augusztus 26, 2023|Magyari Sára|Rovatok|Társadalom
MEGOSZTOM
Tenger és repülés. Kisbőrönddel…
Kis nyári lektűr, Magyari Sára Fekete-tenger-parti élménybeszámolója. Első részben megtörténnek az előkészületek.
Az idén ismét román tengerparton nyaralok. Most Észak-Eforie. Még mindig az egyszerűbb helyeket kedvelem. De úgy döntöttem, repülővel jövök, és kicsit elegánsabb helyre. Igazából alig 180 RON a különbség a hálókocsi és a repülőjegy között. Legalábbis temesvári indulással. De nem mindegy, hogy 14 órát zötykölődöm, plusz a késés. Vagy másfelet.
Nagy sikerélmény volt, hogy rávettem magam: repüljek. A jegyvásárlás sem volt kutya. Semmi extraopciót nem kértem: sem különleges helyet, sem pluszbőröndöt. Először az a 6 kg és a 40/30/20 cm teljesen rendben volt. Úgy gondoltam, öt napra, 29 fokban nem kell sok cucc. Ami kell, az meg belefér. Kimondott kalandként éltem meg, hogy bepakoljak ebbe a – ridikülbe.
Amúgy úgy szoktam a vízparti nyaralásra pakolni, hogy viszem az összes fürdőruhám, az összes körömlakkom, mindennapra más nyári ruhát és cipellőt. Ilyenkor tömörítem pár napra a női princípiumom, azaz öltözködöm, szépítkezem – mert ez kikapcsol. Ez a terv a fenti poggyász méreteiből adódóan az idén veszélybe került.
Egy héttel az utazás előtt nekiálltam mérni. A konyhamérlegen ledekáztam a vinnivalókat. Így tudtam meg, hogy a kedvenc különrészes dresszem 110 g, az egybe dressz 130. A piros nyári ruhám 180 g, a zöld 220. A fekete magas sarkúm 320 g, a natúr 305. Megmértem kendőket, zoknikat, fehérneműt, legyezőt, pénztárcát a minimális számú kártyákkal, kulcsokat. Mindenfélét. Sosem gondoltam volna, hogy a laptop-töltőm 260 g. Vagy, hogy a fekete elegáns bőrtáskám csak 180. Rácsodálkoztam a dolgok súlyára!
A hajnali repüléshez így a legnehezebbeket vettem magamra. Azért aszortálódott minden mindennel! A pakk laptoppal, cuccokkal, önmaga súlyával együtt 6160 grammot nyomott. Ebből magamra vettem 775 grammot. Becsekkoláskor minden rendben volt. Én is nőnek néztem ki a sok gúnyámban.
Repüléstől annyira nem tartottam, bár valamikor tériszonyos voltam. Mikor landoltunk, már azon járt az eszem: meg kellene tanulnom repülőgépet vezetni.
Minden simán ment: reptérről civilizált, tiszta buszokkal jutottam el a szállodáig. A hotel fantasztikus: kedves a személyzet, tisztaság van, elegancia, emberséges elveket vallanak – hitelesen. De az üdülőhelyen túl sok szép ruhát árulnak, körömlakkot meg szinte sehol. Ez a kettő külön-külön is áthúzza a számításaimat. Mivel egy nagyobb poggyász legalább 70 euróba kerül csak egy útra, így abban maradtam önmagammal, körömlakkok otthon maradnak, majd itt veszek egyet, és avval megelégszem. De az, hogy ennyi gyönyörű, nekem való ruha legyen fantasztikus áron, amit most nem tudok hazavinni a miniatűr csomagom miatt – az teljesen elszomorít! Bár az este, újranéztem, hazafelé még mit vehetnék magamra, hátha nyernék pár grammocskát. Igaz arra sem számítottam, hogy ma, amikor megkérdeztem, hogy mennyi a kiszemelt ruci, csak az árát tudták megmondani. A grammokat nem. Most kunyerálnom kell valahonnan egy dekázó mérleget…
(Folytatjuk)
április 12, 2023|Vigh Ivett-Barbara|Rovatok|Társadalom
MEGOSZTOM
A választott nyelv
Nagyváradi magyar anyanyelvű fiatalok identitása és a magyar kultúrához való viszonyulása a tannyelvválasztás függvényében
Nagyvárad egy multikulturális közeg, mely dominánsan a román és a magyar emberek interakcióján alapszik. Nem lehet olyan nagyváradi magyar családot megemlíteni, amely ne érintkezne román családokkal, s fordítva. A társadalmi heterogenitás természetes folyamat addig, amíg mindkét oldal meg tudja őrizni saját kulturális szokásait és identitását.
Ma Romániában mindenki szabadon dönthet arról, milyen tannyelven szeretné, hogy gyermeke tanuljon. Szilágyi N. Sándor három csoportra osztja a magyar gyermekek román iskoláztatására vonatkozó döntéseket. Az első esetben a magyar család olyan településen él, ahol nincs lehetőség az anyanyelvi oktatásra, a második esetben a magyar családok az asszimiláció következtében már nem is beszélik olyan jól a magyar nyelvet, ezért fel sem merül bennük, hogy azon tanuljon gyermekük, a harmadik esetben a magyar családok a román tannyelvű iskola mellett döntenek különböző személyes okokból, ámbár lenne lehetőségük a magyar tannyelvű oktatásra. A nagyváradi magyar lakosság a harmadik kategóriába sorolható. Nincsenek birtokomban olyan információk, amelyek arra vonatkoznak, hogy ma Nagyváradon hány magyar anyanyelvű diák tanul román tannyelvű iskolában, de romániai szintű kimutatásokból az derül ki, hogy országszerte a magyar gyermekek közel 25%-a románul tanul. Az azonban bizonyos, hogy a nagyváradi magyar szülők előtt bölcsődétől egészen az egyetemi tanulmányokig ott a lehetőség, hogy gyermekeiket anyanyelvi oktatásban részesítsék.
Joggal merül fel a kérdés, hogy a román tannyelvű oktatás mennyire befolyásolja a fejlődő diák magyar identitását és a magyar kultúrához való viszonyát. Vajon ugyanannyi ismeretre és kulturális javakra tesz szert, mint a magyar tannyelven tanuló társai?
Kutatásom egy komplex kutatás, melyben 15 és 20 év közötti nagyváradi magyar anyanyelvű fiatalt mértem fel azzal a céllal, hogy megvizsgáljam a magyar kultúrához való viszonyulásukat és magyar identitásukat. A figyelmem központjában az állt, hogy az adatközlők milyen tannyelven tanulnak. Így tehát a fő célom, hogy megnézzem, hogyan hat az identitásra és a kulturális emlékezetre a tannyelvválasztás. Feltételeztem, a magyar tannyelven tanuló magyar diákok sokkal tájékozottabbak lesznek a magyar kultúra elemeiről, tudások gazdagabb, mint azon magyar társaiké, akik román tannyelven iskoláznak. Ugyanakkor előfeltevéseim között szerepelt az is, hogy az utóbbi kategóriába tartozó fiatalok nem ragaszkodnak annyira magyar identitásukhoz, mint a másik csoport.
Kutatásom adatgyűjtése kvantitatív módszerrel, kérdőívezéssel történt, majd ezek számszerű adatainak feldolgozásával, statisztikai elemzésével. Összesen 86 nagyváradi magyar középiskolás válaszolta meg a kérdéseket, 43 magyar tannyelven tanuló és 43 román tannyelven tanuló. A kérdőív 11 kérdést tartalmazott, nyitottakat és zártakat vegyesen, melyek a három bevezető kérdésen kívül mind a kulturális emlékezethez, a magyar identitáshoz kapcsolódtak.
Csatolom a kérdőív pontjait, hogy jól látható és követhető legyen:
A kérdőív első három pontja az adatközlőre vonatkozó általános információk begyűjtésére szolgál, majd a negyedik ponttól kezdődően a magyar identitást és a magyar kultúrához való viszonyulás körvonalazódik ki. Jelen írásban a 4., 5., 6., 9. és 11. kérdésekre adott válaszokból fogok ízelítőt nyújtani az olvasóknak.
A 4. kérdés azt vizsgálja, hogy az adatközlők milyen nemzetiségűnek vallják magukat. A megkérdezett 86 személyből 74 vallotta magát magyarnak, 12 pedig románnak. A 1. ábra az szemlélteti, hogy a tannyelv függvényében hogyan oszlanak meg ezek a válaszok.
1. ábra: Az adatközlők nemzetiségének aránya a negyedik kérdés válaszai alapján
A grafikonból leolvasható, hogy a magyar tannyelven tanuló diákok 100%-ban magyar nemzetiségűnek vallották magukat, ami az adatközlők 50%-át jelenti. A 43 román tannyelven tanuló magyar fiatal 72%-a vallotta magát magyarnak, 28%-a pedig románnak. A 86 adatközlő viszonylatában ez az arány 36% – 14%. Utóbbi információ érthető lenne, ha az adatközlők vegyes házasságból származnának, és inkább a román identitást éreznék erősebbnek önmagukban, viszont a megkérdezettek mind magyar szülők gyermekei. A negyedik kérdés folytatása arra vonatkozott, hogy mitől érzik magukat magyarnak. A román tannyelven tanulók között akadtak olyan válaszolók, akik szülői külső nyomásként élik meg, hogy magyarságukat meg kell őrizzék. A magyar osztályba járók esetében jobban érezhető érzelmi kapocs köztük és nemzetiségük között.
Az ötödik kérdés: Mi jut eszedbe, ha azt hallod: magyar kultúra? Itt is eltérések tapasztalhatók a felmért két csoport válaszai közül. A 43 román tannyelven tanuló adatközlőből 8 nem is válaszolt erre a kérdésre. A 35 válaszoló között pedig volt egy olyan személy, aki azt írta, hogy ,,a szüleim kultúrája”. A többiek nagy részben a népmesét, népdalt és néptáncot írták. A magyar tannyelven tanulók esetében mindenki megválaszolta a kérdést. Az ő esetükben a színház, nagyváradi színház végzett az első helyen, de a néptánc és a népzene itt is gyakran előfordult. Írtak azonban olyan válaszokat is, amelyeket a román tannyelven tanulók közül senki. Például: Szent László Napok, erdélyi kultúra, Ady Endre, hungarikum.
A 2. ábra azt mutatja meg, hogy melyek voltak a leggyakoribb asszociációk a magyar kultúrára, tehát az ötödik kérdésre.
2. ábra: Az adatközlők leggyakoribb asszociációi a magyar kultúrára
A kérdőív hatodik pontjában arra kerestem a választ, hogy ki ismertette meg az adatközlőkkel a magyar kultúra sajátosságait. Hat opcióból választhatták ki a rájuk nézve legreprezentatívabbat: szülők/család, óvoda/iskola, barátok, internet, én néztem utána, egyéb.
A két felmért csoport tagjai közül a szülők/család válaszlehetőséget mindannyian bejelölték, ami azt jelzi, hogy az elsődleges szocializáció a minta mindenki számára. Az egyéb válaszlehetőséggel senki nem élt.
A fő különbség a román tannyelven tanuló magyar anyanyelvű válaszadók és a magyar tannyelven tanuló adatközlők válaszaiban abban állt, hogy a románul tanulók közül senki nem jelölte be az óvoda/iskola válaszlehetőséget, még a magyarul tanulók közül 42 személy. Ebből is jól látható, hogy az adatközlők maguk vallották be, hogy egy román osztályba járó gyermek az iskola intézményének falain belül nem ismerkedik meg a magyar kultúrával, így nincs esély arra sem, hogy magyar identitása kibontakozzon.
A kérdőív kilencedik pontjában a megkérdezetteknek két állítás közül kellett azt folytatniuk, amelyiket igaznak tartják: vagy a Fontos a magyar kultúra sajátosságait megőrizni, mert, vagy a Nem fontos a magyar kultúra sajátosságait megőrizni, mert mondatot. A kérdőív ezen pontját 86 adatközlőből 19 nem válaszolta meg, ami a kitöltők 22%-át jelenti. Közülük 18 személy tanul román tannyelven és 1 magyar osztályban. A fennmaradó 67 válaszolóból 4 folytatta a Nem fontos a magyar kultúra sajátosságait megőrizni, mert állítást, ők mindannyian román tannyelven tanulnak, míg 63 adatközlő a Fontos a magyar kultúra sajátosságait megőrizni, mert mondatot egészítette ki. Az a 4 diák, aki nem tartja fontosnak a magyar kultúra ápolását, rendszerint arra hivatkozott, hogy annak az országnak a kultúráját kell óvni, amelyben élünk, és ez az ő esetükben a román kultúra.
Abból a 63 válaszolóból, aki fontosnak tartja a magyar kultúra megőrzését, 42 személy tanul magyar tannyelven és 21 román osztályban. E 21 diák közül is volt 6 személy, aki nem belső késztetésből tartja fontosnak a magyar kultúra ápolását, hanem egy külső befolyásoló erő hatására, ami mind a 6 esetben szülői unszolás. Tehát ezek az adatközlők negatívan élik meg azt, hogy szüleik beléjük szeretnék nevelni a magyarságtudatot, hiszen ők ehhez már nem ragaszkodnak. Egy példát szívesen szemléltetek a válaszokból: „Fontos, mer, hogy mikor van valami magyar ünnep akkor azt is be kel tartani mert anyu krizál. (bocs a kifejezésért )”. Természetesen a román tannyelven tanulók között is voltak olyan válaszolók, akik nem külső nyomásra tartják fontosnak a magyar kultúrát: „Fontos a magyar kultúra sajátosságait megőrizni, mert magyar vagyok.”
A tizenegyedik kérdés abban tért el az előbb tárgyalttól, hogy az adatközlőknek nem fogalmakat kellett definiálniuk, hanem képeket felismerni és megnevezni.
A 3. ábra megmutatja, hogy a 86 adatközlő milyen arányban adott helyes és helytelen válaszokat, valamint, hogy mely képeket nem nevezték. A grafikonból az is kirajzolódik, hogy a kérdőív kitöltőinek melyik kép bizonyult a legismertebbnek, és mely volt az, amelyiket a legkevesebben tudták beazonosítani.
3. ábra: 86 adatközlő válaszainak aránya a 11-es kérdésre
97%-os aránnyal a PARLAMENTET ábrázoló kép bizonyult az adatközlők számára a legismertebbnek, hiszen erre érkezett a legtöbb helyes válasz. Ennek oka lehet, hogy az illusztráció Budapest egyik leghíresebb épületét ábrázolja, amelyet számos világjáró külföldi is nagy valószínűséggel felismert volna. Ugyanakkor a PARLAMENT nem kapcsolódik az iskolai tananyaghoz, ami azt is jelenti, hogy a román tannyelven tanulók nem indítottak hátránnyal a kép felismerése során a magyar osztályba járókkal szemben.
A második leggyakrabban felismert kép az ADY ENDRÉT ábrázoló illusztráció, míg a harmadik legkönnyebbnek bizonyuló kép egy PIROSPAPRIKÁT ábrázolt. Ez a kifejezés akár az első helyen is végezhetett volna, ha az adatközlők közel 30%-a nem írta volna, hogy chilit lát a képen.
Összességében elmondható, hogy a magyar tannyelven tanuló adatközlők ismeretei sokkal gazdagabbak a magyar kultúráról, a példáikból is látszik, hogy a válaszaik szélesebb körben lefedték kultúránkat: történelem, irodalom, gasztronómia stb. Ugyanakkor az eredményekből az is kirajzolódik, hogy jobban ragaszkodnak magyarságukhoz, mint a román tannyelven tanuló magyar diákok, akiknek mind érzelmileg, mind lexikálisan szegényesebb a magyar kultúrához való viszonyulásuk. Sőt, olyan szélsőséges válaszokat is kaptam, amelyek azt sugallták, hogy az adott személy teljesen kivonja magát a magyar kultúra alól. Ennek számos oka lehet: az első és egyik legfontosabb, hogy egy gyermek nemcsak a családjától kapja azokat az impulzusokat és információkat, amelyek segítenek neki anyanyelvének ápolásában, a magyar kultúra ismereteinek megszerzésében és megőrzésében, hanem az iskolától is. Ha pedig egy gyermeknek nem az anyanyelvének megfelelő közegben történik a másodlagos szocializációja, akkor az a legtöbb esetben megcsorbítja a magyar identitását és a magyar kulturális ismereteit. Természetesen ez akkor valósul meg a leginkább, ha otthonról is teljes passzivitást lát a magyar kultúrával szemben. Amennyiben viszont a szülők igyekeznek megőrizni és átörökíteni kulturális örökségünk elemeit, akkor a gyermekhez több információ fog eljutni, mint az előző példában, de még így is kevesebb, mint egy olyan diák esetében, aki magyar tannyelven tanul.
Általános következtetéseim között szerepel még néhány észrevétel. Az első és legnyilvánvalóbb az a román tannyelven tanuló magyar anyanyelvű fiatalok helyesírási hibái. Számos esetben használták helytelenül a magánhangzókon lévő ékezeteket. Mindez arra vezethető vissza, hogy nem ismerik a magyar helyesírás szabályait. A magánhangzók mellett egyéb hangok jelölésével és akadtak problémák. Ilyen például a magyar sz hang, amelyet s betűvel is jelöltek. Szintén az ő esetükben találkoztam sűrűn agrammatikus mondatokkal, illetve olyanokkal, amelyekben egyéb helyesírási hibák szerepeltek. Mind szókincsük, mind a magyar nyelven való érvelési technikájuk szegényesebb, mint a magyar tannyelven tanuló társaiké.
A román tannyelven tanuló magyar diákok szóhasználatában olykor érződött a román nyelv hatása. Ez nemcsak a helyesírásukban nyilvánult meg, hanem a szóhasználat szintjén is. Például több román osztályba járó adatközlőnél előfordult, hogy román szavakat ültetett magyar mondataiba. Ilyen volt a primăria kifejezés, amelyet egy az egyben átvett írója a román nyelvből, vagy azok a szavak, amelyeket a román nyelvből átvéve, de a magyar ábécé betűinek megfelelően használtak: krizál, ami a román a face criză kifejezésből származik. Ennek az elsődleges jelentése, hogy válságot hoz létre, rohama van. Az adatközlőnél a szó egy szleng jelentést hordoz, ami inkább a hisztihez, a veszekedéshez kapcsolódik.
A román tannyelven tanuló magyar fiatalok válaszaiból észlelhető egyfajta bizonytalanság is. A kérdőívek kitöltése után, több adatközlő is megjegyezte, hogy látni fogom, voltak olyan pontjai a felmérésnek, amelyekhez nem írtak választ, mert nem voltak benne biztosak. Ők nagy eséllyel nem érintkeznek napi szinten a magyar kultúrával, ezért meglévő ismereteiket is idővel megkérdőjelezik. Szinten az elbizonytalanodás vagy a kudarctól való félelem irányíthatta azokat a román tannyelven tanulókat is, akik nem akarták a kérdőívet kitölteni.
A kutatásban felmért jelenségre, mely szerint a tannyelvválasztásnak nagy hatása van egy adott kultúra elsajátításában és az identitásunk kialakulásában elsősorban a szülők figyelmét kell felhívni, hisz a döntés az ő kezükben van, s talán nem is gondolják, hogy választásukkal valójában nemcsak azt a nyelvet választják ki gyermeküknek, amelyen majd a tananyagot elsajátítja, hanem ezzel egyidőben kultúrát, barátokat, párt is. Apró léptekben, de nagy eséllyel a magyarnak született gyermek asszimilálódni fog. Az, hogy Romániában, kisebbségként megvan a jogunk ahhoz, hogy anyanyelvünkön tanulhatunk az egyik legnagyobb érték, amit kaphatunk. A szülők felvilágosításában látom az elsődleges megoldást, hiszen lehet, hogy alapvető információk hiányában döntenek úgy, román tannyelvű osztályba íratják gyermeküket. Ugyanakkor érdemes megvizsgálni a másik oldalt is, mely a tanügyi rendszert illeti: milyen hatékony módszerek állnak a rendelkezésre ahhoz, hogy a magyar gyermek magyarul tanulhasson úgy, hogy később ne érezze, abból hátránya származott, például nem sikerült az állam nyelvét tökéletesen elsajátítani… merthogy ezzel érvel a legtöbb magyar szülő, aki a román tannyelvet választja.
Egy szó, mint száz Bessenyei György örökérvényű szállóigéjével zárom kutatásom ezen részét, melyben sok kérdésemre választ kaptam, de számtalan új is megfogalmazódott bennem, mely a téma további vizsgálatát fogja eredményezni… s akkor a gondolat, melyet érdemes megjegyeznünk: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.”
december 17, 2022|Cseke Péter Tamás|Rovatok|Társadalom
MEGOSZTOM
Média: közpénzen vásárolt jóindulat
Idén nyolc helyett csúszott vissza Románia a Riporterek határok nélkül nemzetközi sajtószabadság-indexe alapján összeállított világranglistán. A jelenség összefügg azzal, hogy az elmúlt három évben a hatalmon lévő pártok irdatlan mennyiségű közpénzt, összesen mintegy 55 millió eurót csorgattak be hirdetések formájában a nem állami médiába. A burkolt támogatással megvásárolták a legnagyobb lapok és hírtelevíziók jóindulatát, „véleménypiaci erőfölényhez” jutva.
A rendszerváltás utáni Romániában (is) hagyománya van annak, hogy a kormánypártok állami hirdetésekkel tömik ki a barátinak tekintett sajtót ellenzéki lapok kárára. De a 2020-as választási évben az akkor kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) szintet lépett: a teljes média jóindulatát próbálta közpénzekből megvásárolni. Legalábbis sokan így értelmezik, hogy Ludovic Orban miniszterelnök kabinetje egy sürgősségi rendelettel 200 millió lejt (mai árfolyamon 40 millió eurót) irányzott elő a koronavírus-járványról tájékoztató állami hirdetésekre. A kormányfő többek között azzal indokolta az intézkedést, hogy a pandémia a sajtót is nehézségek elé állította, és a gazdaság különböző ágazataihoz – például a vendéglátóiparhoz – hasonlóan támogatásra szorul.
A tájékoztató kampány májustól decemberig tartó időszaka voltaképp egybeesett a választási kampánnyal. Az állami támogatást nézettségi és olvasottsági adatok alapján osztották, és főként a központi sajtó – elsősorban a hírtelevíziók – voltak a kedvezményezettjei. Néhány kisebb hírportál és oknyomozó portál (G4Media.ro, Newsweek.ro, Recorder.ro, Rise Project, RFI Románia, Republica) tüntetően nem kért ezekből a pénzekből. Arra hivatkoztak, hogy nem akarnak elfogadni tájékoztatási kampánynak álcázott állami támogatást választási évben.
Keret. A járvány első évében, 2020-ban történt még egy politikai kísérlet a sajtó „lekenyerezésére”. Februárban a képviselőház döntő házként törvénymódosítást fogadott el az újságírók adómentességéről. Az intézkedés élénk vitát váltott ki sajtós körökben is. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete például csak részben értett egyet a törvénymódosítással, és csak az igen alacsony jövedelmű újságírókra alkalmazta volna. Tény, hogy az államfő nem hirdette ki a jogszabályt, hanem visszaküldte a parlamentnek felülvizsgálatra. A szenátus végül még abban az évben júniusban, a képviselőház pedig idén februárban elutasította az újságírók adómentesítését előíró tervezetet.
A 2020-ra előirányzott 200 millió lejből végül 140 millió lejt pályáztak meg a sajtóintézmények, és az összegből 88 millió lejhez még abban az évben hozzá is fértek. Az már csak a 2020-as pénzügyi mérlegük közzététele után, 2021-ben derült ki, hogy olyan trösztök fölözték le az állami támogatásokat, amelyeknek a járvány évében is nagyon jól ment az üzlet. A legnagyobb összeget, közel 15 millió lejt a két televíziót és egy országos kereskedelmi rádiót magába foglaló Antena médiaholding kapta, amelynek a profitja a 2019-es 103 millió lejről 168 millió lejre nőtt 2020-ban. Nem ment rosszul a nyereségét 2020-ban 36 millió lejről 68 millió lejre szinte megduplázó Dogan Media International nevű trösztnek sem, ennek ellenére tévécsatornája, a Kanal D 7,5 millió lejes állami támogatást kapott. Ezek az adatok az ellenzéki sajtó szerint azt bizonyítják, hogy a 2020-ban kormányzó PNL nem a nehéz helyzetben lépő médiaintézményeken akart segíteni, hanem a választási győzelmét akarta bebiztosítani.
A liberálisok ugyan nem nyerték meg a választásokat, de az RMDSZ-szel és a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) koalícióban hatalmon maradtak. A 2020-ra állami hirdetésekre előirányzott 200 millió lejből fennmaradó 52 millió lejt végül a Cîțu-kormány fizette ki 2021 első felében. Előző év végén Ludovic Orban ígéretet tett arra, hogy megmaradó 60 millió lejből – amit még meg is toldottak volna – a koronavírus elleni oltáskampányt népszerűsítő hirdetésekre költik. Ez a szándék azonban az időközben kormányra kerülő és az egészségügyi minisztériumot is irányító USR ellenállásán megbukott.
Pártpénzek a sajtónak. A sajtó elesett ugyan az oltáskampányt népszerűsítő állami hirdetésektől, de idén ősszel kiderült, hogy több hírportál és a legnézettebb hírtelevíziók kerülő utakon jelentős összegű közpénzhez jutottak az elmúlt években. Mégpedig úgy, hogy a politikai pártok felületeket vásároltak és vásárolnak a mai napig is tőlük propagandaanyagok számára. Mivel választási kampányon kívüli időszakban nem vásárolhatnak műsoridőt, a hírtelevíziókkal a honlapjukon megjelenő anyagokra kötnek szerződéseket. Ezeket a parlamenti pártoknak járó, összesen mintegy 50 millió euró éves költségvetési támogatásukból fizetik ki. A legnagyobb állami támogatást a jelenleg kormányon lévő PNL és a Szociáldemokrata Párt (PSD) kapja, és ez a két alakulat költi a legtöbb pénzt propagandára.
Minderre a Szabad Európa Rádió szeptemberben megjelent ankétja derített fényt. E szerint az Antena3, a Digi24, România TV, a B1TV és a Realitatea Plus televíziót, valamint a Hotnews, a Newsweek és a Știri pe surse hírportált rendszeresen közpénzekhez juttatta a PSD és a PNL. Ez önmagában még törvényes lenne, csakhogy a Szabad Európa Rádió szerint az említett hírtelevíziók és hírportálok nem reklámként tüntetik fel a közölt propagandaanyagokat. Az olvasók átverése mellett a jelenségnek van még egy – a sajtószabadságra káros – mellékhatása: a pártokkal szerződésben álló médiaintézmények tetten érhető módon öncenzúrát gyakorolnak. Vagyis kerülik a PNL vagy a PSD számára kedvezőtlen témákat, mint amilyen Nicolae Ciucă miniszterelnök plágiumügye. A televíziók ráadásul informálisan azt is vállalják, hogy a vitaműsoraik, híradóik állandó meghívottjai legyenek az illető pártok politikusai.
A Szabad Európa Rádió a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény alapján megkérdezte a parlamenti alakulatokat, hogy mennyit költöttek propagandára tavaly és 2022 első hét hónapjában. Csak a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) válaszolt a jogszabályban előírt harminc napos határidőn belül. Marcel Ciolacu PSD-elnök többször is kijelentette, hogy egy titoktartási záradék miatt a szerződések tartalmáról nem tájékoztathatja a sajtót. Ezért a PSD nem válaszolt a kérdésekre, így a Szabad Európa Rádió informális úton jutott hozzá a kért információkhoz, de perelni fog az adatokért. Ha késve is, de a PNL válaszolt az adatigénylésre, míg a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) azt közölte, hogy egyetlen lejt sem költött a parlamentbe kerülése óta médiafelületekre.
Az így összegyűjtött információk szerint 2021-ben a PSD 40 millió lejt (8 millió euró), a PNL 19 millió lejt (3,8 millió euró), az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) pedig 1 millió lejt (200 000 euró) fordított erre a célra. Az idei év első hét hónapjában a PSD 31 millió lejt (6,25 millió euró), a PNL 21 millió lejt (4,25 millió euró), az USR pedig 2 millió lejt (0,4 millió euró) fordított pártpropagandára.
Kiderült az is, hogy a szerződéseket nem mindig közvetlenül a PSD és a PNL vezetése köti meg a televízióval vagy hírportállal, hanem egy reklámügynökség közvetítésével, és a Marcel Ciolacu által említett titoktartási záradék beiktatását maguk a pártok kérik. A liberálisok azt is elárulták, hogy melyek azok a reklámügynökségek, amelyekkel a párt dolgozik, és amelyeknek a legfontosabb feladatuk az, hogy felületet vásároljanak a PNL-nek a különböző portáloknál. Dan Vîlceanu volt pártfőtitkár arról is nyilatkozott, hogy milyen médiaorgánumokkal volt közvetlen kapcsolata a liberálisoknak, és hol használtak közvetítőt.
Az RMDSZ nem szorul médiafelületek megvásárlására
A Szabad Európa Rádió nem küldött hasonló adatigénylést az RMDSZ-nek. Ezt azzal indokolta, hogy a romániai magyarok érdekvédelmi szervezete nem pártként, hanem kisebbségi szervezetként kap állami támogatást. Tény, hogy az RMDSZ legfeljebb kampányidőszakban szorul rá médiafelületek vásárlására, mert a Progress Alapítvány révén gyakorlatilag a tulajdonosa az egyik legolvasottabb erdélyi magyar hírportálnak, a Maszol.ro-nak, és jelentős összeggel támogatja az Erdélyi Magyar Televíziót is. A portálnak az RMDSZ éves költségvetésében elkülönített kerete van, az ETV-t működtető Janovics Jenő Alapítvány pedig a Communitas Alapítványtól kapja a pénzt. Szintén a Communitastól kap évente kisebb összegű támogatásokat az erdélyi magyar lapok – köztük a kulturális folyóiratok – többsége is. Ezek szétosztásáról az alapítvány sajtókuratóriuma dönt.
Az RMDSZ rég nem frissítette a költségvetési beszámolóját. Így egyelőre csak az ismert, hogy a Maszol.ro kiadója, a Progress Alapítvány 2019-ben több mint egymillió lejt kapott. Ez az összeg az RMDSZ akkori éves költségvetésének a mintegy 3,5 százalékát jelentette. A Communitas Alapítvány honlapján jóval frissebb információk is elérhetők. Ezek szerint az ETV-t működtető Janovics Jenő Alapítvány tavaly összesen több mint 4 millió lejt kapott az RMDSZ-nek járó állami támogatásból.
március 7, 2022|Cseke Péter Tamás|Rovatok|Társadalom
MEGOSZTOM
„Romániában nincs társadalmi párbeszéd, ezért nincs társadalmi béke sem”
Romániában egyenlőtlenül oszlik meg a gazdasági növekedés a gazdasági szereplők között, a gyarapodást a magántőke fölözi le. Ez az egyik oka annak, hogy a hazai munkaerő egy része inkább külföldön próbál boldogulni – véli Bogdan Hossu, az Alfa Kartell Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Tíz évvel ezelőtt azt nyilatkozta nekem az Erdélyi Riport hetilapnak adott interjúban, hogy az Alfa Kartell Szakszervezeti Szövetségnek mintegy 500 ezer tagja van. Hány tagja van most?
Körülbelül 550 ezer, de volt ennél több is egy időszakban. Tagságunk létszáma hullámzott a gazdaság bizonyos ágazatainak átszerveződése miatt. Az iparban valamikor még 4,6 millióan dolgoztak, mára már csak 800 ezren. Felduzzadt azonban a közalkalmazottak száma, s ez részben pótolta a veszteségeinket. Tagszervezetünk többek között a legnagyobb rendőrszakszervezet, a helyi közigazgatásban, illetve a felsőoktatásban dolgozók legnagyobb szakszervezete is.
Ezt azért kérdeztem, mert az érdekelne, hogyan változott a szakszervezetek befolyása Romániában e tíz év alatt. Nőtt az erejük?
Ha kizárólag számszerűen nézzük, akkor a szakszervezetek ereje csökkent, mert a tagjaik létszáma a törvénymódosítások miatt jelentősen megcsappant. 2011 óta a törvény gyakorlatilag megtiltja a szakszervezetek létrehozását a 15-nél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kisvállalkozásokban, és mintegy tíz éve – az osztályozásuk módosulása miatt – a romániai cégek 42 százaléka kisvállalkozásnak minősül, ugyanakkor az összes romániai alkalmazott 32 százaléka kisvállalkozásnál dolgozik. Évek óta próbálunk módosítani a szakszervezeti törvényen, mert jelentősen korlátozó.
Mekkora most Romániában a szakszervezetesedés szintje, azaz a szakszervezeti tagok és a munkavállalók összlétszámának aránya?
Erről csak becsléseim vannak, mert nincsenek pontos adatok. Nem könnyű felbecsülni ezt az arányt. Ha viccesen akarok fogalmazni, akkor Romániában ma a szakszervezetesedés szintje több mint száz százalékos, ugyanis a szakszervezeti szövetségek tagjainak deklarált száma jóval meghaladja a munkavállalókét. Tény, hogy a törvény szerint a munkanélküliek a korábbi munkahelyük szakszervezetének tagjai maradhatnak. Ez érvényes a nyugdíjasokra is. Mindezekből kiindulva becslésem szerint jelenleg mintegy 28 százalékos a szakszervezetesedés szintje az országban. A nagyvállalatok szintjén ez az arány magasabb, 38-40 százalékos.
Mi a helyzet a multinacionális vállalatoknál? Mekkora ezeknél a szakszervezetesedés szintje?
A multiknak hideglelésük van a szakszervezetektől, mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák a megalakításukat alkalmazottaik körében. Azt mondogatják: miért van szükség a szakszervezetekre, hiszen mi a társadalmi felelősség jegyében mindent megteszünk a munkavállalóinkért, megvédjük mi az érdekeiket. Ellenállásuk megmutatkozott a szakszervezeti törvény tíz évvel ezelőtti módosításakor is. Ragaszkodtak ahhoz, hogy vállalati szinten csak egyetlen szakszervezet működhessen. Ennek hátterében az áll, hogy egyetlen szervezetet sokkal könnyebb ellenőrzés alatt tartani vagy manipulálni, például úgy, hogy nyomást gyakorolsz a vezetőire. A multinacionális vállalatok ellenzik a kollektív munkaszerződéseket is, az állítják, hogy készek egyenként tárgyalni az alkalmazottakkal az igényeikről, a munkakonfliktusokra, sztrájkokra pedig agresszíven reagálnak. Volt már példa arra, hogy beperelték a munkát beszüntető alkalmazottakat. De ez a mentalitás nem csak a multinacionális vállalatoknál, hanem a hazai vállalkozók egy részénél, sőt az államnál, mint munkaadónál is megnyilvánul. A bukaresti metróvállalat szakszervezetének vezetőjét, Ion Rădoit azzal vádolták, hogy nyomást gyakorolt a Metrorex vezetőire a kollektív munkaszerződésről szóló tárgyalásokon. Ez a vád abszurd, hiszen nyilvánvaló, hogy egy szakszervezeti vezető csak a munkaadóra gyakorolt nyomás révén tudja védeni az alkalmazottak érdekeit. Ez a vád ellentmond a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1998-ban elfogadott alapokmányának, amelyet Románia is ratifikált.
Meglehetősen nagy, de meglepőnek nem mondható felzúdulás volt a román nyilvánosságban arra a hírre, hogy egy közvélemény-kutatás szerint a romániai magyaroknak csak a tíz százaléka tekinti hazájának Romániát, a legtöbben az ország valamelyik kisebb földrajzi régióját, Erdélyt, Székelyföldet, a Partiumot, a Bánságot stb. érzik a hazájuknak.
A haza komplikált, érzelmekbe áztatott politikai fogalom, ami jócskán meg is kopott a gyakran méltatlan vagy csak rutinszerű használat miatt, olyannyira hogy tőlünk nyugatabbra igencsak lecsökkent az ázsiója. Csak illusztrálásképpen említem, hogy az új német klímaügyi miniszter egyszer állítólag valami olyasmit mondott, hogy a hazaszeretettől mindig hányingere volt. Ez a merész kijelentés, méghozzá egy nyugat-európai csúcspolitikustól, az új világ jele, amelyben máshová terelődtek a hangsúlyok, ott lassan-lassan túllépnek a haza territoriális fogalmán, a mai, legmodernebb politikában már nem a föld, hanem a test a haza. Akkor Romániában, és ezen belül Erdélyben miért feszegetik még mindig a földrajzi haza kérdését? Mert úgy vagyunk a hazával is, mint az egészséggel: akkor vesszük észre, mennyire fontos, amikor nincs. Nyugati polgártársainktól eltérően azért nincs elég időnk, energiánk a saját testünkkel foglalkozni, és azt a politika tárgyává tenni, mert a román „haza” száz éve törekszik arra, hogy az erdélyi magyarok, és úgy általában a trianoni területtel együtt kapcsolt áru, a kisebbséggé váló népcsoportok ne is érezzék hazájuknak Romániát addig, amíg nem elsősorban románnak vallják magukat, amire csak mintegy külső mázként rakódik rá a kisebbségi identitásréteg.
Az egy ország, egy nemzeti identitás alapeszme az első világháborút követően rögzült a térképre és az elmékbe; ezt a koncepciót akarja most meghaladni az Európai Unió nyugati fele, és akarja megtartani a kommunista rendszertől megszabadult keleti fele. Ebben az európai eszmetörténeti folyamatban vívódik a magyarság, melynek az első világháború után lett egy homogén etnikai állama, mely már csak emiatt a nyereségbe bújtatott súlyos veszteség miatt sem kíván tovább oldódni a nagy európai államban, míg a magyarság egy jelentős része idegen államok fennhatósága alá került, és ott próbál ellenállni a többségi nemzet homogenizációs törekvéseinek, abban reménykedve, hogy az Európai Unió megbontja, vagy legalábbis enyhíti az országhatárok közé szorított nemzetállami politikákat.
A román homogenizációs politika illusztrálására nem a történelemből veszek példát, noha volna bőven mit ide citálni, és a mai kor gazdag példatárából is inkább egy mondhatni triviális nyelvi jelenségre hívom fel a figyelmet. A mai kor politikájában ugyanis a test mellett a nyelv a másik döntő jelentőségű politikai tényező, mert azzal lehet mentalitást, gondolkodást befolyásolni. Ezúttal is adja magát a nyugati párhuzam, ott ugyanis elsődleges fontosságú törekvés minél befogadóbbá tenni a nyelvet (igaz, ők már átesnek a ló túloldalára, de ez most ne firtassuk), miközben a romániai közbeszéd megrekedt az etnicista gondolkodásmódnál és nyelvhasználatnál. Gondolom minden magyarnak feltűnt, aki követi a romániai közéletet, hogy a román politikusok körében elterjedt szokás a népet „Kedves románok!” („Dragi români!”) megszólítással illetni, elvonatkoztatva attól, hogy él még ebben az országban közel másfél millió magyar, körülbelül egymillió roma, a többi, még kisebb kisebbségről nem is beszélve. Különösen furcsán hangzik ez a kedves románozás a legfőbb közjogi méltóság Klaus Iohannis szájából, mert üzenetei így csak a románoknak szólnak, aki meg nem tekinti magát románnak, annak nem is hazája ez az ország, hiszen az államfő neki nem üzen. Az ügy pikantériája, hogy Iohannis is kisebbségi, legalábbis az erdélyi magyarok ezt hitték róla, amikor tömegesen rá szavaztak az első mandátuma megszerzésekor, mert abban bíztak, hogy egy kisebbségi államfővel megszűnik vagy legalábbis enyhül az etnicista közgondolkodás, ehelyett Iohannis ténykedése, egész valója annak megvilágító erejű bizonyítéka, hogy a szász népcsoport esetében milyen jól bevált a románosító politika.
január 30, 2022|Cseke Péter Tamás|Rovatok|Társadalom
MEGOSZTOM
Két év járvány, tíz megválaszolatlan kérdés
Az elmúlt két évben sok mindent sikerült feltárni a koronavírusról, de van még számos megválaszolatlan kérdés is. A legfontosabbakról Fejér Szilárd sepsiszentgyörgyi kutatóvegyészt kérdeztük.
Kereken két éve, 2020 januárjában bukkantak fel az első elszigetelt koronavírusos esetek néhány uniós tagállamban, de akkor már az egész világ aggódva figyelte a járvány terjedését a kínai városokban. Azóta a SARS-CoV-2-nek elnevezett kórokozó közel 300 millió embert fertőzött meg, több mint ötmillióan haltak meg az úgynevezett Covid-19-betegségben, és mindannyiunk élete megváltozott. A nemzetközi tudományos közösség kutatómunkájának köszönhetően elkészültek az első vakcinák, és az elmúlt két évben nagyon sok mindent megtudtunk a koronavírusról, de több kérdés megválaszolatlan maradt. Ezek közül a legfontosabb mindenkiben megfogalmazódott már: mikor ér véget a világjárvány?
Mikor ér véget a járvány?
Pontos választ erre Fejér Szilárd sepsiszentgyörgyi kémikus-kutató sem tudott adni. A világjárvány ugyanis csak bizonyos feltételek mellett érhet véget, amelyek teljesülésének időpontja egyelőre ismeretlen. A feltétel pedig az, hogy a Föld összes országa elérjen egy adott átoltottsági, illetve közösségi immunitási szintet. Ez utóbbi a beoltott és a fertőzésen átesett személyek összesített számának a lakossághoz viszonyított aránya. A szakemberek szerint legalább 75 százalékosnak kell lennie a lakossági immunitásnak ahhoz, hogy egy országban megálljon a járvány terjedése, a nagyvárosi agglomerációkban pedig legalább 85 százalékosnak.
„Elkerülhetetlen a populáció nagy részének megfertőződése, a vírus mutációi miatt ezt oltással sem lehet megakadályozni” – jelentette ki a kutató. Ha a kórokozó nem mutálódott volna, akkor szerinte nagy átoltottsággal meg lehetett volna állítani a terjedését. Az immunválaszt könnyebben kikerülő új variánsok – elsősorban az omikron – megjelenése azonban új stratégiát követel: csökkenteni kell az egészségügyi intézményeken a nyomást, alacsony szintre kell szorítani a súlyos megbetegedések és az elhalálozások számát, és ezt jelenleg a legjobban a védőoltásokkal lehet megoldani – magyarázta a szakember.
De vajon meddig mutálódik még a vírus? Felbukkannak-e az omikronnál is fertőzőbb, súlyosabb megbetegedéseket okozó, a vakcinákkal szemben ellenállóbb változatok is, amelyek miatt elhúzódhat a járvány terjedése? Fejér Szilárd szerint pontos válasz erre sincs még. Mint elmondta, a delta-variáns megjelenése után konszenzus kezdett kialakulni a tudományos közösségben arról, hogy mivel ez a koronavírus „eddigi legfittebb” mutációja, lehet, hogy megáll a fejlődése. „Nem zártuk ki, de nagyon kevés esélyét láttuk annak, hogy ezt a variáns beelőzi egy újabb, annyival jobb volt az összes eddiginél. Ám mégis felütötte a fejét egy olyan variáns, amiről még mindig nem tudjuk, hogy voltaképp miként fejlődött ki. Csak abban reménykedhetünk, hogy hiába fertőzőbb az eddigi változatoknál, nem okoz súlyosabb megbetegedéseket” – fejtette ki a szakember.
Két év és négy-öt járványhullám után megválaszolatlan az a kérdés is, hogy kik esnek át tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel a fertőzésen és kiknél okoz súlyosabb megbetegedést vagy halált. Az eddigi statisztikák szerint a fertőzöttek 5 százaléka igényel intenzív terápiás kezelést, akiknek a fele nem éli túl a Covid-19-et. Az köztudomású, hogy az idősebbek és a krónikus betegek a legveszélyeztetettebb kategóriák, de halnak meg makkegészséges huszonévesek is. Fejér Szilárd szerint Romániában legalábbis általában azok az amúgy egészséges fiatalok nem élik túl a fertőzést, akik túl későn fordulnak orvoshoz. Ezért olyan mértékben károsodik a tüdejük, hogy mire kórházba kerülnek, már nem lehet rajtuk segíteni.
Lesz-e szükség évenkénti oltásra?
Kérdés az is, hogy az oltások elegendőek-e a világjárvány megállítására. A kételyek nem annyira a vakcinák hatékonyságához, hanem a számukhoz, pontosabban az egyenlőtlen elosztásukhoz kapcsolódik. A Bloomberg adatai szerint 2021-ben a világon több mint 8 milliárd adag oltást használtak fel 184 országban. Nagy azonban az oltási egyenlőtlenség. Olyan gazdag országokban, mint Franciaország vagy Japán, a lakosság több mint 75 százaléka megkapta már a koronavírus elleni vakcina legalább első adagját. Ezzel szemben Dél-Afrikában – ahol egyébként először azonosították a vírus omikron-variánsát – a lakosságnak mindössze az egynegyede van teljeskörűen beoltva, miközben az átoltottsági arány a múlt év végén az afrikai kontinensen csak 7 százalékos volt. Így nagyon hosszú időbe telhet feltornászni az afrikai országokban a közösségi immunitás szintjét a járvány végét jelenthető 75 százalékra.
Nincs még válasz arra sem, hogy be kell-e majd minden évben oltani az embereket a COVID-19 elleni vakcinával, ahogy az influenza esetében is. Az egyik leghatékonyabb vakcinát gyártó Pfizer amerikai gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója, Albert Bourla egy múlt év végi interjúban arra a kérdésre, hogy szükség lehet-e a harmadik oltási dózisok után negyedik, esetleg ötödik adag beadatására is, azt mondta: az eddigi tapasztalatok alapján arra „tippel”, hogy évente lesz szükség a koronavírus elleni emlékeztető oltásra, annak érdekében, hogy „nagyon robusztus, nagyon-nagyon magas szintű védelmet” lehessen fenntartani. További kérdés, hogy az elmúlt két évben sikerült ugyan több oltóanyagot is kifejleszteni a koronavírus ellen, de lesz-e hatékony gyógyszere a Covid-betegségnek? Eddig a kórházak jobb híján más terápiás célú orvosságokkal kezelték a pácienseket. Ezeknek korlátozott és egyénenként változó hatása volt. Két óriásvállalat, a Merck és a Pfizer elsőként fejlesztett ki gyógyszereket kimondottan a Covid-19-betegség kezelésére. Az előbbi a Molnupiravir, utóbbi a Paxlovid nevű készítményt dobta piacra decemberben, ezek engedélyeztetési eljárása folyamatban van az Egyesült Államok Gyógyszerengedélyezési Hatóságánál és az Európai Gyógyszerügynökségnél. A két orvosság csak a későbbiekben bizonyíthatja a hatékonyságát.
