MEGOSZTOM

Napló az áramló Tesztről (5.)

Ismét Teszt. Május 21-én, vasárnap elkezdődött és a hét végéig tart a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Huszonöt előadást adnak elő a tizenöt országból érkezett művészek. Simon Judit fesztiválnaplója. Ötödik rész.

A Teszt közepe táján elkezdjük számba venni a kiemelkedő előadásokat. Azokat, amelyek leginkább hatották az eszünkre és a lelkünkre. Szinte mindenki egyetért abban, hogy a Miért alszol a padlón? a legek közé tartozik. 

Az előadás az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház (Szerbia), a Gavella Városi Színház (Horvátország), a Szarajevói Nemzeti Színház (Bosznia-Hercegovina) és a MESS (Bosznia-Hercegovina) koprodukciója. Kokan Mladenović rendező, Darko Cvijetić azonos című könyvét alkalmazta színpadra. S mivel a szerző színész, ő játszotta az előadásban a főszerepet, az írót. Cvijetić a saját és családja történetét írta meg, a délszláv háborúban átélt borzalmakat. Ahogy a Nagymama mondja az előadásban: szavakból épített házat, teremtett otthont. Az előadásról szólva szintén ennek a szereplőnek a replikáját parafrazálnám. A mondat így szól: „Ülj le és írj, Darko! A világ nem fog magától felépülni.” Kokan, alkoss előadásokat, mert a világot is képes vagy megváltoztatni – gondoltam. 

Amikor gratuláltam neki, a rendező azt mondta, hogy azt tekinti a nagy produkciónak, hogy szerb, horváth, bosnyák színészek játszottak együtt, a volt Jugoszláviát szétszaggató polgárháborúról mesélő előadásban. A Miért alszol a padlón?  egy család történetén keresztül mutatja meg a háború értelmetlenségét, és kiáltja a világba, hogy legyen vége. Meg kell írni, hogy semmi értelme a gyűlöletnek, az ellenségeskedésnek. Az irodalom, a színház szólhat a holtak nevében, megismertetheti az emberi szenvedést és teheti fel a kérdést: miért?

Drámai, ahogy ugyanazok a katonák, különböző hadseregekben találják magukat, ahogy egy pár bakancs egy életbe kerülhet, ahogy szárba szökken, de nem teljesülhet be a fiatalok szerelme. 

S az író megírja, a színészek eljátsszák, hogy lehet másképpen is. Lehet megbékélni. Van kippur – bűnbocsánat.

Az Amerikában nevelkedett délszláv származású unoka, már stand up comedy-ban poénkodik a háborún, a volt Jugoszlávia szétesésén. Talán ez is megoldás lehet? 

A szomszédban véres háború dúl, az emberek menekülnek vagy meghalnak. Otthonaik szétdúlva. Nekik is szavakból kellene házat, otthont építeniük – ez is eszembe jut a megrázó előadás után. 

Az Arte-Factum független temesvári társulat előadása a Dr. Faustus színházi koncert. Rendezte, zenéjét szerezte és előadja Kocsárdi Levente. A román nyelvű monodrámát Thomas Mann azonos című regénye nyomán Simona Donici írta, a zenei részekben Leonard Bernstein munkáit használta az alkotó.

A számomra Goethe Faustját idéző díszletek között Adrian Leverkühn zeneszerző életének utolsó időszakát jeleníti meg az alkotói válságtól, a skizofrénián át az őrületig. 

A Dr. Faustus színházi koncert egy evolúciós zenei projekt, amely az Arte-Factum Színházi/Zenei Introspekciós Laboratóriumban jött létre. Az előadás az EXT@TESZT program része, mely Temesvár független színházait mutatja be .

Vártam Teatr a Part Katowice táncszínházi előadását, mert a lengyelek értik, és magas szinten művelik a nonverbális színházat. A Még négy című előadás viszont számomra csalódás volt. Az ismertetőből arra következtetek, hogy az előadást Albrecht Dürer egyik leghíresebb metszete, a „Négy meztelen nő” (vagy „Négy boszorkány”) ihlette. „Négy meztelen nő ül egy szűk, üres szobában. Mindegyikük eltérő pozícióban helyezkedik el, a tekintetük valami láthatatlanra irányul. A testük nehéz. A szépségideálok változnak, de úgy tűnik, Dürernek esze ágában sem volt tökéletes szépségeket ábrázolni ezen a metszeten.” És még azt is írják, hogy: a négy a 4 szél, 4 elem és 4 évszak analógia alapján a Földhöz és ennek következtében az emberekhez rendelt szám. A misztikus értelmezésben Ádám névhez az emberhez köthető, mert 4 betűből áll. (V.F. Hoppe: A számok középkori szimbolikája)”. 

A Még négy produkciót pedig úgy határozzák meg, hogy „színpadi kompozíciók sorozata négy előadóra, a testükre, az őket körülvevő térre, hangra és fényre. A Még négy” Marcin Herich “4” címet viselő kvadriptichonjának második része.”

A színpadon négy meztelen nő, az első az jelenetben tütüszoknyában. Amikor táncolni kezdtek, azt hittem, hogy ez paródia, aztán kiderült, mégsem. A többi még vicces sem volt. Levették a tütüt, a testek nem tökéletesek, ez nem baj, sőt. De az előadásuk sem. Nem voltak sem elég kifejezőek, sem elég erősek ahhoz, hogy feszültséget teremtsenek a színpadon, és ezzel magukkal ragadjanak. Néztem tehát a remekül megkomponált fényjátékokat, hallgattam az erős, izgalmas zenét. És vártam a végét.  
Címlapképen jelenet a Kokan Mladenović rendezte, Miért alszol a padlón? Című előadásból

MEGOSZTOM

Napló az áramló Tesztről (1)

Ismét Teszt. Május 21-én, vasárnap elkezdődött és 28-ig tart a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Huszonöt előadást adnak elő a tizenöt országból érkezett művészek. Simon Judit fesztiválnaplója. Első rész.

Balázs Attila színművész, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színhát igazgatója és Dominik Fritz, az idén Európa (egyik) kulturális fővárosának is számító bánsági nagyváros polgármestere ütötte meg a gongot, ami jelezte: elkezdődött a 14. Teszt.

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó kiemelt rendezvénye a kulturális főváros projektnek, ami, úgy vélem, természetes, hiszen a nemzetközi színházi találkozó a kultúrák találkozását, az európai szellemiséget, a megismerést, az elfogadást, a társadalmi változásokat, a színház folyamatos megújulását, ugyanakkor állandóságát mutatta és mutatja meg az előadásaival, programjaival. 

Idén 15 országból 25 előadást mutatnak be, amiből kettő a házigazda temesvári magyar társulat produkciója. A fesztivál idei hívószava a FLUID. „A szervezők szándéka szerint ez egyszerre fejezi ki a színház folytonos változásban és átalakulásban levését, állandóságát, erejét, valamint az emberi természet azon képességét, hogy a legnehezebb időkben és körülmények között is megtalálja az előremutató irányokat. Ennek, valamint a Teszt szellemiségének értelmében az idei programba olyan, egymástól formailag különböző, de hasonlóan érzékeny tematikájú előadások kerültek be, melyek híven tükrözik kortárs mindennapjaink szüntelen áramlását, képlékenységét és változását. Így lett a tizennegyedik találkozó egy újfajta érzékenység Teszt-je” – írják a beharangozóban.

Hagyományosan, a Csiky Gergely Színház bemutatójával indult a seregszemle. Marco Augusto Chenevier, Darragh McLoughlin és Alessia Pinto írta és rendezte A nagy hagyma című előadást, melynek mi, nézők is szereplői vagyunk. Ugyanis mi vagyunk a Bizottság, amely eldönti, mi legyen a sorsuk azoknak, akik a Nagy hagyma közösségéhez akarnak tartozni. Ehhez a „munkához” a bejáratnál kapunk egy fehér és egy fekete lapot, amivel majd szavazni kell. A Hatalom hangja dönti el, ki érdemes és ki nem érdemes arra, hogy A nagy hagyma világában éljen. „A nagy hagymában nincs helye hazugoknak, tisztességtelen polgároknak, képesség nélküli polgároknak vagy olyanoknak, akiknek nincsenek rendben a személyi iratai” – hangzik el többszőr is az előadásban, de azért ez nem pont így működik. A Hatalom hangja hol így dönt, hol másképpen. Az előadásban érzékelhető, hogy a Hatalom élet és halál ura A nagy hagymában. De a hatalom megdönthető, a Hatalom hangját, a társadalmi ranglétra alján elhelyezkedő takarítónő leplezi le, mintegy véletlenül. Amikor megláttam a paraván mögötti hang tulajdonosát, nekem Óz, a nagy varázsló jutott eszembe. Amúgy az előadás a hazug, diktatórikus hatalmak skicce, azt is megmutatva, hogy mi, nézők sem vagyunk túl megértők, és bizony jó adag rosszaszág is lakik bennünk. Szívesen megírnám, hogy miért, de nem akarok spoilerezni. A meglepetés az maradjon meglepetés.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház ezúttal is Urbán András-előadással érkezett Temesvárra. Az Amikor Isten hasba rúg című produkció alapja Lovas Ildikó regénye és Csáth Géza nagy irodalmi port kavart naplója. Góli Kornélia dramaturg és Urbán András rendező a két szövegből kiindulva a költő életében fontos szerepet játszó nők szemszögéből közelíti Csáth tragikus életét, a rendezőre jellemző formanyelven. Kell hozzá pár jelenet, ameddig kiderül, kiről is van szó, s bár én nagyon szeretem Urbán színházát, ez az előadás számomra is hagyott kívánnivalót. Számos jelentet éreztem túrpörgetettnek, néha öncélúnak, mi több, olyan is volt, ami megtörte az előadás ívét. Azonban az utolsó monológ, amikor a középkorú színésznő egyedül áll a színpadon, körülötte senki és semmi hangzavar, látványosság, és Csáth lányaként vall a szüleiről, önmagáról, arról, ahogyan megkérdezése nélkül, az általa nevelőapjaként tisztelt Dezső bácsi közzétette apja naplóját, akiről ő nem is tudja, hogy nagy költő, na az a monológ igazi színházi pillanat volt. Ezért a pár percért vagyok hajlandó elnézni a többi felett. Ja, és aki nem tudná, Dezső bácsi nem más, mint Kosztolányi Dézső. Bizony.

Az Athén&Epidaurosz Fesztivál és az OSMOSIS közös produkciója, Euripides Laskaridis görög színész, rendező egyéni műsora, mondanám egyszemélyes színháza a Relic. Fogalmazhatok úgy is, hogy színészi bravúrja negyven percben.

Az előadások után Kovács Bálint vezeti a beszélgetéseket az alkotókkal. Ez alkalommal Laskaridis, aki 2015 óta játssza ezt a nonverbális előadást, és hatalmas sikerrel turnézza vele körbe a világot, azt mondta, a Relic arról szól, amit a nézők gondolnak az előadás kapcsán. Én erről a groteszk, humorral és drámaisággal tele előadásról és a lényről, akinek a látszat ellenére nincs neme, a következőket gondolom: talán Hérakleitosz mondta, hogy minden változik, csak az ember marad ugyanaz. Az idézet sem pontos, de ez a lényege. (Kedves olvasó javítson ki nyugodtan, szépen megköszönöm). Az előadásban ez a hatalmas testben rejlő érző lény maga a változatlan ember. Ott a színpadon az ógörög szobor, ami elé odakerül a laptop. Közben érzelmek és történések kavalkádja, nagy poénok. Egy halandzsa-szövegből kiderül, hogy nem is szó, hanem hangsúly és testbeszéd. És megmutatja az agresszivitást, művészetet, a különböző érzelmeket, a játékosságot. Szóval, nagyjából mindent. Leszögeztem, csak úgy magamnak, hogy Euripides Laskaridis korunk egy nagy clownja. Vagy színésze, művésze, humanistája – lehet választani.

(Folytatjuk)