a közértben, a Vikivel kézen fogva, az árusok rossz kedvűek, a vevőre rá se bagóznak, szerencsére Vikit megismerték, a tejet kannából mérik, büdös van, a légyfogó az ember arcába lóg, az eladó lányok Robit emlegetik, elég, ha csak annyit rebeg, küsstihand, és a lányok már pirosra kacagják magukat, a kenyér finom volt, ropogós, nem bírtam ki, hazafelé megettem a sarkát, minden esetre az august 19iki hajóra rendeltem jegyet vissza Genuába, aludni Bécsbe és Genuába kellene, de ahogy lessz, úgy lessz, a futbal bíró már 2 napja itt van, a szomszédba lakik, még életembe nem láttam élő futbal bírót, erre együtt utazunk a fél világon át, és mikor megérkezem, kiderül, hogy ugyanott lakunk, a lányod 2 pillanatonként akkorákat tüsszent, hogy a királyi vár falai belé remegnek, Robihoz még nem volt szerencsém, ügyeletes a kiadóba, remélem, nem esz meg élve, a bejárónő felmondott, az összes Apfelbaum bejelentkezett, vérszagra gyűl az éji vad, nem örülök ekkora forgalomnak, én kizárólag a lányomhoz jöttem, a golyóstoll mindenkinek ájult örömet okozott, olyanok, mint az indiánok, akik először látnak fehér embert, azon töröm álló nap a fejem, hogyan segíthetnék a lányunknak, valószínűleg sehogy, egyebet most nem írok, csak egyet: Tate! shick, shick geld!, a lányod lelkileg, testileg a mélyponton van, és lehetetlen össze szedni magát, túl sok a gyerek, de istenkém, végül majd csak fölnevelik őket, Matyinak van egy kiskacsája, a neve Trom, Viki meleg szívű, de félénk, és nagy hangú, jó humora van, Gabit az ember legszívesebben összecsókdosná, többnyire hallgat, kivéve, mikor megszólal, mert akkor be nem áll a szája, Sára tisztára Anyám, villámzöld szemek, a haját kivéve, mert az bronzvörös, korán kukorékol, minden tányér csorba, nincs két egyforma pohár, a lábos ragad, nincs hozzá fedő, ha van fedő, nincs lábas, a ráncos krumplit mind kidobtam, a csap csöpög, se égen se földön nincs szerelő, Robi előkerült, kezet csókolt, kinyalta a tányért, kezet csókolt, elárulhatom, jó formába van, mindegyik öltönyét kihízta, még azt is, amit ½  éve csináltatott, ami súlyba a lányodról hiányzik, az rajta megtalálható, 1 percig se gondold, hogy én bármit bírok itt változtatni, ehhez Herkulesnak kéne lenni, de még ha itt élnék, akkor se tehetném, mert az alapok ugyanilyenek maradnának, ha 9 év alatt nem tanulták meg, most már nehezen fogják, de gondold meg, nálunk nincs napi 6-7 személyes főzés, evés, itt a gyerekek és főleg Robi, jó étvágyúak, liter szám isszák a tejet, eszik a vajat, és vásárolnak, a sajt és felvágott nagy kincs, ha ki nem fogy a boltba, de Robinak megsúgják az eladó lányok, ha van pult alatt, nekem a kenyér a szerencsétlenségem, olyan finom, félek meghízok tőle.

Fura dolog, 24 óra eltelte után a lelkesedésem nagyon lelohadt, de Pest gyönyörű, néha meglógok, hogy a gyerekek lefektetésénél ne legyek jelen, a mi agyon nyúzott gyerekünk futkos egyiktől a másikig, lájlá tov motek, a szabadság pillanatai a legszebb perceim, nézem a felhőket, a fákat, az embereket, és teljessen szkizofrenikus állapotba jutok, mert bárkihez az anya nyelvemen szólhatok, pedig külföldön vagyok, az emberek rohannak, mint a kísértetek, minden egyszerre ismerős és idegen, pocsék ez a június, állandóan hideg morcos idő van, aki most nyaral, csak a mérgét nyeli, te mit hallottál Poznanról? inkább ne válaszolj, míg itt vagyok, nem foglalkozok politikával, ami nehéz lessz, mert minden érdekel, ami Egyiptom és köztünk történik, légy velem türelmes Papuskám, most biztos beadósodunk a fejünk búbjáig, de hátha néhány lyukat be tudok tömni itt, ha visszamentem, ígérem, takarékos leszek, teljessen kész vagy a Felix Krullal? vagy tessék-lássék? mesélj, megkaptad a Mann 4. könyvét fordításra? amennyire örülök neki, annyira borzalmas is, kérdeztek tegnap este, mit láttam Pesten, mondom, az unokáim popóját, ez túlzás, mert azt éppen nem láttam, Sárát sose pelenkáztam, de a Nagycsarnokot már 8szor láttam, és a lányunk munka helyére vezető összes ócska házat kívülről ismerem, nagyon rossz állapotba van ez a város, potyog a ház falakról a vakolat, este alig van fény az utcán, a kirakatokba száraz falevelet és görbe ágakat tesznek dísznek, vagy egy leszakadt erkélyt, és arra aggatják a ruhákat, mindenhol látszanak a golyó nyomok, egyszer és mindenkorra declarálom, hogy a mi minden áldozatunk és szenvedésünk a lányunkkal nem változtat semmit az ő sorsán, a gyerekei majd szépen, maguktól fölnevelődnek, és élni fogják a saját életüket, ami az itteni világgal van szerves, mélyen gyökerezett kapcsolatba, tudod, mi az a szlutyi, Abale? 

Könnyen megjárod, ha legközelebb tejfölt akarsz venni Pesten, hamis tejföl, kis lisztet vagy túrót kevernek az aluttejbe, és ha jön a kontroll, lekapják a hamis csuprot, kirakják az igazit, estére megromlik, ki lehet önteni, aztán még van egy olyan találmány is, hogy DE JÓ, egybe kell írni, dejó, ami dió, de egyáltalán nem dió, magamtól nem jöttem volna rá, hogy nem dió, de a sütemény másnapra kék lessz, majd még megtanítalak újmagyarul, mi még nem vagyunk olyan öregek, hogy számunkra csak az ő életük számítson, végül is az ember az utolsó lélekzetig a saját életét éli, nem a gyerekeiét, Poznan egy provokáció, német provokátorok hergelték fel a munkásokat, akik törtek zúztak, halálos áldozatok is voltak, a történelem kereke csikorog, tegnap este Eli átjött a két aranyos gyerekkel, akik jól neveltek, barátságossak, Viola betegszabadságra utazott, Siófokra, mint igazi úrinő, Eli nagyon szigorúan rám szól, ha bármi megjegyzést teszek, úgyhogy hallgatok, mikor Viola letette a vizsgát, a gyerekek az óvodába hiába imádják, megtiltották, hogy énekeljen, mert hogy szerintük hamissan énekel, hallottál már ilyet? Eli meg Viola összeillenek, mint üres fazék meg a födője, utálják az életet, es ist zum heulen, azt hiszik, akkor élnek, ha boldogtalanok, és hozzá még kínozzák egymást, ez valami Apfelbaum-syndroma, Eli nagyon édes, csupa segítő készség, csak bele rokkan a lelke abba, hogy tüzifa rakodást bámul egész nap, az a munkája, hogy a szállítók ne csaljanak, minden trükköt kívülről ismer, és nem lehet megvesztegetni, pedig abból lehetne egy kis pótléka, ma megkaptam az itt tartózkodási engedélyemet, mostanában sok magyar visszatér, én sokszor fed up vagyok, mert az élet véleményem szerint még egyébből is áll, mint a politikából, az embernek lakni, enni, és öltözködni kell, erst kommt das Fressen, dann kommt die Moral, Robi meg mutatta egy írását, a címe Váratlan fordulat, mondom neki, azért mert a férjem költő, én még nem értek az irodalomhoz, a börtönből kiszabadul a fő szereplő feleségének régi szeretője, rosszul mondom, egész addig boldog házasságba élnek, á, mindegy, majd elolvasod, az amnestia-hullámmal az ex kijön a börtönből, mire a nő kivágja a férjét a lakásból, a nő megjátszotta magát, és a balek most a 2 bőröndjével, a Margit-híd közepén a sötét hullámokba bámul, gyáva vagyok megmondani, mit gondolok, ő úgyis csak a te véleményedre kíváncsi, olyan, mintha Robi a Révai tollával írta volna, az egy jó toll, de nem erre való, sok embert kiengedtek, Robi szerint hebe hurgya ez a széles körű amnestia, csak kis híján múlt, hogy ő is nem került börtönbe, 2 éve behívták, a legforróbb nyár közepén, és mikor a vaskapu begördült mögötte, égette a hátát, egy csöppet se volt biztos, hogy élve kijut onnan, könnyen bele keverhették volna valamibe, én vígasztaltam, hogy még vén fejjel minket is meg tudtak etetni a sok hazugsággal, akkor jött a veseköve, amit meg kellett operálni, 2 napig élet és halál között lebegett, erről mi nem tudtunk, akkor szakadt át minden gát, és lett ilyen kövér, az olyan világ volt, hogy április 4én nem volt szabad rossz időjárásnak lenni az újságba, ezen még Robi is mosolyog, pedig ő nagyon vonalas, éjjel esik be, mikor már mindenki alszik, én kókadozok, de meleg ételt teszek elé, cserébe napi politikával traktál, szédülök a sok új névtől, lukat beszél a hasamba, Petőfi kör így, Petőfi kör úgy, Déri így, Déri úgy, és hogy a legnagyobb tragédia hogy a párttagok cinikusabbak a nem párttagoknál, destruktívak, és hogy ezt ő már 1 éve megírta a megfelelő helyekre, de még csak nem is válaszoltak, hogy az írók aljas kenyér lesők, a Tisztiházba, ahol a kislányunk most ölég jó fizetéssel felcser, hála Zsozsónak, és a család hétvégén ott kosztol, ami olcsó és nem ráz, itt ezt így mondják, a gyerekek rohangásznak a márvány lépcsőházba, az írók 1000 embert oda csődítettek, és ment Robi szerint a konstruktivnak álcázott destruktivitás, mutatott egy hírt, már az elme- és ideggyógyászati kórház alapszervezete is rendkívüli pártkongresszus összehívását kéri, de ha azt mondom, hogy fáj nézni, ők ketten mit össze vergődtek az elmúlt időkbe, Robi úgy letorkoll, mintha tagadnám az elmúlt 10 év eredményeit, de előbb elsüt egy kormány ellenes viccet, hallottad a legújabb rémhírt? nem, mi az? minden igaz! mondtam neki, ha sokat kiabál, kihull a maradék haja is, ő meg, hogy ő már egy éve megmondta, hogy az ország a pusztulásba rohan, de én közöltem, hogy engem a bel- és külpolitikából jelenleg csak a kedves nejének a dereka, vérképe, fogfájása meg az alergiája érdekel, amire gyógyszert itt kapni lehetetlen, meg a kis unokáim fülembe susogott titkai, ő nem is hallja, amit mondok, ezek nem írók, felugrik az asztaltól, rohangálni kezd, ezek bértollnokok, a zavarosban halásznak, annak is az iszapos mélyén, az majd szépen elnyeli az egész kompániát, egy böff marad utánuk, vagy egy fing, párdon, hölgyem, hol vagyok én hölgy? tapsoltál a hibáknak s tapsoltál úgye később, hogy pártunk e hibákat jóvátenni ígérte, majd mikor azt hirdették: önkritikát gyakorolj, hát úgy meaculpáztál, hogy zúgott tőle a sajtó, most kritikus pennádat markolatig belemártod holmi hibákba, mivelhogy rádszóltak: kritizálj csak! férfiasan harcolsz, éppúgy, mint tetted a múltban: elszántan füleled mindenkor, hogy mi a dörgés, Robi élvezettel mesélte el 3x is az operációját, ami után felfúvódott, mint egy leveli béka, azóta se tudja a többletet leadni, előbb még olyan, mint egy felhőtlen bájos, nagy gyerek, hazajön szürkén a fáradtságtól, de egy pillanat múlva fel van dobva, vidám és viccelődik, ledobja az dugig telt aktatáskáját a padlóra, én alig bírom megemelni, lerúgja a cipőjét, egy idő után a politika felé kanyarodik, tölti tölcsérrel a fejembe, érdekes, Telavivba már alig várom a Szabad Népet, az ott nekem az oázis, de itt rá se tudok nézni, ő egyfolytába ellenforradalomról beszél, én vidámságot és lelkesültséget érzek a levegőben, szerinte az ellenséges elemek kártékony mezei rágcsálók, én nemrég láttam egy húsvéti körmenetet, pirospozsgás lányokkal, gesztenyefák alatt, gyönyörű szép hímzett ruhába jötték és énekeltek, mint a patakcsobogás, Robi csak hajtogatja hogy ez egy szűk, gyökértelen és cosmopolita klikk, és messze eltávolodott a Petőfi Kör eredeti fennkölt céljaitól, mondom, a cosmopolita szót inkább hagyjuk, egyfolytába ellenségekkel hadakozik, akik tönkre akarják tenni, felugrik és járkál, de mikor suttogtam, hogy körös-körül már alszanak, egyből csöndbe lett, valósággal összeomlott, nem jár emberek közé, csak a munka helyére, meg párt taggyűlésre, hajnal tájt, felébredés előtt mindig nyöszörög, haza akarok menni, haza akarok menni, a lányunk meg a vejünk, mindkettő haza akar menni, de nem ugyanoda, a Khruschev tényleg kiengedte a dzsinnt, jól mondtad, Sárának belövellt a torka, tegnap addig kiabáltam, hogy csöpög a csap, már több mint ½ éve így csöpög, hogy végre felhívta a maszekot, aki 30 perc alatt helyre pofozta, nem volt olcsó, de kifizettem 30 kemény forintot a te pénzedből, otthon Dávid elő kapná a harapó fogót és megcsinálná, Robi ehelyett elmond egy viccet, mától kezdve, mondja, minden máskép volt, de nincs a házba egy fogas, amire kabátot lehetne akasztani, Robi minden nap finomságokkal tömött szatyrokkal jön meg a városból, van valahol egy titkos delicatess bolt, aminek a titkait csak ő ismeri, egy fél vagyont fizet érte.

Nem írom le neked a lányunk tegnapi napját, csak a befejezést, amikor két furunculussal az arcán, egyik az ajkán, az orra alatt, a másik pedig az állán, a gyönyörű kis pofácskáján éktelenkedett, úgy döntött, hogy befejezi a napot, mind a 4 gyerek ágyba volt már, Robi éjszakás a kiadóba, ahol ő egyszerre kontroll szerkeszt, 3 nyelvből fordít, és 5 lektori jelentést fogalmaz, correcturázik, és szakért, állítólag van még egy titkos 3. állása is, mégis úsznak az adósságba, és villanyoltás után elkezdett a lányunk foga fájni az egyik korona alatt, egész éjjel fetrengett, de nem szólt egy szót se, nehogy engem zavarjon, én meg úgy tettem, mintha nem hallanám, reggel elment a klinikára, és kihúzták, nem tudom hányadik fogát dobják ki a szemétbe, Sárának 10. napja lázas torok fájása van, tegnap elraboltak egy Malév gépet Nyugat-Németországba, vasdorongokkal verték fejbe az utasokat, én megpróbálom a lehetetlent, hogy a lányunkat talpra állítsam, sajnos hamarossan lejár a rendes szabadsága, 20án már újra dolgozni kezd a Tiszti Házba, tényleg lemondott a Sarett? szentül hiszem, hogy a vén diktátor készül valamire, most nagyon puska poros a levegő, csak a szikrára várnak, egy csöppet se bízok az új külügy ministerbe, a Goldába, ő már Moskvába megmutatta, hogy hamis reményeket ment kelteni az orosz zsidóságba, a mi kislányunk viszont egy igen derék nő, zokszó nem hagyja el a száját, de mi nem, csak a Népi demokrácia segíthet rajta, és ha lehetne neki egy jó háztartás vezetőnője, aki leveszi a terhet válláról, nem is tudom folytatni, itt vagyok, de a legszívesebben azonnal visszamennék, egy nappal sem maradok 2 hónapon túl, nincs semmi értelme, ez idő alatt úgy is minden érzés és lehetőség kimerül, de ami fő, a pénzem, vagyis a tiéd is elfogy, édes Apusom, épp jókor jött a csomag, az utolsó utáni pillanatba, eddig én küldtem, most pedig úgy bontom föl remegő ujjakkal, mintha én is egy itteni volnék, először a Neskávét bontottam föl, az öreg sejk első feleségének a kávé úgy jön, mint vaknak a szem, kávét főzök és dolgozok, kávé nélkül nem bírnám a tempót, amilyen hideg volt 2 hétig, olyan forróság van most, Elemér öcséd senyved a városba, Viola Siófokon sütteti a hasát, Sárának tegnap lement a láza, a lányunk aránylag jó éccakát töltött altatókkal, most újra alszik, homloka csupa veríték, betakartam, sosem álmodik, az angyalok nem álmodnak.

Kezdek pessimista lenni, hogy nem is hiányzok neked, az élet olyan ronda, tegnap voltam színházba, láttam Shaw Szent Johannáját, Robi szerzett jegyet, Elemért elcipeltem, jó darab volt, de meglettem volna nélküle, Eli elaludt, amint Bulla Elma megjelent a színpadon, talán már vénecske a szerephez, valaki mondta, hogy 20 éve ugyanevvel volt itt sikere, nem szeretem a fölmelegített kávét, hát szép kis este volt, a Shaw kitett magáért, a villamos hazavitt, köszönöm Robinak, a Shaw egy nagy zsivány, a publikum egy lélekzetre sóhajtott, mintha villamos árammal lenne tele, én ebből kimaradtam, mert nem tudom, mire gondoltak, Robi kitünő Apa, de ő is csak egy ember, ha indul reggel a munkába, akkor az utcáról visszajön, mert valamit itthon felejtett, mi már előre nevetünk, de ő nem nevet, robban, aztán néha azt is elfelejti, mit felejtett el, visszajön a megállóból, vagy hazaugrik a munkahelyéről, mindent feltúr, aztán rohan újra el, a mi lányunk pedig nem is ember, csak egy beteg kis madár, akinek emberfölöttien kell dolgozni, Robi 3 másik helyett is bírja, de sok értelmetlen, ideg örlő munkája van, éccaka úgy horkol, hogy az egész ház beleremeg, a lányunk bevallotta, hogy Robi egyszer bezárta a lakásba, miután látta, hogy a szomszéddal beszélget, ezt sose bocsátom meg neki, a szomszédról tudni kell, hogy az egy sánta férfi, dübörögve jön föl a lépcsőn, 1 hangos, 1 halk, csöndes, csak este dajdajozik, hallani lehet a falon át a nevető női hangokat, fojtott beszédet, tánc muzsikát, jól nevelt, előre enged a lépcsőn, az ő tempójába sokáig tart fölmászni, evvel meggyanúsítani az én lányomat, de mint egy hímes tojással bánok a vőmmel, 4 unokám bánná, most nyaralási szezon van és mindenki utazik, Gitusék a Balatonhoz, Zsozsó és Gitus, még ha egy szobába alusznak, akkor is világok választják el őket, az én kis beteg madaram már újra kezdett dolgozni, reméljük a foghúzással és arc kelésekkel befejezte a csúcsfájdalmakat és szenvedést, ma már sok mindent intézett: pld. Robinak 3 nadrágját vasaltatni vitte, és 2 pár cipőjét javíttatni, nem tudom, miért nem tudta elvinni ő maga, és vitt még egy rakás rongyszvettert bontatni, az elmúlt 2 évben a moly mindent kirágott, most egy kicsit rájuk mentünk, már mint a molyokra, és naftalinoztunk, közben sok érdekes dolog történt a világba, de nekem semmmihez nem volt fejem, a vőmtől minden este kaphatok egy politikai referátot, az neki éltető elixire, mint nekem a levegő, utóbb bezabáltam rengeteg finom cukrász süteményt, azt is ő hozta, tálcán, ez az egyetlen luxus, amit megengedek magamnak, ilyen Wiener feinschmeckerei nálunk úgysincs, 7 éve voltam itt utoljára, tán 7 év múlva megint eljövök, sok a gyümölcs, és kompótot főzök, a kicsi lányunk csak főzve bírja enni, de ha finomat kap, úgy habzsol, az ember szeme könnybe lábad, ha én nem én volnék, akkor fognám, becsomagolnám, és vinném haza, de az a Palestina már nincs, ahová vissza vinném, ami helyette van, az egy olyan ország, ahová ő már nem is akar velem jönni, mert ő már nem tartozik se oda, se sehova.

*

ZEHU című regényem nem egyszerűen átírt vagy átdolgozott változata ZEHUZE című regényemnek, ezért is változtattam meg a címét. Mondhatni az első címből letörtem egy darabot, ahogyan az életemből is letört egy darab. Mindkét címnek van jelentése. ZEHUZE = that’s life, c’est la vie, ez van, ezt kell szeretni, ZEHU = That’s it! C’est ça! Ez az! – mindkettő kollokviális héber kifejezés, hajszálnyi, de lényeges jelentéskülönbséggel. Az átgondolásra és újraírásra két dolog késztetett, amikor a kiadóm jelezte, hogy szívesen kiadná a 2007-ben megjelent eredeti változatot. Egyrészt a könyv megjelenése óta feltárult események (lásd ÉLŐ KÖTET NEM MARAD című regényemet), másrészt belső elégedetlenségem az első változat formájával. A kiindulópont most is ugyanaz, nagyanyám harminc éven át írott levelei, de erre az alapra egy új házat építettem.
A regény előreláthatólag 2023 tavaszán jelenik meg a Jelenkor kiadónál.

2022. augusztus 19., Forgách András