Harminc éve sugározta első adását a Duna Televízió. A médiaintézményben egykor fontos szerepet betöltő két erdélyi filmes szakembert, Cselényi László volt elnököt és Csáky Zoltánt kértük meg, hogy az évforduló kapcsán idézze fel a csatornánál töltött éveket.
1992. december 24-én sugározta első adását a határon túli és a világban szétszóródott magyarság számára a Duna Televízió. A Szent Péter-bazilikából közvetített éjféli misén II. János Pál pápa magyar nyelven elmondott üzenetében köszöntötte az első magyar műholdas adás nézőit. Az erdélyi magyarok többsége ezt ünnepként élte meg, a gyerekektől a nyolcvanon túliakig szinte mindenki a tévé elé ült, és követte az első képsorokat. Lelkesedésük érthető volt: a román köztelevízió heti néhány órás adásán kívül nem nézhettek anyanyelvükön sugárzott, nekik és róluk szóló műsorokat. Az indulásakor Sütő András által „kék szárnyú gyermeknek” nevezett Duna TV számára a kezdeti években nem csak az adásai iránti felfokozott igény teremtett kedvező helyzetet, hanem a konkurencia hiánya is, hiszen az internet akkor még gyerekcipőben járt, a kereskedelmi adók is csak később indultak be. A csatorna pedig rövid idő alatt szakmailag is bizonyítani tudott: 1999-ben elnyerte az UNESCO Camera-díjat, ami a világ legjobb kulturális televíziójának járó elismerés.
A Duna TV azonban már a kezdetektől kedvezőtlen politikai légkörben működött. Az összmagyarság műholdas televíziójának ötlete ugyanis az MDF-alapító Csoóri Sándor vezette Magyarok Világszövetségétől származott, az akkori ellenzék és a sajtó egy része ezért az Antall-kormány tévéjeként könyvelte el. Politikai támogatásra pedig szüksége volt, mert a főként költségvetési forrásokból finanszírozott Hungária Televízió Alapítvány működtette, amelynek kuratóriumába a pártok delegáltak tagokat. Ám miközben a csatorna folyamatos belpolitikai csatározások tárgya volt, a műsorai egyre népszerűbbekké váltak, és a kilencvenes évek végére – az első elnöke, Sára Sándor filmrendező mandátuma alatt – az anyaországi és határon túli nézők körében megnyilvánuló szimpátia jóvoltából olyan erős erkölcsi támogatásra tett szert, hogy létjogosultságát a politikum már nem vonta kétségbe.
Ezt az időszakot így írta le az Újváradnak a televízió akkori, névtelenséget kérő munkatársa: „Létrejötte óta a Duna TV-t meg akarták fojtani, mert az elindítása az MDF döntése volt. A kilencvenes évektől a kétezres évek közepéig a szerkesztőségi értekezleteken visszatérő téma volt, hogy jaj, megvonják tőlünk a költségvetési támogatást, bezárják a televíziót. A kilencvenes években azonban még sokat jelentett az akkori elnök, Sára Sándor személye. Fültanúja voltam egyszer egy Horn Gyulával folytatott telefonbeszélgetésének. Elpanaszolta a miniszterelnöknek, hogy késik a költségvetési támogatás folyósítása. Horn néhány nap elteltével fogadta Sárát az irodájában, és hamarosan megérkezett a pénz”.
A jelenleg még aktív újságíró szerint a Duna TV sorsa a Sára Sándort az elnöki székben követő Pekár István idején volt a legbizonytalanabb. Kedvezőbbé vált egy darabig a légkör 2005-től, amikor a széleskörű politikai támogatást élvező Cselényi László került az intézmény élére. „A Cselényi-korszak egekbe szökő nézettséget hozott, több népszerű műsorunk is volt. A pártok között akkor hallgatólagos megállapodás volt arról, hogy nem bántják a televíziót” – idézte fel forrásunk azt a korszakot, amelyben – szavai szerint – a Duna TV a Magyar Televíziónak járó költségvetési támogatás töredékéből készített színvonalas műsorokat. Ebben a – 2005-től 2010-ig terjedő – időszakban kapta a médiaintézmény a legtöbb szakmai és közönségdíjat, 2006-ban indult el Duna II Autonómia néven a második csatornája is.
A fordulatot a Duna TV életében 2010 decembere hozott. Akkor jelentette be az új kormány, hogy 2011 január elsejétől a korábban közszolgálatinak minősített Duna TV, az MTV, a Magyar Rádió és az MTI elveszti önállóságát, a munkatársak egy közös műsorszolgáltató alapnak dolgoznak majd. A közmédia átalakítása azonban itt nem állt le: a Duna Televízió 2015. március 15-től Duna néven úgynevezett nemzeti főadó lett, olyan általános közszolgálati csatorna, amely filmeket, sorozatokat, szórakoztató és vallási műsorokat sugároz. Eközben három körben is elbocsátások történtek a magyar közmédiában, és a Duna Televízió egykori munkatársai közül már csak ketten dolgoznak a nemzeti főadónál. „Nem csak anyagi megfontolások álltak a közmédia átszervezése mögött. Ebben az új, összevont formában könnyebb kézben tartani és irányítani is. Mindenesetre az összevonás után elhanyagolták a határon túli nézőket, a regionális stúdiókat felszámolták, a Duna TV-t PR-csatornává változtatták, sok embert kirúgtak, a műsorgyártást pedig kiszervezték” – magyarázta a csatorna egykori munkatársa.
A közmédia átalakításának 2010 végi bejelentésekor már nem Cselényi László volt a Duna TV elnöke, a kolozsvári dokumentumfilm-rendező ugyanis ugyanabban az évben júliusban, „közmegegyezéssel” távozott az intézmény éléről. Ennek előzménye az volt, hogy a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának fideszes tagja, Szabó László a költségvetési támogatások felelőtlen kezelésével vádolta meg a tévéelnököt, aki ellen később a Fidesz feljelentést is tett. Cselényi az új médiatörvény tervezetével indokolta a távozását. Úgy látta, az új szabályozás elveszi a Duna TV gazdasági függetlenségét, és ezzel a szabad alkotás is megszűnik. A távozó tévéelnök a felelőtlen költekezés vádját elutasította. Tény, a hatóságok azóta sem állapítottak meg a mandátumához kapcsolódó törvénytelenségeket.
Cselényi László: „Szép volt, jó volt, ennyi volt”
A Duna Televízió egykori munkatársai december 17-én, a médiaintézmény volt Mészáros utcai székházában, egy saját szervezésű találkozón emlékeztek meg a csatorna harminc évvel ezelőtti elindítására. Ugyanaznap egy hivatalos születésnapi ünnepség is volt: a közmédia szervezésében az Uránia Nemzeti Filmszínházban gálaműsor, amelynek fővédnöke Csák János kulturális és innovációs miniszter. Az Újvárad megkereste a jelenleg Írországban élő Cselényi Lászlót, aki azt nyilatkozta: ha beszédet kellene mondania a 30. születésnapon, akkor arra biztatná a Duna TV egykori munkatársait, hogy ne gyászoljanak. „Engedjük már el a halottunkat. Ünnepelni sincs mit, s a gyászmunkán is illik már túl lenni. Tizenkét éve nincs Duna Televízió. Igaz, van egy arctalan, önálló akarat, karakter és saját hangvételt nélkülöző csatorna, amely történetesen ugyanezt a nevet viseli. Ez médiatörténeti megtévesztés. Csak az elnevezésnek van kontinuitása, lényegi és tartalmi folytonosság nélkül. A régit visszahozni nem lehet. Azt a mintegy 400, szanaszét szalajtott embert sem. Azokat a nagyszerű munkatársakat! Szép volt, jó volt, ennyi volt” – jelentette ki.
Cselényi emlékeztetett: az ő ötlete volt, hogy az intézmény székházának homlokzatára a Duna Televízió neve alá kerüljön fel „a nemzet televíziója” felirat is. Szerinte ehhez tartotta magát elnöki mandátuma idején, és ehhez tartották magukat a csatorna munkatársai is. „A nemzetet, nemzetrészeket, különböző történelmi hátterű és világnézetű, többségben, kisebbségben, tömbben, szórványban, emigrációban vagy valami okból tartósan külföldön élő csoportokat nehezebb, munkásabb, rafináltabb feladat összekapcsolni, mint megosztani. A legfontosabb a közös nevező megtalálása volt, és a közös nevező halmazának fokozatos növelése, határainak tágítása. Hogy az a közös szellemi égbolt lehetőleg körbeérje a Földet” – magyarázta. Szerinte a Duna TV célba ért azáltal, hogy kedvenc csatornájává vált öt kontinens magyarjainak, a magyar származásúaknak, vagy akár azoknak is, akik rokonszenveztek a magyarokkal, a magyar kultúrával.
A volt tévéelnök küldetésének tekintette azt is, hogy szerethetővé tegye a kultúrát más nemzetek számára, továbbá a csatorna nyitott legyen más népek és kultúrák felé. Ezt pedig a mandátuma idején már egész műsorfolyamok szolgálták. Szerinte a szomszédos vagy távoli országokat, népeket bemutató tematikus napokat imádták a nézők. „Számtalan visszajelzésből tudjuk, hogy még a magyarul egy mukkot sem ismerő külföldiek is rá-rákerestek akár a sivatagi paraboláikon a Duna TV-re. Romániában rengeteg román nézőnk volt. Állandóan hívtak minket, írtak nekünk, szerették volna, ha románul is feliratozzuk adásainkat. Őket főként a filmkínálatunk vonzotta. Persze, a legjobb szándéknak is a nagyon szerény büdzsé szabott határt. Mivel a belpolitikai hasznosíthatóságunk nulla volt, finanszírozásban is mindig mostohagyerek, amolyan megtűrt fattyú volt a Duna TV” – idézte fel a dokumentumfilm-rendező.
Arra a kérdésünkre, van-e olyasmi 15 év távlatából visszatekintve, amit elnökként most másként csinálna, Cselényi kijelentette: talán nagyobb nemzetközi védelmet kellett volna szerveznie a Duna TV-nek. Úgy fogalmazott, hogy az első évekhez képest politikailag zaklatottabb, harciasabb korszakban lett a médiaintézmény elnöke, amikorra a pártok rákaptak arra, hogy beleszóljanak a csatorna életébe, tartalmába. „Ellenzéki és kormánypártok az embereiket helyezték el különböző fontos funkciókba, az alelnökök mögött antagonista pártok lapultak, s néhány téglát innen-onnan akár különösebb hozzáértés nélkül is ott tartottak. Csak néztem, hogy hova is megy el az a sok pénz. Mikor megválasztottak, tíz tanácsadója volt a Duna tévének. Fejenként félmillió, egymillió vagy akár többmillió forintos havi juttatásért, cserébe a semmiért. Mondanom sem kell, hogy a tanácsadói funkciót egyetlen nap alatt töröltem. És egyetlen nap alatt szereztem 10 esküdt ellenséget. Ahogy elnökségem első napján köszöntem el a hosszan tartó trónviszály során a hol az egyik, hol a másik párt követelésére kinevezett alelnököktől, főszerkesztőktől, hírigazgatótól. Udvariasan, határozottan, a szerződésükben rögzített végkielégítéssel” – részletezte. Beszámolója szerint akadt olyan eltávolított személy, aki azt kérdezte tőle: „Ugye, számol a következményekkel?”
Cselényi szerint elnöki mandátuma idején a szakmai konjunktúra is kemény volt. Már megjelentek a kereskedelmi csatornák, hódított az internet minden lakásban, minden hordozható eszközön, és egy teljesen megváltozott médiapiaci szférában kellett helytállnia a Duna TV-nek. Szerinte helyt is állt, amit az abban az időszakban kapott díjak, kitüntetések is bizonyítanak. „Velencéből a komoly szakmai elismeréseken túl három olyan fődíjat is hazahoztunk, amelyeket a világ minden tájáról érkező közönségszavazatok alapján ítéltek nekünk” – emlékeztetett. Kérdésünkre, hogy mi volt az oka szerinte a régi Duna TV teljes átalakításának, kijelentette: „Csak rá kell nézni a sok csatornára, amit közszolgálatinak neveznek. Ez volt az oka is és a célja is. A többit az olvasók megítélésére bízom”.
Kérdésünkre kifejtette azt is: a megváltozott médiafogyasztási szokások körülményei között már nem lenne létjogosultsága egy kimondottan a határon túliaknak szóló csatornának, nem is lenne értelme. Csak olyan nemzetközi magyar televíziónak lenne értelme, ami „Európának a mostohább fertályán mindannyiunkhoz” szól, magyarokhoz és nem magyarokhoz, őszinteséggel és nyitottsággal, a kultúra, a művészet nyelvén.
22 év munka után váltak meg Csáky Zoltántól
Fontos szerepet töltött be a Duna TV életében és a csatorna egyik „arcának” számított egy másik erdélyi filmes szakember, a marosvásárhelyű születésű Csáky Zoltán is. Az újságíró, televíziós műsorszerkesztő az Újváradnak elmondta, az első emlék, ami a csatorna harmincadik évfordulóján megfordul a fejében, a Heti Hírmondó című műsornál végzett munkájához kapcsolódik. „Elképzelem, amint kisminkelve, szövegkönyvvel a kezemben belépek a stúdióba, felhangzik a szignál, megjelennek a képernyőn a kék szárnyú sirályok, a kameraman int, beköszönök: Jó estét kívánok, köszöntöm a Duna Televízió nézőit itthon és a határokon túl!”
Emlékeztetett arra, hogy az alapító atyák, „maga Antall József akkori miniszterelnök” a Duna Televíziót kulturális csatornaként hozták létre, hogy szellemi kapocs, híd legyen a világon szétszórtan élő magyarság számára. Szerinte ezt a feladatát fennállásának első húsz évében a Duna TV betöltötte, úgy, hogy közéleti-politikai műsoraiban is kiegyensúlyozott, tárgyilagos volt. Ez szerinte elsősorban az intézmény első elnökének volt köszönhető. „Sára Sándor autonóm személyiség volt, aki arra figyelmeztetett, hogy politikussal sose bratyizz. Ezt nem mondta ki, de példát mutatott. Bármilyen magas rangú pártfunkcionárus jött a stúdióba, Sára soha nem jött le a negyedik emeleti elnöki szobájából fogadni. És megvédett bennünket a támadásoktól, hiszen egyaránt feljelentett minket Dávid Ibolya, Torgyán József, Göncz Kinga, a Gyurcsány-kormány külügyminiszere a Médiatanácsnál, tüntetett a székházunk előtt a MIÉP. Mindhiába, maradtunk középen, hitelesek voltunk a nézőink számára” – jelentette ki.
Beszámolója szerint több kellemes emléke is kapcsolódik a Duna TV-nél töltött közel két és fél évtizedhez. Az egyik a riportja a svéd kisvárosban, Ljunngbyn élő székelyekről, ahol egy egész utcasor látható székelykapukból. „De ott voltam az Ohio állambeli Lake Hope-on is, ahol minden év augusztusában összejönnek az Észak-Amerikában élő magyarok százai; megismerkedtem a Bernben élő, azóta elhunyt Gosztonyi Péter hadtörténésszel, akinek otthona polcain minden magyar sajtótermék megtalálható volt. S felidézhetném még azt a közel száz interjút, portrét, amit a magyar kultúra és tudomány kiváló személyességeivel készítettem” – sorolta a Hagymakupolás honfoglalás című, nagy hatást kiváltó dokumentumfilm készítője. Hozzátette: a legkellemetlenebb emléke 2016 januári elbocsátása. „A stúdióba tartottam élő adást vezetni, amikor megállít a szerkesztő: – Zoli, jól vagy? – Jól, igen… – Tényleg jól vagy? – Miért? – kérdem. Mert nem vezetheted le az adást, a vezérigazgató nem hagyta jóvá a szerződésedet. S akkor, mi lesz, kérdem. – Már hívtuk Klement Zolit, ezután ő vezet helyetted. Amerikai filmekben látni, mi történik, mikor kirúgják a fószert. Én is felmentem a szobámba, kipakoltam a fiókomat, lezártam a gépemet, és kiléptem a tévé Kunigunda utcai székházának kapuján. Huszonkét szolgálati esztendő után. Azóta kamerával a hátam mögött mikrofont nem vettem a kezembe. De megjelentettem három kötetet” – jegyezte meg Csáky Zoltán.
A marosvásárhelyi újságírót egyébként 2010-ben a Duna Televízió örökös tagjának választották Sára Sándorral és Lakatos Istvánnak együtt. Erről azt nyilatkozta: az örökös tagság számára megtiszteltetés, de csak egy papír, mert a vele járó életjáradék csak akkor folyósítható, ha az illető nem dolgozik. „Sára és Lakatos Pista már nem dolgoztak, de én a munkát választottam. Most már megkaphatnám a csinos kis összeget, de a Duna beolvadt az MTVA-ba, amely írásban közölte, magára nézve nem tartja kötelezőnek betartani egy korábbi csatorna határozatait. Ennyi” – zárja a visszaemlékezést Csáky.
