Ismét Teszt. Május 21-én, vasárnap elkezdődött és 28-ig tart a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Huszonöt előadást adnak elő a tizenöt országból érkezett művészek. Simon Judit fesztiválnaplója. Negyedik rész.
Az idei Teszt egyik szekciója, a Fluid Views, melynek társkurátora a temesvári Identity. Education. Ebben a keretben eddig két előadást mutattak be, én egyiket sem láttam. Történik olyan – legalábbis velem –, hogy különböző okokból, egyet s mást kihagyok.
Panos Malactos Sadboi című előadása, a szlovén színésznő balesete után volt műsoron. Mint azt a második TESZT-naplóban is megírtam, nagyon megrázott, ami történt, nem volt sem erőm, sem kedvem egy következő táncelőadásra.
A harmadik napon bemutatott Lordless című produkció koreográfusa ugyanaz a William Sanchez H., akinek munkáját volt szerencsém látni a fesztivál második napján, és amiről Naplóm második részében írtam. Ezúttal azért nem másztam a három emeletet, ami a Festőműhely stúdióterembe vezet, mert nem bíztam abban, hogy ezúttal az érzékenyítésen túl, koncepciója is lesz a táncelőadásnak. Lehet tévedtem, de akkor így jártam.
Fontosnak tartom az „érzékeny” témák megjelenítését a színpadon, de nem mindegy, milyen művészi színvonalon történik. Meglátásom szerint, a fogyatékosokkal, az LGBTQ-val kapcsolatos elfogadásnak, problémafelvetésnek többet árt, mint használ egy gyenge minőségű előadás. Maradtam tehát az alap érzékenységemmel, empátiámmal a társadalomban helyüket keresőkkel szemben.
Megnéztem viszont a magyarkanizsai (Szerbia) Regionális kreatív műhely Éjidő című előadását, melyet Mezei Kinga állított színpadra. Az ismertető szerint „Az előadás Pilinszky János költészetéből táplálkozva, a ma emberének lelki és szellemi hontalanságáról, a teremtett világ gyönyörűségének és pusztulásának harcáról, az emberi méltatlanságról, a mai kor riasztó kilátástalanságáról kíván szólni esszenciálisan, a költészet nyelvén.” Szerintem az esszenciális azért túl nagy szó, maradjunk abban, hogy szép előadás, amelyben elhangzanak a költő versei. Szintén az ismertetőből derül ki, hogy „Az előadás nem történetet mesél el, sokkal inkább azon érzéseket dolgozza fel, melyeket a ma embere akarva-akaratlanul a lelkében hordoz”. Az Éjidő „különböző művészeti ágak egységéből épül fel, mely Pilinszky lírájából merítkezik”.
Teljesen szubjektív véleményem: túl sok látványt zsúfolt a rendező az előadásba, s szándéka ellenére – lásd az ismertetőt – túl lágyra, líraira sikeredett, elég gyakori önismétlésekkel. Ismétlem: szép az előadás, a humort is értékeltem benne, a maszkokat kimondottan szerettem. Ami „megmenti” az a kemény, diszharmonikus zene, a három kiváló muzsikus koncentrált játéka.
Ide tartozik még, hogy az előadást 2019-ben mutatták be, a felújítás előtt egyik színész balesetett szenvedett és ketten ugrottak be a helyére. Még egy információ, amely talán indokolja az előadás túlzsúfoltságát: az Éjidő Mezei Kinga doktori munkája, amelynek az összművészeti színház volt témája. Úgy tudom, megszerezte vele a tudományos fokozatott, úgyhogy megvan a happy end.
A Freeszfe Egyesület és az Artus Kortárs Művészeti Egyesület támogatásával készült Tózsa Mikolt Isten, haza, konyha – avagy ma már keresztbe álltam a Bajcsyncímű előadása. (A harmadik napon bemutatott Present Imrefect is freeszfes előadás, lásd a Napló harmadik részét). Magyarországi akutálpolitikai előadás, a családról, a nő elvárt szerepéről, ügyes ötletekkel, nők szerepére vonatkozó szellemesen alkalmazott szónoklatokkal, idézetekkel – többek között az alaptörvényből –, tehetséges játékkal, de ezúttal is a kevesebb több lett volna. Hosszúra sikeredett a kezdeti interaktív játék a közönséggel, és néhány üresjárat is becsúszott. Mindent összevetve érdekesebb volt előbbinél, koherensebb is, de azért van még mit tanulni a színházművészetről.
A címlapképen Tózsa Mikolt az Isten, haza, konyha című előadásban
(Fotó: TESZT Facebook oldala)