Nagyváradi magyar anyanyelvű fiatalok identitása és a magyar kultúrához való viszonyulása a tannyelvválasztás függvényében
Nagyvárad egy multikulturális közeg, mely dominánsan a román és a magyar emberek interakcióján alapszik. Nem lehet olyan nagyváradi magyar családot megemlíteni, amely ne érintkezne román családokkal, s fordítva. A társadalmi heterogenitás természetes folyamat addig, amíg mindkét oldal meg tudja őrizni saját kulturális szokásait és identitását.
Ma Romániában mindenki szabadon dönthet arról, milyen tannyelven szeretné, hogy gyermeke tanuljon. Szilágyi N. Sándor három csoportra osztja a magyar gyermekek román iskoláztatására vonatkozó döntéseket. Az első esetben a magyar család olyan településen él, ahol nincs lehetőség az anyanyelvi oktatásra, a második esetben a magyar családok az asszimiláció következtében már nem is beszélik olyan jól a magyar nyelvet, ezért fel sem merül bennük, hogy azon tanuljon gyermekük, a harmadik esetben a magyar családok a román tannyelvű iskola mellett döntenek különböző személyes okokból, ámbár lenne lehetőségük a magyar tannyelvű oktatásra. A nagyváradi magyar lakosság a harmadik kategóriába sorolható. Nincsenek birtokomban olyan információk, amelyek arra vonatkoznak, hogy ma Nagyváradon hány magyar anyanyelvű diák tanul román tannyelvű iskolában, de romániai szintű kimutatásokból az derül ki, hogy országszerte a magyar gyermekek közel 25%-a románul tanul. Az azonban bizonyos, hogy a nagyváradi magyar szülők előtt bölcsődétől egészen az egyetemi tanulmányokig ott a lehetőség, hogy gyermekeiket anyanyelvi oktatásban részesítsék.
Joggal merül fel a kérdés, hogy a román tannyelvű oktatás mennyire befolyásolja a fejlődő diák magyar identitását és a magyar kultúrához való viszonyát. Vajon ugyanannyi ismeretre és kulturális javakra tesz szert, mint a magyar tannyelven tanuló társai?
Kutatásom egy komplex kutatás, melyben 15 és 20 év közötti nagyváradi magyar anyanyelvű fiatalt mértem fel azzal a céllal, hogy megvizsgáljam a magyar kultúrához való viszonyulásukat és magyar identitásukat. A figyelmem központjában az állt, hogy az adatközlők milyen tannyelven tanulnak. Így tehát a fő célom, hogy megnézzem, hogyan hat az identitásra és a kulturális emlékezetre a tannyelvválasztás. Feltételeztem, a magyar tannyelven tanuló magyar diákok sokkal tájékozottabbak lesznek a magyar kultúra elemeiről, tudások gazdagabb, mint azon magyar társaiké, akik román tannyelven iskoláznak. Ugyanakkor előfeltevéseim között szerepelt az is, hogy az utóbbi kategóriába tartozó fiatalok nem ragaszkodnak annyira magyar identitásukhoz, mint a másik csoport.
Kutatásom adatgyűjtése kvantitatív módszerrel, kérdőívezéssel történt, majd ezek számszerű adatainak feldolgozásával, statisztikai elemzésével. Összesen 86 nagyváradi magyar középiskolás válaszolta meg a kérdéseket, 43 magyar tannyelven tanuló és 43 román tannyelven tanuló. A kérdőív 11 kérdést tartalmazott, nyitottakat és zártakat vegyesen, melyek a három bevezető kérdésen kívül mind a kulturális emlékezethez, a magyar identitáshoz kapcsolódtak.
Csatolom a kérdőív pontjait, hogy jól látható és követhető legyen:
A kérdőív első három pontja az adatközlőre vonatkozó általános információk begyűjtésére szolgál, majd a negyedik ponttól kezdődően a magyar identitást és a magyar kultúrához való viszonyulás körvonalazódik ki. Jelen írásban a 4., 5., 6., 9. és 11. kérdésekre adott válaszokból fogok ízelítőt nyújtani az olvasóknak.
A 4. kérdés azt vizsgálja, hogy az adatközlők milyen nemzetiségűnek vallják magukat. A megkérdezett 86 személyből 74 vallotta magát magyarnak, 12 pedig románnak. A 1. ábra az szemlélteti, hogy a tannyelv függvényében hogyan oszlanak meg ezek a válaszok.
1. ábra: Az adatközlők nemzetiségének aránya a negyedik kérdés válaszai alapján
A grafikonból leolvasható, hogy a magyar tannyelven tanuló diákok 100%-ban magyar nemzetiségűnek vallották magukat, ami az adatközlők 50%-át jelenti. A 43 román tannyelven tanuló magyar fiatal 72%-a vallotta magát magyarnak, 28%-a pedig románnak. A 86 adatközlő viszonylatában ez az arány 36% – 14%. Utóbbi információ érthető lenne, ha az adatközlők vegyes házasságból származnának, és inkább a román identitást éreznék erősebbnek önmagukban, viszont a megkérdezettek mind magyar szülők gyermekei. A negyedik kérdés folytatása arra vonatkozott, hogy mitől érzik magukat magyarnak. A román tannyelven tanulók között akadtak olyan válaszolók, akik szülői külső nyomásként élik meg, hogy magyarságukat meg kell őrizzék. A magyar osztályba járók esetében jobban érezhető érzelmi kapocs köztük és nemzetiségük között.
Az ötödik kérdés: Mi jut eszedbe, ha azt hallod: magyar kultúra? Itt is eltérések tapasztalhatók a felmért két csoport válaszai közül. A 43 román tannyelven tanuló adatközlőből 8 nem is válaszolt erre a kérdésre. A 35 válaszoló között pedig volt egy olyan személy, aki azt írta, hogy ,,a szüleim kultúrája”. A többiek nagy részben a népmesét, népdalt és néptáncot írták. A magyar tannyelven tanulók esetében mindenki megválaszolta a kérdést. Az ő esetükben a színház, nagyváradi színház végzett az első helyen, de a néptánc és a népzene itt is gyakran előfordult. Írtak azonban olyan válaszokat is, amelyeket a román tannyelven tanulók közül senki. Például: Szent László Napok, erdélyi kultúra, Ady Endre, hungarikum.
A 2. ábra azt mutatja meg, hogy melyek voltak a leggyakoribb asszociációk a magyar kultúrára, tehát az ötödik kérdésre.
2. ábra: Az adatközlők leggyakoribb asszociációi a magyar kultúrára
A kérdőív hatodik pontjában arra kerestem a választ, hogy ki ismertette meg az adatközlőkkel a magyar kultúra sajátosságait. Hat opcióból választhatták ki a rájuk nézve legreprezentatívabbat: szülők/család, óvoda/iskola, barátok, internet, én néztem utána, egyéb.
A két felmért csoport tagjai közül a szülők/család válaszlehetőséget mindannyian bejelölték, ami azt jelzi, hogy az elsődleges szocializáció a minta mindenki számára. Az egyéb válaszlehetőséggel senki nem élt.
A fő különbség a román tannyelven tanuló magyar anyanyelvű válaszadók és a magyar tannyelven tanuló adatközlők válaszaiban abban állt, hogy a románul tanulók közül senki nem jelölte be az óvoda/iskola válaszlehetőséget, még a magyarul tanulók közül 42 személy. Ebből is jól látható, hogy az adatközlők maguk vallották be, hogy egy román osztályba járó gyermek az iskola intézményének falain belül nem ismerkedik meg a magyar kultúrával, így nincs esély arra sem, hogy magyar identitása kibontakozzon.
A kérdőív kilencedik pontjában a megkérdezetteknek két állítás közül kellett azt folytatniuk, amelyiket igaznak tartják: vagy a Fontos a magyar kultúra sajátosságait megőrizni, mert, vagy a Nem fontos a magyar kultúra sajátosságait megőrizni, mert mondatot. A kérdőív ezen pontját 86 adatközlőből 19 nem válaszolta meg, ami a kitöltők 22%-át jelenti. Közülük 18 személy tanul román tannyelven és 1 magyar osztályban. A fennmaradó 67 válaszolóból 4 folytatta a Nem fontos a magyar kultúra sajátosságait megőrizni, mert állítást, ők mindannyian román tannyelven tanulnak, míg 63 adatközlő a Fontos a magyar kultúra sajátosságait megőrizni, mert mondatot egészítette ki. Az a 4 diák, aki nem tartja fontosnak a magyar kultúra ápolását, rendszerint arra hivatkozott, hogy annak az országnak a kultúráját kell óvni, amelyben élünk, és ez az ő esetükben a román kultúra.
Abból a 63 válaszolóból, aki fontosnak tartja a magyar kultúra megőrzését, 42 személy tanul magyar tannyelven és 21 román osztályban. E 21 diák közül is volt 6 személy, aki nem belső késztetésből tartja fontosnak a magyar kultúra ápolását, hanem egy külső befolyásoló erő hatására, ami mind a 6 esetben szülői unszolás. Tehát ezek az adatközlők negatívan élik meg azt, hogy szüleik beléjük szeretnék nevelni a magyarságtudatot, hiszen ők ehhez már nem ragaszkodnak. Egy példát szívesen szemléltetek a válaszokból: „Fontos, mer, hogy mikor van valami magyar ünnep akkor azt is be kel tartani mert anyu krizál. (bocs a kifejezésért )”. Természetesen a román tannyelven tanulók között is voltak olyan válaszolók, akik nem külső nyomásra tartják fontosnak a magyar kultúrát: „Fontos a magyar kultúra sajátosságait megőrizni, mert magyar vagyok.”
A tizenegyedik kérdés abban tért el az előbb tárgyalttól, hogy az adatközlőknek nem fogalmakat kellett definiálniuk, hanem képeket felismerni és megnevezni.
A 3. ábra megmutatja, hogy a 86 adatközlő milyen arányban adott helyes és helytelen válaszokat, valamint, hogy mely képeket nem nevezték. A grafikonból az is kirajzolódik, hogy a kérdőív kitöltőinek melyik kép bizonyult a legismertebbnek, és mely volt az, amelyiket a legkevesebben tudták beazonosítani.
3. ábra: 86 adatközlő válaszainak aránya a 11-es kérdésre
97%-os aránnyal a PARLAMENTET ábrázoló kép bizonyult az adatközlők számára a legismertebbnek, hiszen erre érkezett a legtöbb helyes válasz. Ennek oka lehet, hogy az illusztráció Budapest egyik leghíresebb épületét ábrázolja, amelyet számos világjáró külföldi is nagy valószínűséggel felismert volna. Ugyanakkor a PARLAMENT nem kapcsolódik az iskolai tananyaghoz, ami azt is jelenti, hogy a román tannyelven tanulók nem indítottak hátránnyal a kép felismerése során a magyar osztályba járókkal szemben.
A második leggyakrabban felismert kép az ADY ENDRÉT ábrázoló illusztráció, míg a harmadik legkönnyebbnek bizonyuló kép egy PIROSPAPRIKÁT ábrázolt. Ez a kifejezés akár az első helyen is végezhetett volna, ha az adatközlők közel 30%-a nem írta volna, hogy chilit lát a képen.
Összességében elmondható, hogy a magyar tannyelven tanuló adatközlők ismeretei sokkal gazdagabbak a magyar kultúráról, a példáikból is látszik, hogy a válaszaik szélesebb körben lefedték kultúránkat: történelem, irodalom, gasztronómia stb. Ugyanakkor az eredményekből az is kirajzolódik, hogy jobban ragaszkodnak magyarságukhoz, mint a román tannyelven tanuló magyar diákok, akiknek mind érzelmileg, mind lexikálisan szegényesebb a magyar kultúrához való viszonyulásuk. Sőt, olyan szélsőséges válaszokat is kaptam, amelyek azt sugallták, hogy az adott személy teljesen kivonja magát a magyar kultúra alól. Ennek számos oka lehet: az első és egyik legfontosabb, hogy egy gyermek nemcsak a családjától kapja azokat az impulzusokat és információkat, amelyek segítenek neki anyanyelvének ápolásában, a magyar kultúra ismereteinek megszerzésében és megőrzésében, hanem az iskolától is. Ha pedig egy gyermeknek nem az anyanyelvének megfelelő közegben történik a másodlagos szocializációja, akkor az a legtöbb esetben megcsorbítja a magyar identitását és a magyar kulturális ismereteit. Természetesen ez akkor valósul meg a leginkább, ha otthonról is teljes passzivitást lát a magyar kultúrával szemben. Amennyiben viszont a szülők igyekeznek megőrizni és átörökíteni kulturális örökségünk elemeit, akkor a gyermekhez több információ fog eljutni, mint az előző példában, de még így is kevesebb, mint egy olyan diák esetében, aki magyar tannyelven tanul.
Általános következtetéseim között szerepel még néhány észrevétel. Az első és legnyilvánvalóbb az a román tannyelven tanuló magyar anyanyelvű fiatalok helyesírási hibái. Számos esetben használták helytelenül a magánhangzókon lévő ékezeteket. Mindez arra vezethető vissza, hogy nem ismerik a magyar helyesírás szabályait. A magánhangzók mellett egyéb hangok jelölésével és akadtak problémák. Ilyen például a magyar sz hang, amelyet s betűvel is jelöltek. Szintén az ő esetükben találkoztam sűrűn agrammatikus mondatokkal, illetve olyanokkal, amelyekben egyéb helyesírási hibák szerepeltek. Mind szókincsük, mind a magyar nyelven való érvelési technikájuk szegényesebb, mint a magyar tannyelven tanuló társaiké.
A román tannyelven tanuló magyar diákok szóhasználatában olykor érződött a román nyelv hatása. Ez nemcsak a helyesírásukban nyilvánult meg, hanem a szóhasználat szintjén is. Például több román osztályba járó adatközlőnél előfordult, hogy román szavakat ültetett magyar mondataiba. Ilyen volt a primăria kifejezés, amelyet egy az egyben átvett írója a román nyelvből, vagy azok a szavak, amelyeket a román nyelvből átvéve, de a magyar ábécé betűinek megfelelően használtak: krizál, ami a román a face criză kifejezésből származik. Ennek az elsődleges jelentése, hogy válságot hoz létre, rohama van. Az adatközlőnél a szó egy szleng jelentést hordoz, ami inkább a hisztihez, a veszekedéshez kapcsolódik.
A román tannyelven tanuló magyar fiatalok válaszaiból észlelhető egyfajta bizonytalanság is. A kérdőívek kitöltése után, több adatközlő is megjegyezte, hogy látni fogom, voltak olyan pontjai a felmérésnek, amelyekhez nem írtak választ, mert nem voltak benne biztosak. Ők nagy eséllyel nem érintkeznek napi szinten a magyar kultúrával, ezért meglévő ismereteiket is idővel megkérdőjelezik. Szinten az elbizonytalanodás vagy a kudarctól való félelem irányíthatta azokat a román tannyelven tanulókat is, akik nem akarták a kérdőívet kitölteni.
A kutatásban felmért jelenségre, mely szerint a tannyelvválasztásnak nagy hatása van egy adott kultúra elsajátításában és az identitásunk kialakulásában elsősorban a szülők figyelmét kell felhívni, hisz a döntés az ő kezükben van, s talán nem is gondolják, hogy választásukkal valójában nemcsak azt a nyelvet választják ki gyermeküknek, amelyen majd a tananyagot elsajátítja, hanem ezzel egyidőben kultúrát, barátokat, párt is. Apró léptekben, de nagy eséllyel a magyarnak született gyermek asszimilálódni fog. Az, hogy Romániában, kisebbségként megvan a jogunk ahhoz, hogy anyanyelvünkön tanulhatunk az egyik legnagyobb érték, amit kaphatunk. A szülők felvilágosításában látom az elsődleges megoldást, hiszen lehet, hogy alapvető információk hiányában döntenek úgy, román tannyelvű osztályba íratják gyermeküket. Ugyanakkor érdemes megvizsgálni a másik oldalt is, mely a tanügyi rendszert illeti: milyen hatékony módszerek állnak a rendelkezésre ahhoz, hogy a magyar gyermek magyarul tanulhasson úgy, hogy később ne érezze, abból hátránya származott, például nem sikerült az állam nyelvét tökéletesen elsajátítani… merthogy ezzel érvel a legtöbb magyar szülő, aki a román tannyelvet választja.
Egy szó, mint száz Bessenyei György örökérvényű szállóigéjével zárom kutatásom ezen részét, melyben sok kérdésemre választ kaptam, de számtalan új is megfogalmazódott bennem, mely a téma további vizsgálatát fogja eredményezni… s akkor a gondolat, melyet érdemes megjegyeznünk: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.”
