Címke: vezércikk

augusztus 27, 2023 | Ujvarad Admin | Kultúra | Rovatok
MEGOSZTOM

Dánielisz tanár úr öröksége

Iparos ember fiának fontos az iskolázottság, vélekedett a nagyszalontai fésűsmester, Dánielisz Endre, mikor a kis Endrét – ki a felvidéki cipszer gyökerű családban harmadikként viselte e nevet – beíratta az első osztályba. A műanyagok elterjedésének köszönheti a hajdúváros, hogy egy ügyes kezű iparos helyett ma attól a közösségi csúcsértelmiségitől búcsúzhat, akinek életére és munkásságára a fordulatokban gazdag sokoldalúság volt jellemző. Aki közel 100. életévéig gazdagította a városban az Arany-kultuszt, volt a helyes anyanyelvhasználat elkötelezett harcosa és művelője, járult hozzá tanárként, iskolai pszichológusként generációk sora felneveléséhez, pallérozódásához.

Tanár úr, a kultúrmindenes – hogy a vele pár esztendeje készült életút beszélgetés címét idézzük, publikációi hosszú listája mellett bátorságával is kitűnt a maga korában. Az ötvenes évektől a Securitate gyakran vegzálta, vagy próbálta beszervezni, édesszájúsága ismeretében csokoládétortával is próbálták lekenyerezni. Egyszer a nagyváradi vasútállomáson vették őrizetbe, s vitték kihallgatásokra, mikor hazatért Bukarestből, ahol arról tartott előadást, hogy Arany János jól beszélt románul. Az együttműködni nem akaró irodalomtörténészt, aki felemelte a szavát a földrajzi nevek magyar formájának használata mellett, 1965-ben az Arany emlékmúzeumból el is távolították. Sajátos módon a magyar állambiztonságiak figyelmét is felkeltette kiterjedt levelezéseivel. 

E szikár és szellemes ember hosszú és teljes életet élt, a kisvárosi milliőben gazdag és változatos művet hagyva maga után. Nem voltak számára csábítóak a nagyvárosok, az anyaország egyetemi katedrái, szerkesztőségei. Otthon maradt, ott dolgozott. Nem használt idegen szavakat, mégis kifejező és pompás volt minden mondata. Nem tudta, mi az internet, írógépen pötyögtetett, s mobil sem járt soha a kezében, mégis gazdag kapcsolati hálóval bírt, sokakkal levelezve. Pályája legfontosabb sikere az lehet, ha szeretett Szalontáján hozzá hasonló szellemiségű fiatalok lépnek a helyébe, éltetve, továbbörökítve a Tanár úr szellemiségét.

A Szerk.

június 8, 2023 | Ujvarad Admin | Kultúra | Rovatok
MEGOSZTOM

Nem az elnök, hanem a barát

A magyar irodalomnál, kiváltképpen az erdélyinél csak a macskákat ismerte és szerette jobban, esetleg fordítva. Ez ma már talán csak az írók vagy a macskák tudják eldönteni. Az biztos, hogy értékes és érdekes könyveket írt és/vagy szerkesztett mindkét kedvenc témájában, lásd mondjuk négylábú barátainál maradva A kandúr csodatetteit vagy a Macskakalendáriumot. Irodalmunkkal kapcsolatban pedig elég, ha könyvespolcnyi irodalmi kötetanyaga mellett belepillant az ember mondjuk a régi várados archívumba, ahol a kétezres években, elsősorban 2002 és 2011 között gyakran, gazdagon publikált a legkülönbözőbb irodalmi témákban: Rákóczi alakjától a szépirodalom tükrében, az emigráció szellemi műhelyein át, több jeles író gondosan megrajzolt portévázlatáig, lásd Ady Endrét, Dsida Jenőt, Radnóti Miklóst, vagy az Erdélyi Helikon szerzői körét. Ezek a közlemények gyakran valamely nagyváradi kulturális rendezvényhez kapcsolódtak, leggyakrabban a Partiumi Írótáborban elhangzott előadások szerkesztett változatai voltak. Hiszen az is köztudott róla, hogy örömmel tett eleget a meghívásoknak határon innen és túl, s ezekre mindig alaposan felkészülve érkezett.

Amit egy Pomogáts Bélára emlékező jegyzetnek még feltétlenül tartalmaznia kell, az az, hogy egykor az Illyés Közalapítvány elnökeként ő volt a mai napig is érvényesen az, aki a legteljesebb empátiával és a legpontosabb helyzetismerettel tudott viszonyulni a támogatásért hozzájuk forduló civil szervezetekhez, szerkesztőségekhez. Valóban a segítő szándék vezette, soha nem az intézményvezetőt, a bürokratát látták benne, nem az elnököt, hanem a barátot, a szekértáborokon felülemelkedő embert. S tette mindezt a maga sajátos humorával, szellemes, olykor ironikus megjegyzéseivel, amivel – hatalmas tudása és munkabírása mellett – mindig kivívta környezete tiszteletét és rokonszenvét. Így őrzünk meg emlékeinkben, kedves Béla.

A szerk.

március 15, 2023 | Ujvarad Admin | Kultúra | Rovatok
MEGOSZTOM

Hogyan tovább, kultúrfőváros?

Meglehetősen ingergazdagra sikeredett Temesvár európai kulturális fővárosi antréja, ám a nyitóestet követően nem feltétlenül tartalmi kérdésekről folynak viták. Az etnikai és kulturális sokszínűség jegyében Fritz polgármester négy nyelvet, – a városban használatosakat és az angolt váltogatva, közöttük magyarul mondta el ünnepi megnyitó beszédét. Ebben hangsúlyozta, büszke Temesvár minden közösségére, akik évszázadok óta itt élnek egy folyamatos, építő párbeszédben. Közben viszont arról hallani híreket, hogy a helyi magyar szervezetek kulturális projektjei a szervezők elutasítása folytán nem igazán kerültek be a kultúrfővárosi kínálatba, legalábbis a program minimális magyar részvétellel indult. (Feltételezem ez igaz szerb, német, roma vonatkozásban is.)

Közben a nemzeti liberálisok hazafiatlansággal vádolják az USR színeiben megválasztott, amúgy Németországból a Bánságba kitántorgott városvezetőt. Igaz, nem a magyar vonatkozású programok hiányát vetik a szemére, s nem is a többnyelvű szónoklatot, hanem azt, miért költött egy középszerű megnyitóra milliókat, továbbá miért takarták el egy függőkerttel a román ortodox katedrális látványát. Kétségtelen, hogy a fémszerkezet ma még inkább emlékeztet egy tengeri fúrótorony platformra, de talán tavasszal kizöldül, virágba borul.

Hogy a magyar programok szárba szökkennek-e közben, ebben kevésbé vagyok biztos, pedig ezek nélkül aligha lehet hitelesen beszélni a Bánság fővárosában a sokszínű kultúra múltjáról és jelenéről. Egyébiránt szerencsés lenne nyilvánosságra hozni ezeket a projekteket, illetve a finanszírozásuk elutasításának az indokait, talán úgy könnyebb megítélni, mennyire lennének nívósak, vonzóak. 

Két tényező érvényesülése nélkül biztosan nem lesz Temesvár az európai kultúra időleges centruma: egyfelől, ha csak a lózungok szintjén marad meg a multikulturalizmus vállalása, másfelől, – s ez érvényes a mi Festum Varadinumunkra is – önmagában attól nem lesz egy kulturális program minőségi és korszerű, ha magyarul szól.

A szerk.

február 16, 2023 | Ujvarad Admin | Kultúra | Rovatok
MEGOSZTOM

Könyvbaráti alapon

Tapasztalataink alapján van némi igazság abban a visszatérő panaszban, hogy a politika és az ő csinálói különböző szinteken hajlamosak kisajátítani, enyhébben szólva a maguk kezébe venni a magyar kultúra napjához kapcsolódó programokat, ezzel párhuzamosan a háttérbe szorítva az értékteremtő lényeget. 

Történt, hogy január 22-én a nagyváradi színházban tíz másik városbéli kultúra közeli intézménnyel együtt az Újvárad folyóirat, illetve kiadója, a Holnap Kulturális Egyesület is csatlakozott A könyv barátja elnevezésű kezdeményezéshez, amelyet még a múlt év tavaszán indított a hajdúvárosban a debreceni önkormányzat. Nyilván egy folyóirat, egy színház, egy középiskola, egy könyvtár, egy könyvesbolt, egy nyelv és irodalom tanszék eleve joggal gondolhatja magát a könyv barátjának, illetve a dolgot személyessé téve az olvasó barátjának. Különben mi értelme lenne a mindennapjai(n)knak?

Azt követően, hogy a kultúra napi rendezvény után a csatlakozók átvehették a program nevét viselő matricákat, adódik a kérdés, hogy e szimbolikus gesztuson túl mit tehet még a kezdeményező azért, hogy ez a jelkép tartalommal telítődjék. Természetesen nyújtson finanszírozást a jó ötletek mellé. Ám ezen túl, úgy gondoljuk, a létező kereteket a résztvevőknek kell megtölteniük tartalommal, a vonzó programok szervezésének lehetősége a csatlakozók kezében van. Az, hogy az olvasás, a könyv, az irodalom népszerűsítése érdekében eredményesen tudjanak – működésük olykori összehangolásával – cselekedni, akár a testvérvárosi partnerekkel is együtt. Ha ez így történik, akkor túl tudunk lépni azon a szinten, hogy erre a január végi dátumra csupán a magyar kultúrpolitika ünnepeként tekintsünk. Ígérjük, az eredményekről, a remélt szintlépésről hírt adunk.

A szerk.

január 18, 2023 | Ujvarad Admin | Kultúra | Rovatok
MEGOSZTOM

Lépésről lépésre, saját úton

Harmadik évfolyamába lépő közös történetünk folytatása jobbára ismeretlen. Van persze néhány elképzelés, bejegyzés a fedélzeti naplóban arról, hogy a napi lapcsinálás mellett mivel szeretnénk még az idén foglalkozni. Ilyen például a harminc éve elhunyt Horváth Imre költői hagyatékának sok izgalmas anyagot kínáló feldolgozása, Kinde Annamária válogatott publicisztikáinak sajtó alá rendezése, illetve a diákírókkal való rendszeres foglalkozás, követve a sikeres, közösen is kipróbált szatmári mintát. Van egészen konkrét, e számunk utolsó oldalain hirdetett tervünk is, a Magyar Kultúra Napjához időzített Dutka Ákos-ülésszak. A talán legváradibb holnapos költő ötven éve hunyt el.

Indulhatott volna még aktívabban az esztendő egy izgalmas, a színházzal közösen futó Petőfi 200 programmal, ha a remélt támogató is úgy gondolta volna, komolyan véve saját kiírását. Ám ez esetben úgy tűnik, az ötlettelenség volt a nyerő projekt. Tudjuk, tapasztaljuk, ez is a rendszereken kívül rekedés bája, pályázattól pályázatig lépkedve mit sem ér a hosszú távú terv, de legalább annak a tudata boldogít, hogy arra lépkedsz, amerre jónak látod. Még ha nem is biztos, hogy van út abban az irányban.

Annál nagyobb az örömünk, amikor olyan remek anyagoknak, kiváló szerző barátainknak adhatunk teret, mint amilyenek ebben a számban is egymás mellé kerülhettek, a szerkesztői szándék szerint kommunikálva is egymással. Köszönet érte, ahogyan olvasóinknak is a figyelemért, minden biztató gesztusért.

A szerk.

október 28, 2022 | Ujvarad Admin | Hírek | Rovatok
MEGOSZTOM

A bukott miniszter iskolapéldája

Komoly aggodalmakat váltott ki pedagógusok körében is az, hogy az újabb romániai copy paste miniszter lemondása esetleg megakaszthatja azt a közoktatási reformfolyamatot, amelyre mintha az átlagosnál több bizakodással tekintetének az érintettek. Még akkor is, ha tudjuk, komoly matekfeladat lenne összeszámolni, hogy 1990 óta hány hangzatos reformhoz fogtak hozzá a döntésképtelen döntéshozók, illetve hány minisztert fogyasztott el jó három évtized alatt az oktatásügy.

Az érdekes az, hogy a legtöbb elhivatott, a hivatása iránt elkötelezett tanár meg tudja mondani, melyek a rendszer hibái, hiányosságai, s az ő véleményük akkor is mérvadó lehet, ha a gondok megnevezésében különbözőségek is lehetnek. Tudjuk, hogy a rendszer túlközpontosított, feleslegesen nagy anyagmennyiséget próbálnak beletölteni a diákok fejébe alacsony hatékonysággal, elég, ha csak a magyar fiatalok román nyelv- és irodalom oktatásának a tévútjaira gondolunk. Az élet igazolja, hogy lehet másképpen is, egy váradi diáklány, aki pár hete csöppent be egy dél-amerikai ország iskolarendszerébe, nulla spanyol nyelvtudással, alig pár hét alatt képesnek bizonyult felvenni a versenyt ottani osztálytársaival. Amihez persze az is szükségeltetett, hogy megfelelő alapokat vihetett magával.

Talán éppen magának az oktatási rendszer elhibázottságainak gyökerei mutatkoznak meg abban is, miért is kellett mások szellemi termékét jelöletlenül beemelnie az amúgy feltehetően értelmes fiatalembernek. Annak, aki – képességeit igazolva – miniszterségig tudta vinni, s a pedagógus társadalommal elhitetni, hogy öntözési szakember létére alkalmas a romániai tanügy szekerét a kátyúból kihúzva jó irányba terelni. Avagy Karinthy antihőséhez hasonlóan kérje vissza ő is az iskolapénzt?

A szerk.

szeptember 13, 2022 | Szűcs László | Rovatok | Társadalom
MEGOSZTOM

A szerkesztőség ajtaja

Érdemes ma Erdélyben magyar újságírónak lenni? – teszi fel a kérdést szeptemberi számunkban kollégánk a BBTE kolozsvári újságírás szak tanárának a médiaképzés helyzetéről készített interjújában. Nyilván ezt a felvetést sajátos kontextusba helyezi, hogy lapszámunk éppen akkor kerül nyomdába, amikor a megszüntetésre ítélt napilap, a Szatmári Friss Újság utolsó száma megjelent. A szomorú sajtótörténeti epizód nyilván elsősorban anyagi okokkal magyarázható, ugyanakkor felveti a szakmai alkalmasság kérdését is, már ami egy ilyen megyei lap menedzselését illeti. Felveti továbbá azt, hogy egy ilyen kiadvány milyen értelemben tudott, tudna közszolgálati szerepet betölteni, illetve a tájékoztatáson, véleményformáláson túl milyen szerepe van az anyanyelvhasználat erősítésében.

Viszont általánosabb értelemben arról a dilemmáról is szól ez az eset, hogy a hagyományos médiatermékeket készen állnak-e már felváltani az új, digitális formátumok, egyáltalán szükségszerű-e egy ilyen váltás. Esetünkben képes-e a Friss Újság szerepét betölteni, szakmai küldetését tovább vinni egy online felület, képesek lehetnek-e mondjuk podcast-ek pótolni egy rádióadó műsorait és így tovább? Úgy gondoljuk, ahogy a macska nem ellentéte a kutyának, csupán egy más minőség, így a fentiek sem egymást kizárni hivatott ellentétpárok, hanem kiegészítői egymásnak, ahogy mondjuk egy blog vagy vlog lehet kiegészítője egy nyomtatott hetilapnak. Ahogy egy folyóirat nyomtatott változatának nem csupán egy másik megjelenési formája, hanem többlet tartalmakat kínáló kiegészítése lehet az internetes forma. Ami persze nem jelenti azt, hogy az online médiumok ne lehetnének önállóan is életképesek.

Visszatérve magára az újságíróra, aki erdélyi és magyar, sokuk manapság úgy kerül be a sajtóba, hogy nincs alkalma megtapasztalni egy szerkesztőségi közösség működését, szóval újságot írhat, tartalmat szolgáltathat valamilyen formában, de a sajtót, egy igazi szerkesztőség ajtaját, illetve mindazt, ami az ajtó mögött van, már nem biztos, hogy megtalálja. 

A szerk.

június 25, 2022 | Ujvarad Admin | Rovatok | Társadalom
MEGOSZTOM

A hiányzó közép

Ülünk a Léda-ház fehér falai között, itt ezen a végre kulturális térré nemesült helyen, ami egykor polgári otthon volt, aztán békéltető bíróság, majd klub, presszó, hogy aztán évekig az üresség lakjon benne. Most pedig ülünk, mondjuk az Alföld folyóirat estjén, éppen Závada Péter versolvasását hallgatva, esetleg a Márton Áron püspök lehallgatási jegyzőkönyveiről szóló könyv remek előadóját hallgatva, netán az előadást figyelve Janus Pannoniusról és kora Váradjáról. Közben a kezdet, a harminc Varadinummal ezelőtti tavasz emlékei tolulnak elő, bizony Szilágyi Aladár pár hét rendkívüli szabadságot vehetett ki a napilap kiadójától a szervezési munkákra, hogy aztán májusra tényleg megmozduljon a város. 

Mi maradt ebből a városból, ebből a tavaszi megmozdulásból, leltározzuk az emberöltőnyi városidőt. Mondhatni kilóra megvagyunk, tömeg is tud nőni ott, ahol a gagyi terem. Régi dilemma, hogy kell-e a populáris elem az ilyen kínálatba. Nyilván politikus fejjel gondolkodva több értelme mutatkozik annak, hogy a népet felültessék a bulivonatra. Az összkép azt mutatja, hogy a Festum most tényleg felfelé ívelő, erős kezekben a szervezés, egységes a dizájn, a kommunikáció, letisztultabbak a helyszínek, változatosak a témák, vonzó a vendéglista. 

A lehangoló az, hogy a kínálat és a kereslet nem igazán ér össze, nagy üres terek tátonganak a kettő között. Hiába a nívós program, ha a tömegigény nem rezonál rá, de még nagyobb baj, hogy nincs már meg a közép. Eltűnt, elköltözött, megosztott, mozdulatlan, vagy csak fáradt és otthon ül, posztol és kommentel arról, hogy bezzeg mi magyarok, bezzeg a mi kultúránk. A mi múltunk. Míg mind el nem múlunk.

A szerk.

A borítókép részlet René Magritte: The Memoirs of a Saint című festményéből.

február 14, 2022 | Ujvarad Admin | Rovatok | Társadalom
MEGOSZTOM

Csak semmi béke, emberek vagyunk

Aradon jártunk nemrég a Jelen Házban, könyvbemutatón, kellemes helyen, remek közönség előtt, amilyenre kiadó csak vágyik. A szerzővel, Magyari Sárával a Sügérségtől incelekig bemutatójának egyik pillanatában azon poénkodunk, milyen szerencsések vagyunk azzal, hogy éppen most választott a könyve elejére cirill betűs ajánlást, mert ha tényleg bejönnek az oroszok, akkor mutathatjuk nekik: né, mi készültünk, továris.

Aztán már hazafelé, meg másnap a mind komorabb hírek hallatán-olvastán tűnik egyre kevésbé mulatságosabbnak a dolog, s kerít hatalmába valamiféle rossz érzés. Hiszen azt látjuk, hogy a világ, különösen a világnak ez az érintettebb, kitettebb része (a járvány ugye megmutatta, hogy e világfaluban minden mindenre hatással van, minden mindennek kitett, úgyhogy kár is szűkíteni bármiféle kört) oly természetességgel szemléli a kard- és rakétacsörtetést, a lehetőségét annak, hogy a fejünk fölött minimum regionális fegyveres konfliktus kerekedik, mintha ebből bárki is jól tudna kijönni. Mintha a háborút a 21. században egy a világtól jól elzárt, még zajt sem csapó távoli gyakorlótéren vívnák meg, ami mellett az élet zavartalanul zajlik, tévézünk, plázázunk, alkotgatunk amíg, meg aközben. Aztán kihirdetik az eredményt, lehet térkép fölé hajolni, ide-oda csatolni a megnyert, elvesztett területeket, Odessza és Tiraszpol, orosz vodkát dugaszol, meg is filmesítik a Netflixen.

Azon már nem tudok csodálkozni, hogy a politikusok egészen reális, elfogadható lehetőségként, ideális megoldásként tekintenek egy igazi háborúra, úgymond számolnak vele. Ami sokkal inkább meglep, hogy sem Nyugat-, sem Közép-, sem Kelet-Európában nem szólaltak meg értelmiségiek, művészek, nem dübörögnek a civil békemozgalmak, semmi gitárpengetés, semmi give peace a chance. Vajon miért ez a beletörődés, mi lehet itt és mostanában ennél fontosabb ügy? Egy aprócska oltástól tényleg jobban félünk, mint egy megelőző csapásként kilőtt interkontinentális lövedéktől?

A szerk.

január 17, 2022 | Ujvarad Admin | Rovatok | Társadalom
MEGOSZTOM

Abszurd, de nem színház

Amikor először olvastuk a Bezárhat a kolozsvári magyar színház, mert nem tudják fizetni a gázszámlát című cikket, az első sorok után még azt gondoltuk, ez valami abszurd játék, művészi túlzás, figyelemfelkeltő céllal kitalált polgárpukkasztó gesztus. A helyzet abszurditását mi sem jelzi hitelesebben annál, hogy a Tompa Gábor, a sétatéri színház igazgatója sajtótájékoztatójáról összefoglalót közlő portál előbb 26 ezer lejes havi számláról adott hírt, később gyorsan helyesbítettek 260 ezerre, ami a valóságos, kialkudott (!) havi rezsi (plusz az a bagatell ötvenes a villanyért.) Nyilván simán szörnyülködtünk a huszonhattól mi is. Ráadásul mindez történik minden idők sok helyen meglehetősen enyhének ígérkező erdélyi januárjában.

Ugyan jó eséllyel lehetett számítani arra, hogy a szénhidrogén alapú energiaellátásról a megújulókra való globális átállás esztendei jócskán okoznak majd kellemetlen pillanatokat, ám ami most történik, annak semmi köze az átállási folyamathoz. Hiszen ez a mostani energiaár-háború az elsősorban a megfoghatatlan és értelmezhetetlen geopolitikai küzdelmek mellékhatása. Leegyszerűsítve a politikai csatározások járulékos veszteségei a kultúrában, a művészetekben csapódnak le a legérzékenyebben, amelyek intézményeit – legalábbis nálunk – az állam nem képes megvédeni, de még csillapítani sem a negatív hatásokat. Ahogy abban is teljesen biztos vagyok, hogy a megnövekedett energiaárak miatt egyetlen pártszékházat se fognak bezárni ebben az országban. Amint a súlyos papírhiány se a színes kampánykiadványok eltűnését eredményezi majd. 

Biztosak vagyunk abban, hogy 2022-ben nem zár be a kolozsvári magyar színház. A baj, hogy a megoldás épp olyan ad hoc módon születik majd, amilyen átgondolatlan, koncepciótlan a kultúrpolitika egésze hosszú távon is.

A szerk.