Amíg hallod messziről a halkuló zenét, hálózsákodba bújva, hason feküdj, és csak ha már elült a por a mélynyomók körül, bontsd el olcsó sátradat. Őrizze vízhatlan rétege tegnapok széllökéseit, régi égdörgéseket vigyázzanak a támasztórudak, villámok fényét tartsa meg nyolc sáros cölöp, zápor kopogására húzd rá a cipzárakat. Míg átmelegszik vékony ruhád, gyűjts kémcsövekbe harmatcseppeket, a rétről csent virágokat szürke kő alatt lapítsd, csoportosítsd prímszámok szerint a szirmaikat. A leszerelt zuhanyrózsákat sztaniolba tekerd, csövek földalatti indarendszerét fagymentesítsd, olvaszd le a mélyhűtőt, jegyezd fel az óraállásokat. Ereszd le sorban a sok kifakult gumimatracot, a fölbontatlan naptejes tubusokat, plédeket, ujjatlanokat a raktárba hordd. Melléjük jégkrémes pálcák és fagylaltporok kerüljenek, meg lángosok fáradt olaja, főtt kukoricás rozzant triciklije, karikaturisták állványai, megkarcolt napszemüvegek. A bójákat is cipeld ide, el kell férniük. Ideje ponyvákba bugyolálni a csónakokat, csarnokokba zárni sok fehér hajót, ideje a hálókat megszárítani, palackokba parancsolni a szúnyogokat. Partra húzni hat csúszós lépcsőfokot, számolni százig, a tótól elválasztani a szárazat. Aztán műanyag poharak következzenek. Ropogtasd meg tíz ujjadat, döntsd törzsed hétszer haránt, lehelj a fűszálak közé, és ha sikerült kigyakorolnod rendesen, úgy kell csapnod karjaid, ahogy magára maradt sirály napszállta előtt ver szárnyaival. Erre tízezer átlátszó pohár, mint megkövült medúzaraj, lebegni kezd. Így könnyebb lesz mindet zsákba gyűjteni. Hogyha eddig elérsz, ideje pihenőt tartanod. Csomagold ki tarisznyádból az uzsonnaadagod, pakold mellé a rádiót, kerüljön kés, kerüljön szalámi, kerüljön hagyma, kerüljön vastag szelet kenyér. Míg falatozol, hallgasd a híreket. Értesülj róla, hogy állnak odaát a többiek. Ha mindened elfogyott, állítsd be a megfelelő frekvenciát, írd az antennával az égre a neved, ebből mi érteni fogjuk a helyzetjelentésedet. A tisztáson ne maradjanak elgurult ékszerek, zsebkendők, újságpapír, és a fákon is csak friss, élénkszín levelek, lombfújóval tisztítsd meg a kavicsos ösvényeket, fésüld ki a holtágban a lebegőhínár-társulásokat, a játékos bárányfelhőkről pedig fejed felett, készíts Polaroid- felvételeket. Majd, ha a medencéket sikerült leeresztened, rakosgasd kék csempék közé a képeket, azok konzerválják jövő júniusig a nyári eget. Mielőtt búcsút vennél az ismerős tájtól, egyetlen dolgod maradt. Grill-faszénnel írd a víztükörre rá, hogy eső várható, hogy a hőmérséklet csökken, hogy vége van.
Címke: vers
Kedden történt. Most péntek.
Gyónhatsz nekem, hirdette Hexempixel Pál. Mondd csak, ereszd ki, közönséged leszek. Mézzel kente portáját, félfenéken csúsztam a pajtába, ahol ült. Zöld púpú legyek dönögték a talpam. Odaragadtam én már a földhöz, dagonyázni jól is esik. Úgy van, bólintott, úgy is lesz. Nem utazol, nem kérdik egyenruhások: business or leisure. Másfajta kegyelem szabályoz már. Mint mikor csillár reng földrengés előtt. Mint mikor elfelejtesz valami fontosat, és a szádat nyalod, próbálod felidézni. Mint mikor csuklyás figurát látsz: egy emlékezetből kihullott isten az, vagy akasztanak valakit. Válasz helyett lehúztam a ragacsba Pált, birkóztunk. Te beszélsz, disznó- házi, önjelölt pap? Hát nincs is arcod. Könyökkel öleltem, még bele is rúgtam. Hallgatni tanulj meg, sőt bravózni. Ingyen. Hogy kerültem haza, nem tudom. Méznek, cukorkának már a nevétől is hányok, hirdetéseket nem olvasok. Kidobom a kínai sütemények jóscéduláit. Gyalog megyek messzire is, élelmiszert nem halmozok.
A begyűjtő
Nem tudom, milyen az éjszaka, s álmomban, ha a szoba eltűnik, mikor áll be a csönd, meddig tart az a semmibe szárnyaló állapot, melyben visszatérek a Sokorói dombvidék lankáira, lebegek a fűszálak között, s könnyedén ugrálok a Cuha-patak partján, talpamat nem sebzi fel a kavics, szedegetem a szirti ternye sárga szirmait a vadvirágok között, a koboldok visszahúzódnak az üregek pereméről a mélyedésbe, nem mernek ingerkedni velem, már megszűnt a rémálom, háttal állok a sötétnek, nem kell sündisznó- állásba gömbölyödnöm, szabadon nyújtózom, nézek fel az új kezedet szörnyeteg-mentesített kékségébe, véget ért a kanti séta Kelet s Nyugat között, út közben nem jött a Begyűjtő, visszatértem kis falumba, most itt ülök egymagam, vékonyodnak a schopenhaueri körvonalak, s érzem, növekszik bennem a tavasz.
Majd elveszlem ismét valahogy
A halhatatlanság az, hogy én hiába halok
meg akár naponként is, hiába temetem el
magam, vagyok. Vagyok, sőt, ha egyre
kevesebbet írok, annál erősebben és
fanatikusabban csinálom az irodalmat.
Ady Endre
Azután lassan átütött a kék.
Kinde Annamária
Majd Ady segít,
ha határottan kell megnevezzelek, majd segít a vér új városa.
Légy úrrá rajtam, uram légy, új városom.
Pedig nem
találom a neved még,
vér,
remélt leendő párosom.
Pedig nem
hárítom felírni az olyat, párosom. Fel utána,
városom,
ami jelenthet jelentős zavart,
álmodom.
Jelentős a zavar, de a zavar akkor jó, ha jelentős,
a jelentősség meg akkor, ha zavaros.
Határozottan jól vagyunk tehát.
Majd Ady segít, megmondja a neved,
úgy mondja bele a naponkéntba,
úgy bele a hiábahalóságba,
hogy amíg nem találom, leszel Mettína,
majd Ady segít,
majd segítesz, Mettína, ha vársz, véresem.
Nem kétkedem,
Adyval valahogy elleszünk.
Felesünk buktatókban, orrunk macskakövet ér,
macskakő éri orrunkat, írunk mint állat,
az eső kék szitálatában éljük túl a vírus városálmát,
új várad álomvárományosát vesszük be
és te segítesz, Mettína, ha határozottan kell
megneveznem véred új váradosát. Mondjuk,
(tovább…)Cím nélkül; (misztérium); Nyomvonal
Cím nélkül immár megszabtuk a betűknek ha szavakká állnak mit jelentsenek (misztérium) a misztérium hogy apám vállán mérhetetlen a teher – miként a fájdalom időjárásfüggő csontjaimban korhadt fák tetemét hordozom fújj csak szél fújj – a tükör másik felén is én szentjánosbogár ég szívemben a pillanat befejezetlen még Nyomvonal Családi Bibliánk, egyetlen nyomvonalunk a miénk most. Apám neve áll benne, de előtte nagyszülők, dédszülők, ő előttük egy messzi és távoli évszám alatt az ük, meg azoknak szüleié volt. Mindannyiuk neve szépen egymás alatt, úgy jönnek össze mindegyre, mint két szeretetre vágyó ember, s találkoznak mint versben a rím, óhatatlanul, egymást felfedezve, kiegészítve hosszú időkön keresztül. Átérzem azt, ami összetart. Születés és halál, ismét újrakezdés, majd újból a vég. Több annál mindig, mint ami! Miként sor végén egy Ámen, Úgy törvényszerűen következnek neveink, gyermekem – jegyezd meg, addig jövünk, s megyünk, ameddig az emlékezet tart – ha megemlékezik rólunk az Isten még.
Eszkimó
A hőség hullámai alatt térek magamhoz. A forróságban is látom a havazást, közepén eszkimómat figyelem. Inkább szidom őt, amiért elél morzsákon. Éjjel északi fényt füstöl az égre, a hosszú sötétet fütyülve bejárja. Itt kint egyre csak izzadok, nincs levegő ebben a nyárban. A világos kert körül őrt állnak a fenyők. Közeledek, felém szúrnak, visszafordulok a tágas szobák felé. Eszkimómnak véletlen bolygókról adok hírt. A délibábokká lett csillagok ürességet ragyognak, de könnyebb, ha úgy tudjuk, figyelnek. Dicsekszem, deréktájon milyen kövér nyugalmat hordok. A régi, belső rendszer ujjal már el nem érhető. Felnevet menedékében az arcomat viselő. Havat köhögök fel.
Amíg fogait csikorgatja
Rág,
ás,
rág,
ás.
Így haladhat a bomló húsban a féreg.
Rág,
Mint kényszerű beidegződés, megmagyarázhatatlan előérzet.
ás,
rág,
ás. Mégsem képes maradéktalanul felzabálni téged.
Rág,
ás,
rág,
ás. Hiába ez a szorgosan nyüzsgő tenyészet.
Rág,
ás, Rág,
rág, ás.
ás. Rág,
Hiába megannyi bebábozódott élet.
ás.
Rág, rág
ás, ás. Felhasadt burkok átváltozva napvilágra lépnek.
Rág,
ás, rág,
ás.
Legyekként viszik tovább foszló emléked.
Rág,
ás,
rág, ás.
Hogy más testek is gazdái lehessenek újabb petéknek.
Rág,
ás, rág, ás.
Az emészthetetlen ad értelmet az emésztésnek.
Rág,
ás,
rág,
ás.
A gyógyír keresése
(azonnali) csillagok felé nézel sötétséget látsz nem ér el hozzád a fényük odacsapódik eltérül egy lebegő tükör homorú felületén ott állsz a tükör mögött és mosollyal oldod szomjúságodat a fény iránt csörgedezést hallasz messziről és nem tudod meddig menj vissza az időben a csörgedezés kezdőpontjáig a forró sistergő anyaghoz könnyű elfelejteni a pillanatot nehéz felvenni az egyetlen testtartást melyben átfolyik rajtad vagy melyben forrás lesz belőled mélyen fekvő árnyék hegyek hűvösében (távolmaradás) nem jössz el mert a tükrök eltérítettek nem jöhetsz mert mikor felém indulsz én kétszeres sebességgel távolodom nem jössz el mert egy csillagkép ábrái szőnek pókhálót utadba s belegabalyodsz nem jössz el mert egy hegedűhúr irányát követed s most ott jársz épp ahol a párhuzamos hegedűhúrok találkoznak nem jössz el mert valaki titkos jeleket ad le neked az ablakból most nem lehet most veszély leselkedne rád nem jössz el mert nem tudhatod létezem-e még nem jössz el mert tudod nem vagyok (réteg) a felső réteg az amelyen buborékok képződnek a hő felfelé igyekszik vinné magával az anyagot de gyorsan szétpukkan a középső réteg az amelytől tanulni lehet a várakozást a tökéletes pillanatra melytől tanulni lehet a színeket a mélyréteg nem vár semmire csak létezik mozdíthatatlanul hiába próbálják megkarcolni őt a sugarak (monizmus) úszómozdulatokkal közelít a maghoz amely hőt sugároz fagyot lehel és hangokat szippant magához őrült mágnesként összesűrűsödik a fény befelé sugárzik egyetlen sziget de mindenfajta kontinensek prototípusa közelebb visz hozzá minden megkísérelt elhalt mozdulat úszókarból ölelő karokat kerekít a képzelet
Árva
A lenyelt madarak torkodban hamisan énekelnek, ezt meséled. Szomorú vagy, mint az oltárképeken a békesség, mint a hideg, szomorú. Nyelved hegyével ezt a méregkapszulát még félre tudod söpörni, ezt meséled. Hogy a föld alatt ketten utaznak a túlvilágra, azok, akiket anyák sosem öleltek. Az árvák mindig kőoroszlánokhoz bújnak, ezt meséled. Gerincüket a gyász húzza feszesre, mint csellista a húrokat és életed végéig játszod, játszod összegömbölyödve egy kád vízben, hogy ez most egy anyaméh.
Hat módszer, hogy medvévé változva ébredjünk
Szemed feketéjéből betűk, fekszünk. Szófajjal nem rendelkező célok az idegpályák mentén. Van, aki élete harmadát ágyban tölti, van, aki a huszonnegyedében ébren forgolódik. Folytasd. Mondják el lágy részeid, milyen két pontot kötöttél össze a zuhanással. Részletesen térjenek ki rá, miért másztál utána vissza fel. Karmold meg olyan magasságban a kérgem, ahonnan már nem te voltál. Legyen minden elviselhetetlenül közeli, mint egy fejben. Tönkrement, elfelejtett webkamerák az etető körül. Beismerhető, szeretünk hibázni. Hunyt szemmel fekve keresni odabent. Míg kiderül, hogy csak egy halom tűlevél voltunk, mészkő, gallyak, sár, és ez látszott úgy messziről.