MEGOSZTOM

Tanárok a teljes idegösszeomlás szélén

Miért van az, hogy életünk delén könnyen támadhat az az érzésünk, nem tudtunk kiteljesedni? Miért érezhetjük úgy, hogy üresekké váltunk, és a világ is kiüresedett számunkra? A felismerés után fel tudjuk-e tölteni magunkat spiritusszal, vagy már csak a lassú kitikkadás várhat ránk? Erre keresi a választ a most 51 éves Thomas Vinterberg, aki huszonévesen hasonló korú társaival kitalálta és megvalósította a kilencvenes évek derekán a forradalmi Dogma mozgalmat.

A Dogma-mozgalom olyan bátor kezdeményezés volt, amely megújítani szerette volna a filmkészítést, „minimum” szamárfület mutattak az addigi bevett, megkövesedett beidegződéseknek. Igaz, ezzel maguk is iskolát teremtettek, ám olyat, amelyben egyszerre tanárok és diákok is lehettek. Az persze nyilvánvaló, hogy mint minden újításnak, így ennek a filmkészítési iskolának is megvolt a fellángolása, majd az ellustulása, az agóniája is.

Vinterberg legújabb filmjének szereplői is éppen agóniájukat élő, kiégett gimnáziumi tanárok, akiket összeköt a tantestületi férfibarátság, még ha teljesen különböző alkatoknak is láttatja őket a rendező. Fásult negyvenesek, akik nem váltották valóra, amit felkínált számukra ifjúkorukban az élet. Középúton középszerűek lettek. Megrekedtségükben elviselhetetlenül hosszúnak érezhetik a nyugdíjig hátralévő éveket. De nem szimplán a középkorúak válsága az, amely érzékelhető mindegyik tanár karakterében.

Ezek a fickók a digitális forradalom vesztesei is. Olyanok, akik a Z generáció tagjainak megváltozott tanulási szokásaihoz szinte teljesen képtelenek igazodni. Persze ez nem lenne túl újkeletű történet. Sokan meglovagolták már ezt. És itt jön a csavar Vinterberg filmjében. A főszereplő tanáremberek a szorongást alkohollal oldják fel. Persze nem ad hoc módon isznak majd, hanem szigorúan kontrollált és elemzett keretek között. Így a kísérlet akár némileg rokonítható is a Dogma filmkészítési módszerrel.

Igen, igaz, a film valamelyest reklám az alkoholnak, de azért igencsak óvatosan, bemutatva az alkoholfogyasztás árnyoldalait is. Bár az önfeledt mámor eleinte a fiatalság privilégiumaként van megjelenítve. Felelős felnőttet ne lásson senki részegen, egy tanárt meg aztán végképp ne. Ám hőseink pont ezt a társadalmi kényszert vetkőzik le. Igaz, egyfajta titkos szövetségként, eleinte zugivóként kísérleteznek a munkahelyi környezetükben. Aztán egyre bátrabbá válva, nem csak a depresszív állapot feloldását, hanem a teljesítményük maximalizálást állítva a célkeresztbe. És lám, a célzóvizes módszer egyszerre működni kezd. Újra szárnyalni kezdenek.

Érdekes, hogy a filmben ez az egyetlen bódulati forma szerepel. Mintha a dánok nem élnének másfajta szerekkel. Mintha a jóléti társadalom megkívánná, hogy hazád hagyományait kövesd mindenben. Ez azt is jelentheti, hogy ha úgy van, tessék egyfajta viking erőpróbaként megélni a mértéktelenség kihívását. Ily módon nem véletlenek a történet szempontjából fontos Kierkegaard-utalások sem. Illetve az sem, hogy a dán himnusz többször is felcsendül a filmben. Legalábbis az egyik. Mert a dánok tartogatnak még egyet, mondjuk úgy, arra az esetre, ha az uralkodó is megjelenne a színen.

Ahhoz, hogy a tanárok királyok legyenek, fel kell nőni a nagy elődökhöz, azokhoz, akik akár az egész népet oktatják nem középiskolás fokon. Így felbukkan a filmben a híresen iszákos Churchill, de hosszú a sor, mert a rendező képileg is beidézi, ahogy Brezsnyev nyelve nehezen forog, az önmaga paródiájává vált Jelcint, vagy akár az Orbánnak egy náci tisztelgést pofonba szelídítő Junkert is.

Vinterberg és forgatókönyvíró-társa, Tobias Lindholm arra azért különösen ügyelt, hogy a sztori ne csak iskolai környezetben mutassa meg a tanár-karaktereket. A hivatásukban újra magukra talált figurák magánemberként, otthoni környezetükben is megjelennek, ahol eleinte szintén elég sikertelennek tűnnek, főként a családi viszonyrendszereket illetően. Esendőségük nem vált ki eleinte megbecsülést otthon sem, ám a változás ebben a környezetben is nem csak hogy elmozdítja a nullpontról, de be is gyorsítja az eseményeket. A kérdés persze az, meddig tartható egy ilyen helyzet. Mennyiben sínyli meg a család és a munkahelyi környezet, ha a gyeplőt elveszíti az ember. Az alkohol-kísérlet mibe torkolhat?

A történet ugyanúgy sugalmazza a tragikus végkifejletet, ahogy a film készítésének körülményei is felettébb terheltek lehettek. A rendező a forgatás előtt vesztette el a lányát. Így az alkotást Ida Vinterberg emlékének szentelték. Ida első filmszerepét játszhatta volna el, eredetileg a Mads Mikkelsen által alakított történelemtanár lányát alakította volna a filmben. A színészek szerint a tragédia adott egy plusz drámai mélységet a karaktereknek. Az egyébiránt számos vicces megoldással tűzdelt mozi hangulata így néhány tónussal sötétebbre lett festve.

Ez előnyére vált – ez volt a filmipart is megterhelő 2020-as év egyik legviccesebb, ugyanakkor legmélyebb remeke. Joggal sepri be a szakmai elismeréseket. A történet ugyanúgy képes mosolyt csalni a néző arcára, ahogy könnyel is képes megtölteni a szemeket. Ez a rendező megoldásain kívül a kitűnő színészi játékoknak is köszönhető. Mads Mikkelsen mimikai tudása mesteri módon van az érzelmek finom kibontására hangolva. A film végi táncjelenet pedig igazi csemege a legnépszerűbb dán színész híveinek.

Sturla Brandth Grøvlen képeinek a mámor stádiumainak megragadására szolgáló megoldásai pedig olykor a Dogma-filmek imbolygó hatását idézik, de van úgy, hogy közelijei a vigasz érzetét kiváltó baráti távolságból együttérzően szemlélődnek. Érződik a filmen, hogy a stábot és közös munkájukat az összehangoltság jellemezhette.